Magyar Nemzet, 1994. május (57. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-12 / 110. szám

Tudomány, Akadémiai közgyűlés 16 Magyar Nemzet CSÜTÖRTÖK, 1994. május 12. A törvénnyel élni kell Az akadémiai törvény elfogadása óta ezen a hé­­ten tartja első közgyűlését a Magyar Tudományos Akadémia. A tudóstestület köszönetét fejezte ki a parlamentnek, amiért olyan törvényt alkotott, amely méltó Széchenyi örökségéhez, és biztosítja a nemzeti értéket képviselő, önálló köztestület mű­ködését. Kosáry Domokos szerint az Akadémia a törvénnyel igen nagy lehetőséget kapott, rajtuk áll, hogy élni tudnak-e vele. A közgyűlés hetében a kü­lönböző tudományos osztályok is beszámolnak az elmúlt évben végzett kutatásaikról. Az érdekesebb előadásokból közlünk egy-egy rövid ismertetést. ­Aranyérmes történet Az akadémiai közgyűlés - hagyományaihoz híven - min­den évben odaítéli rangos kitün­tetését, az Akadémiai Aranyér­met, egy kimagasló eredményt elért kutatónak, tudósnak. Az idén Donhoffer Szilárd akadé­mikus munkásságát ismerték el a díjjal. Születési évszámát látva - 1902 - sokan azt hitték, vala­mi „elírás” történt, hiszen a pro­fesszor úr ma is kiváló szellemi frissességnek örvend. Joggal tehetnénk föl a kér­dést, miért csak most, 92 évesen kapta meg a tudóstársaság ki­tüntető elismerését Donhoffer Szilárd? Mivel foglalkozott hosszú évtizedeken át a gyakor­ló orvosnak indult, tudós kuta­tóvá vált pécsi professzor. Egyetemi tanulmányait Bu­dapesten és Bécsben végezte, majd Pécsre került, ahol bel­gyógyászként tevékenykedett. Az elméleti kutatás iránti érdek­lődését egy angliai tanulmányút csak fokozta, és 1936-ban az anyagcsere-betegségekből habi­litált. A Pécsi Orvostudományi Egyetem Kórélettani Intézetét vezette 30 éven át. Igaz, kisebb megszakításokkal, mivel 1946- ban a hírhedt B lista A pontja alapján állásvesztésre ítélték, és csak 1948-ban helyezték vissza állásába. Akadémiai tagsága sem „hullott az ölébe”, hiszen először már 1933-ban ajánlotta az orvosi tudományok osztálya levelező tagságra, ám külső té­nyezők sorozatos vétója miatt csak 1964-ben választották be, és 1973-ban lett rendes tag. Nemzetközi hírű kutatásai mel­lett kutatásszervező és iskola­teremtő tevékenysége tette is­mertté nevét. Kezdetben a tápanyagok fel­szívódásával és a táplálékfel­vétel szabályozásával foglalko­zott. Eredményei megkönnyítet­ték a napjainkban sokat emlege­tett, a népegészségügyben fon­tos szerepet játszó táplálkozás­­tudományi-diatetikai problémák korszerű megközelítését. E té­makörben végzett vizsgálatai vezették át a szervezet hőszabá­lyozásának kutatásához. 1980- ban munkássága elismeréséül Pécsett rendeztek egy nemzet­közi hőszabályozási szimpóziu­mot. Kísérletekkel igazolta az agyban lévő hypothalamikus hidegreceptorok és a nem izom­­eredetű hőszabályozáson alapu­ló hőtermelés létezését. Első­ként bizonyította be, hogy az úgynevezett barna zsír thermo­­regulációs hőtermelése függ a környezet hőmérsékletétől. Megállapításait a „The Homeo­­thermia of the Brain" című mo­nográfiájában foglalta össze. Magas kora ellenére ma is rendszeresen bejár a pécsi egyetem kórélettani intézetébe mint tudományos tanácsadó. Munkásságát eddig Semmel­weis-, Jancsó Miklós- és Mar­­kusovszky-éremmel ismerték el, és még 1961-ben a Kossuth-díj Π. fokozatát adományozták a kiváló tudósnak. (h. i.) A daganatos betegségek elleni harc feltételei Megelőzés, korai