Vitányi Borbála: Justh Zsigmond írói névadása - Magyar Névtani Dolgozatok 50. (Budapest, 1983)
írásai arról a világlátott emberről vallanak, aki osztályhelyzetének előnyeit felhasználva a lélektani analízis eszközeivel kutatja a tettek, megnyilatkozások alapmotívumait: „... ez a mesterségemmel jár, egy analista regény írónak, mindent kell tudni, s mindent kitudnia." /Justh Zsigmond Naplója és levelei. Bp., 1977. 153. sz. levél/ Munkái tartalmuk szerint egyrészt filozófiai tanulmányok kortárs írókról, művészekről és rajtuk keresztül szellemi irányzatokról vagy emberi típusokról, másrészt adott történetet kevés szálon futó cselekménnyel végigvezető elbeszélések, regények. A Justh Zsigmondról szóló cikkek, elemzések viszonylag kisszámú gyűjteménye ismertetéseket foglal magában /pl. Illés Endre, Szalon és délibáb. Népszabadság, 1980. 38. szám, Farkas Imre, Néhány kalász. Életünk, 1974. 6. szám/. Ez utóbbi a parasztszínház még élő tagjait szólaltatja meg. A ma kritikusának reális értékítéletét és bírálatát Németh G. Béla fogalmazza meg /Szemközt egy legendával. Új írás 1981. június/. A könyv terjedelmű értekezések is nagyrészt irodalmi jellegűek, de írónk stílusát, nyelvének varázsát, munkáinak a névtan számára is tanulságos vonásait egyik sem vizsgálja, csupán Pór Péter jegyzi meg monográfiájában egy-egy regény kapcsán a valóságos neveket és alakokat .Konzervatív reformtörekvések a századforduló irodalmában. Irodalomtörténeti Füzetek 73. sz.. A kifejtendő témakörhöz csak némileg visz közelebb Justh Zsigmond levelezése. Alkotó módszereire, a nyelvről vallott nézeteire, a háromszázhárom levélből mindössze hat levél egy-egy részlete enged következtetni. Élményszerűségre törekszik, írás közben a pontos megfigyelés vezeti tollát. „Igazság, érzés, világnézet, ez a három teremti az írót s a művészt." /Justh Zsigmond Naplója és levelei. Bp., 1977. 251. sz. levél/