Magyar Nemzet, 1995. október (58. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-17 / 244. szám
14 Magyar Nemzet NAPLÓ ALBERT SCHWEITZERTŐL Eduard Schweizerig címmel előadást tartanak a Kardi Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán (Budapest IX., Ráday u. 28. II. emelet) ma délután négy órakor. SZENCZI MOLNÁR ALBERT szülővárosában, a szlovákiai Szencen a hét végén felavatták a zsoltáríró szobrát. A XXVI. Szenczi Molnár Albert Napok rendezvénysorozatának keretében felavatott szobor Nagy János szlovákiai magyar művész alkotása. Az eseményen többek közt a Csemadok, a szlovákiai magyar pártok és a Magyarok Világszövetsége képviselői koszorúztak. ARTHUR MILLER ma ünnepli 80. születésnapját, a Norwich angol városban lévő Miller-központban. Millernek 1987-ben jelent meg az önéletrajza. Azóta nem aratott nagyobb irodalmi sikert. A 80 éves Miller azonban tovább ír. A MAGYAR NAPLÓ vendége ma délután hat órakor a Magyar Írószövetség klubjában (Budapest VI., Bajza u. 18.) Karol Wlachovsky, akinek a közelmúltban jelent meg a Belső világosság című esszékötete. A szerzővel Kiss Gy. Csaba beszélget Az estet Oláh János főszerkesztő vezeti be. A FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN Könyvtárban hét napig - a bocsánat hetén - a feledékeny olvasók késedelmi díj fizetése nélkül vihették vissza a lejárt határidejű könyveket. Csak becsülni lehet, hogy mekkora összeget engedett el a könyvtár, hiszen a késedelmi kamat ma már könyvenként és naponként két forint Ez öt-hat kötet esetében három hónap alatt , 700-800 forintra is rúghat. Ennél is többet fizetnek a negyedévnél többet késő - bírósági per alatt álló - olvasók. Közülük is többen használták ki az egyszeri lehetőséget: csak vasárnap huszonöt „vétkes” könyvtártag hozta vissza régi könyvtartozását a központi könyvtárban. ACZÉL GÉZA költőnek ítélte ez évben a Ratkó-díjat a Hangsúly Művelődési és Művészeti Alapítvány kuratóriuma. Az elismerést november elején adják át Nyíregyházán. A három esztendeje alapított díjjal a kuratórium az ország keleti feléhez kötődő, de az írásaival, költeményeivel a provincializmus fölé emelkedő, európai értékeket teremtő alkotókat jutalmazza. Aczél Géza, költő, irodalomtörténész és szerkesztő 1947-ben született, a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Ajakon. A díjat odaítélő kuratórium minősítése szerint eddig megjelent három verseskötete, valamint a Debrecenben megjelenő Alföld című irodalmi és művészeti folyóiratnál végzett szerkesztői munkássága alapján Aczél Géza a magyar irodalom legjobb színvonalú képviselői közé tartozik. ÉDER GYULA festőművész halálának 50. évfordulója alkalmából október 18-án, délután három órakor emléktáblát avatnak Budapesten, az L kerület Szilágyi Dezső tér 2. számú ház falán, ahol 1913-1945 között élt és dolgozott. NOVÁK LÁSZLÓ fotóművész lett az év természetfotósa. Tánc című fotója nyerte A természet gyöngyszemei - Az év természetfotósa ’95 című pályázat fődíját. VÁLOGATÁS A Pécsi Galéria plakátgyűjteményéből című kiállítás október 18-án, délután hat órakor nyílik meg a Műcsarnokban (Budapest XIV., Hősök tere). A tárlat november 12-ig tekinthető meg. A HATÁRAINKON KÍVÜL alkotott irodalmi művek címmel a Korona Pódium által hirdetett pályázat díjkiosztása október 19-én délután fél hatkor, az ünnephez kapcsolódó előadóest pedig hét órakor kezdődik a Gellért Hotelben (Budapest XI., Gellért tér 1.). Kultúra KEDD, 1995. október 17. Befejeződött a frankfurti könyvvásár ✓Uj médiumok igézetében (Bonni tudósítónktól) „A modern információs technika fejlődési lehetőségeit nem lehet kellőképpen túlbecsülni”, jelentette ki óvatosan a 47. frankfurti könyvvásárt megnyitó német kutatási és oktatási miniszter. Jürgen