felfedezés, gyógyítás A környezeti hatások és a daga­natos megbetegedések közötti összefüggésről adott részletes tájékoztatást Eckhardt Sándor akadémikus. Tapasztalatai meg­szívlelendők, amennyiben elő­adásából világosan kiderül, hogy sokszor saját magunk vagyunk okozói e súlyos betegségnek. A daganatos betegségek okozta ha­lálozás csaknem kétszeres emelkedése Magyarországot e téren a nemzetközi „élvonalba” emelte. E kétes értékű di­csőségben a tüdő, a légutak és a leuké­mia első helyezése érdemel kiemelést férfiakon, de olyan nagy gyakoriságú tumorok, mint a vastag- és a végbél daganatai, vagy a gyomorrák is sűrűn fordulnak elő (2., illetve 8. hely). Nő­kön - ha a férfiaknál kisebb mértékben is, de - a daganatos halálozás szintén jelentős mértékű. Két esetben (vas­tag-, végbélrák, leukémia) a második és további két esetben (gyomor-, méh­nyakrák) az 5., illetve a 7. helyen ál­lunk az összrákhalálozásban. Ha megvizsgáljuk a daganatok megjelenésének gyakoriságát, akkor azt tapasztaljuk, hogy hazánkban leg­meredekebben mindkét nemben a hör­gők, légutak és a szájüreg daganatai­nak az incidenciája nő, de ugyanakkor valamennyi daganat előfordulása megszaporodott. Ez alól kivétel csak a gyomorrák, mely férfiakon és nőkön kb. 40 százalékkal csökkent, valamint a méhnyakrák, mely a szűrésre járó népesség körében kevesebb lett. Ha­sonló tendencia érvényesül más orszá­gokban is. Például szolgáljon egy japán statisztika, mely szintén a magas gyomorrák-halálozás és előfordulás jelentős csökkenését mutatja, jeléül a fejlődő gyógyítási eredményeknek és a változó táplálkozási szokásoknak. Ehhez járul a méhnyakrák kialakulásá­nak csökkenése is, mely a szűrésnek köszönhető. Ha a daganatos halálozás korcsopor­tok szerinti megoszlását tesszük vizsgá­lat tárgyává, azt láthatjuk, hogy hazánk Ausztriával, Belgiummal és Svédor­szággal összehasonlítva a 35 év alatti korosztályban vezet a rákhalálozásban. A daganatos halálozás területi megoszlásával kapcsolatban Magyar­­országról csak legújabban rendelke­zünk adatokkal. A mortalitás az elmúlt évtizedben tág határok között válto­zott. A legmagasabb növekedési érték (31 százalékos, illetve 38 százalékos gyarapodás) Nógrád és Borsod-Abaúj- Zemplén megyében észlelhető. A leg­alacsonyabb százalékos növekedés Csongrád és Győr-Sopron megyében fordult elő (0,3 százalék). Ez a szórás felveti annak a lehetőségét, hogy e megoszlást külső tényezők együttes ha­tása hozza létre. Ha a daganatos össz­­halálozásból a légúti és a szájüregi rá­kokat kivesszük, ez az összefüggés nem mindig egyértelmű. A légúti rá­kok esetében feltételezhető az iparoso­dás rákkeltő hatása, ám a szájüreg vo­natkozásában inkább a nikotin hatásá­ra kell gondolni. Mai tudásunk szerint a rák kelet­kezésében külső (exogén) és belső (endogén) okok játszanak szerepet. A külső kórokokat fizikai, kémiai és biológiai eredetűeknek kell minősíte­ni. A belső kórokokra vezethetjük vissza az öröklődő daganatokat és a szintén alkattal összefüggő tumorel­lenes immunválaszt. A külső kórokok nagyon különbö­ző eredetűek. Eszerint a fizikai kór­­okok kb. 3-4 százalékban szerepelnek a rák keletkezésben. Leginkább az ult­raibolyafény túlzott abszorpcióját és a radioaktivitás jelentőségét kell kiemel­ni. Napjainkban számítani lehet az ilyen eredetű rákok szaporodására (pl. Csernobil). A kémiai kórokok a légutakon, a táplálkozással és a bőrön át juthatnak