Magyar Nyelv – 35. évfolyam – 1939.
Népnyelv - 3
ÓVÁRI II, 158), bortiszteknek (i. h. 169, 187, 197, 208, 204, 258, 262, 287, 292, 308) és borinspektoroknak is; társaik voltak Debrecenben (Szűcs 634) és Budán (JAKAB III, 136, 236) a ser-, Szentgálon (MALONYAY IV, 24) A pálinkabirók. SZENDREY ÁKOS. NÉPNYELV. Táj. A gyermeknyelv üdvözlő szava legtöbb helyen: pá! Erdélyben e helyett azt mondják táj! szintén nyújtott hangon és emelkedő hanglejtéssel. A pá gyermeknyelvi szó legrégibb előfordulására, történetére elegendő világosságot derít TOLNAI VILMOS (MNy. XXVII, 187), HARTNAGEL ERZSÉBET (MNy. XXVIII, 116 és XXIX. 178) és ZSIGMOND FERENC (MNy. XXIX, 245) alapos fejtegetése. Az erdélyi magyar gyermeknyelvben mindenütt táj van a pá gyermeknyelvi üdvözlő szó helyett. Kolozsvárt s másutt ismindig mindenkitől ezt hallottam. Molnár Lajosné Bakó Zsuzsánna etédi származású debreceni asszony szerint Udvarhely megyében Etéden is így köszönnek a kicsi gyermeknek táj! Ő is azt feleli rá, ha tud beszélni: táj! Ezt a szót magyar szótárban nem találom. HARTNAGEL ERZSÉBET erdélyi szász részről HALTRICH JÓZSEF tájszótártervezetében (Plan zu Vorarbeiten iür ein Idiotikon der sbg.-sächsischen Volkssprache) 1865-ben találja első följegyzését. Tehát az erdélyi szászok 1865-ben már szótározták. HARTNAGEL ERZSÉBET tapasztalata szerint az erdélyi szászok csupán beszélni még alig tudó gyermekek nyelvében használják. Biró Izabellától kapott értesülése szerint „Erdély magyar nyelvű felnőttjeinek körében nagyobbacska gyermekekkel szemben is már széltében használt köszöntés" (MNj*. XXVIII, 117). Magam a fenti erdélyi szász adatnál jóval régibb erdélyi magyar adatot idézhetek a következő könyvből: „Próba, mellyet anyai nyelve tanulására tett a' Nagy-Enyeden tanuló ifjak között fel-állott Magyar Társaság. Kolosvárott. A' Reform. Kol. Betűivel: 1792. Esztend." Az idézett könyv 136—9. lapjain „Dámon és Czéczilia" című idill a következő sorokkal végződik: „Itt sokat beszélgettek míg a' kicsi Liciska, | A' jövő' pásztorocskát mellöllek le-ugatta. | E' kedves ideseket Alkon félbe szakasztá, Táj! Táj! édes Dámonoml 's megcsokolván ott hagyá." Tehát az erdélyi magyar nyelvből a táj már 1792-ben kimutatható. Szatmár megyében a Szamosháton a gyermeknyelvi pá köszöntés falun is megvan. (A SzhSz.-ból — sajnos — e szó véletlenül kimaradt.) De csak a falu műveltebb osztályaiban hallottam. — A szamosháti falusi illemszabály szerint a látogató kopogtatás nélkül (a műveltebbek már kopogtatással) belép a szobába e szavakkal: „Aggyon Iste jón reggelt (napot, estét)!" Ez a köszöntés szól a szobában levő összes személyeknek, ezt mindenki hangos szóval fogadja. A gazda (ha idősebb) azt mondja: „Aggyon Isten neked is!" A többiek: „Aggyon Isten!" A gyermek: „Jón napot kívánok/" Az idegen a gazda-