Rüttgersnek persze nem is kellett nagyon kardoskodnia az elektronikus olvasásközvetítés mellett, jön az feltartóztathatatlanul. Az idén már 1229 kiadó jelentkezett CD-ROM-mal és online-szolgáltatásokkal, azaz csaknem kétszer annyi, mint tavaly. A 330 ezer címet (köztük 93 ezer új művet) bemutató kiállítók ezúttal nem panaszkodtak a megszokott módon. Ennek oka, hogy a szakma túllendült a recesszión, magyarázta Peter Weidhaas vásárigazgató, az eladott könyvek száma és példányszáma újból növekedni kezdett. Sokan elsiratták már a könyvet és az írott szót, ám - úgy látszik - éppoly kevéssé tudja legyőzni a fülhallgatós magnó mint hajdanán a mozi vagy a televízió. Rüttgers is azt hangsúlyozta, hogy a „gyászjelentések” elsietetteknek és túlzóknak bizonyultak. A szépirodalom mindig magára talált, igaz, a tudományos publikációk terén az új információhordozók behozhatatlan előnyökre tettek szert. Az olyan óriáskiállításokban, mint amilyen a frankfruti könyvvásár is, mindig van valami ijesztő. Az ember elvész a tömegben, a rendkívül alapos irányjelzők ellenére is eltéved mindenki, aki nem tud az egymás melletti és fölötti csarnokok, folyosórendszerek, lépcsők és felvonók asebirintusának dimenzióiban gondolkodni. Aki csak úgy nézelődik, azt valósággal agyonnyomja a könyek és könyvesek mennyisége, aki meghatározott céllal érkezik, az vagy elkerüli a keresett embert vagy rossz pillanatban bukkan rá. Mivel az idei frankfurti könyvvásár középponti témája az osztrák irodalom és könyvkiadás volt, Franz Vranitzky osztrák szövetségi kancellárnak kellett volna tartania a megnyitó beszédet, őt azonban akadályozta a bécsi kormányválság. Jött helyette egy bécsi miniszter, akit persze senki sem ismert, itt volt aztán Ion Iliescu román elnök (könyvírói minőségben) és sok-sok német és nemzetközi ,közéleti személyiség”. A német politika prominensei egymás sarkát taposták, alig ment ki balra Helmut Kohl kancellár és kísérete, máris megérkezett a szociáldemokrata ellenzék gondoktól sújtott vezére. A neves Sharkamp-kiadó vagy a Hoffmann & Campe hagyományos nagy fogadásán is mindenki ott tolongott, aki számít és nem számít (érdekes módon mindig ugyanazok az arcok). De eljött a francia kultuszminiszter, Philippe Douste Blazy is (akit szintén senki sem ismert meg) és az olasz idegenforgalmi államtitkár, aki a legjobb olasz útikalauzt tüntette ki. A német könyvkiadói és -kereskedői egyesülés idei békedíjának átadása viszont különösebb zökkenők nélkül lezajlott. A Szent Pál templom körül ugyan több volt a rendfenntartó közeg, mint a békés járókelő, de csak kevesen fütyülték ki az idei kitüntetettet, a németországi iszlamisztika nagy öreghölgyét, a (nem éppen alaptalanul) tevőleges fundamentalista muzulmán szimpátiákkal vádolt Annemarie Schimmel profeszort. Roman Herzog szövetségi elnök laudációjában a kölcsönös toleranciát hangoztatta, és az ünnepelt is erőt vett magán és ezúttal kijelentette, hogy a Salman Rushdie elleni halálos ítélet - iszlám hagyományok ide vagy oda - tarthatatlan. Az összkép, az „összbenyomás” mindazonáltal a déjá vu. Ha az ember kicsit elpilled - ami elkerülhetetlen ebben a sokaságban -, felébredvén olykor keresni kezd olyan standokat és olyan könyveket, amelyeket tavaly vagy tavalyelőtt látott. Hiszen minden szinte ugyanolyan, még a dekorációk sem sokat változtak. Kiábrándultságunkhoz persze a kissé szokványos ,idsérő rendezvények is hozzájárulnak: felolvasások, író-olvasó találkozók, ilyen-olyan fórumok, osztrák matinék és estek, valamint a multimédia világának a flipperei. 