Magyar Nyelvőr – 89. évfolyam – 1965.
Grétsy László: Gondolatok a magyar nyelvről felszabadulásunk huszadik évfordulóján
MAGYAR NYELVŐR 89. ÉVFOLYAM. * 1965. JANUÁR—MÁRCIUS * 1. SZÁM Gondolatok a magyar nyelvről felszabadulásunk huszadik évfordulóján Ünnepelni többféleképpen lehet. Lehet hangos szóval, az ünnep jelentőségének ország-világ előtt való bemutatásával, hangsúlyozásával, s lehet csöndes megelégedéssel, halk, de mégis örömteli, szívből jövő szavakkal. A sorsdöntő napnak, 1945. április 4-ének huszadik évfordulóján nyilván másképp ünnepel az a szovjet katona, aki a Vörös Hadsereg tagjaként harcolt, a mi hazánk földjén, egy számára idegen nép szabadságáért; másképp ünnepel a tudós, akinek akaratlanul is egyre csak arra tévednek gondolatai, mi mindent köszönhetnek a hivatásául választott tudomány vagy tudományág művelői ennek a napnak; s ismét másképp ünnepel az az egyetemista vagy középiskolás fiatal, aki ennek az új korszakot nyitó napnak, 1945. április 4-ének jelentőségét már nem személyes élmények alapján, hanem tankönyvekből és az idősebbek elbeszéléseiből ismerte meg. De van az ünneplésnek sok egyéb módja is, s én most ezek közül választok egyet. Nem arról beszélek, mennyivel jobbak, hányszorta nagyobbak ma hazánkban a nyelvtudomány művelésének lehetőségei, mint valaha is voltak. Nem sorolom fel, hogy a felszabadulást követő két évtized alatt államunk nagyarányú támogatásának s a tudósok áldozatos munkájának együttes eredményeként milyen nagyszabású alkotások, milyen igényes monográfiák gazdagították a hazai s általa az egyetemes nyelvtudományt. Ehelyett lapozgatom az Értelmező Szótárt — mellékesen megjegyzem, hogy ennek a kiemelkedő munkának a megszületését is a felszabadulás tette lehetővé —, s a magyar nyelvre gondolok. Mindnyájan jól tudjuk, hogy a nyelv nem pusztul el a maga teljességében egy-egy levitézlett társadalom rendjével együtt, hanem minden társadalmi rendszert kiszolgál, de azért úgy érzem, mégis érdemes vallatóra fogni ezt a nyelvet, legalábbis szókincsében. Nézzük meg tehát egy-két futó megjegyzés erejéig, mit mond nekünk anyanyelvünk. Mond-e valamit mirólunk, felszabadulás előtti és az utáni életünkről, körülményeinkről, szokásainkról, a bennünket körülvevő világról? Népkonyha — olvasom a szót már említett értelmező szótárunkban. Mellette ez a rövidítés áll: (szoc .). Jelentése :a szocializmus előtt( nyelvhasználatban). Magának a népkonyha szónak értelme pedig ez: „(Kizsákmányoló társadalmi rendszerben) a városi lakosság ínséges, munkanélküli tagjait silány minőségű ingyen ebéddel ellátó társdalmi vagy közületi intézmény, ill. ennek helyisége." A szó a felszabadulás utáni évek nyelvéből lényegében hiányzik. Csupán akkor vesszük ajkunkra vagy tollunkra, ha a régi világot akarjuk felidézni a szavak segítségével. Vajon kell-e csodálkoznunk, s kell-e sajnálkoznunk ezen a ,,nyelvszegényedésen"? S kell-e sajnálkoznunk az olyan szavaknak nyelvünkből való fokozatos kihullásán, ami-