be a szervezetbe. Köztük legfontosabb rákkeltő ártalom a dohányzás, mely az összdaganatos halálozás kb. 30 száza­lékát okozza. Emellett szól az a körül­mény, hogy hazánk, sajnos, a légutak és a szájüregi daganatok halálozásá­ban világelső, és a nikotin más rákok gyakoriságát is fokozza (nyelőcső, hasnyálmirigy, húgyhólyag stb.). A sugárzó anyagok jelentős részét is a le­vegő segítségével fejezzük be, és nem elhanyagolható a kémiai rákkeltő ve­­gyületek azon mennyisége sem, amely a kipufogógázokkal kerül szerveze­tünkbe. Kb. 4 százalékot tesznek ki a foglalkozási ártalmak. Mintegy 60-70, bizonyítottan vagy feltételezetten em­berre ható rákkeltő anyagot tart nyil­ván az Egészségügyi Világszervezet egyik intézménye, és hány olyan anyag van, amelyről nem tudjuk, hogy az­ Ezek száma csak százas sorozatok­ban mérhető, és kiterjed az emberi te­vékenység széles körére. A másik igen fontos rákkeltő té­nyező a helytelen táplálkozás. Ha ugyanis ennek sorén olyan mennyisé­gű karcinogén anyag kerül a szerveze­tünkbe, melyet ineaktiválni már nem tu­dunk,­ fokozatosan rák keletkezhet. A rákkeltő anyag lehet a folyadékban (pl. nitrozaminok, alkohol), vagy­ a táplá­lékban (pl. benzpirén-származékok), esetleg adalékanyagokban (pl. vajsár­ga), vagy gyógyszerekben (pl. szilben­­származékok). Egyes szerzők 32-35 százalékra becsülik a táplálkozással szervezetünkbe jutó rákkeltő anyagok szerepét a daganat keletkezésben. A biológiai kórokok között a bakté­riumok, vírusok és egyéb parazita élőlé­nyek szerepét vizsgálják folyamatosan. Láthatjuk tehát, hogy a rák kelet­kezése sok összetevőjű, és környeze­tünk döntő befolyással bír valamely daganat kialakulására. Az egyén élet­stílusa szintén fontos tényező, belső adottságai pedig védetté, vagy többé­­kevésbé védtelenné teszik a daganatos betegségekkel szemben. E három fak­tor: környezet, életstílus és alkat, egy­másra hatással vannak, és ez a köl­csönhatás eredményezheti az egészsé­get vagy a daganatos betegséget. Miután tudjuk, hogy a daganatok keletkezésében a levegőszennyezés milyen nagy szerepet játszik, töreked­ni kell a szennyező anyagok fokozatos kiküszöbölésére. Első helyen a do­hányzás elleni küzdelem­­ említhető meg. Második helyen a közlekedés és az ipar rákkeltő anyagainak csökken­tése a feladat. Harmadik helyen a koc­kázatnak kitett dolgozók (bányászok, azbeszttel dolgozó munkások, erős do­hányosok) szűrése valósítandó meg. A második kérdéscsoport a táplál­kozásban előforduló rákkeltő anyagok lehetséges csökkentése. Első helyen a tiszta víz és a mértékletes alkoholfo­gyasztás szerepel. Előbbiben a mező­­gazdaság műtrágya-felhasználása, utób­biban az egyéni életstílus megfelelő ki­alakítása lehet döntő tényező. Ugyanak­kor a táplálkozási tanácsadás minden módszerét is az érdeklődés középpont­jába kell állítani, s a zsírszegény, rost­dús diéta helyes használatát kell hirdet­ni, a túlkalorizálás mellőzésével. A harmadik kérdéscsoport az élet­stílus helyes kialakításával foglalko­zik. Ebben a szexuális szokások, a mozgásszegénység, a fény szerepe vagy az előbb említett étkezési hagyo­mányok éppúgy szerepelnek, mint a felajánlott szűrésben való aktív rész­vétel. Tudatosítani kell, hogy a rákot megelőzni szükséges, s ha már kiala­kult, azt korán kell felfedezni ahhoz, hogy a teljes gyógyulás elérhető le­gyen. Ehhez hatékony egészségneve­lési program tartozik, melynek lénye­ge az okos