Magyar Nép, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-05 / 1. szám

4 MAGYAR NÉP Levelek Kanadából Malt évben ment Amerikába két szász gazda. A kanadai és dél­­amerikai állapotokról most leve­let írtak haza Erdélybe. A leve­lekben lefestik sorsukat. A leve­leket szószerinti fordításban alább közöljük. Az első levél szószerinti fordítása: Kedves Polgártársaim és Hitsorsosaim­ és mindazok, akiknek az a szándékuk, hogy a mi szép és régi Erdélyünket elhagyják, mert azt hiszik, hogy ott nem találhatják meg a megélhetési lehetőségeiket és akik éppen ezért Kanadába akarnak kivándorolni azzal a gon­dolattal, hogy itt könnyebben meg lehet élni, vagy sok pénzt lehet keresni,­­ engedjétek meg, hogy mielőtt a kivándorlásra elszánná­tok magatokat, titeket értesítsetek arról, hogy milyen volt nekem a sorsom, nekem, aki azt hittem, hogy a sokat emlegetett Kanadában feltalálom szerencsémet és sok pénzt tudok megtakarítani. Miután megérkeztünk Kana­dába, azonnal egy a nyugaton fekvő tanyába vezettek bennünket, ahol mi egész nyáron át nehéz munkával és kínlódások között tartottuk fenn magunkat. Ezt még el lehetett volna vi­selni, de jött a tél és azzal együtt a mi elbo­csátásunk a farmtól. Dolog és remény nélkül maradtunk és kezdtük a nehezen megtakarí­tott pénzünket felemészteni. Azzal a tervvel, hogy újabb munkát keressünk és találjunk, összeálltunk hárman és ismét kelet felé ván­doroltunk. De hogyan? A pénz megspórolása végett egy tehervonatial lopózkodtunk fel. Ez a gyönyörűség nem tartott sokáig, mert éppen abban a pillanatban fogott el a rendőrség és zárt be, miben a legbiztosabban éreztük ma­gunkat. Választhattunk tehát a nagy pénzbír­ság, vagy egy hónapi börtön között Hogy hogyan választottunk, azt nem akarom elmon­dani, de minden esetre nagyon leverve érkez­tünk meg egy helységbe, ahol ismét do­log után néztünk, de nem találtunk, mert nagyon sok munkanélküli volt, akik már hónapok óta do­log nélkül voltak. El kell, hogy mondjam, hogy itt nagyon nehéz az élet és ha ismét egyszer az én régi Erdélyemben lehetnék, sohasem jutna eszembe, hogy ebbe az Istentől elhagyott Kanadába jöjjek. Nyáron még lehet munkát kapni, különösen az erdőben fát vágni, de té­ és Délamerikából. Jen nehéz, mert az ember mindent felemészt, amit nyáron szerzett. Ne hagyjátok magatokat tehát csalogatni lelkiismeretlen ügynökök ígé­retei által és maradjatok hazátokban, ahol ezerszer jobb dolgotok van, mint itt. Szívélyes üdvözlettel ! K. J. A másik levél szószerinti fordítása: Kedves Szászok! Ennek az évnek március hónapjában so­kan elhagytuk hazánkat, hogy a messzi Kana­dában új otthont keressünk. Az elutazás előtt azonban egy kanadai orvos Brémában szigorú vizsgálat alá vett és közülünk sokat alkalmat­lannak talál a kanadai útra és az ottani tar­­tózkodásra. Én is egyike voltam azoknak, akik­nek nem volt szabad, hogy elutazzon. Rövid megbeszélés után másnap megegyeztünk ab­ban, hogy Dél-Amerikában, Uruguai köztár­saságban próbálunk szerencsét, ahol, amint azt az ügynök mesélte, még több pénzt lehet keresni, mint Kanadában. Így utaztunk mi a Sierre Cordova hajón Brémából el április 1- én és érkeztünk Montevideóba május 7 éa meg. Mindenki sietett kiszállni a hajóból, senki sem akart az utolsó maradni. Mi a koffe­reinkkel tanácstalanul és segítség nélkül áll­tunk. Az otthon nagyon messze volt, a hajó­kajütök sem voltak már a mi birtokunkban és akkor láttuk be először, hogy milyen nehéz egyedül állni az idegen világban. Egy beván­dorló megmutatta az utat a hivatalos helyi­séghez, ahol mi piszokban és tetvek között a munkanélküliek százait találtuk. Itt egy pilla­natig sem tudtunk, sem nem akartunk ma­radni s rövid keresés után egy magyar ven­déglőre találtunk, ahova mi beszállásoltuk ma­gunkat. Másnap neki­indultunk a munkakere­sésnek. Minden céget és gyárat megtiszteltünk látogatásunkkal, de senki sem akart bennünket felvenni. Mindenütt azzal utasítottak el, hogy csak olyan munkásokra van szükség, akik bír­ják a spanyol nyelvet. A munkakeresés hóna­pokig tartott. Most láttuk csak be, hogy mi­lyen helytelen egy országba jönni anélkül, hogy annak nyelvét birnák, mindent csak a jó szerencsére bízni. A pénz mindennap fogyott s a honvágy bennünk mind jobban elhatalma­sodott. Igen, kedves polgárok, akik szintén mindent a jószerencsére bízva akartak egy

Next