Magyar Nemzet, 2003. február (66. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-15 / 39. szám
Temesi Ferencben, élni.) Már megint Macu Egy nap Macut, aki valaha Huai-jang tanítványa volt (a Tang-dinasztia idején), de már maga is mester volt, megkérdezte egy fiatal szerzetes: Mi Buddha szelleme? A szellem maga Buddha, mondta Macu. Később valaki azt mondta Macunak: Hallottam, azt mondod, hogy „maga a szellem Buddha”. Ezt mondom az embereknek, a gyerekeknek, hogy abbahagyják a sírást. És mit mondasz, ha abbahagyják a sírást? Azt mondom: Se lélek, se Buddha, válaszolt Macu. Buddha lényege Egy fiatal, igyekvő szerzetes odament tanítójához, és azt mondta: Tanítsd meg nekem Buddha lényegét. A mester a földre lökte. Másnap a diák viszszament mesteréhez, és így szólt: Bölcsebb vagyok, mint tegnap. Tanítsd meg Buddha lényegét. A mester alaposan elagyabugyálta. Ez így ment még három napig. Akkor a tanítvány sírva elhagyta a kolostort, és visszament a hazai templomába. Ott elmondta a papnak, mi történt. A pap azt mondta: Meg vagy te buggyanva? Az a szerzetes kedvesebb volt hozzád, mint a saját nagyanyád! A fiatal szerzetes visszatért a kolostorba, és a földre dobta mesterét. A mester felállt, és azt mondta: Most már meg fogom tanítani neked a buddhaság lényegét Jung koanja „Az ember és szimbólumai”-ban olvasható. Egy vándorszerzetes egyszer irdatlan nagy tölgyfát látott egy kolostor kapuja előtt. Alatta az apát ült. A vándor így szólt hozzá: Haszontalan fa ez! Ha az ember hajót akarna készíteni belőle, megrohadna. Ha szerszámnyelet, eltörne. Semmire se jó ez a fa, ezért tudott ilyen magas kort megélni. Az apát ráripakodott: Fogd be a szád! Mit tudsz te róla? A gyümölcsfákhoz hasonlítod őt. Amelyeket az emberek megtámadnak, mielőtt teljesen beérhetnének a gyümölcseik. Letörik az ágaikat, letépik leveleiket. A saját adományaik hozzák rájuk a bajt, nem is érhetik meg természet által kiszabott idejüket. Ha ez a fa hasznos lett volna bármire is, megérhette volna ezt a magas kort? Magamat sem Egy tanítvány egyszer megkérdezte Te Méi Shít: Az igazságot keresem. Milyen lelkiállapotban tartsam magam, hogy megtaláljam? Azt mondta a mester Nincs lélek, hogy akármilyen állapotba tegyük. Nincs igazság, így nem tudod magad felkészíteni arra, hogy megtaláljad. Akkor miért jön ide eléd az a sok szerzetes, hogy a Zent tanulmányozzák? Csöpp helyem sincs, hogyan tudnának a szerzetesek itt összegyűlni? Nyelvem sincs, hogyan taníthatnám őket bármire is? Hogy beszélhetsz így!, mondta a tanítvány. Ha nincs nyelvem, hogyan tudnék hazudni neked?, mondá Te Mei Shí. A tanítvány azt mondta: Nem tudlak követni. Nem értelek. Én se értem magam, mondta a mester. Mint az ég A tanítvány megkérdezte a mestert: Mi az Igaz Út? A mester azt mondta: Minden út az Igaz Út. Gondolkodhatom felőle?, kérdezte a tanítvány. Minél többet tanulmányozod, annál messzebb kerülsz az Úttól. Ha nem vizsgálhatom, hogyan ismerhetem meg? A mester így felelt: Az Út nem tartozik sem a látható, sem a láthatatlan dolgokhoz. Sem az ismert, sem az ismeretlen világhoz. Ne kutasd, ne tanulmányozd, ne nevezd a nevén. Hogyha egy nap rajta találod magad, tárd ki önmagad olyan szélesre, mint az ég. Az újjászületésről Volt két szerelmes, aki igazán hitt a spiritualizmusban és az újjászületésben. Megbeszélték, hogy ha egyikük előbb hal, pont harminc napra rá kapcsolatba lépnek egymással a szellemi világban. Néhány hónap múlva a fiú egy balesetben meghalt. Harminc nap múlva egy szeánszon a lány kapcsolatot létesített a fiúval. Könnyek között megkérdezte: Milyen ott, Bécském? Gyönyörű. Farmerkék ég, szellő, sokszor süt a nap, de eső is esik. És mit csináltok ott egész nap? Napfelkelte előtt kelünk, kiadósan megreggelizünk. Délig szeretkezünk. Ebéd után szundítunk vagy