Magyar Nyelvőr – 131. évfolyam – 2007.
1. szám - Nyelvművelés - Szili Katalin: Az udvariasság pragmatikája
tettek. Az első ilyen jellegű munkának, Ponori Thewrewk Emil (1897) dolgozatának a látásmódja például a szemiotikát, illetve a nem nyelvi jelrendszerekkel foglalkozó kinezikát, proxemikát stb. idézi. Simonyi hármas, szociálpszichológiai megfontolásokat is figyelembe vevő udvariassági rendszere (1911) pedig akár Lakoff, akár Leech rendszerébe is beilleszthető lenne. Erősen társadalomnyelvészeti indíttatású az eddigi legátfogóbb, hatalmas művelődéstörténeti anyagot felvonultató mű, Kertész Manó könyve (1933). Összetett, társadalomlélektani attitűd jellemzi Éder Zoltán szócikkét is (Éder 1980: 1128-30). 1. Az udvariasság lehetséges (nem pragmatikai) tárgyalásmódjai Sajnálatos módon az utóbbi évtizedek kitüntetett érdeklődése, a változatos elméleti megközelítések, a gyarapodó empirikus vizsgálatok ellenére is azt kell mondanunk, hogy magának a fogalomnak a meghatározásában meglehetős öszszevisszaság uralkodik a szakirodalomban. Valójában abban sincs megegyezés, hányféle szempontból tanulmányozható jelenségről van szó: B. Fraser például négy lehetséges megközelítéséről szól (1990), J. Thomas pedig ötről (1995: 149). Mindketten elkülönítik az udvariasságot mint társadalmi viselkedést a nyelvi megjelenésmódoktól, de megjegyzik azt is, hogy az éppen aktuális udvariassági elvárások tükröződnek a nyelvben. A nem nyelvi udvariasság Thomasnál mindennapi életünk valós céljaként jelenik meg, Frasernél pedig mint a megfelelő és tapintatos társadalmi viselkedésformákat magában foglaló, történelmileg változó, kodifikált normarendszer, amit Rotterdami Erasmus De civilitate morum puerilumának megjelenésétől kezdve (1530) időről időre kézikönyvekbe foglalnak a társadalom tagjai számára. (Etimológiája több nyelvben is egyértelműen utal eredetére, kialakulásának körülményeire, arra a tényre, hogy történetileg a felsőbb osztályok magatartására vonatkozó szabályokat foglalta magába: német höflich, francia courtois, spanyol cortes, de ebbe a sorba simul a magyar elnevezése is.) A gazdag magyar illemtan-irodalom egy jelentős korszakába, a 19. század első felébe a Fábri Anna szerkesztette kitűnő szöveggyűjtemény nyújt bepillantást (2001). Mivel Thomas rendszerében a pragmatikai csak egyike a lehetséges négy tárgyalásmódnak, munkája megfelelő támpontul szolgál összevetésükre, erényeik, korlátaik megragadására, illetve a pragmatikai értelmezés elhatárolására a többitől. (Fraser kizárólag a pragmatikai udvariasságelméletekkel foglalkozik.) Thomas négy kategóriája: az udvariasság 1. mint a tisztelet megnyilvánulása; 2. mint kommunikációs stílus; 3. mint megnyilatkozás szintű nyelvi jelenség; 4. mint a pragmatika tárgya. 1.1. Az udvariasság mint a tisztelet megnyilvánulása Az udvariasságot nem egy munka azonosítja a tiszteletadással. Miként erre a szerzőnő figyelmeztet, hibásan, mert a két fogalom rokon, de nem azonos (Thomas 1995: 150). A tiszteletadás azt a respektust jelenti, amelyet mások iránt érzünk maga-