Magyar Nemzet, 2020. október (83. évfolyam, 230-255. szám)

2020-10-03 / 232. szám

2020. október 3., szombat ír LUGAS 15 KÖNYVESHÁZ Se szivar, se pezsgő Churchill, a pénzember és adóssághalmozó B. G. R­ engeteg tanulmány, dokumen­tum és könyv elemzi Sir Wins­­ ton Leonard Spencer Churchill­­ nek, az Egyesült Királyság egykori miniszterelnökének tevékenységét, annak világ­­politikai hatását. A mostani kötet több szem­pontból is rendhagyó: ötszáz oldalon még sen­ki nem taglalta a politikus pénz­ügyi tevékenységét, amely Adolf Hitler elleni harcában is lényeges helyet foglalt el. A könyvet David Lough ismert befektetési és adó­­tanácsadó jegyzi, aki óriási kuta­tómunkával térképezte fel lépés­ről lépésre a politikus összes fi­nanciális döntésének hátterét és eredményét - egészen 1965-ben bekövetkezett haláláig. Másrészt azért is különleges e kiadvány, mert ritka, hogy egy ko­rábbi miniszter és egykori államtitkára könyv­kiadásba vágjon. A korábban a Miniszterelnök­séget vezető Lázár János és Csepreghy Nándor mégis vállalkozott erre. Okát sokan kérdezhe­tik, Lázár maga adja meg a választ: „Vajon egy politikus miért vállal szerepet a legújabb, sajá­tos szempontú Churchill-életrajz kiadásában? Különösen akkor, ha olyan nemzet fia, amellyel szemben a könyv főszereplőjének múlhatatlan adóssága van, hiszen felelősség terheli, amiért az angolszász bombázók - hadászati szempont­ból már aligha indokolható módon - 1944-ben földig rombolták Budapestet. Magyarként ta­lán nincs okom szobrot állítani Churchillnek. (Igaz, európaiként annál több okom van meg­védeni emlékműveit a szobordöntőktől.) Politi­kusként, közszereplőként ugyanakkor jó okom van arra, hogy ezt a könyvet ajánlott olvasmány­ként tegyem le a polgárok és a választott képvi­selőik asztalára. Lapjairól kiderül ugyanis, amit a pályám során magam is fölismertem: a köz­ügyek intézőinek cselekvési szabadságát alap­vetően határozza meg anyagi függé­sük vagy függetlenségük. E könyv leg­izgalmasabb fejezetei épp erről szól­nak. Sir Winston Churchill saját füg­getlenségi háborújáról, amely során ugyanolyan ádázul verekedett, mint a londoni parlamentben vagy hazája ellenségeivel a világ legkülönbözőbb harcterein. Hogy e küzdelemből győz­tesen került-e ki, arra az olvasónak magának kell választ adnia...” - fo­galmaz Lázár János. David Lough kutatómunkájában a legfőbb mankót az jelentette, hogy Churchill döbbenetes módon hivatalos iratai között hagy­ta magánbankszámla-kivonatait, valamint ki­adási-bevételi jegyzeteit, továbbá befektetési jegyeit. Külön csemege, hogy ezek közül több is szerepel illusztrációként a fotókon. Az utó­kor számára pedig meglepő, hogy egy világpo­litikát befolyásolni képes miniszterelnök meg sem próbálta eltüntetni azokat a bizonyítéko­kat, amelyek zömmel adósságairól, szerencse­játék-veszteségeiről tanúskodnak, így az olva­só képet kaphat arról, hogy Winston Churchill mekkora vagyont költött szivarra, ruhákra, uta­zásokra, pezsgőre, autókra. Ahogy a kötetben az időben haladunk elő­re, ennek is kiderül az oka: kompenzálásról van szó, ellensúlyozandó, hogy a politikus dacolt a kihívásokkal, őrlődött politikai döntésein, a fe­szültséget