Magyar Nemzet, 2012. szeptember (75. évfolyam, 239-267. szám)
2012-09-06 / 244. szám
Majar Nemzet - Erdőkerülő 2012. szeptember 6., csütörtök Szerkesztette: Bors Richárd EGYSZER VOLT... Szeptember 11 Bors // Ősz van. Igaz, hogy napközben pont olyan az időjárás még, mint augusztus elején, igaz, hogy árnyékban is van vagy 30 fok, igaz, hogy egy korty frissítőért - alkalomadtán - az ember még a lelkét is felajánlaná az ördögnek, de akkor is ősz van, hiszen a naptár szeptembert mutat. És őt nem érdekli holmi időjárási anyagcserezavar. Pedig ha már szeptemberre fordult a kalendárium, akkor minden vadász szíve - állítólag - megdobban. Hiszen bőgnek a szarvasbikák! Emberek, nagy dolgok történnek az erdőn! Némi képzavarral élve én is bőgök, de nem a hűvös erdő mélyén, és nem is szenvedélyes szerelemtől felkorbácsolva, hanem mert rettenetes melegem van. Egy óbudai kávéház hűvösnek nem mondható kerthelyiségében ülve várom kollégámat és barátomat, munka, illetve egyéb fontos témák megbeszélésére. Legfőképpen a hét végi kiruccanásunkat kellene nyélbe ütnünk, ugyanis nagyon jó híreket kaptunk pár napja a revírből. Egyre több bika mutatkozik, egyre intenzívebb lesz a bőgés, sőt egy már-már kapitálisnak mondható szarvasról is szólt a jelentés. És ilyenkor a vadász, pláne, ha a városban lakik, nem tehet mást, csak ábrándozik és szenved, majd szenved és ábrándozik. Egész nap, felváltva. Bika az erdőben, én meg a flaszteron. Nem jó leosztás... Rendelek még egy ásványvizet, és közben a pincér arcát kémlelem, vajon ő is átérzi-e rettenetes, már-már országos problémámat, osztozik-e sóvárgó lelkem bezártságában. De nem úgy tűnik... Érzéketlen alak. Aztán megjelenik „tettestársam”, és elég csak ránéznem, azonnal látom, hogy őt is a bennem rángatózó gyötrelmek kínozzák. Róla annyit kell tudni, hogy egyszer az egyik könyvbemutatómon úgy konferált fel: én vagyok az egyik legjobb barátja. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Nekiesünk a közös munkát érintő kérdéseknek, és viszonylag hamar végzünk is, hiszen lassan már fél szavakból értjük egymást. Aztán jöhet a vadászat! Természetesen mindkettőnk idegszálai a kapitálisnak mondott szarvasbikára vannak kihegyezve, mind a ketten őt szeretnénk puskavégre kapni. Tervezgetünk, számolgatunk, esélyt latolgatunk, rácserkelünk, belopjuk, megcélozzuk, elengedjük, újra megcélozzuk, terítékre hozzuk, trófeáját a falra akasztjuk, gyönyörködünk, majd vissza a jelenbe, az óbudai kávéház teraszára, iszunk egy-egy üdítőt, majd ismét tervezgetünk, ismét számolgatunk. .. Ebbe bele lehet őrülni! Mindketten „sokat látott” vadászok vagyunk már, nem is igen kellene, hogy ennyire elrugaszkodjunk az óbudai kockakő forró valóságától, de hát a szarvasbika vadászata, mi több, a bőgő szarvasbika vadászata, nos, az nem mindennapi esemény, nem egy hulló falevél az őszi délutánban. Úgyhogy szorítsanak értünk, mert holnap indulunk. És mivel kapitális bika - jelen állás szerint csak egy van, mi pedig ketten „pályázunk” a trófeájára, a későbbi bonyodalmak elkerülése végett az elejtés első lehetőségét átengedtem barátomnak. Születésnapja is volt a héten, meg - úgy tűnik - nekem is ő az egyik legjobb barátom. Divatot teremtő főherceg Az osztrák Waldmann-viselettől a skót plochér nadrágon át a magyar lengyel bundáig Johann Baptist mutatkozott be a szikár, magas férfiú, s amikor kezet csókolt a Bad Aussee-i postamester