Magyar Polgár, 1874. január-június (8. évfolyam, 1-145. szám)

1874-05-05 / 101. szám

VIII. évfolyam. 101-dik szám. Kolozsvárit, 1874. kedd, május 5. M­AGYAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egészétre ...............................16 ft. kr. Félévre...............................................® » — ■ Egy negyedre.......................... * • “ • Lijj Egy hónapra ...... 1 » ° Q » SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyeeumi nyomdában II.Ind.6l hiva­tal: A lyczeumi nyomda „közpon­ti irodájá“-ban fótér gr. Teleki Domokos-ház. In rí ’In 3 HIRDETÉSI DIJAK rí" Ötször halakozott sor ára 6 kr. Minden hirdetés utin 60 kr. bélyegilleték. Nagy hirdetéseknél kedvező tények.S 4 NYILTTER soronként, vagy annak helye 26 kr. Reklamok: hirfttsérbe soronként 1 frt KOLOZSVÁR. MÁJUS 4. Ghyczy válasza a bankügyben. Ghyczy ma válaszolt a képviselőházban Soly­­mossy Bálint képviselőnek a bankügyben hozzá intézett interpellációjára. E választ a képviselő­ház 137 szóval 77 ellenében tudomásul vette, no­ha azt hisszük, hogy sem Ghyczy, sem a mellette szavazó jobboldal azt kielégítőnek tartani nem fogja. Mert abban igaza van Ghyczynek, hogy most rögtön sem a hitelválságon ő nem segít­het, sem az uzsoráskodást meg nem akadályozhat­ja, sem a földmíves rész esztendejét, vagy az üz­let pangást meg nem akadályozhatja. De magában a bankügyben egy megnyugtató szót sem mondott és bármennyire szeretnénk megnyugodni válaszá­ban, azt még azon nehézségekkel szemben sem tehetjük, melyek a bankügygyel tagadhatatlanul összeköttetésben állanak. Mert a Ghyczy által felsorolt nehézségek fontosságát elismerjük ; tehát nem vonjuk kétség­be azt, hogy a valutát előbb kell rendeznünk, mint a bankügyét; nem tagadjuk azt, hogy a va­lutát csak akkor rendezhetjük, ha az állami pa­pír­pénzeknek reánk eső részét bevonjuk és két­ségtelen az, hogy ez a művelet teherrel jár, mely­nek elviselésére államháztartásunk mostani zava­rában nem érzünk magunkban erőt, valamint elis­merjük azt is, hogy magának a bankalapnak elő­teremtése ís pénzáldozatot igényel, tehát terhet ró ránk. Ezeket a nehézségeket hozta fel Ghyczy a bankügy mostani megoldása ellenében és mi azok­nak fontosságát egytől egyig elismerjük. És még nem tartjuk válaszát elfogadnatónak, ami akból. Először: nem azért, mert e nehézségek már most sem legyőzhetlenek, ha felszabadítjuk magunkat attól a gondolattól, hogy csak az osztrákokkal kö­tött szerződés, illetőleg az osztrák bank segedel­mével állíthatunk fel önálló magyar jegybankot. Igen, azt elismerjük, hogy a kiegyezési törvény folytán, a valutát csakis az osztrákokkal kötött szerződés segítségével rendezhetjük, mert az 1867. 15. t. czikkben közös jótállást váltottunk az állami papir pénzért, melynek tétele és kény­­szerforgalma képezi a valutarendezés egyik aka­dályát ; tehát ezt a függő adósságot közös egyet­értéssel kell bevonnunk, illetőleg megosztva, kon­vertálnunk. Tehát annak van értelme, hogy az osztrákokkal alkudoztunk a valutarendezésre néz­ve; annak is van értelme, hogy ezt addig érvény­re nem emelhetjük, míg nem gondoskodtunk arról, hogy a reánk eső terhet mi módon fedezzük. De épen abban van az eddigi alkudozások és Ghyczy válaszának hiánya is, (és ez a második ok, mely miatt Ghyczy válaszában meg nem