1995 nem hozott szenzációs újdonságot. Minden órában valamilyen nemes ügyet karoltak föl még jelesebb írók, diktatúrák ellen, kihaló nyelvek megőrzéséért. A kérdés csak az volt, hogy a betévedő ,látogatók mindig tudák?, miről ig. van éppen szó. Józsa György (A Frankfurter Allgemeine rajza) Rítus a sírkamrában Calderon Az állhatatos hercege a Budapesti Kamaraszínházban A Budapesti Kamaraszínház nem először lepi meg a nézőt stúdióelőadásainak téralakításával. Két éve a Stalker előadásán magas deszkapalánk fogta közre a négyzet alakú játékteret, amelyet három oldalról két szinten ült körül a közönség. A földszinten ülők a falon megnyitott ablakokon át nézhettek be a Zónába. Most Az állhatatos herceg előadásán ismét négyzet alakú színpad három oldalán foglalhatnak helyet a nézők, ám ezúttal csak az emeleten és mindössze egyetlen sorban. Szűkös helyükről úgyszólván egy kis arénába tekinthetnek alá, amely a Károly körúti stúdió nagy részét elfoglalja. Nyers, érdes deszkapalánk határolja négyfelől ezt az aknaszerű ,küzdőteret”, amelynek közepén egy szintén deszkából ácsolt, téglatest alakú, koporsószerű dobogó áll. A szereplők ebben a zárt, akár sókamrára is emlékeztethető térbenküzdenek meg egymással, s a nézők olykor közvetlen közelről hajolhatnak föléjük, ha akarnák, meg is érinthetnék őket. Szenvedélyes pillanatokban egy-egy színész olyan erővel vágódik a deszkafalnak, hogy a nézők alatt megremeg az ácsolat. Az állhatatos herceg a spanyol barokk nálunk kevéssé ismert, nagy alakjának, Calderonnak a műve. Calderon csaknem végigélte a spanyol „aranyszázadot”, a tizenhetediket, több, mint száz színpadi műve maradt fenn, ő volt a spanyol királyi udvar látványos barokk külsőségek közt folyó színházi életének fő irányítója. Vallásos drámái nagy retorikai erőkoncentrációval fejezik ki a barokk keresztény és lovagi eszményeit. Az állhatatos herceg hőse, Don Fernando portugál királyfi a mórok fogságába esik, és a mór király váltságdíjus Ceuta városát kéri érte a keresztényektől. A portugálok már hajlanának is erre a cserére, a herceg azonban nem hajlandó feláldozni életéért és szabadságáért a keresztény várost és templomait. A kínzások és megaláztatások sem törik meg. Állhatatos kitartása, halállal végződő mártíriuma a krisztusi kálváriát idézi, és a hit megváltó erejét példázza. Ruszt József rendező azt a szcenáriumot használta fel az előadáshoz, amelyet a lengyel színház nagy alakja, Jerzy Grotowski készített 1965-ben a wroclawi Laboratórium Színház előadásához Calderon darabjából. A Szántó Judit által lefordított szövegkönyvet Forgách András és Böhm György még átdolgozta és kiegészítette az eredeti mű figyelembevételével. Maga a drámai cselekmény és a nagy hévvel deklamált monológok szövege azonban végeredményben eléggé háttérbe szorul ahhoz az előadási stílushoz képest, amely Grotowski eszméi nyomán Ruszt rendezői keze nyomát viseli a színjátékban. Ruszt valóságos rítust rendezett az állhatatos herceg példázatából, olyan szertartást, amelyben érdekesen keverednek a keresztény és pogány elemek. Mindamellett az előadás nem vallási szertartást idéz, hanem hangsúlyozottan színpadi játék. A színészek széles és harsány gesztusokkal játszanak. Nem „alakítják” a szerepeket, hanem látványosan és dinamikusan „felmutatják” őket. Hol szavalnak, hol recitálnak, hol kántálnak, hol jajonganak, hol dünnyögnek. Éles, vad váltások tagolják színpadi jelenlétüket. Mimikájuk, mozdulataik is széles modulációs skálán mozognak, és nincsenek mindig szinkronban a beszédmóddal, illetve a színészi eszközök nincsenek mindig szinkronban a drámai cselekmények konvencionálisan realista értelmezésével. Gálffi mint az állhatatos herceg, Kránitz Lajos mint a mór király, Hámori Ildikó mint neurotikus, szenvelgő lánya, aki mintha maga se tudná, szerelmes-e a hercegbe vagy sem, Egri Márta mint valamiféle vásári kikiáltó vagy pogány sámán, Bank