Magyar Nyelv – 96. évfolyam – 2000.
1. szám - Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor művészi névhasználatáról
koszorúja. Fölöttem és a messzeségben a hegyek hullámos vonala, lenn a város, amint fürdik az aranyban, és középkori hangulatát a távolban átadja a zöld termőföldek és mezők végtelen egyhangúságának. [Bekezdés.] Egy nagy üveges verandán írom ezt a levelet. Az ablakon zöld gallyak sandítanak be, sárgán mosolygó almáikat ügyesen rejtve el egy-egy levélpamacs mögé. Valóságos paradicsom van itt körülöttem! Aranypármenek, ponyik, kormos, ököl nagyságú ringló a fákon, alattuk sűrűn összefonódik nedves zöld palásttá a sír. Följebb a bor érik egy meredek lankán, aranyosan forró szőlőszemekben. Van ebben a verőfényes polgári hangulatban valami forradalmi. Mintha egy késő, nyárutói szerelem zsongana, bizseregne a fonnyadó levelek közt. Egy haldokló, beteg poézis, melyet bearanyoz a nyári nap..." SZATHMÁRI ISTVÁN On the poetic language of László Németh The author aims to demonstrate in this paper that, albeit László Németh had strong ambitions to be a poet, the language of his nearly a hundred poems is by far inferior to that of his prose writings; with very few exceptions, what is missing is the harmony, the pleasant undulation, the balance between message and form that is so characteristic of Németh's prose. Nevertheless, his poetic works are an organic part of the writer's oeuvre. Beyond all doubt, the poetic quality of his prose works: the figurativity, the vividness, the terseness and the pulsating prose rhythm are due to his underlying poetic aspirations. ISTVÁN SZATHMÁRI Petőfi Sándor művészi névhasználatáról 1998-ban emlékeztünk születésének 175., 1999-ben halálának 150. évfordulójára. Mindezek mellett azonban igazolhatja a tárgy újbóli felvételét, hogy e téren az elmúlt két emberöltő alatt szinte semmi nem történt, és amíg életrajza született, költészetét többször is kisajátították, majd el- és visszaperelték, művészi névhasználatának kérdésében máig KOVALOVSZKY MIKLÓS álláspontja a mérvadó: „Petőfi nem jelentős a névadás szempontjából, munkásságának lírikus iránya miatt." (Az irodalmi névadás. Bp., 1934. MNyTK. 34. sz. 60). S valóban: a névtudományi konferenciák sora sem változtatott ezen az alapfelfogáson. Most, a kritikai kiadás újjászervezése után, munkálatainak előrehaladtával elsődleges tapasztalatainkat összegezzük. Kezdjük a családnév kérdésével: Petőfi Sándor — és nyomán 1848-tól a család — névmagyarosításának aktáit, akár kutató-elődünk (KOVALOVSZKY MIKLÓS, Petőfi nevéről: II. 1944: 62), hiába kerestük. Az apa, Petrovics István, 1845-ben még keményen ragaszkodott a családnévhez. Tanúnk rá kisebbik fia, István, aki ekkor költő-bátyja átütő népszerűségével viaskodott „Sokan kérdezték" c. versében, amelyben felidézte a nekiszegzett kérdést: „...hogy nevemet / Mért nem magyarosítom meg..." Választ is adott rá: „Nevem, ha megújítanám, / Haragudnék rám az apám..." (Petőfi-adattár III. Gyűjtötte, s. a. r. és a jegyzeteket írta KISS JÓZSEF. Bp., 1992. 63). Valóban: a jászkun megváltás centenáriumán a kitűnő lovas még Petrovics István néven nyert díjat. (Vö. Petőfi-adattár I. Gyűjtötte, s. a. r. és a jegyzeteket írta KISS JÓZSEF. Bp., 1987. 58.) 1848 nyarán azonban már Petőfi néven szerepel, akár apjuk, akit így nevezett néven a Marczius Tizenötö-