leányának, a fiatal nő kis híján elájult. Anna Ploch húsz évvel volt fiatalabb a katonás kiállású vendégnél, de nem a korkülönbség, hanem udvarlójának kiléte hozta zavarba. A Bécsből jött látogató a következő tíz esztendőt azzal töltötte, hogy választottjának bizonyságot tett őszinte szerelméről, majd saját bátyja áldását igyekezett elnyerni a rangon aluli frigyre. Ez utóbbi bizonyult a nehezebb feladatnak, ami érthető, elvégre Johann Baptist Közép-Európa legerősebb álladalma, az Osztrák Császárság koronás fejének öccse volt. Nagy áron_______________________ C ikkünk nem véletlenül kezdődik a romantikus mesébe illő történettel, ugyanis a Habsburg főherceg lesz az, aki házassága után vidéki visszavonultságában megszereti, majd divatba hozza azt a viseletét, melyet a legtöbb német, osztrák és néhány magyar vadász is magára ölt mind a mai napig. Nem mindennapi kapcsolatuknak köszönhetően a pár a figyelem központjába került. Johann, bár trónöröklési jogáról lemondott, bejáratos maradt a nemesi összejövetelekre, de habitusa miatt a társadalom alsóbb osztályaiban is népszerű volt, így a Bad Aussee-i viselet gyorsan terjedt, elsősorban vadászkörökben - meséli F. Dózsa Katalin. A művészettörténész aztán Bánffy Miklós Megszámláltattál című önéletrajzi ihletésű regényéért nyúl, s a szerző szavaival megidézi a XIX. század vége, XX. század eleje magyar arisztokrata vadászainak szellemét: „A puskások az ebédlőben gyűltek reggelire... Mind vadászruhában persze. Mindenki más és más. Mégis nyilvánvaló, hogy kétféle divatot követnek: két ellentétes párthoz tartoznak. Az osztrákos »Waldmann«-viselet az egyik irány. Ezt Szent-Györgyi kivételével az idősebb urak követik... Szürkés lódenposztóban vannak, zöld hajtókával, zöld mellénnyel, szarvasszarv gombokkal, mind régi, kopott és elnyűtt, a ruha itt-ott megfoltozva bőrrel, ahol kivágott a sokesztendős használattól. Akár jobbféle vadőrnek is mondhatnád őket, aminek nagyon megörülnének, mert ezzel az ódon ruházkodással ők azt akarják hirdetni, hogy ők minden idejüket az erdőn töltik, és hogy ez az egyetlen foglalkozásuk! A fiatalok közül csak egy tartozik ehhez az iskolához: Kollonich Péter, de ő nem egészen ortodox, mert rajta a színek nyilván össze vannak válogatva, palaszürkék, mohazöldek, és minden holmija új, ami pedig szörnyű eretnekség!” Habár Bánffy leírásában jobbára az idősebbek sajátjának mondja a Lajtán túli öltözéket, a viselet később sem ment ki a divatból - figyelmeztet a szakértő. A reklámarcon kívül a zöld, osztrákos vadászruha népszerűségének oka lehet az is, hogy praktikus, anyaga egyaránt ellenáll az időnek és az elemeknek. Ausztriában és Németországban ráadásul ebből alakult nemzeti viseletté; fesztiválokon, konzervatív pártok rendezvényein a mai napig tömegek öltik magukra a zöld kabátot és a hozzá tartozó rövid nadrágot. Sokan úgy hiszik, hogy hazánkban akár a Habsburgok, akár a hagyományos német orientáció miatt eme ruházat valaha egyeduralkodó volt a vadászok között. F. Dózsa Katalin szerint azonban nem így van ez, Széchenyi Istvánt például aligha képzelhetjük el másként, mint brit divat szerint felöltözve. Bánffy erről a ruházatról is tudósít: „A másik irányzat az angolos vadászruha. A legkülönbözőbb színű és mintájú skót homespan öves kabátok és pledter nadrágok... Enné a viseletnél tág tere nyílik a fantáziának és az egyéni ízlésnek... Példája ennek Szent-Györgyi