pedig így vezette le. Azt azonban so­sem felejtette el, hogy honnan jött: öt évvel apja halála után úgy forgatta a pénzt, hogy mai árfo­lyamon számolva már egymillió fontos bank­számlával rendelkezett. Ám nem sokkal később fordult a kocka, jött az adósságlavina. A szerző rámutat: Churchill hivatali munká­jában és pénzkezelésében egy közös van, még­pedig a kockázatvállalás. A kezdeti spórolás a politikus ötvenes éveire már rég a múlté, hiába a feleség, négy gyermek, mégis 2,5 millió font­­nyi deficitet sikerült felhalmoznia. Az író meg­jegyzi: Churchill számláit tanulmányozva ennyi rossz és mindent egy lapra feltevő döntéssel so­sem találkozott. A megfontolt fiatal Churchill­­ből idős korára komplikált, megfejthetetlen el­meállapotú, megfáradt, olykor depresszív, adót is megkésve vagy egyáltalán nem fizető, beteges világpolgár lett. Borítékolható, hogy a XX. szá­zad egyik politikai ikonjáról alkotott kép a kö­tet végére megváltozik. Hogy kinek és hogyan, az egyéni döntés, ugyanis a szerző rafinált mó­don nyitva hagyja az olvasónak az állásfoglalás lehetőségét, figyelve arra, hogy nyíltan még vé­letlenül se befolyásoljon senkit. (David Lough: Nincs több pezsgő - Chur­chill és a pénz. Lázár János és Csepreghy Nán­dor kiadása, Budapest, ,2020, 528 oldal. Ára: 5999 forint) nincs több p£zs­ a Churchill Ipa pénz Magyarok istene Hogyan él a múlt Szörényi Lászlóval? TÓTH I. E­z régi történet! - kiabálják az ut­cán. Különben is vége a történe­lemnek, mint mondják, és nem is kíváncsiak a régi történetekre. Az ilyesféle ideológiai csatározások mostanában felerősödtek, közéleti vitának hívják, mely egy pillanat alatt személyeskedésbe, karaktergyil­kosságba csap át. Mire föleszmélünk, addigra kisajátítják, lecserélik szavainkat. Ahogy Má­­rai Sándor írja a Halotti beszéd című versében: „A »pillangó«, a »gyöngy«, a »szív«­­ már nem az, ami volt. / Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt.” A szivárvány sem az. És szi­tokszó a „nemzet”. A harsány, rövidlátó meg­mozdulásokat új dimenzióba helyezi a Hogyan él a múlt - Szörényi Lászlóval beszélget Haf­ner Zoltán című kötet. A borítón kalligrafikus betűtípussal szerepel: Hogyan él a múlt Szö­rényi Lászlóval - a cím tehát így is, úgy is ol­vasható. A történelem pont ilyen. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy ez „csak” irodalomtörténet. Hafner Zoltán pontosan kér­dez, Szörényi tanár úr ártatlan arccal válaszol­­gat, de amikor éppen azt fejtegeti, milyen uta­kon vezetnek el a latin eposzok Vörösmarty­­hoz, majd Mészöly Miklós prózájához, igazá­ból a magyarok istenéről társalog kitartóan. Hogy az milyen? Úgy tűnik, ilyen is, meg olyan is, és ez a jelenség nem új keletű. Bár jelenkori vitáinknak nagy a tétjük, Szörényi László táv­latos gondolkodása igazán felemelő. Megidé­zi például a brit birodalmi felsőbbséget meg­testesítő Miltont, aki Artúr királyról kezdett el latin eposzt írni, majd amikor hírét vette a forradalomnak, hazament Itáliából Crom­well miniszterének. Költő és politikus: meg­írja az Elveszett paradicsomot, majd a Vissza­nyert paradicsomot, mert úgy gondolja, hogy a Bibliából kinyerhető őstörténet a legalkalma­sabb