Magyar Nemzet, 2021. december (84. évfolyam, 278-303. szám)

2021-12-03 / 280. szám

2 BELFÖLD Magyar Nemzet 2021. december 3., péntek Városháza-gate: menekülnek a vizsgálat elől Bajnaiék Cáfolat híján a Fidesz tényként kezelné a hangfelvételeken elhangzottakat A Városháza-gate főszereplőit várhatóan nem tudja meghall­gatni az ügyben felállított vizs­gálóbizottság, mert Bajnai Gor­don volt miniszterelnök, Gansper­­ger Gyula baloldali üzletember és Berki Zsolt, a korrupciógya­nús ingatlanügyletek kulcsfigu­rája nem hajlandó megjelenni a testület előtt. Az Anonymus ál­tal nyilvánosságra hozott hang­­felvételek kapcsán Kovács Péter, a fővárosi vizsgálóbizottság fide­­szes elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: ha az érintettek nem cáfolják meg saját mondataikat, amelyek a felvételeken elhangzot­tak, akkor azokat valósnak kell tekinteni. Munkatársainktól A Fővárosi Közgyűlés által fideszes kez­deményezésre létrehozott vizsgálóbi­zottság első ülésén már kiderült, hogy nem lesz egyszerű érdemi munkát vé­gezni, hiszen már a vizsgálat tárgyá­ban is eltérőek az álláspontok. A bal­oldal pártpolitikai szempontokat ve­tett fel, sőt a szerintük a jövő tavaszi országgyűlési választásokat érintő ál­lítólagos külföldi - elsősorban orosz­­ titkosszolgálati befolyásolási kísérletet vizsgálná. Az Anonymus által nyilvá­nosságra hozott hangfelvételek való­diságát is kétségbe vonták, illetve az elmúlt évek fővárosi ingatlanügyletei mögött a Fidesz szerepét is firtatnák. A történtek érdemi vizsgálatához el­engedhetetlen meghallgatásokra ugyan­akkor szinte semmi esély nincs, mivel Gansperger Gyula, Bajnai Gordon és Berki Zsolt a jelek szerint nem kíván eleget tenni a bizottsági meghívásnak. A baloldali üzletember és harcostár­sa, a volt miniszterelnök az Anony­mus által közzétett felvételeken beszélt többek között a Városháza lehetséges értékesítésének módjáról, valamint a fővárosi ingatlanügyleteknél működő „jutalékos” rendszerről, vagyis a kor­rupciós pénzekről. Berki Zsolt pedig a kulcsfigura a rendszerben, ő az, aki hivatali pozíció nélkül gyakorlatilag irányítja a fővárosi vagyonkezelő cé­get, intézi az ingatlaneladásokra kiírt pályázatokat, beszedi és szétosztja a korrupciós pénzeket - mindez szintén a hangfelvételeken, Gansperger Gyu­la szavaiból derült ki. A TÉRTIVEVÉNY SEM JÖTT VISSZA - Meghívtam a meghallgatásra Gans­perger Gyulát, Bajnai Gordont és Berki Zsoltot. Közülük a legkonstruktívabb Gansperger volt, aki előzetesen jelez­te, hogy nem kíván részt venni a bi­zottsági meghallgatáson. Bajnai megta­gadta a tértivevényes levelem átvételét, kénytelen voltam a Facebook-oldalán írni neki, erre még nem kaptunk reak­ciót. Berki sem válaszolt, és még a tér­­tivevény sem jött vissza, ezért e-mailt küldtem neki - mondta lapunknak Ko­vács Péter, a Városháza-gate vizsgáló­­bizottságának elnöke. - Ha hallgatnak és meg sem jelen­nek, úgy veszem, hogy az beleegyezés­nek számít, azaz nem cáfolják a hang­felvételen hallható állításaikat. A bi­zottság abból tud kiindulni, ami előtte van, ezért készpénznek kell venni azt, ami az Anonymus által nyilvánosság­ra kerülő videón hallható - szögezte le a vizsgálóbizottság elnöke, aki ter­vezi, hogy a vizsgálati anyagba beke­rüljön, a hangfelvételeken elhangzot­takat nem cáfolták meg. Bajnai Gordon „vélhetően nem tud­na érthető, értelmezhető és elfogad­ható magyarázatot adni az ebben az ügyben eddig már a közvélemény által is