Antal. Semmi sem feltűnő rajta. Egyszerűnek és igénytelennek néznek, és csak ha elemezzük ruházatának mély és tökéletes harmóniáját, csak akkor jövünk rá, milyen legmagasabb kultúrát és ízlést bizonyít. Mert az nem lehet véletlen az a mahonibarna (gesztenye) teke, melyet fatörzsszürke nadrág folytat, nem véletlen a méregsárga nyakkendőnek alig kikukkanó pöttye, mely egyetlen élénk színt tűz a kabát nyílásába. És nem véletlen a tükörfényes merev bőrkamásli, amely aláhúzza hoszszú lábszárainak szigorú vonalát... Az ő ellentéte Wuelffenstein Frédi, ki tarkabarkán van végigkockázva, akár egy sakktábla, amely elindult sétálni és még a harisnyái is Shetland-szigetről valók, ahol piros, kék, zöld és narancsszín gyapjúból kötik azokat, szép meanderes rajzokba és csilingelő bojtokkal. Óh, ezek a gyönyörű harisnyák! melyeket nagy utánjárással szerzett Londonból.” A XIX. század elején a magyar nemesség, a reformkor generációja nyitni kezdett a nagyvilágra. Sok arisztokrata töltött éveket azzal, hogy beutazza Európát, górcső alá vegyen más népeket, szokásokat. Többen közülük a ködös Albionba is ellátogattak, ahol újdonsült ismerőseikkel a többi közt vadászatokon múlatták az időt. A hazatérők aztán magukkal hozták az angol módit, mely az 1900-as évekre legalább olyan gyakori lett, mint osztrák párja. A művészettörténész egyébként úgy véli, hiába keresgélünk politikai okokat a jelenség mögött - sokkal valószínűbb, hogy a választás ízlés dolga volt - jegyzi meg F. Dózsa Katalin, mielőtt a „Diánákra” terelnénk a szót. Mint mondja, a nők általában vadászatkor is lovaglóöltönyt hordtak. A XIX. század közepétől a férfiak frakkjához, zsakettjéhez hasonló fekete kabát, fehér ing, nyakkendő és hosszú fátyollal díszített cilinder a leggyakoribb öltözet; a cirindl nálunk - mint vadászruha - nem terjed el. Nadrágot csak a múlt század harmincas éveiben húztak először a lányok, aszszonyok, előtte szoknyában kellett nyeregbe ülniök. Mivel azonban krinolinban vagy turnürben nem lehet lovagolni, ezért a sportban, vadászatban a divat által diktált legtúlzóbb méretek idején is megengedett volt a keskeny viselet. A hagyomány szerint Erzsébet királyné ezt kihasználva a testére varratta ruháját, máskor ugyanis nem mutathatta meg tökéletes alakját. Kérdésünkre a művészettörténész még hozzáteszi: - Kimondottan magyar jelenségről a nők esetében nem beszélhetünk, a férfiaknál viszont megjelent a feltűnő, prémmel bélelt vagy irhabőrből készült, derékban elvágott zsinóros kabát, amely a két világháború között bocskai vagy lengyelbunda néven általános viseletté lépett elő; divatja a szovjet rendszer erőteljes hatására kikopott, és már nem nagy a valószínűsége, hogy visszatér. Párizsi divat a reformkorból Vadászat utáni csoportkép ,angol stílusban* a XX század elejéről Egykoron a nők körében nagy sikert aratott a lovaglóruhából született vadászviselet A képen vadászhölgyek a Monarchia korából T IRÁNYZATOK . Wallendums Péter, a Vadászati Kulturális Egyesület munkatársa úgy véli, hogy Magyarországon a négyféle európai vadászati kultúrára jellemző megjelenési forma közül az osztrák-német ruházatot részesítik előnyben. Ugyanakkor megjegyezte, hogy sajnálatos módon egyre többen öltik magukra - amerikai mintára - az íjászok között használatos és náluk teljes mértékben elfogadott tereptarka öltözéket Sajnálatos példaként megemlítette, hogy néhány vadászaton a