felvilágosítás. A daganatkeletkezést befolyásoló tényezők Vékonyodó ózonréteg, kipusztuló fajok A fenntartható fejlődés A fenntartható fejlődés az ENSZ keretében folyó nemzet­közi együttműködés egyik ki­emelt témaköre lett a Rio de Janeiróban 1992-ben megtartott Környezet és fejlődés világkon­ferencia után. E konferencián átfogó programot fogadtak el „Feladatok a XXI. századra” címmel. Ez részletesen tárgyalja a társadalmak előtt álló főbb problémákat, amelyeket közö­sen kell megoldaniuk fejlődésük érdekében úgy, hogy közben el­kerüljék a környezet maradandó károsodását. E program világo­san tükrözi azt a felismerést, hogy az egyes társadalmak jólé­te összefügg más társadalmak fejlődésével, és a társadalmakat összeköti a természeti erőforrá­soktól és a környezet állapotvál­tozásaitól való függőségük. A földi környezetet fenye­gető folyamatok felismerése vezetett el az ENSZ-konferen­­cia megszervezéséhez, az emlí­tett program kidolgozásához. Annak megértése, hogy képes­sé váltunk „akaratlanul” módo­sítani a természeti környeze­tünk állapotát már akár földi­ntéretekben is - azokra a meg­figyelésekre és vizsgálatokra épült, amelyek segítségével ki­mutatták az ózonréteg véko­­nyodását, az üvegházhatású gázok mennyiségének gyara­podását a légkörben, vagy a biológiai fajok példátlan ütemű kipusztulását. Fontos jelzés eb­ből a szempontból, hogy a földi éghajlat és a biológiai sokféle­ség védelméről szóló egyez­mények is éppen a riói konfe­renciára készültek el. A riói nyilatkozat általánosabb elve­ket fogalmazott meg ezekről az összefüggésekről, amelyek szerint a fejlődés nem okozhat kárt a jelenlegi és az eljövendő nemzedékek további fejlődési és környezeti feltételeiben, és a nemzetek szuverén joga az, hogy hasznosítsák saját erőfor­rásaikat, de eközben nem idéz­hetnek elő környezeti károkat a határaikon túl eső területeken. A környezetvédelmi és a fejlesztési tevékenységeket együtt, kölcsönhatásaik figye­lembevételével kell kezelni. Más szóval a nemzetek, a nem­zedékek és az összes társadal­mi-gazdasági tevékenység kö­zötti kapcsolatok teljességének számításba vétele elengedhe­tetlen az emberiség jövője szempontjából. Nyilvánvaló, hogy e prog­ram annyit ér, amennyit abból megvalósítanak a további nem­zetközi együttműködésben és a nemzeti fejlesztési programok­ban. A Környezet és fejlődés világkonferencián egyetértés alakult ki abban, hogy az ENSZ és szakosított szervezetei kere­tében e program végrehajtását kell a középpontba állítani. Az ENSZ-közgyűlés határozott a program végrehajtását elősegí­tő szervezet létrehozásáról is: megalakította a fenntartható fejlődés bizottságát, és egy új átfogó szervezeti egységet ho­zott létre az ENSZ-en belül, a fenntartható fejlődés szervezet­­közi bizottságát. Az 1993-ban megalakult új ENSZ-bizottságnak Magyaror­szág is tagja lett. Erre is tekin­tettel a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos hazai feladatokról külön kormányhatározat intéz­kedett, amely meghatározta a koordináció intézményes kere­teit és főbb területeit. Az ENSZ 1992. évi Környezet és fejlődés konferenciáján aláírt egyezmé­nyekben és az elfogadott doku­mentumokban foglaltak meg­valósításának hazai feladatait tartalmazó programok kidolgo­­zásásra és végrehajtásuk koor­dinálására tárcaközi állandó bi­zottság alakult, amelynek tagja a Magyar Tudományos Akadé­mia képviselője is. Hasonló cél­lal a világ számos