Magyar Nemzet, 2003. július (66. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-26 / 173. szám
A játékos Kellér Andor regénye Monsieur Maximumról II I. az A 1 Fruzsina Az öreg Gály gróf Andrássy György kétegyházi birtokán tiszttartóskodott. A birtok ura gyakran utazgatott, fürdőhelyeken, angliai kastélyokban szórakozott, és ha néha-néha hazatért, belebámult tiszttartója szemébe - ettől számadásait rögtön rendben találta, pedig soha egy pillantást sem vetett rájuk... így aztán Gály bátyánk tekintélyes vagyonra tett szert, még mielőtt elérte volna az aggastyánkort. Fiát már úrnak szánja. Papokkal taníttatja, tekintélyes vagyonát ráhagyja. És Gály Lajos valóban úr lesz. Csak nem úgy, ahogyan azt szorgalmas apja gondolta. Lajos ugyanis soha életében egy percet sem dolgozott, nevét mégis a fél világ megismerte. Monsieur Maximum - ahogyan később nevezik - a kártya, a szerencsejáték, a rulett kalandos életű figurája lett. Kellér Andor hősei nem mindennapi emberek. Többnyire félvilági közegben élő, a konvenciókat félredobó, öntörvényű hazárdjátékosok, szélhámosok vagy akár művészek, akik a virtust, a veszélyes élet romantikáját mindennél előbbre valónak tartják. Gály Lajos története sem mindennapi, az éles eszű, ám gazdálkodásra, hivatali munkára képtelen fiú atyai örökségét egykettőre elkártyázza a Kaszinóban, de még mielőtt öngyilkosságot követne el, szerencsét próbál a mesés hírű Monte-Carlóban. Szerencséje folytán rövid idő alatt hatalmas vagyonra tesz szert. Neve fogalommá válik, alakja körül titokzatos mendemondák keringenek. Grófok, főhercegek keresik a kegyét, finom hölgyek rajongják körül, nyerni vágyók százai lesik játéktechnikáját. Ám a játékszenvedélynek ára van. A sikertörténettel párhuzamosan egy szánalomra méltó ember lélekrajza bomlik ki előttünk. Hiszen Gály Lajos világéletében magányos volt, érdeklődését a játékon kívül soha semmi nem kötötte le. Fösvénysége miatt senki nem szerette, igaz, ő sem szeretett senkit. A gyönyörű hölgyről, aki még az ő jégcsap szívét is megdobogtatta, kiderült, hogy szélhámos, aki jó érzékkel használta ki emberi kapcsolatokban járatlan hősünk naivitását, nem csekély anyagi haszonra téve szert. És a Rulettkirály hiába ült egyrulettasztalnál Georges Clemenceau-val, Citroennel, az autókirállyal, Abdul Azisz egyiptomi herceggel - magányosan, megalázóban és szegényen hal meg 1916-ban, hatvankilenc éves korában. Európa valaha leggazdagabb hírességének temetésén egyetlen ember vesz részt. Millióiból pedig nem marad más, csak szarvasagancsos cseresznyefa sétabotja... És hogy mindez nem mese, hanem a leghitelesebb valóság, arra garancia maga az író. Kellér Andor kizárólag megtörtént eseményekről, valóságos személyekről írt. Régi hírlapokban nyomozva hoszszas kutatómunkával derítette föl a főhőseit övező legendát a legapróbb részletekig. A regényből megtudhatjuk, hogy X. Pius pápa szenvedélyes sakkjátékos volt, hogy Montijo y Teba herceget, az utolsó francia császárné testvérét spleen gyötörte, hogy szélhámosok regimentje élt meg a hamiskártyázásból. És hogy a gyilkos játékszenvedély nem válogatott, akit a hatalmába kerített - lehetett szegény, gazdag, úr és paraszt -, annak sorsa egy életre megpecsételődött. (Kellér Andor: A Rulettkirály. Gály Lajos életregénye, Nórán Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 2000 