megjelentek semmiben sem különböznek egy harcoló alakulattól, mivel a résztvevők többsége a fegyveres testületek militarista viseletébenpompázik. Hozzátette: természetesen mindenkinek a saját ízlése és pénztárcája dönti el, hogy milyen öltözékben vadászik, de ha már valaki méregdrága fegyverekre tud áldozni, akkor a megjelenésére sem ártana odafigyelni, már csak a hagyományok, a vadászat és a vad tisztelete miatt is - hiszen színházba vagy az Operába sem megyünk melegítőben. vadgazda@magyarnemzet.hu Az élő puszta tengersík Hortobágy PARKOLÓ BNagy_______________________________ Ha eltekintünk a főváros sokszínű látványosságaitól, Magyarországot két tájegységéről ismeri a legtöbb külföldi. Az egyik a Balaton, a másik pedig a Hortobágy, amelyet 1973-ban elsőként nyilvánítottak nemzeti parkká hazánkban. Ez a több mint 82 ezer hektáros terület magában foglalja Közép-Európa legkiterjedtebb tengersík táját. Élővilága meglepően sokszínű. Igaz volt ez valaha löszszigeteire is, amiken eredetileg a fogoly, a fürj és a túzok költött. Mára azonban ezek a fajok mindinkább mezőgazdasági kultúrákat választanak. Az ürge ellenben a kerecsensólyom, pusztai ölyv, parlagi sas fő zsákmányállata, s ezeket mindmáig a löszgyepek fölé vonzza. A magyarok turulmadarából egyébként a Hortobágy környékén mintegy 20 pár költ, számuk tehát emelkedik, akárcsak a parlagi sasé, amely egyébként nem állandó lakója a nemzeti parknak. A gerincesek közül említésre méltó még a löszhátakon élő pusztai görény és a vakondok. A szikes pusztákon valaha nagy számban fordultak meg a haszonállatok, mára azonban ezek a területek zsugorodni kezdtek az alullegeltetés miatt. Jelentősen lecsökkent a nyár közepére kiszáradó mocsarak legeltetése is, ami azok szerkezetének gyökeres átalakulásával járt. A szikesek hüllőfaunája ugyan viszonylag szegényes, de szárazabb időszakban rendszeresen találkozhatunk itt fürge gyíkkal és vízisiklóval. Madárfajait is viszonylag alacsony fajszám, azonban magas egyedszám jellemzi. A fürj állománya az utóbbi évtizedben megerősödött. De él itt túzok, ugartyúk, székicsér is, noha utóbbi inkább mezőgazdasági területeken telepszik meg. A nyár végi gyülekezéskor nagyszámú vándormadár jelenik meg a szikes pusztákon: a gólyák, bíbicek, nagy pólingok, danka sirályok és sárgalábú sirályok; a Skandináviában költő havasi liléknek pedig ez az egyetlen ismert kontinentális vedlőhelye. A szikes puszta emlősei közül a mezei nyúl állománya enyhén növekedőben van. Az utóbbi években pedig megjelent a dél felől terjeszkedő aranysakéj. Az őz nehezen tudja kiheverni a rendszerváltás utáni orvvadászat pusztításait, a gímszarvas viszont terjeszkedőben van az Alföldön is. A Tisza e szakasza változatos élőhelyet kínál a halak számára, az itt előforduló fajok száma meghaladja az ötvenet. Természetvédelmi szempontból kiemelkedő a Kárpát-medencében őshonos lápi póc, a balkáni csík, a széles durbincs és a selymes durbincs, a magyar bucó és a német bucó. A Tisza - szűkebben a Tiszató - őszi és tavaszi madármozgalmaiban a lúd- és récevonulás a meghatározó. A halastavakhoz és mocsarakhoz hasonlóan több ezer vadlúd, illetve több tízezer réce figyelhető meg a szeptember-novemberi, illetve a február-márciusi időszakban. Az emlősfauna legértékesebb tagjai errefelé a mindenütt jelen levő vidrák. Az árterekben pedig otthonosan jár-kel a vaddisznó, őz, és egyre gyakrabban a gímszarvas.