Magyar Polgár, 1870. január-június (4. évfolyam, 1-75. szám)
1870-05-04 / 52. szám
egyedik évi folyam. 52-ik szám Kolozsvárt, szereda május 4 1870 Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdá néa Pénteken szerkesztőség és kiadó-hivatal: Monostor atoxa L. Bányai hét alatt.MAGYAR POLGÁR. POLITIKAI LAP. Előfl*tósi feltételek: „ ...................12 frt — kr. fi'T0 • Félé"«................... " " Kagyedérre ... .» B — . . • • • • 1 no Hirdetési dijak: Ötaaor hasébozott eor Ara 6 kr Bélyegdíj minden hirdetéstől 80kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvenményt is nyújt a kiadó h ivata 1. Fiókkiadó-hivatalok: ®éé^: Krémer Simuel Vokil Jinoa. : Cla“* teetvérek. m 8t®*“ J• é* Bernjén L. M-Véa&rhelytt. WitnoUéaaetnél. KOLOZSVÁR, ÁPRILIS 30 Legújabb távirati tudósítások. Pest, május 2. Szuppán Zsigmondnak a hivatalos lapban közzétett kinevezése beszterczei püspökké, papi körökben közbotránkozást keltett. — Erősen rebesgetik, hogy a kormány a horvát oppositio magatartásán okulva, Rauch Levin bán elmozdítja állomásából. — Városmegye gyűlése kérelmet intézett a horvát országgyűléshez, melyben az országos kormányt a törvényellenes népszámlálásért felelősségre kéri vonatni. — Palaczky cseh vezérnek Prágában rendezett fáklyászene fényesen sikerült. Munkára s a cseh nemzet jogainak fáradhatlan védelmére hívta fel a népet. Észrevételek a bányabékebirákról szóló törvényjavaslatra. 1. Ezekért sem tiltom meg az én szájamat, hanem szólok az én lelkemnek fájdalmában és panaszkodom az én szivemnek keserűségében. Jób könyve VII. rész, 11. o. Alkotmányos államban a közigazgatási és bírói önkény legszigorúbb ellenőre a nyilvánosság és sajtószabadság, ennek őrszemei előtt semminemű hátrányos intézkedésnek, visszaélésnek nem szabad elrejtve maradni. Bányavidékünk illetékes értelmesétei, úgy látszik, merőben hallgatással akarnak minden felülről jövő — még eddig semmi jót nem tartalmazó — intézkedéseket elnézni, miután nem is a m. kormány közvetlen intézkedései, hanem a hatalom, rangvágy, tudatlanság, s tán egy kis részakaratúságból kifolyó informatión alapuló félrevettetésnek elkerülhetetlen következményei. Megfoghatatlan! Mindenki látja, tapasztalja és nyíltan elismeri, hogy a magyar kormány csaknem minden eddigi intézkedései, mint a kohászati, kémlészeti és erdészeti kezdeteket, úgy a bányahatósági és bányaigazságszolgáltatási szervezet és eljárást illetőleg olyanok, melyek vidéki bányászatunknak nem virágzását, hanem elnyomását, mondhatni megsemmisítését eszközük, s mégis nem találkozik senki, ki a sajtót igénybe venné, a nyilvánosság elé hozná az efféléket! Ez nem lehet egyéb, mint a legátkosabb közönyösség és túlságra vitt servilizmus. Miután illetékes bányamegyei választmányunk vagy nincs, vagy nem akar lenni és más sem akarja a sajtót igénybe venni, szabadságot veszek magamnak, a t. ez. Szerkesztő úr engedelmével, e kedvelt lapok hasábjain — az igazságügyminiszer által a képviselőház elé terjesztett törv.javaslatok egyikére — a békebirákról és pedig ennek is csak a bányabékebirákról szóló VII fejezetére észrevételeimet megtenni; szóljanak hozzá mások is, kik e téren illetékesebbek s szakértői képességüknél fogva gyakorlottabbak. A törvényjavaslat VII-ik — a bányabékebirákról szóló — fejezete e bányavidék értelmesbjei