két órát. Aztán szeretkezünk ötig. Akkor vacsora. Aztán megint szeretkezünk. Tizenegykor elalszunk. A lány kicsit megdöbbent. Tényleg ilyen a mennyország? Mennyország?, felelte Béci. Én nem ott vagyok. Hát hol vagy? Nyúl vagyok a feketeszéli határban. Novícius I. Az ifjú szerzetes azt mondta Te Méi Shínek: Beléptem a kolostorba. Kérlek, taníts. A mester megkérdezte: Ettél már? Igen, mondta az ifjú szerzetes. Jobb, ha kimosod a csészédet, mondta a mester. Novícius II. Segítsd megbékélni a lelkemet, kérte egy fiatal szerzetes Te Méi Shít. Hozd ide a lelkedet, és lecsillapítom, szólt a mester. A szerzetes azt mondta: De hát azt sem tudom, hol van! Akkor már megbékítettem, mondta a mester. Novícius III. Egy szerzetes növendék megkérdezte Te Méi Shít: Van olyan nagy szellemi tanítás, amelyet még nem mondtak el az embereknek? Van, mondta a mester. És mi az az igazság? A semmi, mondta a mester. A bambuszbot I. Egy szerzetes kezébe véve egy bambuszbotot azt mondta az embereknek: Ha ezt botnak hívjátok, a szavak csapdájába estek. De ha nem nevezitek botnak, ellentmondótok a tényeknek. Hát hogyan hívjátok mégis? Egy szerzetes előlépett, kikapta a kezéből a botot, kettétörte, majd a tömeg közé dobta. A bambuszbot II. Néhány egyetemi tanár megkért egy szerzetest, hogy beszédet tartson nekik a spirituális dolgokról. A szerzetes fölment a pódiumra, ráütött egyet a bambuszbottal, aztán lelépett róla. A tudomány emberei elképedtek, szinte sóbálvánnyá váltak. A szerzetes megkérdezte őket: Megértették, amit mondtam? Az egyik tanár azt mondta: Én nem. Mire a szerzetes azt mondta: Pedig én befejeztem az előadásomat. Ki legyen az A kolostorbéli apát utódot keresett magának, összehívta a szerzeteseket, és elébük helyezett egy vizes edényt. Anélkül, hogy a nevén szólítanátok, mondjátok meg, mi ez. Az egyik szerzetes azt mondta: Egy darab kivájt fa. Egy másik ivott belőle. Akkor épp arra járt a szakács, és fölrúgta a vizes edényt, ő lett az apát. Az elektronfolyó Két szerzetes halászott az elektronfolyóban. Az első kivetette a hálóját, és zsupsz, miként egy hal, kicsúszott belőle egy számítógépkalóz. A másik szerzetes fölkiáltott: Szegény kalóz! Hogyan tud megélni a hálón kívül? Ha te kerülsz a hálózaton kívülre, majd megtudod, mondta az első. A kezdők meg az új név Suzuki-roshi (roshi - mester) (1904-1971), aki a San Franciscó-i Zen Központot alapította, egyetlen kéréssel megadásra késztette a hivalkodókat: Mutasd meg a születésed előtti arcodat, mondta nekik. Azt mondogatta: A kezdő lelkében több lehetőség van, a szakértőében kevés. Azt tanította: Ne mondd azt, hogy ismerem a Zent, vagy hogy megvilágosodtam. Mindig maradj kezdő. Akár a művészetekben. Egyszer meglátogatta őt Eidoroshi, és megkérdezte, hogy van mostanában. Suzuki azt mondta: Új nevem van. Úgy hívnak: rák! H a Jezovics vén agyában elkerülhetetlenül öszszeütköztek a nemzeti vagy nemzetközi dolgok, mindig azt a megoldást választotta, hogy leutazott régi tanítómesteréhez Kaposvárra. Ott éldegélt az eladott tanár, aki begubózva latinjába és ógörögébe, megóvta magát a mindennapok aktuális csalásaitól, ugyanakkor jobban eltájékozódott a legbonyolultabb kérdésekben is mert nem ismerte őket, csak „belső szinten”. Odabent pedig minden kitisztult, az ókor hatalmas boltozatai alatt átláthatóvá vált a jelen. Akárcsak az út, amelyet Taszár felé tisztítottak. Arra nem volt jégborda, igaz, a vendéglőben bárányborda sem, ami pedig szokásos jó ízzel szokta eltölteni a mohó Jezovics ínyét. Mindegy, Taszár tiszta volt. Taszár föl volt ajánlva. Taszárt nem veszélyeztette az Al-Kaida, a Föl-Kaida, a palesztin gerilla, az afgán huszár. Taszár, ahogy a mindig snájdig miniszterelnök szokta mondani nagy bunkójú csomóra kötött nyakkendője alatti elég kellemes hangján: Taszár