minta, amelybe belefér a nemzeti mon­danivaló. A neolatin eposz éppen így fenntartja a nagy elbeszélés le­hetőségét a magyar irodalom szá­mára, de a nemzeti sors és az Isten által elrendelt történelem eszmé­je a modernitásban is megkerülhe­tetlen - aki szereti Ady vagy József Attila istenes verseit, tudja ezt jól. Mészöly Miklós a Saulus című re­gényében bemutatta, hogyan lehet egy zárt kis történetbe - látszólag jelentéktelen epizódba - a törté­nelem ezeréves rekvizitumait úgy belezsúfolni, hogy abból ne csak a személyes, hanem a nemzeti sors is megsejthető legyen. A pálfordulás mitológiai tematizálásával a ma­gyar történelem egyik legdrámaibb mozzana­tát, 1956-ot próbálta megmagyarázni. Mai kultúrharcos világunk előszeretettel tematizál. A téma meghatározásakor a „tála­lás”, a történet elbeszélésének módja kulcskér­dés, hiszen a legitimációért folyik a harc. Hi­tek és hitvallások igazolása zajlik, hogy kinek van itt joga és minek a nevében törvényesíteni az igazát. Akár szavaink, jelképeink elkoptatá­­sa árán is. Bár ez utóbbi egyre kevésbé tűnik fel, olyan gyors ütemben zajlik a nemzeti tu­dat lebomlása. Szörényi szerint lehet ez az is­kolarendszer hibája, bár sokkal inkább a csalá­di közösség mint oktatási alapegység gyengü­lése az oka, és persze a tömegmédia növekvő befolyása. Egyetemi tanárként mindenesetre egyre gyakrabban tapasztalja, hogy örömmel vesznek fel funkcionális analfa­bétákat, különösen magyar szak­ra. Mire való a műveltség? Egy­fajta mélységet biztosít: Csoko­nai erotikus, pajzán verseit pél­dául egészen másképp értjük ma, mint amikor még az olvasói be­téve tudták Ovidiust. Szörényi László hatalmas tu­dományos apparátust mozgat le­nyűgöző könnyedséggel, s ezt saját bevallása szerint azért is megte­heti, mert a művészet időtlen: tar­talmazza a múltat és a jövőt. Ám ha a kultúrát pusztán eszköznek tekintjük, nem pedig meg­valósítandó állapotnak, előbb-utóbb kiiratko­zunk saját múltunkból. S hogy mi lesz a jövő? Szörényi amellett érvel, hogy még az egymás iránti ellenszenvet is könnyebb zárójelbe ten­ni a közös sors, a haza érdekében.­­Hogyan él a múlt. Szörényi Lászlóval be­szélget Hafner Zoltán. Nap Kiadó, Budapest, 2020,110 oldal. Ára: 2625 forint) Magyar Nemzet HÉTVÉGI MELLÉKLET ANYANYELVÜNK Vonzó rabság MINYA KÁROLY A képes és szemléletes megfogalma­zásmód egyik legjobb eszköze a szó­lások használata. Ezek a megcson­tosodott kifejezésegységek jól tud­ják „láttatni” a gondolatot, képesek szürke szö­veget is élénkké, élvezetessé tenni. Sajnos egyre ritkábban történik ez meg, egyre kevesebb szó­lást ismerünk, használunk. Pedig gazdag a táj, a szerelemről szóló szólásokat illetően is. A legis­mertebb: A szerelem sötét verem. Eszerint a sze­relemmel bánat, kínok, nehézségek is együtt jár­nak. A szállóige forrása Petőfi Sándor A szerelem, a szerelem... (1843) című verse. A szerelemszólások első csoportját azok alkot­ják, amelyek bölcsességet tartalmaznak, gyakran rímesek, ütemesek, ilyenek a következők: Szerelem, bor, kocka ürítik az erszényt. Szerelem, bor, koc­ka, mindenből kifoszta. A jelentése: sok pénzt el­visz az udvarlás, az ital és a szerencsejáték. Ugyan­csak e nemes érzés „anyagi vonzatára utalnak” a következő mondások: Bor, pecsenye nélkül a sze­relem meghal; Ahol a gond bejön az ajtón, a sze­relem kimegy az ablakon; Ahol a szegénység be­nyit az ajtón, ott a szerelem kiszáll az ablakon. Aki szerelmes, az nagyon megváltozik, nagyon is meglátszik rajta. Szerelmet, füstöt, köhögést nem lehet eltitkolni. Szerelmet, hurutot, szegénységet nehéz eltitkolni. Ha valakit elkapott a nagy érzés, hamar megtudja a falu, a környék. Szerelmes szó­láshasonlatok is léteznek: Tör a szerelem valakit, mint verebet a kórság. Szerelmes, mint az ágyú. A második csoportba a szerelemmetaforákat tartalmazóakat sorolhatjuk. „Földhözragadt” me­taforának tekinthetjük a szerelem azonosítását a káposztával. A szerelem nem káposzta, hogy föl lehessen melegíteni. Tehát nem tartós az újrakez­dett szerelem. A Ravasz a szerelem, aranybéklyó­val jár szólás szerint a szerelem is egyfajta rabság, mivel elveszíti az ember a szabadsága egy részét azzal, hogy más emberhez kötődik, ugyanakkor ez a rabság, kötelék vonzó, arany. Megköt, meg­bilincsel az érzés, nem lehet szabadulni tőle, de azért ravasz, mert a szabadulást igazán mégsem akarja a szerelmes, mivel mámorító. Kilelte a szerelemhideg. Ezt akkor mondják, amikor az emberen végigfut hirtelen a hideg, és beleborzong. Ez játékosan átkerül a szerelemre, hirtelen csak átfut valakin, és elönti a szerelem, mint a futótűz. Ezt erősíti a következő meserész­let: „Volt egyszer egy fiatal, 24 éves, gyöngyadta herczeg, ki oly gyönyörűes volt, hogyha valamely vászoncselédféle meglátta, az iránta tüstént sze­relemre gerjedt, tüstént kilelte a szerelem-hideg s mondogatta magában: »adta fia, de szép her­czeg!­be szeretnék a magvából!«” (Merényi László: Dunamelléki eredeti népmesék) Hasonlóképpen erősíti ezt meg egy palóc népköltemény: „Barna kis lyány merít­i a vizet, / Akkor lelyl a szere­lemhideg. / Barna kis lyány öncsi­ki a vizedet! / Elhagyatom rólad a hideget.” Czuczor Gergely A szerelem betege című versében pedig így ír: „A szép legény folyvást beteg, / Gyötri a szerelem­hideg, / Ki gyógyítja meg a szegényt, / A sintődő magyar legényt?” A Titkos szerelemnek nem kell cégért dugni szólás népdalban fordul elő: „Sza­bad a madárnak ágról-ágra szállni, / csak nekem nem szabad te hozzád eljárni. / Igaz szerelemnek nem kell cégért dugni, / megtudják az irigyek, s elfogják átkozni.” (Tele van a sötét égbolt) Azaz nem kell hírelni, mindenki tudomására hozni. És harmadsorban a szólások között vannak olya­nok, amelyekben nem szerepel a szerelem szó, vi­szont azzal kapcsolatos az értelmezése. Egy nyer­get akar nyergelni valakivel: ez azt jelent, hogy va­lakinek a szerelmi partnerére igényt tart, maga is szerelmi viszonyt akar kialakítani vele. A futóro­zsot vetett szólást olyan gazdára mondják, akinek a felesége titokban eladogat a gabonából, és az árát a szeretőjére költi. És még egy: Rakott szekér mel­lett gyalog jó menni. Azaz nem szabad olyan lány­nyal kikezdeni, akinek már van szeretője. Lugas - A Magyar Nemzet hétvégi melléklete Szerkesztő: Margittai Gábor; társszerkesztő: Szényi Gábor; tervezőszerkesztő: Tóth Tibor; olvasószerkesztő: Major Anita, Nácsai Katalin

Next