Magyar Nemzet, 2002. április (65. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-12 / 85. szám
ED Magyar Nemzet Kultúra 2002. április 12., péntek Rovatvezető: Hegyi Zoltán Tavasz a Millenárison MAI PROGRAM: 17.30 Kiállítóterem: Nagy titkok tudói. Zenetörténeti sorozat: Az Arany fuvola. Közreműködik: Csider Károly mester és aranyból készített hangszere. Házigazda: Semmelweis Tibor. A magyar millennium Varsóban Katona Tamás nagykövet nyitotta meg a varsói Magyar Kulturális Intézetben a magyar államiság ezer esztendejét bemutató kiállítást. A magyar és lengyel feliratokkal ellátott tárlatot a Csongrád megyei önkormányzat és a Csongrád Megyei Levéltár állította öszsze. (P. Z.) Két dudás egy csárdában Vidám, divatbemutatóval egybekötött zenés estet rendeznek holnap este 7 órakor a Fészek Művészklubban (VII., Kertész u. 36.). A műsorban közreműködik többek között George Kéry skót dudaművész, valamint Dobos Attila, Hollai Kálmán, Póka Éva és Oszvald Marika. A zongoránál: Orosz János. (T. T.) Ötven éve hunyt el Molnár Ferenc A Magyar Írószövetség Klubjában hétfő délelőtt tízkor szimpózium kezdődik Molnár Ferenc halálának ötvenedik évfordulója alkalmából. A tanácskozáson többek között Buday Katalin és Erdődy Edit irodalomtörténész, valamint Kalász Márton, Szalay Károly és Szakonyi Károly író vesz részt. Közreműködik Failoni Donatella zongoraművész és Oszter Sándor színművész. (K. M.) Illyés-centenárium Ozorán Ozora főterén, Illyés Gyula (képünkön) szobrának megkoszorúzásával április 17-én délután ötkor kezdődik a centenáriumi év Tolna megyei ünnepségsorozata. A nap fénypontjaként Dávid Ibolya igazságügyminiszter és Molnár Zoltán, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatója átadja a Széchenyi-terv segítségével helyreállított várudvart. (Z. U. P.) Zenei napok Csepelen A világi és egyházzenei napok rendezvénysorozat záróeseményeként holnap délután 16.30-kor szakrális művek csendülnek fel a Budapest-Csepel Önkormányzat Vegyeskara közreműködésével a Szent Imre téri főplébánia-templomban. (K. Gy.) Egy kiállítás képei Szokolay Balázs zongoraművész szólóestet tart holnap este 19.30-kor a Zeneakadémia nagytermében. A kiváló Lisztdíjas pianista Schuberttől az op. 90-es Négy impromptu, Schumanntól az op. 21-es Novellettek című darabokat, valamint Muszorgszkijtól az Egy kiállítás képei című művet adja elő. (K. Gy. A.) Petőfi XXI. századi hangszerelésben Gálán Géza színész-rendező pályájáról, monodrámájáról, s annak aktualitásáról Március 14-én, nemzeti ünnepünk előestéjén a Rátkai Klub adott otthont Gálán Géza Petőfi percei... című monodráma-előadásának. A felvidéki, Komáromban született színész és rendező Petőfi versrészleteiből, leveleiből, a műveit bíráló kritikákból és a róla szóló feljegyzésekből szerkesztette a műsort, amely a hagyományos költői estek és a performansz határmezsgyéjén helyezhető el. Gálán Gézával az előadás alkalmából beszélgettünk pályájáról, a monodrámáról, valamint arról, aktuális-e Petőfi költészete a XXI. század elején. . . Haki.ik Norbert________________ • •O n az érettségi után a pozsonyi Szépművészeti Főiskola Színházművészeti Karán folytatta tanulmányait, majd Komáromban, a Magyar Színházban kezdte pályáját. Mindemellett már másodéves növendékként nem más, mint Milos Formán választotta ki Az erdőn túl című cseh film