meg van óva. Taszár szép, Taszár előretolt, de biztonságos, akárcsak az egész Magyar (Nép)Köztársaság. A népköztársaság erős és biztonságos, mint Taszár. Taszár nem lépfenézik, Taszár a mi bázisunk, ahová féliraki, negyedarab, ötödamerikai tolmácsok, gyalogosok, főtisztek és surranó altisztek érkeznek, hogy elsajátítsák a... mit is? Mit lehet Taszáron tanulni? A siklórepülést, amely a szegény Columbiának sem sikerült? Vagy a sílesiklást, amelyet a kis somogyi dombokon gyakorolnak ötéves gyerekek? Vagy Kaposvár sétálóutcáin a kis magyar női fenekek rágásának zenei ütemét oly magyar lányoktól származtathatóan, kik finom micsurkájukat netán a taszári bázis félzord, ónéger vagy nem muzulmán harcosainak tartogatják kicsit elrongyolt paplanaik között, hogy alkalomadtán - még a háború előtt - rendelkezésükre tudják bocsátani? Hisz - mint a történelemből és közvetlen tapasztalatainkból is tudjuk - kell a szex. A katonának is. Vagy főként. Most, hogy idetaszározódott az iraki előháború nyomorultan nemzetközi hadseregének egy kis része, tudnunk kell ezt is. Kell a szex. A katonának. A civilnek. A papnak (rejtve vagy ellenében). A fűszeresnek. Az adótisztviselőnek. A hordókészítő kisiparosnak is időnként abba kell hagynia az abroncsolást, és a gyaluforgácsra döntenie a szomszédasszonyt, netán a saját - lehet, vonakodó, de - feleségét. Valakit le kell döntenie az embernek! Az anyahajó rakétameghajtásos erőműve műszaki felügyelőjének, az olajmérnöknek Kaliforniában és Bakuban - magának a kremli kishivatalnoknak is kellett időt szakítania a félelmetes orosz birodalomban -, el kell kapnia akár a múzeumi félidős takarítónőt azon az áron is, hogy besúgják a régi GPU főnökének, a vékony fejű Putyinnak. És így tovább, öreg tanárom, aki az ógörög szavak és a latin mazsolák között tölti életét, ezt a tanulságot vonta le a háború iránti érdeklődésemből: lesz háború? Mekkora? Milyen? Mikor? Így vezette elő a világkonfliktus magvát: - Édes egy Jezovicsom, noha kissé feletted is elszállott az üzekedő idő, amely felhőket hajszol homlokunkra, tudnod kell, hogy a szex kell. A világ forrong. Megveszekedett. De valahol el kell kapni... na, azt. Te is tudod, nem szeretem a durva szavakat. Azt hiszem, meg kellene értetni elsősorban az amerikaiakkal, de netán a szövetségesekkel is: nem elég egyszerűen a terrorellenes jelszó és akció. Jó, jó, a terrortámadásokat mindenképpen ki kell küszöbölni. Borzalom. Gyerekek, ártatlan hasfölrobbant asszonyok. De... úgy látom, lassan az egész világ szemben áll - urambocsá, nem Irakkal, hanem Amerikával. Világbirodalmi törekvései belehajszolják a hosszú távú bukásba. Amerika ily módon pár év alatt lepusztul. Mindenki meggyűlöli. Elveszti naiv hamvasságát, amelyet még úgy-ahogy birtokolt a maga idióta idiómáival, hogy demokrácia, szabadság, testvériség, pénzpiac. Utálják, mint a... Megint csak nem akarnék durva kifejezést alkalmazni. Tudod, mit lehetne tenni, nemcsak a világbéke, de Amerika érdekében is? Valahogy George Bush szexuális életét kellene rendbe tenni. Nincs rendben az elnök szexualitása. Én itt a magányomban, a sötétből élesebben látom a világ rejtett dolgait. Ezzel az emberrel valami nincs rendben. Nem ismerem otthoni életének szexuális hátterét, de az az érzésem, a világ teljes megbomlása előtt talán be kellene avatkozni az elnök viszonyaiba. Amint te is látod, van benne valami az őslényből. Ha antropológiai vizsgálatokat végeznél rajta, feltűnhetne az az előemberre emlékeztető neandertali alkat, amely elsősorban szexuális erőszakra és elfojtottságra utal. Az ilyen ember hajlandó expandálni a problémáit, s ahelyett hogy megkeresné magánügyének kiskulcsra zárható megoldását, fölrobbantja akár a világot is. Gondolkozz el ezen! Persze nem egyszerűen arra gondolok, hogy akár