Magyar Nemzet, 2010. május (73. évfolyam, 119-146. szám)
2010-05-08 / 124. szám
ahová - a városrendező Palóczy Antal szorgalmazására - a XIX. század utolsó éveiben az akkori világ legnagyobb fesztávolságú, teherforgalomra is alkalmas lánchídját megépítették. A Széchenyi István-emlékkiállításnak a Lánchíd építtetőjét bemutató része azt is pontosan dokumentálja, hogy az állandó híd érdekében évtizedes kemény harcot vívó gróf számára e híd Pest és Buda egyesítésének, fővárossá, mi több, kereskedelmi központtá tételének a legfontosabb feltétele volt. A mindenki számára kötelező hídvám kérdése pedig a közteherviselés megvalósítására tett legelső lépésének tekinthető. Az 1820-as évektől Pestet állandó lakhelyéül választó Széchenyi István azt tartotta, s ezt az elgondolását A Kelet népe című művében erősen hangsúlyozta is, hogy a „nemzeti kifejtés tekintetében egyedül Buda és Pest válhatik a magyarnak természetes gyűlpontjává”. Széchenyi pesti plánumait azonban - és az akadémiai tárlat ezt is nyilvánvalóvá teszi - ritkán koronázta siker. A város Szépítő Bizottmányának tagjai közé például e nagy tervekkel és hatalmas adakozókedvvel felvértezett ember sohasem tudott bekerülni. Mindez mégsem akadályozta meg abban, hogy anyagi áldozatokkal járuljon hozzá Pest és Buda fejlesztéséhez. Széchenyi István például azt kezdeményezte, hogy a Duna-parton épüljön fel a Nemzeti Színház, ám amikor a többség a Kerepesi úti építkezés mellett döntött, részvényt vásárolt az ottani teátrum fenntartására is. Nem véletlenül írta róla Kemény Zsigmond, hogy hatására „fényben és gazdagságban oly mértékben fejlődött Buda és Pest, mint Amerika szerencsés városai”. Az emlékkiállítás tárlóiban mind a Duna-partra tervezett Nemzeti Színház Hild József által készített vázlata, mind a gróf által 1838. január 1-jén vásárolt részvényjegy megtekinthető. Az 1838-as esztendő egyébként a siker és népszerűség éve Széchenyi István életében. Ekkorra ért be mindazon terve, mellyel azt szerette volna elérni, „hogy hazánk erei összpontosuljanak”. Az 1827-ben alapított Nemzeti Casino s a mintájára szervezett többi társaskör a polgári érintkezés fóruma, a művelődés és a szórakozás színhelye lett; az Akadémia, Teleki Józseffel együtt, tiszteleti tagjává választotta, „a magyar nyelv és tudományok iránt szerzett érdemei tekintetéből”. Hogy nemcsak az Akadémia megalapításával és folyamatos támogatásával, de a magyar nyelv és irodalom, a tudományos szakirodalom művelésével is kiérdemelte Széchenyi István e tiszteleti tagságot, azt az emlékkiállítás is igazolja. A leghatásosabban a „nyelvújító gróf” megidézésével. Az a „philologiai” autográf jegyzet ugyanis, amelyben Széchenyi az „ön” megszólítást javasolja, elég hihetően jelzi, hogy a „művelt társalgásban” ma is használt önözést Széchenyi István találta ki: „Te, nem csinos - tegezni - nem civilisatio jele. You, Vous - on.” A vidéki Magyarország 1838-as Széchenyi-kultuszát viszont az a Schörft József által jegyzett reprezentatív portré tanúsítja, amelyet a Nemzeti Casino mintájára 1838. december 2-án megnyitott pápai Casino rendelt meg és őrzött egészen 1945- ig. Az elhivatott grófot ábrázoló festményen Széchenyi István munkálkodása is megjelenik, háta mögött a hajózhatóvá tett Al-Duna és a Vaskapu sziklái, keze ügyében valamelyik fontos írása. A Pápa városának küldött festményen Széchenyi István magyar ruhát visel - felesége, Seilern Crescence egyik leveléből tudható, hogy a magyar ruhát a „szokásos” frakk helyett ez a német anyanyelvű, magyar érzelmű asszony javasolta a piktornak. Így született meg egy dunántúli kisváros kérésére az egyik legjobb Széchenyi-ábrázolás, mondják a szakemberek. A Széchenyi István halálának százötvenedik évfordulója alkalmából megrendezett tárlaton - természetesen - a gróf utolsó éveit, halálát, temetését és utóéletét bemutató „fejezetek” is jelentős