Tamás, Dózsa Zoltán, Horváth Illés, Kamarás Iván és Újvári Zoltán mint keresztény és mór lovagok, vitézek nem „leképezik” a drámát hangjuk és taglejtéseik szüntelen heves modulációval, hanem egy alkalmi rituálé szabályai szerint „visszautalnak” rá, szinte úgy, mintha a néző már úgyis ismerné a történetet, mint valami szent legendát. A hatás felemás. Egyfelől méltányolja a néző Ruszt kihívó erkölcsi és művészi bátorságát, azt, hogy mer másképp beszélni a színpadon, mint ahogy az ma nálunk szokásos vagy divatos, és hogy mer állhatatosságot, hitet, hűséget, önfeláldozást és más efféle ósdi erényeket nemhogy minden irónia nélkül, de szenvedélyes odaadással ábrázolni. Másfelől a Calderon-darab története nem közismert legenda, és ezért az elvont megjelenítés olykor az érthetőség rovására megy. Szerepe van ebben annak is, hogy a színészek nem mindig érthetően deklamálnak, ordítanak, jajgatnak, hörögnek és mormognak, és a stilizált jelzések nyelvét nem beszélik eléggé tisztán és gyakorlottan. Az összhangot lépten-nyomon az erőlködés és az erőltetett naturalisztikus fallal zavarják meg Györffy Miklós Ki kicsoda Kelet-Közép-Európában? Hipermédia opera a Petőfi Csarnokban Az 1991-es berlini bemutató után Európa számos országában nagy sikert aratott Arnold Dreyblatt New York-i zeneszerző és médiaművész Ki kicsoda Kelet-Közép-Európában című „hipermédia operájával”, amelyet magyar színészek közreműködésével, magyar nyelven mutatnak be október 18-án, a Petőfi Csarnokban a budapesti Goethe Intézet támogatásával. A közép-európai zsidó családból származó Arnold Dreyblatt az elmúlt évtizedben bebarangolta Oroszországot, Lengyelországot, Litvániát és a volt Osztrák-Magyar Monarchia területét. Orchestra of Exited Strings nevű zenekarával többször fellépett Kelet-Közép-Európában, és a 180-as Csoport társaságában korábban már nagy sikerrel koncertezett a Petőfi Csarnokban is. Budapesten látható operájának szövege az 1934-ben Zürichben kiadott, Who’s Who in Central and Eastern Europe 1933 című könyvön alapul, amelyre egy isztambuli antikváriumban bukkant rá. Ebben a harmincas évekbeli Ki kicsodában több mint tízezer bolgár, cseh, észt, lengyel, litván, magyar, orosz, szlovák, ukrán híresség személyes hangú életrajza szerepelt. Dreyblatt végigolvasta a könyvet, és elhatározta, hogy mindazt az élményt, amelyet olvasmányai ébresztettek benne, vizuális-zenei kompozícióban dolgozza fel. Kiválasztott 771 életrajzot, ezeket számítógépbe programozta, majd különböző elvek szerint újrarendezte. A szöveghez Budapesten talált megfelelő képanyagot Kardos Ferenc Horus Archívumában és Forgách Péter százhetven órányi amatőr felvételt őrző Privát Film Archívumában. Az előadáson, amelyen a hattagú Orchestra of Exited Strings nevű zenekart Arnold Dreyblatt vezényli, Shelley Hirsch énekesnő és három magyar narrátor működik közre, egy tizenhat miliméteres kamera pergeti a háború előtti időszak pillanatképeit, hat diavetítőn pedig állóképeket láthatnak a nézők. (i. m.) Háború előtti békés életkép A Budapesti Operabarátok Egyesületének szervezésében Olasz-magyar gála világsztárokkal A Budapesti Operabarátok Egyesülete idén ötödször rendezi meg évenkénti nemzetközi gálaestjét, amelyen a magyar énekművészek mellett ezúttal olasz sztárokat hallhat a közönség. Az egyesület tevékenységéről és az október 21-i operaházbeli olasz-magyar gálaestről Külkey Lászlóval, az egyesület elnökével beszélgettünk.