egyik fontos filmszerepére. Miként alakult, hogy cseh, illetve szlovák nyelven is éppoly „színpadképes”, mint magyarul? És hogyan került néhány, színházaknál eltöltött év után a prágai Szépművészeti Akadémia Film és Tv-művészeti Karára mint dramaturg és rendező szakos hallgató? - Talán úgy, hogyha az ember leszűkítve éli meg a lehetőségeit, ellenreakcióként a mindenséget akarja. A teljességre termett ifjú nem érti, hogy bizonyos kapuk miért vannak nyelvi, vagy egyéb körülményei miatt már eleve bezárva előtte. A szlovák Színművészeti felvételijére, lemezeket hallgatva, bevágtam az anyagot. Aztán az első hetekben, amikor „élőben” adtam elő a szlovák világnyelv-tudásomat, kivert a veríték, mert (h)ősszlovák évfolyamtársaim a hasukat fogták a röhögéstől... Éppen ezért magam is csodálkoztam, hogy másodévesen már kitűnőre vizsgáztam a szigoráról hírhedt beszédtanárnál, így aztán már Forman előtt is csehül álltam - és elég jól - a már említett filmben. Persze az anyanyelvét csak az felejti el, aki el is akarja felejteni. Aztán 1968 lett életem legszebb tavasza: óriási Rómeó-siker, a szabadság, a szerelem és a forradalom madarának meredek repülései! Csehszlovákiában hatodmagammal egy demokratikus Magyar Ifjúsági Szövetség alapítója lehettem. Ideiglenesen otthagytam a színházat és csaknem ezer magyar ifjúsági klub szervezésénél bábáskodtam. Abban a közegben - éppen nemzeti érzelmeink, anyanyelvünk ellehetetlenülése és hazaélményünk totális hiánya miatt - ezt tartottuk a legfontosabbnak. Ez a hiány azóta is egyre kínzóbb. „Ide nekünk az oroszlánt is!” - üvöltött föl szakmai énem, és megkerestem a filmgyár akkori „illetékes elvtársát”, az igazgatót, hogy pártolni fogja-e a magyar filmet, és egy magyar nyelvű televíziós csatorna létrehozását Csehszlovákiában. Tárt karokkal fogadott. Mire felvettek a Prágai Filmakadémiára, páros lábbal rúgták ki az újbolsevisták. Fagyos és kemény évek jöttek. Hamuban sült pogácsa volt, hogy részt vehettem Csoóri-Kósa-Sára Dózsa filmjének segédrendezői munkálataiban, ami magyar-román-szlovák koprodukcióként forradalmi tett volt akkortájt. 1984-ben megalapítottam az első csehszlovákiai videostúdiót. Számos dokumentumot készítettem, többek közt Mitterand-ról, a csehszlovákiai sötét valóságról, illetve Japánról. Ez utóbbit - amelynek operatőre, vágója, szövegszerkesztője és alámondója voltam egy személyben - a Szlovák tv is leadta - Ön alapította meg az első csehszlovákiai magyar magánlapot, Lehetőség címmel. A többség talán mégis Petőfi percei... című monodrámája kapcsán ismeri, amelyet 1973 óta több száz alkalommal mutatott be, a Felvidéktől az Egyesült Államok magyar diaszpóráiig. Hogyan öltött formát a monodráma ötlete? - A hetvenes évek elején egy Petőfiről szóló film előkészületei foglalkoztattak éjjel-nappal. Lenyűgözött a téma. A csehszlovák tv 1973-ban mutatta be Som Petőfi!, azaz Petőfi vagyok! címmel. Közben utolért a százötven éves születési jubileum ünnepségsorozatának Petőfit lejárató kampánya, amikor is a csúcsrendezvény operaházi közvetítését lesve volt egy látomásom: szikkadt szívű szocialista színészek szégyenkezve szajkózták papírból a verseket. Aczélos bolsevik mogulok és más méltatlan méltatók méltatták, majd forrón ünnepelték önmagukat. Az Operaház díszközönsége díszbe öltözötten egyen tapsolt. Feltűnt nekem, hogy