Magyar Nemzet, 2002. április (65. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-12 / 85. szám

ED Magyar Nemzet Kultúra 2002. április 12., péntek Rovatvezető: Hegyi Zoltán Tavasz a Millenárison MAI PROGRAM: 17.30 Kiállítóterem: Nagy titkok tu­dói. Zenetörténeti sorozat: Az Arany fuvola. Közreműködik: Csider Károly mester és arany­ból készített hangszere. Házi­gazda: Semmelweis Tibor. A magyar millennium Varsóban Katona Tamás nagykövet nyitotta meg a varsói Magyar Kulturá­lis Intézetben a magyar álla­miság ezer esztendejét bemu­tató kiállítást. A magyar és lengyel feliratokkal ellátott tárlatot a Csongrád megyei önkormányzat és a Csongrád Megyei Levéltár állította ösz­­sze. (P. Z.) Két dudás egy csárdában Vidám, divatbemutatóval egybe­kötött zenés estet rendeznek holnap este 7 órakor a Fészek Művészklubban (VII., Kertész u. 36.). A műsorban közre­működik többek között Geor­ge Kéry skót dudaművész, va­lamint Dobos Attila, Hollai Kálmán, Póka Éva és Oszvald Marika. A zongoránál: Orosz János. (T. T.) Ötven éve hunyt el Molnár Ferenc A Magyar Írószövetség Klubjában hétfő délelőtt tízkor szimpózi­um kezdődik Molnár Ferenc halálának ötvenedik évfordu­lója alkalmából. A tanácsko­záson többek között Buday Katalin és Erdődy Edit iroda­lomtörténész, valamint Kalász Márton, Szalay Károly és Szakonyi Károly író vesz részt. Közreműködik Failoni Dona­tella zongoraművész és Oszter Sándor színművész. (K. M.) Illyés-centenárium Ozorán Ozora főterén, Illyés Gyula (képün­kön) szobrának megkoszorú­zásával április 17-én délután ötkor kezdődik a centenáriumi év Tolna megyei ünnepségso­rozata. A nap fénypontjaként Dávid Ibolya igazságügy­miniszter és Molnár Zoltán, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatója átadja a Szé­­chenyi-terv segítségével hely­reállított várudvart. (Z. U. P.) Zenei napok Csepelen A világi és egyházzenei napok ren­dezvénysorozat záróeseménye­ként holnap délután 16.30-kor szakrális művek csendülnek fel a Budapest-Csepel Önkormány­zat Vegyeskara közreműködé­sével a Szent Imre téri főplébá­­nia-templomban. (K. Gy.) Egy kiállítás képei Szokolay Balázs zongoraművész szólóestet tart holnap este 19.30-kor a Zeneakadémia nagytermében. A kiváló Liszt­díjas pianista Schuberttől az op. 90-es Négy impromptu, Schumanntól az op. 21-es Novellettek című darabokat, valamint Muszorgszkijtól az Egy kiállítás képei című mű­vet adja elő. (K. Gy. A.) Petőfi XXI. századi hangszerelésben Gálán Géza színész-rendező pályájáról, mono­drámájáról, s annak aktualitásáról Március 14-én, nemzeti ünnepünk előestéjén a Rátkai Klub adott otthont Gálán Géza Petőfi percei... című monodráma-elő­­adásának. A felvidéki, Komáromban született színész és rende­ző Petőfi versrészleteiből, leveleiből, a műveit bíráló kritikákból és a róla szóló feljegyzésekből szerkesztette a műsort, amely a hagyományos költői estek és a performansz határmezsgyéjén helyezhető el. Gálán Gézával az előadás alkalmából beszélget­tünk pályájáról, a monodrámáról, valamint arról, aktuális-e Pe­tőfi költészete a XXI. század elején. . . Haki.ik Norbert________________ • •O n az érettségi után a pozsonyi Szépművészeti Főiskola Szín­házművészeti Karán folytatta tanul­mányait, majd Komáromban, a Ma­gyar Színházban kezdte pályáját. Mindemellett már másodéves nö­vendékként nem más, mint Milos Formán választotta ki Az erdőn túl című cseh film egyik fontos