Magyar Nemzet, 2011. április (74. évfolyam, 89-117. szám)
2011-04-30 / 117. szám
34 Kan Kiwi Magazin 2011. április 30., szombat i immár Babus Antal Fülep Lajos választásairól, az ódivatú értelmiségi feladatairól és Németh László bátorságáról Szovjet gyógykezelés A 42. magyar filmszemlén, május 5. és 8. között olyan dokumentumfilm is látható - igaz, csak az információs vetítéseken - amelyik a magyar szellemi életnek azt a jelentős alakját mutatja be, aki magatartásával több értelmiségi nemzedéknek is példát mutatott. Kisfaludy András Fülep Lajosról forgatott munkájának szakmai tanácsadója, spiritusz rektora a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárának vezetője, Babus Antal. H.0CSEI G A B R I F. I, I. A______________________ szellem filozófusa című dokumentumfilmnek „csak” egyik kulcsfigurája a művészetfilozófus Fülep Lajos, a másik, aki érdekfeszítően és tanulságosan beszél róla, Babus Antal. A film alapján nehéz kideríteni, azért I lett-e Fülep professzor híve, mert I ennek a rendkívüli személyiségnek a hagyatéka az Akadémia tulajdona, vagy azért, mert - ahogyan Ady Endre nevezte - Fülep Krisztus önt is életre szólóan elvarázsolta. - Arról az egri gimnazistáról, aki vagy harminc évvel ezelőtt voltam, tudták a tanárai, hogy igen erősen érdeklődik a képzőművészet iránt. Egyikük, Pozder Péter nagyvonalúan nekem ajándékozta Fülep Lajos Magyar művészetének az első kiadását. Meghatározó élmény volt számomra ezt az 1923-as kiadványt kézbe venni. Igazán komolyan azonban akkor kezdtem a fülepi életművel foglalkozni, amikor egy felháborítóan ostoba vélekedést olvastam róla. Ennek a hatására - ezt cáfolandó - írtam meg az első Fülep Lajos-tanulmányomat Miért választotta Fülep Lajos a magyar falut a világvárosok helyett? címmel. A köztudatban ugyanis az a hivatalos szakirodalom által sulykolt verzió élt, méghozzá elég elevenen, hogy Fülep 1919-ben kiállt a kommunista diktatúra mellett, és a Tanácsköztársaság bukása után - jobb híján - kénytelen volt „belső emigrációba” vonulni, református lelkészként falun élni. Ebből azonban egyetlen szó sem igaz. Fülep Lajos, akit korábban, még a Károlyi Mihály-éra alatt neveztek ki egyetemi tanárnak, a proletárdiktatúra kikiáltása után „heti kétórás előadással megbízott előadó lett”. Megbízatását, mint a lelkészi pályára tudatosan készülő férfiú, egyházi elöljáróinak a tanácsára fogadta el; előadásait pedig, hat-nyolc hallgató előtt, olasz nyelven Assisi Szent Ferencről tartotta. A XX. századi értelmiséginek tán nem is az az egyetemi oktató jelenti az igazán nagy kérdőjelet, aki a diktatúra főhivatalnokai által jegyzett kinevezést óvatosságból elfogadta, hanem az az európai nagyvárosokban, Párizsban, Rómában járt, Firenzében jól ismert, sőt elismert fiatalember, aki ígéretes életpályát tört ketté, hogy kis magyar falvak lelkésze lehessen. Fülep Lajos voltaképpen már 1906-tól folytonfolyvást kereste az értelmiség hivatását. Élt-halt a művészetért, és mindennél jobban foglalkoztatta, hogy a XX. században miért nem születnek olyan nagyszerű alkotások, mint hat-hét évszázaddal azelőtt. Idővel aztán arra a felismerésre jutott, hogy hiányzik a metafizikai alap, nincs, ami egységes látásmódra biztatná a művészeket. Ugyanakkor azt is megérezte, hogy azt a metafizikai alapot, amely korábban a művészetek fundamentuma volt, újjá lehet és újjá is kell éleszteni, s hogy ő ennek a feladatnak szenteli az életét. Csak azt nem látta világosan, hogy ebben az életre szóló vállalásban kire támaszkodhat. Azt tudta, hogy az értelmiségre bizonyosan nem, mert az elveszítette a hitét. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a népre kell támaszkodnia, feltéve persze, hogy a magyar parasztság körében még folytatni lehet az evangelizációt. Aztán egy szovátat szép estén, egy szabadságos bakával való beszélgetés során megbizonyosodott arról, bizony, hogy folytatni lehet! Akkor a filozófia, a művészettörténet, az olasz nyelv és irodalom doktora, a református teológiát végzett fiatalember végleg eldöntötte, hogy a világvárosok helyett a magyar falut választja. E döntése által azonban sem az európai, sem a hazai szellemi életből nem zárta ki magát, a zengővárkonyi parókián is mindenről elsőként értesült. Sokan keresték vele a kapcsolatot. Illyés Gyula is szívesen „zarándokolt el” hozzá, Weöres Sándor