Vitányi Borbála: Justh Zsigmond írói névadása - Magyar Névtani Dolgozatok 50. (Budapest, 1983)
hangzásuk adja. Példaként „A kiválás geneziseinek három központi alakját említem: Belényessy Mária, Márfay Gábor, Gányó Julcsa. A regényekből kijegyzett nevek beszédes bizonyítékai a népes szereplőgárdának. Míg a „Művészszerelem" c. munkából tizenhat nevet, ill. változatot adatolhattam, addig az „Ádám" c. kisregényből harminchetet, „A pénz legendájá"-ból hatvankettőt, a „Fuimus"-ból hetvennyolcat. Ez utóbbi kirívó érték magyarázata a műfaja: családregény. Másik jellegzetessége Justh névadásának, hogy a nevek és figurák életének a könyv utolsó lapja nem vet véget. Az elbeszélésekből regényekbe átnőve újra felbukkannak, hol változatlanul a nevük és alakjuk, hol csak a nevük . Az irodalmi műben olvasható név változtathatatlansága bizonyítást aligha igényel. Tanulságos végiggondolni, hogy a név megválasztása milyen helyet foglalhat el az alkotói folyamatban. Könnyen belátható az is, hogy a név megszületése hoszszabb-rövidebb alkotói folyamat következménye. Az eredet szerinti osztályozás mint hagyományos megközelítés természetesen félmegoldás, sokszor persze az egyedüli szempont. Meddig,s mennyire marad tehát titok a név megfejtése, s titok-e egyáltalán? Feltörhetőek-e pecsétei? Justh pusztai történeteinek alakjait több esetben saját parasztjairól nevezte el. A színdarabok szereposztásai és a korabeli lapok /pl. Orosházi Közlöny, 1893. aug. 6./ közlik az alkalmi művészek névsorát. Ebből tudjuk, hogy „A puszta könyvé"-nek, a „Gányó Julcsá"nak, „Delelő és egyéb elbeszélések" c. köteteknek következő nevei valóságosak: Györgyi Jóska, Rétes Mari, Annus Terka, Éliásné, Lővey, Molnár János, Zalai, Czombos stb. A külföldi utazások emlékét őrző írásai sem szűkölködnek idegen személynevekben. Gyakori az angol, a francia, a német. Műveinek elmaradhatatlan résztvevője olykor kimondva, máskor kimondatlanul is önmaga: „Ha akarják önmagamat is leírom, ebben a keretben még talán én sem vagyok egészen érdektelen személyiség. De nem, mégsem, megtartom incognitómat." / Üstökösök Párizs egén. A Hét, 1892. máj. 9./