teret kapnak. Fényképek segítségével megismertetik a tárlatlátogatót a döblingi évek fő- és mellékszereplőivel, például a kor legjobb publicistájának tartott Fálk Miksával és az ugyancsak tehetséges, de hátborzongatóan elvtelen Kecskeméthy Auréllal, a császári önkényuralom engesztelhetetlen ellenfelévé vált Széchenyi segítőtársaival. A magát „vén Oroszlánynak” tituláló férfiú kedves tárgyaival és szellemi táplálékaival is. Kilián György könyvkereskedő számlája szerint 1859 utolsó hónapjaiban Széchenyi István 119 könyvet és folyóiratot rendelt meg. Kérdés, hogy a hátralévő zaklatott hetek során mit tudott ebből az irdatlan mennyiségből elolvasni. .. A nemzeti gyászt, amelyet Széchenyi István halálának hírére - a hatóság tiltó rendeletei dacára - az egész ország kinyilvánított, azok a nyomtatványok és kéziratok tanúsítják, amelyekkel „a hálás nemzet kesergő Széchenyi Istvánt”. A pest-belvárosi főplébánia-templomban 1860. április 30-án délelőtt tíz órakor megtartott gyászmisén nyolcvanezer ember volt jelen. Októberben az Akadémia ünnepi ülését Széchenyi István emlékének szentelték. A Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében Eötvös József mondott emlékbeszédet Széchenyi Istvánról: „Minden haladás csak annyiban üdvös, amennyiben szellemi alapon nyugszik... s forduljunk bárhová, tekintsünk bármit, ami e hazában 1825-től üdvös történt, Széchenyi nyomaira találunk. .. Senki sem fogja tagadni, hogy az országnak ő volt első agitátora” - mondta. Itt hangzott el először Arany János Széchenyi emlékezete című verse is; az eredeti kézirat az emlékkiállítás egyik legbecsesebb látványossága. A nemzet feketébe öltözött nagyasszonyai, Damjanich János, Batthyány Lajos özvegye, de mások is tűfestéssel örökítették meg Széchenyi István életének legfontosabb állomásait. A Széchenyi-hagyatéknak Pest 1944-45-ös ostroma idején jelentős része odaveszett, ám ezek a grafikai mesterműnek tűnő, finom kézimunkák megmaradtak, és még ma is jelzik, mit érezhetett a nemzet annak a férfiúnak a halálakor, aki túlélte ugyan az aradi tizenhármat, túl a mártírhalált halt miniszterelnököt és a többi vértanút, hiánya mégis úgy kínozta a magyarságot, mintha a hozzátartozóját veszítette volna el. A területet Thomka Ivánnal és a kastély utolsó „Inasával”, a kedves magyar agárral járjuk be. A kutya láthatóan rászolgál nevére, remek szolgálója gazdájának, és a nagyobb négylábúakkal is megfér. Elhaladunk a néhai lovak sírhelye mellett, itt nyugszik Pokol is, Széchenyi hű kísérője. A méntelep vezetője budapesti származású, de ma már megfájdul a feje, ha a fővárosba kell mennie. A hely hangulatát könnyű átvenni, az érzés egyszerre felszabadító és a felelősség súlyától terhes. Ha a méntelep a többi hasonló intézmény sorsára jutna, Magyarország, a lovas nemzet nem rendelkezne többé olyan állami kézben tartott központtal, ahol a legnemesebb, legjobb tenyész- és versenyállatok ellátása, fejlesztése ezen a szinten megoldott lenne. A méntelep egyik munkatársa a létbizonytalanságot nem tudván feldolgozni nemrégiben önkezével vetett véget életének. Bár sokat faggatom Thomka Ivánt, nem szeret panaszkodni, inkább a munkáról és a lovakról mesél. Arra azért emlékeztet, az ötvenes-hatvanas években, a hagyományokat őrző méntelepek és istállók sorozatos felszámolásának idején olcsó volt a lókolbász, sokfelé lehetett kapni. Talán nem kell kifejteni, mi lehetett ennek az oka. A számok magukért beszélnek: az egykor mintegy egymilliós lóállományból a valóságos mészárlások, leépítések után mára 60-80 ezres maradt. Azért vannak kedvező jelek - remélhetőleg még nem az utolsó utáni pillanatban. Május 16-án például a nagycenki pályán rendezik meg a Nemzeti Vágta egyik előfutamát, az itteniek azt remélik, hogy a nagy felhajtásnak köszönhetően talán több figyelmet kapnak, s a helyi értékekre is fel tudják hívni a figyelmet. A vágta