elsőként Fülep Lajosnak mutatta meg a verseit. Németh László, amikor 1934-ben lapot indított, noha személyesen sose találkozott vele, szerkesztőtársául választotta... Közös kóborlásaik során talán Fülep Lajos is megismerte Ady Endrének azt a mondását, amelyet Babus Antal oly szívesen idéz: betűs álmodozásokra kár elfecsérelni az életet. Ön szerint mi a feladata ma annak az embernek, aki „lebegő értelmiségiként” nyitott minden érték iránt. Ahogyan Ady mondja, engem „Magyarországra dobott ki a sors”, én ahhoz az ódivatú értelmiséghez tartozom, amelyik ragaszkodik ehhez az országhoz, ehhez a nemzeti közösséghez. Mindig is az volt a véleményem, amit Fülep Lajos oly zseniálisan fogalmazott meg a Magyar művészet című korszakos munkájában, hogy jelentős művek akkor jönnek létre, ha azok egyszerre egyetemesek és egyediek. Aki a tudományt műveli, annak is vannak egyetemes feladatai és vannak részfeladatai. Félresiklik az az értelmiségi pálya, amelyik nem számol ezzel a kettősséggel. Ha csak az egyiket hangsúlyozza, provinciális lesz, ha csak a másikat, kozmopolita. Talajtalan. Mind a kettő zsákutcába vezet. - Az átmenetiség korában, mert azt alighanem senki sem tagadja, hogy az időlegesség éveit éli a világ, az ön esetében mit követel az egyetemesség, és mire késztetik a részfeladatok? - A Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában kéziratos hagyatékokat dolgozok fel - sok más mellett -, most éppen Radnóti Miklós hagyatékának a gondozása az én „egyedi” feladatom. Azt gondolom, hogy akkor találom meg a helyemet az életben, ha azt a feladatot, amelyik nekem jutott, hiánytalanul teljesítem. A Radnóti-hagyatékot, a Fülep Lajos-témát, Ady Endrének nemrégiben az Akadémia birtokába jutott kéziratát a sors terítette Babus Antal elé; személyre szabott feladatait nyilván magamagának kell megkeresnie. Vagy az is a sors ajándéka, hogy a magyar-orosz szakos középiskolai tanár a szovjet levéltárakban található magyar vonatkozású anyagokat kutathatja? - Az orosz emberek szempontjából akár végzetesnek is nevezhető Jelcin-korszak, amikor a multinacionális tőke karmaiba került Oroszország, a külföldi kutatóknak komoly lehetőséget teremtett. Akkor nyíltak meg a levéltárak, és sok érdekes dokumentumhoz hozzá lehetett jutni. Az egyik legfontosabb kutatási témámmal, Németh László szovjetunióbeli utazásával kapcsolatban is... Németh Lászlót sokan szidták amiatt, hogy 1959-ben elutazott a Szovjetunióba, de az út hátterét senki nem vizsgálta meg. Inkább azért kárhoztatták az emberek, hogy amikor hazajött, olyan elismerően számolt be a Szovjetunióban látottakról. Egy olyan nagy író, mint amilyen ő is volt, a kisujjából kirázhatta volna azt a „kétnyelvűséget”, mondogatták, amellyel a hivatalosságok is, de az olvasók is elégedettek lehettek volna. Mikrofitológiai alapossággal néztem át magát az utat és körülményeit is, és azt tapasztaltam, hogy amit Németh László odakint - akár pohárköszöntőként is - elmondott, a bátorságát tanúsította. Például nyíltan beszélt a harmincas évekbeli nagy éhínségről, pedig az akkor még a Szovjetunióban a lehető legszigorúbban őrzött tabuk közé tartozott. Igen, Németh Lászlót a hívei is, az ellenségei is elítélték, hogy ebbe az ’59-es utazásba - tegyük hozzá: igen nehezen - beleegyezett. Az úttal kapcsolatos írásait, hiába tiltakozott ellene, többször is meghúzták, átíratták, s ő mégis azt remélte, hogy utazásával a szülőhazáját segíti. - Hogy 1959-ben Kádárék Németh Lászlót utaztatták a Szovjetunióba s nem valamelyik tehetségtelen pártkatonát, fél évszázad múltán is azt jelzi, hogy a hazai és a birodalmi döntnökökben is működött még akkoriban valamiféle értékelvűség, a vitán felüli minőség iránti fogékonyság. Vagy pedig kijárták a szemfényvesztés valamennyi iskoláját. A legkiválóbb embereket próbálták magukhoz édesgetni, hogy általuk tanúsítsák a nagyvilágnak: 1956 után is minden a legnagyobb rendben van e tájon. Moszkvai kutatóútjaim során olyan levelet is találtam, amelyikben a szívbeteg Németh László szovjetunióbeli gyógykezelését helyezték kilátásba, hogy ezzel csalogassák ki az írót! - Talán még a Németh-sztorinál is izgalmasabb József Attila szovjetunióbeli megítélésének a története. Ön e témának is komoly figyelmet szentelt. - A hivatalos magyarországi kultúrpolitika az 1950- es években kijelölte, hogy a magyar