forint.) Szégyenünk és büszkeségünk Földrajzi felfedezések 1B Z S 0 H A R____________________________________ Még alig hatvan-hetven éve is kalandnak számított egyegy hosszabb utazás, s nemcsak Magyarországon, hanem jószerivel mindenütt. Miközben a XX. század fordulóján a legbátrabbak nekivágtak az óceánnak, és Amerikában kerestek boldogulást, milliók a falujuk határát sem hagyták el életük során. Az utazás, a kalandozás, a távoli tájak felfedezése különleges kiváltságnak számított a motorizáció tömegessé válásáig. A Föld nagyobbnak tetszett, a távolságok a végtelenbe vesztek, s a (pontatlan) térképeken fehér foltként jelölték azon távoli világokat, ahol boldog érintetlenségben éltek a bennszülött őslakosok. Ám dicsőségére válik-e az emberiségnek, ahogyan felfedezte a világot? A civilizált, pontosabban a fehér ember roppant büszke földrajzi felfedezéseire, s a legutóbbi időkig alig volt szó arról a gyalázatról, amely megesett szinte mindenütt, ahová megérkeztek egyik világból a másikba a kalandorok. Tehettük volna mindezt méltóságteljesebben és emberségesebben is... A nagy földrajzi felfedezések krónikája mindenesetre izgalmas história, s a Kossuth Kiadó szép könyv magyarítására vállalkozott Shona Grimbly munkájának hazai kiadásával. A vizuálisan elkényeztetett, játékfilmekhez, látványos és izgalmas ismeretterjesztő filmekhez szokott új generációk is kedvvel forgathatják a képekkel, rajzokkal teli kötetet. Semmi bonyolultság és avantgardizmus, A nagy földrajzi felfedezések című munka egyszerűen sorra veszi a nagy földrajzi felfedezéseket, nagyjából mellőzve a tragédiákat és szégyenteljes irtó hadjáratokat. Metszetek, festmények, fotók, rajzok illusztrálják Észak-Amerika, Latin-Amerika, Arábia, Tasmánia, Új-Zéland meghódításának, felderítésének körülményeit, szemelvények olvashatók korabeli hajónaplókból, naplókból, irodalmi művekből. Megszólalnak hajósok, politikusok, tudósok, hódítók és meghódítottak - nem annyira társadalomtudományi vagy történelmi szemszögből tekintve a történtekre, mint inkább tényszerűen. A felfedezők racionális, mégis mesébe illő históriái érdekesek, s a repülőgépek, űrhajók, szuperszonikus vonatok korában is lebilincselő olvasmányként szolgálnak. A legismertebb mozzanatok és személyek mellett a kevéssé favorizált és elfeledett utazók, kutatók, felfedezők neve is olvasható a kronologikus felsorolásban. A fejezetek anekdotaszerű történetekkel kalauzolnak a különböző évszázadokban és földrajzi szélességeken ide-oda, észrevétlenül adva földrajz- és történelemleckét úgy, hogy közben etikából is kurzust veszünk. Nem didaktikus a könyv mégsem: korrekt, könnyen befogadható, név- és tárgymutatóval, az ismeretterjesztő könyvek valamennyi erényével felvértezetten, megörökítve az egykori utazók halált megvető bátorságát és veszéllyel dacoló kitartását is. Bejárhatjuk vele a Földet térben és időben, elismeréssel és kritikával illetve az elődöket. (Shona Grimbly: Nagy földrajzi felfedezések. Kossuth Kiadó, Budapest, 2002. Ármegjelölés nélkül.) Az inka főváros, Cuzco bevétele 35 Magyar Nemzeti Magazin 2003. július 26., szombat Vízparti emlékezet Tamás István írásainak gyűjteménye U I, 6 C. S F. 1 G A B R I F. I. I. A Vízparton az ember könnyebben felejt - ez a címe a festőművész Udvardi Erzsébet gondozásában, a tihanyi bencés apátság technikai közreműködésével megjelent