megismert tevékenységére” - kom­mentálta a volt miniszterelnök távol­­maradását Gulyás Gergely Miniszter­­elnökséget vezető miniszter a csütör­töki Kormányinfón. TÖBBSÉGBEN AZOK, AKIKET VIZSGÁLNAK Kovács Péter vizsgálóbizottsági elnök lapunknak kiemelte: a testületben a baloldal van többségben, azok, akiket vizsgálnak, ezért a szavazásnál az ő vé­leményük lesz a mérvadó. Ha esetleg úgy gondolják, hogy bizonyos dolgo­kat nem kellene beleírni a vizsgálati je­lentésbe, akkor csak hoznak egy hatá­rozatot. Ez esetben viszont kisebbsé­gi véleményt fogok csatolni a dönté­sük mellé - hangsúlyozta. A fideszes politikus leszögezte: mindenkinek az az érdeke, hogy az igazság kiderüljön, ezért az első ülésen meghallgatták az összes kiszivárgott hangfelvételt, majd az ezekre adott főpolgármesteri vá­laszokat is felolvasták, és ebből kide­rült, e két álláspont elég távol áll egy­mástól. Karácsony kezdetben tagadta, majd mostanra beismerte, hogy volt javaslat a Városháza eladására. Egyelő­re azt állítja, hogy az eladási javaslatot nem fogadták el, bár meglepő módon majd fél évvel később a vagyonkezelő vezetője mégis komoly befektetői kö­rökkel tárgyalt az értékesítésről - ma­gyarázta lapunknak Kovács Péter, aki aláhúzta, hogy a bizottság a követke­ző hetekben megpróbálja meghallgat­ni a fővárosi vagyongazdálkodási cég vezetőjét, Barts Balázst, és Karácsony Gergelyt is beidézhetik. - Egy biztos, az előre tervezett két­hetes határidő alatt nem fogjuk tud­ni lefolytatni a vizsgálatot, ehhez több idő kell - mondta Kovács Péter. Kitért rá, hogy a fővárosi vagyonkezelőtől két lépcsőben kaptak adatokat, több ezer oldalt, amit csak a jövő hétre fognak tudni áttanulmányozni. Kovács Péter szerint bár az első vizs­gálóbizottsági ülés kezdetén minden­ki konstruktív volt, az ülés hangneme a későbbiekben eldurvult. Szaniszló Sándor (DK) XVIII. kerületi és Sop­roni Tamás (Momentum) VI. kerületi polgármester a nagypolitikát is bele­keverték hozzászólásaikba. - Ez nem tett jót a légkörnek, de remélem, hogy a jövőben visszatér a konstruktív hoz­záállásuk - jegyezte meg a vizsgálóbi­zottság elnöke, aki hozzátette: a kért dokumentumok közül nem mindent kapott még meg a bizottság, vannak további kérdések. HÉT INGATLANRÓL HIÁNYZIK A BESZÁMOLÓ­ ­ Az Anonymus-videóban említett ti­zenhárom ingatlan közül eddig össze­sen hatról kapott tájékoztatást a bi­zottság, hét ingatlannak a beszámo­lóját továbbra is várjuk Barts Balázs­tól. A főpolgármesternek és a vagyon­kezelő igazgatójának tisztázniuk kell magukat mindezen ügyekben. Felme­rül a kérdés: mit titkolnak a többi in­gatlanügynél? Ha nincs titok, akkor nyilván elő fognak kerülni ezek a do­kumentumok is - mondta. Kovács rámutatott: a vizsgálóbi­zottság fő feladata, hogy kiderüljön, van-e jutalékos rendszer az ingatlan­­értékesítéseknél, ha igen, akkor kik ré­szesülnek belőle, miért és mekkora ju­talékot kapnak. Az elnök komolyta­lannak nevezte a baloldali bizottsági tagok azon javaslatait, hogy vizsgál­ják meg, az orosz titkosszolgálat mi­ként akar beavatkozni a 2022-es par­lamenti választásokba. Kovács szerint ezt vizsgálni nem a bizottság kom­petenciája. Az elnök kitért rá, hogy Karácsony előbb azzal próbált védekezni, hogy Tar­lósék idején indultak a vitatott ügyek, majd a körülményeket okolta, most pe­dig mindent a kormányra és az orosz titkosszolgálatra akar fogni. - Amen­­­nyiben bebizonyosodik, hogy a hang­­felvételek tartalma valós, akkor