által nagy megütközéssel, s mondhatni nem tetszéssel fogadtatott; nem tudjuk ugyan a további — bányaügyeket érdeklő — rendezés alapelveit, de ezen törvényjavaslat 67. §-ból hol ez vagyon: „A bányakapitányok hivataluknál fogva bányabékebírák“, továbbá az indokolt IV-ből, hol egy helyen szóról-szóra ez áll: „A bányahatóságok szervezete szerint egyedül csak a bányakapitány bír határozási joggal; a (bánya) biztosok annak segédközegei, kikkel a bányakapitány rendelkezik,“ tisztán látható, hogy itt nem kívánalmaink, igényeink szerinti gyökeres orvoslásról, hanem az absolut kormány által megkezdett hibás kísérletek folytatásáról, a bureaukratikus rendszer fenntartásáról van szó, milyen a többek közt a bányabékebírósági hatáskörrel közügyeinkre még nagyobb befolyást nyert bányakapitánysági intézmény is; de erről, mint bányahatóságról, s tán egyebekről is a már rég megígért átalános magyar bánya-törvényjavaslat szőnyegre kerülése alkalmával teendem meg észrevételeimet. Jelen törvényjavaslat 69. és 73. §-sai szerint: „a bányabékebiró a 20—29. § határozatai értelmében egyeztetési eljárással ruháztatik fel.” A békebiróságok alakításánál átalánosságban főelv: azok könnyen feltalálhatósága, bizalmat nyerő egyénisége, s a költség csekélysége, mint békéltető biró pedig hivatva van: az erkölcsi, politikai s gazdasági tekintetben egyiránt kártékony pereknek idővesztét s formaságok nélküli békés kiegyenlítésére s azok kevesbítésére. A törvényjavaslat 67. §-sa e szép elv valósítását merőben lehetetleníti, mert: a) csak a bányakapitány lévén bánya-békebíró, az pedig azon oknál fogva, hogy hatásköre egész Erdély és Zaránd megyére terjed ki, nem lehet minden érdekelt félre nézve és minden előforduló esetben könnyen feltalálható; b) békéltető szerepe pedig épen nem fér össze más hivatalos teendőivel, mert a békéltető szónak csak úgy lehet hatása, ha békés és baráti ajkakról jön ; márpedig csak a hivatallal járó czím és rang is elég arra, hogy a békét keresők bizalmatlanságát előidézze, miután szavainak könnyen lehet kényszerítő hatást tulajdonítani; de továbbá: c) bureaukratikus szerkezeténél fogva a formaságok nélküli kiegyenlítés sem létesíthető, mert a 72. § szerint az egyeztetési tárgyalások a közegek által vezetnek, s csak a kész egyesség küldendő be a bányabékebírákhoz, ezen közegek pedig rendesen nem csak az iparos vállalatoktól, hanem a kapitányságtól is távol lévén, a sok ok nélkül való irkafirka, postáskodás, a 86. § szerint a jelentékeny költség sem lesz elkerülhető. A törvényjavaslat 74. §-sa szerint: „a bánya-békebíró eljárás is ítél: b) a bányatelkek határai iránt felmerülő határvillongási és bányatelkekben történt birtokháborítási ügyekben.“ Most már kérdem: hogy egyeztethető ez össze a bányakapitány hatósági körével? ugyanis fel nem tehető, hogy az a bányakapitány, ki egy — hibás adatokon alapuló — telket, vagy tán épen egy régebben adományozott bányatelekbe fektetett új telket adományoz, milyen eset vidékünkön nem ritkaság; az e miatt felmerülő határvillongási, vagy hibásan nevezett birtokháborítási esetekben maga maga ellen ítéljen, hanem legjobb esetben vagy az e tárgyra is kiterjedő 40. § szerint: szükségesnek fogja látni a tárgyalás elhalasztását; vagy a 78. § értelme szerint, mint magában bonyolódottabb jogkérdést