a sorok között meghúzódva, szikrázó szemekkel ott forog (a sírjában?) a költő, majd talpra ugrik és otthagyja az önünneplőket, és tollamba mondja a monodráma szövegét. Így született meg a „Petőfi percei a segesvári ütközetben, ahogyan a költő és kortársai ismeretében átélte Gálán Géza”. Csaknem harminc év után is megerősíthetem, hogy az önünneplők alig vettek ebből észre valamit, és most is boldogan élnek, ha meg nem haltak. - Miért a világ legkisebb (anti)színháza a Petőfi percei előadása? - Az „anti” csak egy fricska, mert annyi színház állítja önmagáról, hogy az, pedig nem. Az volt a szándékom, hogy egy szál magam valódi színházi katarzist teremtsek, színházépület, díszlet, súgó, kellékes, világosító és sminkes nélkül. A legkisebb szóval élni a külsőségek teljes mellőzése végett, ugyanakkor a lényeg maximális megteremtésének igényével. Több százszor tapasztaltam, hogy a közönség az igazi partner és játszótárs. Kiváló figurákat, jellemeket sugallnak szemük tüzén át. Idén, március 15-én Esztergomban a katedrális lépcsőjén nemcsak a jelenlévő tömeg, de a börzsönyi hegyek visszhangja is felerősítette a hatást. Biztos vagyok abban, hogy aki jelen volt, átélte a drámát. Ezért is újítottam fel több mint tíz év után ezt a játékot, szégyenkezve bár, mert évekkel és kilókkal is túléltem a költőt, de ugyanakkor felerősödött bennem Petőfi szellemi frissessége, lenyűgöző humora, erkölcsi tisztasága. Az sem mellékes, hogy közben felnőtt egy-két generáció. Saját gyerekeim is csak most fedezték fel maguknak azt az örök érvényű szélém etőt, amelyet Petőfi nyújt nekünk. -Tehát nem érzi avíttnak Petőfit most, amikor bizonyos körökben sikké vált mindent lenézni, ami nemzeti? - Nagyapáim és apám is magyarként, Magyarországon születtek, de idegen országban nyugszanak, holott soha nem hagyták el szülőföldjüket. Én is Magyarországon születtem. Viszont csehszlovák állampolgárként csak 18 évesen gyalogoltam át először, turistaként Magyarország határán. Ugyanis ez a határ hároméves koromban kegyetlenül átgyalogolt rajtam. Gimnazistaként, főleg 1956 őszén, de máskor is kijártunk a komáromi Duna-partra, nézni a túloldalon a délibábos, elérhetetlen földet, Magyarországot. Különös élmény volt látni a piros-fehér-zöld színű lobogókat, amelyek - Isten tudja, miért - olyan szépek voltak nekünk. Aztán ezzel a három színnel, például Pozsonyban, csak orrbetörés árán provokálhattunk. Tabu és csak vágyálom volt a haza és máig a legsajgóbb hiányérzet. Kamasz fiam megkukult a pozsonyi utcákon. Nem mert megszólalni magyarul. El tudja képzelni, mit érezhetett ő most, hogy már egy évee Budapesten tanul és március idusának környékén, amikor büszkén viselte kokárdáját, lenácizták, lefújozták, lecikizték. Hát itt is gond magyarnak lenni? - kérdezte. Ameddig a magyarországi televíziókban fülsértően idegen hangsúlyokkal és a beszédhibák tömkelegével teszik tönkre a magyar nyelv csodálatos katedrálisát, amikor ugyanezek a televíziók kihívóan, szemérmetlenül magyarellenesek - addig igen! Ma a legaktuálisabb József Attila üzenete: legyél itt kínai, szlovák, „félig román, vagy tán egészen az”, legyél cigány, vagy zsidó, de tegyél le valami szépet, értékeset a haza asztalára és ne akarjál többet elvenni onnan! És ne akard félrelökni, kigúnyolni azt, aki magyarként Magyarországon és tiszta szívvel