szép kötetnek, amely a hírlapíró-novellista Tamás István elbeszéléseiből, tárcáiból, karcolataiból ad válogatást. Az írások egy része a Magyar Nemzetben jelent meg, Tamás István a hírlapírói pályát lapunknál kezdte kitanulni, és élete alkonyán hozzánk is tért vissza. Bölcsen cselekedte. Szellemi adottságai, írni tudása, világlátása mind-mind a Pethő Sándor alapította polgári napilaphoz kötötték. De az a vargabetű sem volt hiábavaló, amelyet Tamás István a két Magyar Nemzet-es időszak közé iktatott: ekkor kötött életre szóló barátságot a nyugat-dunántúli tájjal és lakóival, ez idő tájt lett mindennapjainak tán legfontosabb helyszíne a tó, melynek közepén olykor csak „egyetlen bárka leng, mint impresszionista képen bizonytalan folt”. Kovács Sándor Iván irodalomtörténész a kötet előszavában Kosztolányiéhoz hasonlítja Tamás István íráskultúráját, ízlését, választékosságát, Eötvös Károlyéhoz Balaton-élményét. És amiként egyedül Krúdy elbeszéléseiből alkothatunk képet ma már a felvidéki magyar városok ódon hangulatáról, urairól, asszonyságairól, ugyanúgy Tamás István az egyedüli megbízható forrás, ha arról kívánunk tájékozódni, miként töredezett szét a pannon táj oly sokáig őrzött harmóniája, hogyan vert tanyát az eszement, kapzsi építkezések, rombolások következtében a Balaton északi partján a környezetpusztítás, öt-tíz-húsz esztendővel megfogalmazásuk után értjük csak igazán, mi mindentől féltette a tökéletesre formált tájat az író, aki voltaképpen másra sem vágyott, csak hogy „maradjon, ami maradhat. Kell is. Öröm is”. Tatay Sándort, a Balaton-felvidék másik nagy irodalmi patrónusát idézi e szavakkal, de ő maga is mondhatta volna, hiszen erről az óhajáról (ábrándjáról?, végrendeletéről?) szól voltaképpen minden egyes mondata. Meg az emberekről. Ismertekről - Egry Józsefről, Déry Tiborról és névtelenekről. Jókról és gonoszokról, öregekről, fiatalokról, Isten esendőségükkel, gyarlóságukkal egyetemben is szeretni való teremtményeiről. A szerző nem illeti őket kemény szóval, legfeljebb szelíd iróniával, még akkor is, ha tisztában van azzal, hogy „szétáradt a világban a gonoszság, a becsületes embert elborítják szennyes habjai, s fuldoklóként kiáltozhatja ki alóluk az igazságot”. Azt vallotta Tamás István, hogy az események nem kívül, hanem belül történnek, és a legtöbb, amire törekedhetünk, hogy elmondjuk, amit el akarunk mondani. Ami igaz és szép - írta a piktor, Egry József életművével példálózva -, az úgyis megmarad. A munkánk a fontos, a napi munkánk tűnődik a kötet címadó novellájában egy erdélyi festőművész társaságában - meg a távolabbi napokra tervezett, mert az idő kimért, a pálya múlik. Aztán kis kavicsokat görgetnek szelíden a tó felé, és így summázzák közösen a teendőiket: vízparton az ember könnyebben felejt. Csak az a kérdés számunkra, Tamás István írásainak kései olvasói számára, hogy szabad-e, lehet-e feledni a rombolások árán is megrendítően szépnek megmaradt vízpartjaink megörökítőjét? Vízpartok mentén élő tisztelői s barátai nem feledik: tegnap este a keszthelyi Balatoni Múzeumban mutatták be írásainak első gyűjteményes kötetét. (Tamás István: Vízparton az ember könnyebben felejt. Bencés Apátság, Tihany, 2003. Ármegjelölés nélkül.) Szó, eszme, látvány Válogatás erdélyi művészek írásaiból ■ P. Szabó Fernő___________________________________ Negyvenöt évvel