foglaló ügyet a bányatörvényszék elé utasítandja. Ezzel pedig ismét ott leszünk, hol jelenleg vagyunk, t. i. a húzás-halasztás által a felek beleunnak a hoszszadalmasságba, és vagy semmi hivatali tekintélyt számba nem véve, az erősebbek furfangosság- és erőszakhoz folyamodnak, s a kis helyen fekvő, de némelykor jelentékeny értékű áldást kizsákmányolják, vagy egymás közt — minden békebírói közvetítés nélkül — ha mindjárt valamelyik fél részéről hátrányosan is, kibékülnek. Bányavidékünkön nem az adományozott vagy adományozandó telek a lényeg, hanem az áldásos pont! De a 79. § szerint: a bányakapitány, mint békebiró nem is ítélhet határvillongási ügyekben, mert a bánya-békebiró előtti eljárásra is kiterjedő 35. § szerint: „a békebirónak nem szabad oly ügyek elintézésében részt venni, melyekben: c) mint tanú, szakértő, képviselő vagy közbenjáró működött,“ ez eset pedig minden bányatelek-adományozásnál előfordul; d) szerint: „olyan felek ügyeiben, kiknek valamelyikével ellenséges vagy peres viszonyban áll." Már most tessék megmondani akárkinek, hogy egy — akárminő körülmény befolyása alatt— hibásan kelt adományozás ellen intézett felfolyamodás nem teszi-e a felfolyamodót az azt okozó biróval (bányakapitánynyal) ellenséges lábra? a mint ez e lap t. ez. olvasói vallat tudatva van ápril 27 én lóhalálában megtartatott. Az egyesület egyik alelnöke b. Huszár Sándor ur egy rövid beszédben üdvözölvén a megjelent tagokat, tudatja a közgyűléssel, hogy az igazgató választmány megbízatásának ideje lejárt, és megköszönvén az egyesületnek az igazgató választmányba helyezett bizalmát, az ülést mintegy 25 egyleti tag jelenlétében 10/a órakor megnyitotta. A megnyitó beszédet a titkári jelentés követte. — Nem vagyunk azon helyzetben, hogy azt egész terjedelemben közölhessük, ami a lapból talán különben is több tért venne igénybe, mint amenynyit a szerkesztő úr talán rendelkezésünkre bocsátani óhajtana, és így kénytelenek vagyunk annak csak a főbb pontjait közölni. A titkári jelentés szerint az igazgató választmány tevékenysége az elmúlt évben csak a következőkre szorítkozott: 1 or Segédkezett a kolozsmonostori gazd. tanintézet megnyitása körül. 2 or Megindította az Erdélyi Gazda czimil gazd. lapot. 3 or Fentartotta a levelezési viszonyt több egyesülettel és testülettel. 4 er Véleményt terjesztett fel a magas minisztériumhoz több az egyesülethez leküldött kérdésre. 5 ér Kezeltette az egyesület földbirtokát és kertjét, amely utóbbiban kísérletet is tett a buzér termesztésivel. 6 úr Tárgyalta a bejelentett indítványok egy részét, amelyek közül a következőket a közgyűlés elhatározása alá terjeszti: a. ) Felmerülvén az igazgató választmány előtt az a kérdés, hogy most, amidőn k. monostori tanintézet különben is fog mintagazdaságot felállítani, szükség feletti azon minta (?) váltó gazdaság (?) fentartása, amely eddig is nem csak, hogy a reá fordított költséget nem fedezte, hanem még az egyesületnek aránylag tetemes áldozatjába is került, és így javaslatba hozza, hogy jövőre nézve adassék ki a minta váltó földje haszonbérbe. A gyűlés az ajánlatot elfogadván, annak foganatosítása elhatároztatott. b. ) Indítványoztatok, hogy czélszerű lenne az egyesület kertjének kezelése körül valami újítást életbe léptetni, miután a kert az egyesület jövedelmének a