irodalom három tartópillére Petőfi Sándor, Ady Endre és József Attila. Petőfi Sándorral és Ady Endrével nem is volt semmi gond, őket könnyen el tudták fogadtatni Moszkvában is a magyar ideológusok. A hazai kulturális diplomácia József Attila népszerűsítése érdekében is minden követ megmozgatott, mégsem tudták elérni, hogy versei orosz fordításban megjelenhessenek. És ezt egy ember akadályozta meg: Hidas Antal, eredeti nevén Szántó Gyula, József Attila élettársának, Szántó Juditnak, majd pedig Kun Béla lányának, Kun Ágnesnek a férje. Ez az igen-igen szerény képességű ember - hiúságból vagy féltékenységből, ki tudja - mindent elkövetett, 1962-ig igen eredményesen, hogy József Attilát ne az érdemei szerint ítéljék meg. Véletlen egybeesés: a Hidas-Kun család éppen akkor indult Moszkvából hazafelé, amikor Németh László a Szovjetunióban tartózkodott; olyan fényképeket is találtam, amelyeken a Hidasékat búcsúztató csoportban ott látható a magyar író is. Itthon aztán, miután fölmérte a helyzetet, és rájött, hogy már nem sokáig tudja József Attila hírét kisebbíteni, Hidas Antal fordított a köpönyegén. Mind ez idáig a XX. század irodalmi tényeiről és tévhiteiről beszélgettünk. A Magyar Tudományos Akadémia kézirattára azonban - legrégebbi és legújabb szerzeményei révén - más témát is rejteget. Arról az Ady-kéziratról például, amelyik a gyakran „bolondnak, magyartalannak, hazaárulónak” titulált költő hazafias érzelmeit dokumentálja, éppen egy esztendeje adtunk hírt e hasábokon. Azóta van újabb, közfigyelemre érdemes szerzeményünk is! Aukción sikerült megvenni Fülep Lajosnak egy 1906-os, Lyka Károlynak írt levelét. Párizsba Lyka Károly segítségével jutott ki Fülep Lajos, ezt köszöni meg a külhoni nélkülözésekbe belebetegedett fiatalember, és szabadkozik, hogy egészségi állapota miatt nem a várt színvonalú cikket tudja küldeni mentorának. Ezek szerint még van annyi pénze a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának, kézirattárának, hogy az olyan gyűjteményeit, mint az intézménynél elhelyezett Fülep-hagyaték, hébe-hóba gyarapítsa! Vásárlásra nagyon kevés a lehetőségünk, mint a hazai közgyűjtemények általában, az Akadémia kézirattára sem „versenyképes” az egyéni gyűjtőkkel szemben. Egyre többen mondogatják: a pénztelenségnél csak egy nagyobb ellensége van a kézirattáraknak, a számítógép. Az a nemzedék, amelyik még nem számítógépen dolgozott, mostanában fejezi be a pályáját, közülük nem is egy az Akadémiára bízza hagyatékát. Vekerdi Lászlónak, az akadémiai könyvtár egykori főmunkatársának, a kiváló tudománytörténésznek a hagyatékát is intézményünknek ajánlották fel az utódai. - A kutatókon és az intézmény munkatársain kívül alighanem igen kevesen tudják, mi mindent őriznek a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárának a falai. Negyven évvel ezelőtt még idezarándokoltak diákjaikkal a magyartanárok, és áhítattal sorolták, itt van Arany János kapcsos könyve, a Tragédia eredeti kézirata Arany János javításaival... ...amelyet május 2-ától az intézmény Madáchkiállításán is megtekinthetnek az érdeklődők. És itt van Csokonai Vitéz Mihály hagyatéka, Széchenyi István hagyatéka. Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc hagyatéka... Rövid ideje Radnóti Miklós hagyatéka is. Ám, ha valaki a Kádár-korszak irodalompolitikáját vizsgálja, annak is hozzánk kell jönnie, ugyanis nálunk van Aczél György hagyatéka - csak kuratóriumi engedéllyel kutatható -, és ide került azoknak a hagyatéka is, Sőtér Istváné, Király Istváné, akik a korabeli magyar irodalmi életet meghatározták. Különös, hogy az Akadémia gondjaira bízott kéziratos örökségek zöme történelmi s irodalmi hagyaték, mintha az intézménynek nem is lettek volna nagynevű természettudósai. S az is furcsa, hogy az akadémiai elnökök olyan ritkán hagyták örökül szellemi muníciójukat arra a tudós társaságra, amelynek a sorsát éveken vagy évtizedeken át irányították. Nálunk van Bolyai János hagyatéka, a nemzetközileg is a legjelentősebb magyar fizikusként számon tartott Eötvös Loránd hagyatéka, aki egyébként 1889 és 1905 között az Akadémia elnöke volt. Van levelünk Einsteintől, Szent-Györgyi Alberttól, Heisenbergtől... Teleki Józsefnek, az akadémia első elnökének a családi könyvtára is az intézményhez került, ez vetette meg az akadémiai könyvtár alapjait. FOTÓ: MÁTÉ PÉTER