Magyar Nyelvőr – 86. évfolyam – 1962.

Pusztai István: A vállalati levelezés nyelvéről

dése nemzeti nyelvünk művelésében elért eredményeinket veszélyezteti. Nem juthatunk azonban ennek a nagy területre és társadalmunk sok tagjára kiterjedő szakmai nyelvnek a művelésében előre, míg jelenlegi helyzetét és valamennyi megjelenési formáját minden részletében fel nem tárjuk, vala­mint a közgazdászok figyelmét felkeltve segítségüket meg nem nyerjük. Közgazdász nyelven szólva, fel kell mérnünk az adottságokat és követel­ményeket, hogy azután a szervező munka javát, a szervezet működésének egybehangolását elvégezhessük, és a szervezet helyes működését megindít­hassuk. Ezúttal a gazdasági életnek egy könnyen elhatárolható területét, a vállalati levelezést kívánom nyelvi szempontból megvizsgálni, amely mint rész talán az egészre is némileg rávitágít. Vizsgálódásom célja az, hogy felderítsem a válla­­lati levelezésnek, mint bizonyos értelemben vett szakmai nyelvnek jelenlegi helyzetét, és a tanulságok segítségével rámutassak ápolásának, fejlesztésének módjára. A tárgy sajátos jellege köznyelvünk művelése szempontjából is bizonyos érdeket rejt magában, mivel szorosabb vizsgálati területünkön: a vállalati levelezésben megjelenő sajátos nyelv a maga ellenőrizetlen formájá­ban (a nyomtatványokat részben a szerzők, részben a kiadók nagyobb nyelvi igénnyel bocsátják közre) a levelek hatalmas tömege és olvasóik jelentős száma miatt igen nagy hatással van köznyelvünk alakulására. Alig akad olyan fel­nőtt ember, de még serdülő is, aki legalább hébe-hóba ne tartoznék e levelek olvasóinak táborába, a vállalati ügyintézőkről nem is beszélve, akik e sajátos írásbeli termékek megalkotásában cselekvőleg és szenvedőleg egyaránt részt vesznek. Ezeknek a száma nem lehet csekély. A leveleket a címzettek, illető­leg az ügyintézők viszonylag nagy figyelemmel kénytelenek olvasni, és a tartalommal együtt annak nyelvi kifejezése is bevésődik emlékezetükbe, majd onnan ismét forgalomba kerül. Nincsen baj addig, míg ezek a levelek helyes magyarsággal íródnak, de ha a nyelvi igényesség néhány helyen csök­ken, akkor az igénytelenség széles körben és gyorsan terjed. A vállalati levelezés nyelvét nem lehet szoros értelemben vett szakmai nyelvnek minősíteni, mert „levelező szakma", következésképpen „levelező szókincs" nincs. A levélíró dolgozók még egy vállalaton belül is sok foglal­kozási ág szakszókincsére támaszkodnak. Az irattárakban nemcsak az in­tézmények, vállalatok és egyéb társadalmi szervek írásbeli érintkezésének bizonylatai találhatók meg, hanem a kötetlen beszélgetéseknek emlékeztetőül szánt feljegyzései, a dolgozók egyéni kérelmei, panaszai és egyéb beadványai is. Sajátos nyelvet tanulmányozhatunk tehát: a vállalati levelezés nyelvi forrása az egyes foglalkozási ágak szakszókincse, mintája a hivatalos nyelv, és e kettő keveredik a laza társalgási nyelvvel. Ezt az állapotot megmagya­rázza vállalataink állami irányítása, korlátozott számú esetben hatósági mivolta, ugyanakkor önállósága. A hivatali élet rendeletekkel szabályozott fegyelme keveredik a rendeletekkel nem szabályozható gyakorlati élettel, és ez visszatükröződik a vállalati nyelv írásos megjelenésében is. Mintegy tizenkét éve kísérem figyelemmel három vállalatnál a beérkező és kimenő leveleket, és azt tapasztalom, hogy a bennük körülbelül 1950 óta megnyilvánuló nyelvi igénytelenség a társadalmi élet egyéb területein növekvő igényesség ellenére alig változik. Megfigyelésem igazolására bemutatom egy Váci úti középüzem 1957 — 1960. évi levelezésének jellemzésére kiválasztott példáimat. A válogatásban nem az vezetett, hogy a ritkán előforduló legfel­tűnőbb hibákra mutassak rá, hanem csakis az, hogy a legjellemzőbbekre

Next