legnagyobb részét felemészti, a múlt évben is csaknem 1600 ft. túlkiadás lévén reá fordítva, az igazgató választmány a kezelésben a következő módosításokat hozza javaslatba. a. ) Szüntettessék meg a botanikus kert, amely a monostori tanintézet felállítása következtében feleslegessé vált. b. ) Adassék ki a szöllőnek a művelése átalányba, miután ez által szöllő művelési költségeiből tetemes öszszeget lehet megkímélni. c. ) Miután az ez előtti években az oltoványok kiadása a táblákból egész rendetlenül történt és igy az egyes táblák megművelése az oltoványok ritkasága miatt igen nagy költséget igényelt, javasoltatik, hogy jövőre nézve az eddigi Egy fogoly honvéd naplója. Közli V. Nagy János. XV. Aug. 24-én esik le jámbor magyarjaik szeméről a fátyol. Hat napi önámízgatás után elhivék végre, hogy Ausztriát nem hogy egy harmadik, de sőt maga magának esküje sem köti, s hogy min hadifoglyok, s nem capituláltak gyanánt tekintetűek. Kurta fegyverünk már elvéve, vagyonunk személyünk letartóztatva s még akkor sem volt annyi becsületük, nem viseltettek annyi loyalitással, hogy a mi tényleg már állott — a capitulatió megszegését — nyíltan bevallják. A felügyelő tiszt kérdezősködéseinkre, hogy mit akarnak velünk, miért tartanak itt? kezeit dörgölés , es geht hald schwer, ich kann nicht dafür, es wird ja höheren Orts bestimmt és más eféléket felelt. Az utolsót is megkisérték. Ledershez folyamodunk, mint a kivel a fegyverletétel iránt szerződénk, szerződésünknek a császáriak általi megszegését panaszlók s kijelentők, hogy mi neki capitulálván, készebbek vagyunk a harczot újra elkezdeni, mintsem magunkat a császáriak embertelen, népjogellenes és hitszegő erőszakoskodásának Ráadni, azon császáriaknak, kiket mi újból készek tagtunk s képeseknek érezzük magunkat hazánkká kiverni, kik egykori gyűlölt hatalmukat gyakorlati azzal kezdik, hogy szerződésünket nem tiszteik, nemzeti becsületünkben gázolnak, emberi érzelmeinket lábbal tapodják... Nyertünk szavakat. Engelhard azt szegte, hogy Clam Gallas rangban felette áll, ő nem rendelezhetik. Leders azt, hogy ő ugyan ir császárjának, de a határozás mindenesetre a mi császárunké. Mi izenek, hogy szavát szegni, kötéseket feltörni a császárnak sőt istennek sem áll hatalmában. Már pedig mi kötés mellett tettük le fegyverünket. A maszka tisztek, mint mindég, úgy most is mindent elkövettek érdekünkben, mindenikünkkel emberileg, nemesen s nagy rokonszenvet tanusitólag bántak, de segíteni minden jó indulatjok mellett sem tudának. Sorsunk felett nagyobb hatalmak intézkedtek. Dél felé nyerünk annyit, hogy 200 tiszt a „Nap“ nevű vendéglőbe ment szállásba, a többi tovább is a kaszármának maradván lakója. Én is a kétszáz között valók. Még jól körül sem néztünk az új tanyán, jött a férfőhadnagy papírdarabbal kezében. És elolvasott róla néhány nevek, kik Clem-Gallas tábornoknál kihallgatás végett azonnal megjelenendők. Én is ezek között voltam. Társaim megdöbbentek, mert a felolvasott nevek kissé jegyzettek valának. Én értettem a tréfát. Néhányan financiámat kérdék s szolgálatokat ajánlok, egy kettőnek könyöpődzék szemébe. Érzékenyen búcsúzánk el egymástól, többé nem láttam őket! Midőn a tábornok szállásához közelednénk, ismeretes osztrák ravaszsággal, kígyó sima hangon mondá, hogy jelenleg mások vannak ugyan