a fő­polgármesternek komoly következmé­nyekkel kell számolnia. Vagy azért, mert benne volt ezekben az ügyekben, vagy azért, mert nem vette észre, hogy mi történik a háta mögött - hangsúlyoz­ta a vizsgálóbizottság elnöke. Ami Karácsony Gergely bejegyzéséből kimaradt A főpolgármester elhallgatja a baloldal szerepét, és az olasz pénzemberekről sem beszélt Ülést tartott tegnap a Városháza-gate részleteinek felderítéséért összehívott fővárosi vizsgálóbizottság. Karácsony Gergely ennek apropóján hosszú bejegyzést tett közzé a közösségi médiában. Írá­sában a főpolgármester - ismét­­ azt állította, hogy a Fidesz akarta eladni a Városházát, erre pedig Gansperger Gyula életrajzát hozta fel bizonyítékként, valamint az orosz szálat is megemlítette. Csak­hogy Karácsony tények, információk tömegét hallgatta el - éppen azokat, amelyek cáfolják a főpolgármester állítását. Mediaworks-Hírcentrum Karácsony Gergely például igyekezett elbagatellizálni Gansperger Gyula erős baloldali kötődését. Gansperger sokáig dolgozott a Wallisnál, annál a cégnél, amelyet annak idején Bajnai Gordon baloldali exkormányfő vezetett 2006-ig. Gansperger éppen Bajnait követte a vál­lalat élén. Gansperger megítélése kap­csán mindenképpen árulkodó Bajnai Gordon véleménye: a volt miniszterel­nök egy Anonymus által nemrégiben nyilvánosságra hozott hangfelvételen régi harcostársának nevezte Gansper­­gert, olyannak, akivel „együtt harcolt a barikádokon”. Kapcsolatukat a ba­rátságnál is többként írta le. Karácsony erről sem tett most emlí­tést, ahogy a Facebook-posztjából teljes mértékben kihagyta Bajnai Gordont, pedig a volt miniszterelnök maga is részt vett egy olyan tárgyaláson, ame­lyen a Városháza eladásáról is egyez­tettek. Biztosan sokakat érdekelne, mi­ként vezeti le a főpolgármester, hogy Bajnai a Fidesz érdekében vett részt az eszmecserén. Különösen úgy, hogy Bajnait bizonyára senki nem kénysze­rítette arra, hogy megjelenjen a talál­kozón. Bajnai szerepe azért is érdekes, mert az exkormányfő volt Karácsony Gergely egyik fő támogatója az őszi baloldali előválasztás idején. A főpolgármester nem hozta szóba a bejegyzésében a Berki családot sem. Berki Zsolt cége adott megbízást egy ingatlanos kft.-nek a Városháza értéke­sítésére, már csak emiatt is érdekes le­het, hogy testvére, Berki József a néhai Kiss Péter szocialista miniszter mel­lett dolgozott. Karácsony nem tett említést Kiss Ambrusról sem. Nem úgy a Város­háza eladásáról tárgyaló személyek, akik - a felvételek szerint - az úgy­nevezett jutalékos rendszer, vagyis a korrupciós hálózat fontos pontjaként beszéltek róla. Kiss Ambrus szintén a néhai Kiss Péter miniszter munkatár­sa volt, a titkárságát vezette, most pe­dig Karácsony helyettese. Posztjában, a főpolgármester Tordai Csabára sem tért ki, noha a felvételek szerint az ő szerepe szintén nem elhanyagolható. Tordai jelenleg a főpolgármester jogi főtanácsadója, s a kezén mennek át a legfontosabb fejlesztések, szerződések. Tordai Csaba bizonyára szintén nem fideszes, hiszen annak idején államtit­kár volt Bajnai Gordon kormányában. Végezetül nagy kár, hogy Karácsony ismét csak az orosz szálat emlegeti. Idő­közben ugyanis kiderült, hogy nem­csak orosz befektetőknek kínálták fel megvételre a Városházát, hanem olasz pénzembereknek is. A főpolgármester ezt a kérdést sem feszegette bejegyzé­sében, amely így meglehetősen hiányos. A városvezető információk tömegéről mismásol Fotó: Havran Zoltán

Next