- Gróf Aponyi Albert és báró Fellner Alfréd kezdeményezésére 1932-ben alakult meg társaságunk elődje, a Magyar Operabarátok Egyesülete - meséli Külkey László. - A szervezet még a háború után is működött egy ideig, 1946-ban magam is az operabarátok ösztöndíjasaként kerültem a budapesti Operaházhoz. Aztán egy év múlva, 47-ben a szervezetet elsorvasztották. Csak 1990 novemberében alakult meg újra Budapesti Operabarátok Egyesülete néven. A szervezetnek ma már bárki - külföldi állampolgár is - a tagja lehet, csak egyetlen feltételnek kell megfelelnie: szeresse az operát. Az egyesület mellett létrejött a Budapesti Operabarátok Alapítvány, amely az elmúlt négy és fél évben 66,5 millió forinttal támogatta a Magyar Állami Operaház működését. Alapítványunk egyáltalán nem nevezhető gazdagnak, néhány milió forintnál soha nincs több a számlánkon, hiszen a szponzorok által adományozott összegeknek azonnal megvan a helyük. Sajnos, nem rendelkezünk akkora alaptőkével, amelynek kamataiból fedezni tudnánk a szükséges költségeket - Amerikai, osztrák, német sztárok után idén miért éppen az olaszokra esett a választás? — A mostani gálaest lesz az ötödik. Úgy gondoltuk, hogy ezt a kis jubileumot — mivel, az olasz zeneszerzők csodálatos operákat adtak a világnak - olasz sztárokkal ünnepeljük együtt: Bruno Baglionival, Silvano Carrolival és Mario Malagninival, és ismét vendégünk lesz Marton Éva. Oberfrank Géza mellett Rico Saccani és Walter Attanasi fogja vezényelni a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekarát. - Mit kell tudnunk az olasz énekesekről? - Bruno Baglioni mezzoszoprán a spoletói fesztiválon a Borisz Godunovban debütált, majd Bolognában A kegyencnőben aratott nagy sikert. Ezután hívták meg a Scalába, ahol ugyancsak A kegyencnőben, valamint Az álarcosbálban és a Normában mutatkozott be. Bejárta a világot, olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Patané, Abbado, Levin, Sinopoli, Mehta. Két operafilm is készült a főszereplésével, a Covent Gardenben a Don Carlos és a Veronai Arénában az Aida. Silvano Carroli baritonista bátyjánál, a híres tenornál, Marcello del Monacónál, majd Mario del Monacónál tanult. Megnyerte a velencei La Fenice énekversenyét. Zefirelli Bohémélet című operafilmjében debütált Marcellóként Mirella Freni és Giacomo Aragall partnereként. Minden jelentős operaszínpadon megfordult a Scalától a Covent Gardenig, énekelt Abbado, Patané, Maazel, Levin, Kleiber, Mehta és Sinopoli keze alatt. Mario Malagnini 1984-ben tűnt fel Milánóban Verdi Kalóz című operájának főszerepében. Ezt követően a Bruna Baglioni Veronai Arénában, majd Róma, Berlin, London, Moszkva, München, Hamburg, Tokio, New York, Frankfurt és Amszterdam operaszínpadain aratott nagy sikereket. Gazdag repertoárján többségében Verdi-főszerepek találhatók. - Kik azok a magyar művészek, akik az olasz sztárokkal fellépnek? - Mindenki örömmel vállalta a fellépést - hangsúlyozni szeretném, hogy honorárium nélkül. Marton Éva mellett Kertesi Ingrid, Kincses Veronika, Misura Zsuzsa, Skoff Zsuzsanna, Szilfai Márta, Ulbrich Andrea, Anatolij Fokanov, Bordás György, Gulyás Dénes és Kováts Kolos fog énekelni. - Ki a gálaest rendezője és a műsor szerkesztője? - A rendező Kerényi-Miklós Gábor, a szerkesztő pedig Kürthy András - a műsort Antal Imre vezeti. A látványért Csikós Attila felel. Mivel az áriák között itt-ott táncbetétek is lesznek - például az Óratánc -, felkértük koreográfusnak Keveházi Gábort. - A műsort sokáig titokban tartották. - Szeretjük meglepni a közönséget. Annyit elárulhatok, hogy népszerű áriák csendülnek fel Verdi Rigoletto, Nabucco, Traviata, A trubadúr, Don Carlos, A végzet hatalma című operájából, Giordano André Chénierjéből, Puccini Pillangókisasszonyából, Ponchielli Giocondájából, Rossini A sevillai borbélyából, Bellini Az alvajáró, Donizetti Szerelmi bájital és A kegyencnő című operájából. A gála A sevillai borbély nyitányával kezdődik, és a Nabuccóból a rabok kórusával zárul. (*) Mario Malagnini Silvano Carroli