ott, de egy pár óra múlva ránk is eljövend a sor. Mit mi a stockházban fogunk elvárni, nemde? közbevágok én gúnymosolylyal. Igen is, felele féludvariasan s félzavartan a főhadnagy. S mi mentünk-mentünk. Az ötszáz lépésnyi tér — a „Nap“-tól a Stockházig — ötszáz mértföldnek tetszek haragos lelkem előtt. Nevettem gunyósan, keserűn. Nem a megcsaláson. Én arra készen voltam. Az álnok alávaló módon, mellyel a csalást végrehajtották. A hatalom körökben, nincs mitől félniök, s még akkor sem lépnek fel nyiltan, önérzettel: ekkor is álnok tettetés s szolgai kétszínűséghez folyamodnak. Mintha más oly ostoba volk, mint gyalázatosok ők. Oh Ausztria, Ausztriai te utolérhetetlen vagy rendszered és embereid gyarlóságában ! A pokolnak kapui meghajolnak előtted. A sátánfaj hozsán- Dát kiált neved említésére! Nagy vagy te a bűnben oh Austria ! Egy kis szobába vivének. Nehéz vaspántok dördülése, a lakat zörgésének elhalása s távozó léptek jelenték hogy mi Statusfoglyok vagyunk. Az erdélyi gazdasági egylet közgyűléséről. Kolozsvár, april 30 án. _____Az erdélyi gazdasági egyesület közgyűlése. Gr. Széchenyi István „Blick“-je. Közli K. Papp Miklós. L. Excellentiád azt állítja, hogy ami jó volt a Magyar törvényhozásban, azt megtartotta. A függelékben elősorolt törvényekből azonban nemcsak hogy még nem tartott egyet sem, de még csak meg sem emlékszik azokról. — Tehát oly rosznak, oly együgyünek, vagy forradalmi szellemtől áthatottnak találja őket, mintha csak egy éretlen és szemtelen aula — tetszik tudni — csudaszülöttjei, vagylázadó elégületlenek agyrémei volnának, melyeket talán kíméletből a magyarok iránt, nehogy Európa által kikaczagtassanak — ignorálni leghelyesebbnek találta. — Csodálkozunk, hogy e kimélet teljes lovagiasságáért a magyar nemzet háláját nem követeli. Ez valóban rendkívüli szerénység! Most már kérdezzük minden szakembereit és jogtudósait, — nem minden lakosát a nagy kiterjedésű birodalomnak, azokat természetesen, kiknek józan eszük és szívük helyén van, mindent összevéve, jó volna-e vagy rész, ha Ferencz József császár ő felsége, azon magyar törvényeket, melyek e lapok végén szószerinti szövegükben idézve vannak, szellemüket illetőleg híven, de az „egyesült nagy Ausztriára“ való tekintetből módosítva, elfogadná, azokra megesküdnék, s kötelesség és lelkiismeretszerűleg azok értelmében uralkodnék? Azt hisszük nem csalatkozunk azon föltevésünkben, hogy e kérdésre egy óriási többség határozottan „jó“-val felelne. És mit tett excellentiád? Excellentiád ahelyett, hogy magas állásában, e törvényeket Ausztria minden népeire kiterjeszteni törekedett volna, ügyetlenül, ész és szív nélkül, bajval tapodta azokat, s őrültségében azt hiszi, hogy az emberek már el is felejtették azóta. Tintc sok ostoba, s a vértől megrészegedett, elkábított gyilkos azt hiszi, hogy biztosította magát afedeztetés ellen, ha áldozatát egy jó mély kútba dobta, olyan kútba, melyhez mindennap jőnek az emberek vízért. Valóban nem tudjuk mily cathegoriába sorozzuk ezen eljárást. Dámoninak egyátalában nem találjuk, és ennek folytán határozottan Ligne herczegnek, azon szellemdús nyilatkozatát alkalmazzuk reá, melyek annak idejében az igen — problematicus emlékű — Vandemont herczeget jellemezte: „Plus veau que démon“. Mert Mephisto, ily gyermek későn nem járna el.