ezelőtt, 1958-ban kezdte három évtizedes művészeti szerkesztői munkáját a kolozsvári Utunknál Banner Zoltán művészettörténész. Szerkesztőként, művészettörténeti könyvek, tanulmányok, ismeretterjesztő írások, napi- és hetilapokban megjelent cikkek szerzőjeként azóta is az erdélyi magyar képzőművészet - vagy mondjuk úgy: a fehér foltok fölszámolásával az egyetemes magyar művészet - ügyét szolgálja. Jó néhány éve már annak, hogy kényszerűségből odahagyta kedves kincses városát, a sors igazságtétele azonban, hogy legújabb könyve erdélyi kiadónál jelent meg. Amint a könyv bevezető tanulmányában írja, így jöhetett létre a Hármaskönyv, amelynek szerkezetét évtizedekkel korábban művészetírói és művészettörténészi munkálkodása összefoglalásaként tervezte meg. Az Erdélyi magyar művészet a XX. században című kötet (Képzőművészeti Kiadó, 1990) volt az első, a Teremtő önvédelem című könyv (Héttorony Kiadó, 1995) a második része ennek a Hármaskönyvnek. A harmadik a Szó, eszme, látvány című válogatás erdélyi magyar művészek 1920-2000 között született írásaiból. Valóban elválaszthatatlan egymástól a három kötet: a szakírói szellemi műhely és a témában elmélyedni kívánó olvasó szempontjából egyaránt egymást feltételezik. Több évtizedes gyűjtőmunka eredményeként álltak össze kötetté a mostani gyűjtemény írásai. Ahogy Banner megállapítja, művészettörténetet írtak Erdély önéletíró művészei, akiknek Trianon után „értelmetlen helyzetben kellett (...) a művészeti alkotás ősi funkcióit fenntartani, eszményekkel telíteni, sőt megújítani... írásaik segítségével pedig az egész e századi erdélyi szellemtörténet is értelmezhetőbbé válik”. Kós Károly programadó írásaival indul az összeállítás. Sem a pontos helyzetfelmérés igénye, sem a költői hevület nem hiányzik a művekből, sem a tettre, cselekvésre való készség, hogy a kizökkent időben is tovább éljen, gazdagodjon az erdélyi magyar kultúra. Thorma János, Mattis Teutsch János egyetemes értékeinek elemzései folytatják a sort, más írások esetleg kevéssé ismert szerzői viszont olykor éppen a személyes sors dokumentálásával járulnak hozzá az eredményekben és válságokban egyaránt nem szűkölködő XX. századi erdélyi magyar képzőművészet körképének felvázolásához. Sok alkotó már nem Erdélyben él, mások eltávoztak az élők sorából. Utóbbiak közé tartozik Baász Imre, aki alig ötvenéves volt, amikor életműve lezárult, ő vetette papírra azt a mondatot, amely a válogatás egészének summázata. „A szárnyalás szelleme bennünk születik, és él tovább a gondolatban.” (Szó, eszme, látvány. 1920-2000. Szerk. Banner Zoltán. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002. Ára: 1820 forint.) A Fókusz Könyváruház sikerlistája Ismeretterjesztő 1. Orbán Viktor: A történelem főutcáján - Magyar Egyetemi Kiadó 2. Révai új lexikona 11. - Babits Kiadó 3. Magyar értelmező kéziszótár - Akadémiai Kiadó 4. Redfield, James: A mennyei prófécia - Magyar Könyvklub 5. Erdély útikönyv - Jel-Kép Bt. 6. Balogh János: Túrkevétől Óceániáig - Nemzet Lap- és Könyvkiadó 7. Pease, Allan és Barbara: Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő? - Park 8. Poós Zoltán: Szivárvány nagyáruház - Starnusz 9. Horváth Ilona: Szakácskönyv 8. - Vince Kiadó 10. Sós Judit-Farkas Zoltán: Szlovákia útikönyv - Jel-Kép Bt. 5850 Ft 5200 Ft 7500 Ft 1650 Ft 2800 Ft 2400 Ft 2500 Ft 2990 Ft 1295 Ft 2800 Ft