országában hoztak már létre elnöki szintű, tárcaközi vagy a legszélesebb körű társadalmi részvételt biz­tosító nemzeti bizottságokat, és megkezdték az adott országra vonatkozó programok kidolgo­zását, illetve összehangolását. A program hazai kidolgozásának megkezdése szempontjából van jelentősége annak a már említett ténynek, hogy hazánkat bevá­lasztották az ENSZ fenntartható fejlődés bizottságába. A­­fel­adatok a XXI. századra­ kiváló útmutatást tartalmaznak, de en­nek az átfogó programnak a lé­nyege veszhet el, ha nem sikerül megvalósítani alapvető elemei­nek hatékony végrehajtását. Ami a program hazai vonatko­zását illeti, annak részei nem különböző feladatokként jelen­nek meg számunkra, hanem azok végrehajtása messzemenő­en a­­ piacgazdaságra való átté­rés összetett folyamatában meg­jelenő­­ konkrét társadalmi­gazdasági problémák megoldá­sának függvénye. Ezt a helyze­tet pedig még tovább bonyolít­ják a felhalmozódott környezeti problémák, amelyekre egyide­jűleg kell megoldást találni. Dr. Faragó Tibor : A földtudományok osztálya és a környezettudományi el­nökségi bizottság a téma fon­tosságának megfelelően ülés­szakon tárgyalta meg a héten a fenntartható fejlődés tudomá­nyos kérdéseit. A számok tükrében Az akadémiai kutatóintézeti hálózat személyi feltételeinek változása érdekes képet ad. Az 1993. december 31-i állapot sze­rint a természettudományi főosztályhoz tartozó intézetekben összesen 4694 fő dolgozott, ami a korábbi évhez viszonyítva 473 fő csökkenést jelent. A társadalomtudományi főosztályhoz tartozó intézetekben 1164 fő volt a létszám, ami az elmúlt évhez viszonyítva 29 fővel nőtt. Ezen belül a kutatói létszám 29 száza­lékkal csökkent, amely 17 százalékkal több az 1992. évinél. A fenti teljes létszám (6868) 45,6 százaléka kutató, a tudo­mányos vezetők aránya az összes kutatói létszámon belül 21 százalék. Az elmúlt évben az intézetek 105 pályakezdő fiatalt alkalmaztak, 70 férfit és 35 nőt. Az ehhez szükséges fedezetet a parlament által megszavazott 30 millió forint biztosította. Aggasztó nitrátterhelés Hosszú évek szokása szerint az akadémiai közgyűlést meg­előzően és a közgyűlés hetében az egyes tudományos osztályok is beszámolnak eredményeikről. Egy-egy komplex témát­ több osztály kutatói tárgyalnak meg. Az idén Környezet és egészség címmel közös ülést tartott az ag­rártudományok, az orvosi tudo­mányok és a biológiai tudomá­nyok osztálya. Aktuális témájuk Magyarország népegészségével foglalkozott, vizsgálva a környe­zeti tényezők egészségünkre gya­korolt hatását. Statisztikai kimu­tatások már rég figyelmeztetnek, hogy hazánk lakosságának lélek­­száma csökken. Alacsony az él­­veszületési arány, és - ha csök­ken is - még mindig magas a csecsemőkori halandóság. A halálokok között a szív­ós érrendszeri megbetegedések (51,3 százalék) és a rosszindu­latú daganatos megbetegedések (22 százalék) járnak az élen. A felmérések szerint az elmúlt 15 évben különösen az ipari vidé­keken nőtt a daganatos betegsé­gek száma. Ez utóbbi megfigye­lés indokolttá teszi, hogy a szak­emberek megvizsgálják a kör­nyezeti ártalmak hatását, hiszen a megelőzés mindig könnyebb, mint a már kialakult betegség gyógyítása. Az előidéző okok közül nagy jelentőséget tulajdonítanak a talaj, a víz és a levegő szennye­zettségének. A minőségi élelmi­szerek fontosságát jól érzékel­teti, hogy az emberi szervezet életfolyamataihoz szükséges anyagok