filmszere­pére. Miként alakult, hogy cseh, illet­ve szlovák nyelven is éppoly „szín­padképes”, mint magyarul? És ho­gyan került néhány, színházaknál el­töltött év után a prágai Szépművé­szeti Akadémia Film és Tv-művésze­­ti Karára mint dramaturg és rendező szakos hallgató? - Talán úgy, hogyha az ember le­szűkítve éli meg a lehetőségeit, el­lenreakcióként a mindenséget akar­ja. A teljességre termett ifjú nem ér­ti, hogy bizonyos kapuk miért van­nak nyelvi, vagy egyéb körülményei miatt már eleve bezárva előtte. A szlovák Színművészeti felvételijére, lemezeket hallgatva, bevágtam az anyagot. Aztán az első hetekben, amikor „élőben” adtam elő a szlo­vák világnyelv-tudásomat, kivert a veríték, mert (h)ősszlovák évfo­lyamtársaim a hasukat fogták a röhögéstől... Éppen ezért magam is csodálkoztam, hogy másodévesen már kitűnőre vizsgáztam a szigorá­ról hírhedt beszédtanárnál, így az­tán már Forman előtt is csehül áll­tam - és elég jól - a már említett filmben. Persze az anyanyelvét csak az felejti el, aki el is akarja felejteni. Aztán 1968 lett életem legszebb ta­vasza: óriási Rómeó-siker, a szabad­ság, a szerelem és a forradalom ma­darának meredek repülései! Cseh­szlovákiában hatodmagammal egy demokratikus Magyar Ifjúsági Szö­vetség alapítója lehettem. Ideiglene­sen otthagytam a színházat és csak­nem ezer magyar ifjúsági klub szer­vezésénél bábáskodtam. Abban a közegben - éppen nemzeti érzelme­ink, anyanyelvünk ellehetetlenülése és hazaélményünk totális hiánya miatt - ezt tartottuk a legfontosabb­nak. Ez a hiány azóta is egyre kín­­zóbb. „Ide nekünk az oroszlánt is!” - üvöltött föl szakmai énem, és megkerestem a filmgyár akkori „il­letékes elvtársát”, az igazgatót, hogy pártolni fogja-e a magyar filmet, és egy magyar nyelvű televíziós csator­na létrehozását Csehszlovákiában. Tárt karokkal fogadott. Mire felvet­tek a Prágai Filmakadémiára, páros lábbal rúgták ki az újbolsevisták. Fa­gyos és kemény évek jöttek. Hamu­ban sült pogácsa volt, hogy részt ve­hettem Csoóri-Kósa-Sára Dózsa filmjének segédrendezői munkála­taiban, ami magyar-román-szlo­­vák koprodukcióként forradalmi tett volt akkortájt. 1984-ben meg­alapítottam az első csehszlovákiai videostúdiót. Számos dokumentu­mot készítettem, többek közt Mitte­­rand-ról, a csehszlovákiai sötét való­ságról, illetve Japánról. Ez utóbbit - amelynek operatőre, vágója, szö­vegszerkesztője és alámondója vol­tam egy személyben - a Szlovák tv is leadta - Ön alapította meg az első cseh­szlovákiai magyar magánlapot, Le­hetőség címmel. A többség talán mégis Petőfi percei... című monod­rámája kapcsán ismeri, amelyet 1973 óta több száz alkalommal mu­tatott be, a Felvidéktől az Egyesült Államok magyar diaszpóráiig. Ho­gyan öltött formát a monodráma öt­lete? - A hetvenes évek elején egy Pe­tőfiről szóló film előkészületei foglal­koztattak éjjel-nappal. Lenyűgözött a téma. A csehszlovák tv 1973-ban mutatta be Som Petőfi!, azaz Petőfi vagyok! címmel. Közben utolért a százötven éves születési jubileum ünnepségsorozatának Petőfit lejára­tó kampánya, amikor is a csúcsren­dezvény operaházi közvetítését lesve volt egy látomásom: szikkadt szívű szocialista színészek szégyenkezve szajkózták papírból a verseket. Aczélos bolsevik­ mogulok és más méltatlan méltatók méltatták, majd forrón ünnepelték­­ önmagukat. Az Operaház díszközönsége díszbe öltö­­zötten egyen­ tapsolt. Feltűnt nekem, hogy