Magyar Nyelvőr – 55. évfolyam – 1926.
Irodalom - Horger Antal: A nyelvtudomány alapelvei. (Balassa József)
grófé, melyet Négyesy adott Gábor kezébe, Zrínyire vonatkozik, s lényegében az van benne, amit Zrínyi verselésére nézve Négyesy is elfogad; a másik Csokonaitól való, aki a tizenkét szótagú sor tagolódásáról szólva a 7-1-6-ös és 5-1-7-es összetételeket a 6-1-6-ossal teljesen egyenértékűnek vallja. Az Anakrusiphobia (Ütemelőző iszony) c. fejezetben Torkos László bírálatából kiindulva Zrinyi, Gyöngyösi, Bessenyei, Orczy, Péczeli, Csokonai, Kisfaludy Sándor, Vörösmarty, Tompa, Petőfi költeményeiből sokszor igen szellemesen kiválasztott példákon mutatja meg, hogy a logikailag súlytalan sorkezdő szótagra ritmikai hangsúly sem eshetik és hogy az ilyen sorokat az ütemelőző felvétele nélkül nem lehet helyesen ritmizálni. Az Arany János és a magyar ősi ritmus c. fejezet a magyar ősi ritmusnak az Edda ritmusával való rokonságából indul ki és azt fejtegeti, hogy a szerző az analógiára való utalásban is, meg a gyakorlati ritmizálásban is Arany János útját folytatja. A könyv második részéből megtudjuk, hogy Schöpflin Aladár és Ignotus teljesen magukévá tették Gábor elméletét és hogy Király György is nagyjában az elmélet alapján ismerteti a magyar ritmus mivoltát. Ugyancsak ez elmélet igazolásának tekinthető Sik Sándornak verselésünk legújabb fejlődéséről írt tanulmánya, mert az elmélet alapvető tételeiben találja meg az új magyar versidomnak legsarkalatosabb törvényeit. Igen tanulságos a szerzőnek Babics Mihállyal és Horváth Jánossal folytatott vitája; ez utóbbiban főleg a különböző szótagszámú ütemek egyenlő időtartamáról és a logikai meg a ritmikai hangsúly azonos voltáról van szó. Az utolsó fejezet végre arról szól, hogyan értékesítette Horváth Cyrill a BMKT új kiadásában a szerző elméletét, különösen az ütemek váltakozó szótagszámáról vallott tanítását. E rövid ismertetésből is nyilvánvaló az, amit bevezető soraimban mondtam, hogy Gábor Ignác tanításának egyes elemei már eddig is sikeres utat tettek meg. E jelekből azt is megjósolhatjuk, hogy a szerzőnek immár nem sokáig kell várnia elméletének tüzetes és sokoldalú megvitatására. KERTÉSZ MANÓ: Horger Antal: A nyelvtudomány alapelvei. Bevezetés a nyelvtudományba. 2-ik javított kiadás. Budapest 1926. Kókai Lajos. Alapára 8. Horger könyvének első kiadása igen kedvező fogadtatásban részesült. (L. a bírálatokat Nyr. 44:214. és MNy. 11: 100.) Valóban szükség volt a kezdőknek szánt s a nyelvtudomány céljait, feladatait s legfontosabb problémáit ismertető könyvre. Azóta megjelent ugyan Schmidt József könyve „A nyelv és a nyelvek" és Gombocz Zoltántól. „Nyelvtörténeti módszertan" (A magyar nyelvtudomány kézikönyve 1. f.). Horger könyve ezek mellett is figyelemre méltó, mert példáit legnagyobbrészt a magyar nyelvből veszi s gyakran más szempontból nézi és magyarázza a nyelvi jelenségeket.