mintegy 70 százaléka a táplálékkal kerül a szervezet­be. A nemzetközi szakirodalom előrejelzése a jövő egyik ka­tasztrófájaként a környezet nit­rátterhelését emlegeti. A talaj elsavasodásával - azonos terhe­lési feltételek mellett -nő a nö­vényi termékek nitráttartalma. Kovács Ferenc akadémikus Toxikus anyagok a tápláléklánc­ban címmel tartott előadást. A nitrátterhelés hatását vizsgálva megállapította, hogy a nitrátok mozgása a talajban a kémha­tástól és a talaj szerkezetétől függően több száz méter is lehet, így szennyezi a vizet. A nagy mennyiségű (500-4500 mg/kg) nitrátot tartalmazó víz és zöld­ségfélék okozói lehetnek a me­thaemoglobinaemia nevű beteg­ségnek, amely nemcsak halált okozhat, hanem a méhen belül a magzatot is károsítja. (bankó) * Tiszta vizet a pohárba és a medencékbe A szennyezett ivóvíz által okozott megbetegedések szá­ma hazánkban a múlthoz ké­pest lényegesen csökkent, de azért az utóbbi hat évben nyolc alkalommal fordult elő ivóvíz okozta járvány, 1758 megbetegedést okozva. A szennyezett fürdővíz beteg­ségterjesztő szerepe még lényegesebbé vált: 19 év alatt 48 járványt regisztráltak, 7451 megbetegedéssel. A be­tegek zöme gyermek volt, akik a víztisztító-forgató nélküli strandmedencékben fürödve vérhassal fertőződtek. A für­dők állapotának javítása sür­gős beavatkozást igényelne, amire a közeljövőben nem sok remény van. A Balaton délnyugati ré­szén az 1980-as évek elején az eutrofizáció felgyorsult. To­­xintermelő cianobaktériumok (kékalgák) okozta bőrgyulla­dás és egyéb allergiás reakciók fordultak elő ebben az időben. Magánkutak vizének nit­ráttartalma 1976 óta 1714 methaemoglobinaemia megbe­tegedést okozott (28 haláleset­tel). A vízműfejlesztés és az egyéb megelőző intézkedések hatására az évi megbetegedé­sek száma közel 300-ról 20 kö­rülire csökkent. Másodlagos vízszennyező­désként a gáztalanított meleg vizet tartalmazó alföldi vízve­zeték-hálózatokban nitrit for­dult elő, amelynek veszélye a nitráténál nagyobb. Bevatkozá­­sokkal a megbetegedéseket ed­dig sikerült megelőzni. A természetes eredetű ar­zén dél-alföldi települések víz­ellátó rendszerében a halva születések és a spontán abor­tuszok számának növekedése mellett egyéb kórformák gya­koribbá válását okozta. Igen jelentős vízműfejlesztéssel si­került a további veszélyt kikü­szöbölni. Helyi vízszennyezés al­kalmával a kromátos kútvízzel való mosakodás kontakt ekcé­mát, szerves anyagok ivóvíz­be jutása (vegyi üzemi hulla­dékból talajvízen keresztül) gyomor-bélrendszeri tünete­ket okozott. A potenciálisan daganat­­keltő klórozási melléktermékek koncentrációjának csökkenté­sére a felszíni vizek tisztítási technológiáját módosították, így a jól mérhető vegyületek (pl. kloroform) koncentrációját sikerült a határérték alá szoríta­ni, de néhol még jelentős muta­­gén aktivitás mérhető, ami je­lenthet kockázatot. Egy városi vízmű vizében diklór-etilén fordul elő, amely feltehetően a hulladékokkal szennyezett talajban keletke­zik. Az egyéb szerves mikro­­szennyezők koncentrációjára kevés adat áll még rendelke­zésre. Ezek alapján a veszély nem látszik jelentősnek, de csak további vizsgálatok ered­ménye alapján lehet majd a helyzetet értékelni és a kocká­zatot becsülni. A fenti érdekes összeállí­tást Csanády Mihály, a Johan Béla Országos Közegészség­­ügyi Intézet osztályvezetője előadásából állítottuk össze.­­· Az oldalt összeállította: Hankó Ildikó

Next