a Széchenyi István emlékének szentelt jubileumi év nyitóeseménye lesz - a rendezvény eddigi hozadéka, hogy végre új lelátót építettek az életveszélyessé vált korábbi szerkezet helyett, valamint megerősítették a szintén düledező fedett dísztribünt. A legszélső állást Göncz-tribünként emlegetik, mivel annak idején az államfő innen nézett végig egy versenyt. Ezt akkoriban be is üvegezték, biztos, ami biztos, de mostanra annyira elkorhadt a szerkezete, hogy a Köztársasági Őrezred aligha engedné fel rá az elnököt. A pályán egyszerre három ló tud versenyezni, a belső íven ötszázhúsz méteres pálya közepén pedig egyéb bemutatók tartására van mód. Igaz, az ehhez szükséges tereptárgyak is meglehetősen rossz állapotúak. A nagycenkiek azt szeretnék, ha a Nemzeti Vágta futamai mellett minden évben megrendezhetnék saját versenyüket, a Széchenyi-derbit is, így népszerűsítve a sportágat. Ugyanitt találkozunk Ivánkovics Ottó polgármesterrel, ő meséli, hogy a lovassport fénykorában tizenöt-húsz ezer ember is kilátogatott a pályára, hogy figyelemmel kísérhesse a versenyeket. Ezt a hagyományt kellene valahogyan feléleszteni, amihez persze a méntelepnek és intézményrendszerének is meg kell maradnia. Jelenleg évi hetvenmilliós a költségvetésük, a bértartásból, egyéb szolgáltatásokból ennek döntő részét ki is gazdálkodjék, így évente mindössze körülbelül tízmillió forintjába kerülnek az államnak, ez az az összeg, amelyet a magyar csúcslovak megtartására, tenyésztésére kellene költeni. Nagycenkről visszatérve érdeklődésünkre az MGSZH sajtófőnöke, Harka Zoltán megerősíti, hogy „folyamatban van a vagyonkezelői jog átadása a Nyugat-magyarországi Egyetem felé”, a privatizációnak viszont még a gondolata sem merült fel. Az egyetem korábbi tájékoztatásából úgy tudni, mindenképpen megtartanák a méntelepet, főként oktatási céllal bővítenék is funkcióit. A fejlesztések azonban elsősorban azon múlnak - derül ki az MGSZH sajtófőnökének szavaiból -, hogy milyenek lesznek az új kezelő anyagi lehetőségei, képes-e például elvégezni a kastélyszárny sürgető felújítását. Remény tehát van, bizonyosság nincs. Thomka Iván mindenesetre már felajánlotta: ha ezzel segít, egy éven keresztül hajlandó fizetés nélkül ellátni feladatát. Hiába, a hely szelleme. l Lukács Egy ideje szokássá vált baráti társaságunkban, hogy ha kifullad a beszélgetés, valaki elővesz egy laptopot, és elkezd eladó kastélyokat mutogatni. Jó játék: néha egy nagyobb panellakás áráért is lehetne venni egy vidéki kastélyt vagy kúriát! Igaz, a felújítása és fenntartása minden bizonnyal a vételár többszörösébe kerülne, de ettől még jó elábrándozni azon, milyen volna vidéki földesúrként élni a semmi közepén álló kastélyban. Virág Zsolt könyvei ebben is segítenek. Immár tizedik kötetéhez érkezett a Magyar Kastélylexikon sorozat, amely megyénkénti bontásban dolgozza fel az ország valamennyi kastélyát és kúriáját történeti, művészettörténeti, építészet- és családtörténeti szempontból. A vállalkozás jelentősége abban áll, hogy elsőként kíséreli meg számba venni és alapkutatási jelleggel feldolgozni Magyarország valamennyi egykori és ma is létező kastélyát, kúriáját. A legfrissebb kiadványban Békés megye kincseit hozza közelebb hozzánk. A környék legértékesebb épülete kétségkívül a szabadkígyósi Wenckheim-kastély -az épületegyüttes tíz oldalt és fantasztikus fotókat (köztük archív és légi felvételeket is) kapott a könyvben. A sorozat köteteinek különleges értéke, hogy mind a meglévő, mind a már lebontott épületeket tartalmazza - ez utóbbiak külön fejezetben találhatók. Nemcsak a műemlékileg védett, hanem a „védtelen” épületeket is feldolgozza. A könyvek végén térkép, valamint sokféle melléklet és mutató található, ez utóbbiak közül talán az egykori tulajdonos családok szerinti csoportosítás a legérdekesebb. A Kastélylexikon sokoldalúan hasznosítható sorozat, a