a sorok között meghúzódva, szikrázó szemekkel ott forog (a sírjá­ban?) a költő, majd talpra ugrik és otthagyja az önünneplőket, és tol­lamba mondja a monodráma szöve­gét. Így született meg a „Petőfi percei a segesvári ütközetben, ahogyan a költő és kortársai ismeretében átélte Gálán Géza”. Csaknem harminc év után is megerősíthetem, hogy az ön­ünneplők alig vettek ebből észre va­lamit, és most is boldogan élnek, ha meg nem haltak. - Miért a világ legkisebb (anti)színháza a Petőfi percei elő­adása? - Az „anti” csak egy fricska, mert annyi színház állítja önmagá­ról, hogy az, pedig nem. Az volt a szándékom, hogy egy szál magam valódi színházi katarzist teremtsek, színházépület, díszlet, súgó, kellé­kes, világosító és sminkes nélkül. A legkisebb szóval élni a külsőségek teljes mellőzése végett, ugyanakkor a lényeg maximális megteremtésé­nek igényével. Több százszor ta­pasztaltam, hogy a közönség az iga­zi partner és játszótárs. Kiváló figu­rákat, jellemeket sugallnak szemük tüzén át. Idén, március 15-én Esz­tergomban a katedrális lépcsőjén nemcsak a jelenlévő tömeg, de a börzsönyi hegyek visszhangja is fel­erősítette a hatást. Biztos vagyok ab­ban, hogy aki jelen volt, átélte a drá­mát. Ezért is újítottam fel több mint tíz év után ezt a játékot, szégyenkez­ve bár, mert évekkel és kilókkal is túléltem a költőt, de ugyanakkor fel­erősödött bennem Petőfi szellemi frissessége, lenyűgöző humora, er­kölcsi tisztasága. Az sem mellékes, hogy közben felnőtt egy-két generá­ció. Saját gyerekeim is csak most fe­dezték fel maguknak azt az örök ér­vényű szél­ém­­­ etőt, amelyet Petőfi nyújt nekünk. -Tehát nem érzi avíttnak Pető­fit most, amikor bizonyos körökben sikké vált mindent lenézni, ami nemzeti? - Nagyapáim és apám is ma­gyarként, Magyarországon szület­tek, de idegen országban nyugsza­nak, holott soha nem hagyták el szülőföldjüket. Én is Magyarorszá­gon születtem. Viszont csehszlovák állampolgárként csak 18 évesen gyalogoltam át először, turistaként Magyarország határán. Ugyanis ez a határ hároméves koromban ke­gyetlenül átgyalogolt rajtam. Gim­nazistaként, főleg 1956 őszén, de máskor is kijártunk a komáromi Duna-partra, nézni a túloldalon a délibábos, elérhetetlen földet, Ma­gyarországot. Különös élmény volt látni a piros-fehér-zöld színű lobo­gókat, amelyek - Isten tudja, miért - olyan szépek voltak nekünk. Az­tán ezzel a három színnel, például Pozsonyban, csak orrbetörés árán provokálhattunk. Tabu és csak vágyálom volt a haza és máig a leg­sajgóbb hiányérzet. Kamasz fiam megkukult a pozsonyi utcákon. Nem mert megszólalni magyarul. El tudja képzelni, mit érezhetett ő most, hogy már egy évee Budapes­ten tanul és március idusának kör­nyékén, amikor büszkén viselte ko­kárdáját, lenácizták, lefújozták, le­cikizték. Hát itt is gond magyarnak lenni? - kérdezte. Ameddig a ma­gyarországi televíziókban fülsértő­en idegen hangsúlyokkal és a be­szédhibák tömkelegével teszik tönkre a magyar nyelv csodálatos katedrálisát, amikor ugyanezek a televíziók kihívóan, szemérmetle­nül magyarellenesek - addig igen! Ma a legaktuálisabb József Attila üzenete: legyél itt kínai, szlovák, „félig román, vagy tán egészen az”, legyél cigány, vagy zsidó, de tegyél le valami szépet, értékeset a haza asztalára és ne akarjál többet elven­ni onnan! És ne akard félrelökni, ki­gúnyolni azt, aki magyarként Ma­gyarországon és tiszta szívvel teszi