teszi ugyanezt! Ki érezheti itt avíttnak Petőfit? Halljuk és értsük meg 2002 áprilisában az ő legelcsépeltebb sorait: „Talpra magyar!” Mindkét szó egyenrangúan és égetően súlyos, mint ahogyan az is, amit három sorral később mond: „Válasszatok!” A tét ma sem kisebb, mint százötvennégy évvel ezelőtt volt. .A tét ma sem kisebb, mint százötvennégy évvel ezelőtt. Könyvesek ünnepe Bolognában is P. Szabó Ernő (Bologna)_______ Arra a kérdésre, hogy vége lesze a Gutenberg galaxisnak az új tömegkommunikációs eszközök korában, a fejlődés már a kilencvenes években megnyugtató választ adott, mégis előjön újra és újra: hogyan alakul a könyv sorsa a XX. században? Nos, a szerdán megnyílt Bolognai Nemzetközi Gyermekkönyvvásár tanúsága szerint, a videó, a számítógép inkább kihívás, mint valódi ellenfél a könyv számára, az új eszközök megjelenése a hagyományos kommunikáció résztvevőit is hatékonyabb munkára ösztönzi. Az idei, harminckilencedik könyvvásár iránt a világ minden részén nagy volt az érdeklődés, amit jól érzékeltet, hogy hatvanhét ország 1350 kiadója jelent meg. Itt vannak a gyermekkönyvkiadásban hagyományosan élen járó országok, az európai és amerikai kiadók mellett azonban az idén a távol-keletiek jelenléte is igen erőteljes. A másik nagy központi tárlat a gyermekkönyv-illusztráció egészét fogja át, a tekintélyes anyag itteni bemutatkozása után több hónapos világ körüli útra indul. A vásár első napján adták át a legjobb könyveknek és illusztrátoroknak odaítélt díjakat is, közöttük a Gyermekkönyvek Nemzetközi Társasága (IBBY) alapította Hans Christian Andersen-díjat. Mindkét kategóriában az Egyesült Királyság képviselőjét érte az elismerés: Aidan Chambersd írót és Quentin Blake grafikusművészt. A Bologna Gyermekei díjat a Silent Night című könyv nyerte (írója Sandy Turner), a szépirodalmi művek kategóriájában illusztrátorként a spanyol Oliviero Dumas részesült eismerésben. Különdíjjal jutalmazták a fejlődő országok legeredményesebb kiadóit, illetve a gyermekkönyvkiadásban az elektromos információhordozókat legfigyelemreméltóbban alkalmazó vállalkozásokat. Magyar kiadók, alkotók ilyen elismerésben nem részesültek ugyan, de a közönség láthatóan mind a Nemzeti Tankönyvkiadó könyveit, mind a Magyar Illusztrátorok Társasága köteteit, kiállított grafikáit érdeklődéssel fogadta. Hosszú sorok állnak az Uránia előtt . Pósa Zoltán_____________________ Nem hiába várja a Lánchíd oroszlánjainak makettje az Uránia Nemzeti Filmszínház bejáratánál a Hídember című Széchenyi-film közönségét. Hatalmas sorokban kígyóznak az érdeklődők. Cselényi László igazgatótól megtudtuk, hogy április 8. óta az esti, premier előtti nyilvános előadások többnyire nyíltszíni tapssal értek véget. Tegnap óta 11, 14,17 és 20 órakor vetítik a filmet. Egy hétre már csak az oldalpáholyokba lehet elővételi jegyet kapni, a legjobb helyek már két hétre előre elkeltek. A fővárosban az összes premiermoziban, az Urániában, a Corvinban, a Puskinban, a Mammut Budai Moziközpontban, a Csepel Plazában, az Új Udvarban, a Camponában, a Duna Plazában, a WestEndben és a Lurdy Házban hatalmas érdeklődés mutatkozik. Egyik laptársunk tudósítása szerint a fővárosban újra feltűntek a jegyüzérek, akik kizárólag a Hídemberre specializálódtak. Sokan kíváncsiak Széchenyi történetére fotó: máté Péter kultura@magyarnemzet.hu