Chirac, akár Schröder különleges francia vagy német női osztagokat vessen be a Fehér Ház folyosóin, ahogy ez Clinton életében szaxofonozás közben úgy-ahogy működött, hanem diplomatikusabban, de rendbe kellene tenni ennek a Hochstaplernek a neurofiziológiai életét. Minden nemzetközi követ meg kell mozdítani. Állítsátok meg Arturo Uit! - Apropó, Jezukám, végül is lelépett az a lány, aki neked egy arab gyereket akart szülni három éve? Gyurkovics Tibor Bush bús élete Mapr Voinzcl Magazin E, 2003. február 15., szombat ENCIKLOPÉDIA ÉNEZER Sebeők János Habemus hiátusunk Sokféleképp lehet megfogalmazni a folytonosság hiányát. Az is egy megfogalmazás például, s egyike a legtalálóbbaknak, hogy: dudum. Mármint, amikor a vasúti kocsi döccen, az: dudum. Ma már, amikor a mozdony nem huhog, a villamos nem csilingel, a dudum is egyre ritkább, hisz létrejöttéért fizikailag a sínek folytonossághiánya felel. Megyünk Európába, s lám összeforrt, egységbe forrt alattunk a sín. Meglehet, ez az a pillanat, amiről valamikor a „próféta” szólt, jelesül a pillanat, mikor nemzetközivé lesz a világ. Sokféleképp lehet megfogalmazni a folytonosság hiányát. A szövet is mekkora szónok, szakadva. Tű és cérna pedig mily reménytelenül tüneti értékű a valahavolt összefüggőséghez képest. Sokféleképp lehet megfogalmazni a folytonosság hiányát, ám közmegegyezésszerűen úgy véljük, hogy ha hiány van a folytonosságban, az mindenképp feltűnő. A szakadt ruhára odafigyelsz, a dudum önmagáért beszél, s ha nem milliméternyi, hanem méternyi a rés a két sín között, az már Matuska Szilveszter a javából. Ki gondolná, hogy a folytonosság nyilvánvaló hiányaival együtt élhetünk akár évszázadokon is át, következmények nélkül? Márpedig ez a helyzet. II. János Pál pápa nyomán csak mára vált egyértelművé sokak előtt, hogy a rózsafüzér a szimbólumtérben folytonossághiányos. Mindmáig háromféle rózsafüzér szelt emlékezetet az idő karéjára, nevük a következő: örvendetes rózsafüzér, fájdalmas rózsafüzér és dicsőséges rózsafüzér. Három rózsafüzér a Megváltó életéből, három szakasz. Az örvendetes rózsafüzér Jézus életét egész a gyermekkorig vezeti, követi. A fájdalmas rózsafüzér a kínszenvedés és a kereszthalál, míg az örvendetes rózsafüzér a feltámadás, az örömhír mementója. De hol a kínszenvedés és a gyermekkor közti életszakasz? Ezt ismerte föl II. János Pál pápa. Mindaz, ami miatt Jézus számunkra Jézus, épp a szent olvasóból kimaradt életszakaszhoz köthető, hisz a gyermek Jézus - „akit te, Szent Szűz a templomban megtaláltál” - a későbbi mestert előlegezi meg, s hogy miért kell Jézusnak szenvednie, meghalnia s feltámadnia, nos, ez ugyancsak nem érthető meg a Tanító Jézus ismerete nélkül. Az eddig ismert rózsafüzér eljutott tehát az örömhírig, Jézus feltámadásáig, de hiányzott belőle a biblikus értelemben vett evangélikum. A világosság rózsafüzére, a most megalkotott negyedik, sorrendben második rózsafüzér ezt a hiátust pótolja, mondhatnék, a rózsafüzér evangelizálása által. Habemus pápám - mondják, amikor a pápaválasztó konklávé dönt az új pápa felől, van pápánk. Habemus hiátusunk. Van hiányunk, mondta II. János Pál pápa, s volt oly bátor be is tölteni ezt a hiányt. Jézus, a Mester kiáltó hiányát volt oly bátor öt új titokkal kitölteni. Gyónás végén, amikor már nincs több feláldozandó bűn, így szól a pap, és most jöhet a bánatima. A XXI. századba érve: most van rózsafüzérünk. Először van teljes rózsafüzérünk. Jézus, a felkent életútja először folytonos a rózsafüzérben. A négy evangélium és a négyféle rózsafüzér pedig lelki szemeim előtt immár egyetlen, hézagmentes sínné összeforrva mutat a végső város felé, ahol igaz, már nem csilingelnek a villamosok, már nem huhognak a mozdonyok, de cserébe az elveszett hangulatért legalább a tengely garantáltan örök.