ugyanezt! Ki érezheti itt avíttnak Petőfit? Halljuk és értsük meg 2002 áprilisában az ő legelcsépeltebb so­rait: „Talpra magyar!” Mindkét szó egyenrangúan és égetően súlyos, mint ahogyan az is, amit három sorral később mond: „Válassza­tok!” A tét ma sem kisebb, mint százötvennégy évvel ezelőtt volt. .A tét ma sem kisebb, mint százötvennégy évvel ezelőtt. Könyvesek ünnepe Bolognában is P. Szabó Ernő (Bologna)_______ A­rra a kérdésre, hogy vége lesz­­e a Gutenberg galaxisnak az új tömegkommunikációs eszközök korában, a fejlődés már a kilencve­nes években megnyugtató választ adott, mégis előjön újra és újra: ho­gyan alakul a könyv sorsa a XX. században? Nos, a szerdán meg­nyílt Bolognai Nemzetközi Gyer­mekkönyvvásár tanúsága szerint, a videó, a számítógép inkább kihívás, mint valódi ellenfél a könyv számá­ra, az új eszközök megjelenése a ha­gyományos kommunikáció részt­vevőit is hatékonyabb munkára ösztönzi. Az idei, harminckilence­dik könyvvásár iránt a világ min­den részén nagy volt az érdeklődés, amit jól érzékeltet, hogy hatvanhét ország 1350 kiadója jelent meg. Itt vannak a gyermekkönyv­kiadásban hagyományosan élen já­ró országok, az európai és amerikai kiadók mellett azonban az idén a tá­vol-keletiek jelenléte is igen erőtel­jes. A másik nagy központi tárlat a gyermekkönyv-illusztráció egészét fogja át, a tekintélyes anyag itteni bemutatkozása után több hónapos világ körüli útra indul. A vásár első napján adták át a legjobb könyveknek és illusztráto­roknak odaítélt díjakat is, közöttük a Gyermekkönyvek Nemzetközi Társasága (IBBY) alapította Hans Christian Andersen-díjat. Mindkét kategóriában az Egyesült Királyság képviselőjét érte az elismerés: Aidan Chambersd írót és Quentin Blake grafikusművészt. A Bologna Gyer­mekei díjat a Silent Night című könyv nyerte (írója Sandy Turner), a szépirodalmi művek kategóriájában illusztrátorként a spanyol Oliviero Dumas részesült eismerésben. Kü­­löndíjjal jutalmazták a fejlődő orszá­gok legeredményesebb kiadóit, illet­ve a gyermekkönyvkiadásban az elektromos információhordozókat legfigyelemreméltóbban alkalmazó vállalkozásokat. Magyar kiadók, al­kotók ilyen elismerésben nem ré­szesültek ugyan, de a közönség lát­hatóan mind a Nemzeti Tankönyv­­kiadó könyveit, mind a Magyar Il­lusztrátorok Társasága köteteit, ki­állított grafikáit érdeklődéssel fo­gadta. Hosszú sorok állnak az Uránia előtt . Pósa Zoltán_____________________ N­em hiába várja a Lánchíd oroszlánjainak makettje az Uránia Nemzeti Filmszínház bejá­ratánál a Hídember című Széche­­nyi-film közönségét. Hatalmas so­rokban kígyóznak az érdeklődők. Cselényi László igazgatótól meg­tudtuk, hogy április 8. óta az esti, premier előtti nyilvános előadá­sok többnyire nyíltszíni tapssal ér­tek véget. Tegnap óta 11, 14,17 és 20 órakor vetítik a filmet. Egy hét­re már csak az oldalpáholyokba le­het elővételi jegyet kapni, a leg­jobb helyek már két hétre előre el­keltek. A fővárosban az összes premi­ermoziban, az Urániában, a Cor­vinban, a Puskinban, a Mammut Budai Moziközpontban, a Csepel Plazában, az Új Udvarban, a Cam­­ponában, a Duna Plazában, a WestEndben és a Lurdy Házban hatalmas érdeklődés mutatkozik. Egyik laptársunk tudósítása szerint a fővárosban újra feltűntek a jegy­üzérek, akik kizárólag a Hídember­­r­e specializálódtak. Sokan kíváncsiak Széchenyi történetére fotó: máté Péter kultura@magyarnemzet.hu

Next