szócikkek minden épület esetén egységes felépítést követnek. Tartalmazzák az építtető család rövid történetét, a kastély vagy kúria építésének, átalakításainak és birtoklásának krónikáját, a rezidencia művészettörténeti leírását, 1945 utáni sorsát és jelenlegi hasznosítását egyaránt. Találunk érdekes korabeli történeteket híres tulajdonosokról, vendégekről, de helyet kaptak az adott település turisztikai látnivalói is. (Virág Zsolt: Magyar Kastélylexikon. Békés megye kastélyai és kúriái. Fo-Rom Invest Kiadó, Budapest, 2009. Ármegjelölés nélkül) 11,1 Magyar lemez Magazin 2010. május 8., szombat Lakatlan sziget Tanulmányok József Attiláról és a tisztaságról Ughy Szabina József Attila a szigetre vihető egy szál költő - írja egy helyütt Tandori Dezső. Lírája a tiszta költészet iskolapéldája, elmondták ezt már sokan, A tisztaság könyve című tanulmánykötet azonban minden eddiginél mélyrehatóbban elemzi a tisztaság mibenlétét. A szerzőpáros egyik tagja, Cseke Ákos az eszmetörténeti áttekintést követően az egész életműből szemezgetve elemzi a tisztaság akarásának stációit. Kiemelt fontosságot tulajdonít a költő levelezésének, valamint a szerelmi költészete csúcspontjaként emlegetett Ódának. A fiatal költőnél elsősorban a nőiséghez kapcsolható a megtisztulás emésztő vágya, amely a fizikai örömön felül magasabb létigézetét is magában hordozza. A szerelem tapasztalatain túl ugyanis istenismereti lehetőséget látott, „Istenhulladékot, Istendarabkákat” keresett a nőkben is. A számos csalódást megélt költő számára épp ezért vált valódi keserűséggé a szerelem élményének és egy igaz társnak a hiánya, mivel így megfosztatott a lélek erkölcsi, metafizikai összhangjától s a tisztaság legobjektívebb megtapasztalásától, az istenélménytől is. „A szerelem semmi más, mint a test szörnyű erőfeszítése, hogy ő is oly végtelenül szabad és örökkévaló legyen, mint a szellem, tehát hogy szellemmé váljon. Ez megint kettősségét igazolja, mert ezzel egyúttal magát öli meg a test - kiradírozza magát a világból, hogy ne legyen más, csak szellem, mert azt hiszi, ő is azzá válik, holott csak egyszerűen megszűnik élni” - írja levelében. A szerelem/szeretet hiányából fakadó kiszolgáltatottság lett József Attila életének igazi tragikuma és költészetének mozgatórugója, amely végül az élettől való megtisztuláshoz, halálához vezetett. Míg Cseke Ákos az esztétikai és filozófiai hátteret járja körbe, addig Tverdota György irodalomtörténeti szempontból vizsgálja a tisztaság fogalmát a modern kori purizmus problémáján keresztül. Könnyed hangnemben ismerteti az 1920-as években kialakult poésie pure hátteret és annak későbbi alakulását. József Attila 1926—1927-es párizsi tartózkodásának idején találkozott a tiszta költészet áramlatával, amely legfőképp Paul Valéry, Edgar Poe, Baudelaire és Stéphane Mallermé nevéhez köthető. A marxizmus hatása alatt álló költő, a tiszta költészetet korábbi nézeteivel egyesítve, végül rátalált egy olyan keskeny sávra, egy Baudelaire-ével rokonságot mutató poétikára, amelyben a tiszta poézis és a politikai cselekvés elegyedik. E korszakának egyik csúcspontja a Medáliák, amellyel a tanulmány második fele foglalkozik. Amint a tartalom és a forma, úgy egészítik ki egymást Cseke Ákos és Tverdota György tanulmányai, s világítják meg egészében a tisztaságelvet, még ha teljes egészében lehetetlen feltárni is azt. A tisztaság vágya mélységesen emberi tulajdonságunk, de maga a tisztaság az ember számára elérhetetlen állapot, lakatlan sziget - József Attila költészete mégis a leghasonlatosabb ehhez a szigethez. (Cseke Ákos-Tverdota György: A tisztaság könyve. Universitas Kiadó, Budapest, 2009. Ára: 2835 forint) Békési kastélyok Tizedik kötetéhez ért a lexikonfolyam A Justh-Jakabffy kúria, Justh Zsigmond író szülőhelye Szentetornyán. Az 1950-es években lebontották, a családi sírkertet beszántották