nyughatunk) hogy soha nem fordultak a külföldhez ez ügyben, tehát nem gondoskodtak semmiféle fedezetről, így aztán egészen az osztrákok önkényére vagyunk bízva és ezek (az osztrák bank uralmának fentar­­tása érdekében) húzzák a dolgot, és húzhatják, mert tudják, hogy mi más eszközökről nem gondoskodtunk sem a valuta, sem a bankkérdés tekintetében. Tehát egészen megkötött kézzel ál­lunk rendelkezésükre, így, ha akarnánk is, még az osztrákokkal sem alkudhatunk sikeresen, mert nem vagyunk velük szemben függetlenek, sem semmi­féle irányban biztosítva. Az ily alkudozó féllel könnyen bánnak el. És mert eddig legal­áb­b Ghyczy sem szakított ez iránnyal, sem válaszá­ban erre nézve reményt nem adott, ezért tartjuk válaszát ki nem elégítőnek. Igaz, hogy ő a mi rész államháztartási vi­szonyainkat és az európai pénzpiac­ drágaságát hozta fel ez ellen akadályul. Azonban gondoljuk meg azt, hogy 15 millió lakosságú országnak, mely már annyira előre haladott a kultúrában, mennyi­re hazánk áll­ó területe és forgalma oly egészsé­ges, jövedelmező vállalattá tenne egy önálló jegy­bankot, hogy még a mostani rész­viszonyok mellett is vállalkoznék külföldi társulat szívesen arra, hogy bizonyos kiváltságok és (illetőleg a valutarende­zésért) csekély kamat fejében elvállalná a függő adósságból reánk eső résznek állandó adóssággá konvertálását és a bankalapítás­ költségeit is. És önálló bankot alapító társulat anynyira a mi ér­dekeink szerint kezelné ügyeit (miután csak ha­zánkra lenne szorítva működése) hogy bizonyára Bwn hánnAk mp.cz &z alkut fAI Ar» ka a I» „ 11 fi IXm vényes klausulákról gondoskodva lenne. Igaza van Ghyczynek: a valuta és bankérdést egyszerre kell megoldani, de ne várjuk azt az osztrákok sege­delmétől, hanem keressünk magunk rá pénzt, mert erős hitem van, hogy a fennebbi kombinatióval most is kaphatunk —államháztartásunk (legalább közelebbről) érezhető terheltetése nélkül is. ________ _­u. — Az erdélyi deákpárti képviselők ér­tekezletének albizottsága ápr. 30-án tartott ülésé­ben a következő megállapodáshoz jutott: Elvileg elfogadá mindenekelőtt a házi adó­nak a törvényhatóságok általi hordozását, oly fön­­tartással azonban, hogy a megyék tervezett terü­leti szabályozásának eredményeihez képest utólag határoztassék meg azon százalék nagysága, mely az államadóból a törvényhatóságok javára leíran­dó leend­ő tisztán állami adminisztrác­ió költsé­geinek fedezésére. A kisebb városi törvényhatóságok sorsára néz­ve abban történt megállapodás, hogy csak azok lennének a megyékbe olvasztandók, melyekben sem tulajdonképeni polgári elem, sem egészséges törvényhatósági élet nem fejlődött ki. Az idegen törvényhatóságok területén fekvő enklávéknak czélszerű beosztását az illető tör­vényhatóság területébe elkerülhetlennek véli az albizottság. Végül azon kérdés iránt, hogy az Erdélyben külön históriai alapon fejlett területek a megyék kikerekítése alkalmával érintetlenül hagyassanak - e? — abban állapodott meg, hogy a­mennyiben az új törvényhatósági területeken az együvé tar­tozás eszméje inkább kifejleszthető, ha lehetőleg azonos elemek egyesíttetnek , a múltban létezett külön területek lehetőleg érintetlenül hagyandók; azonban ott, hol az adminisztráczió érdeke ellen­kezőt kíván,­a az új törvényhatóság czélszerű fej­lődésének tekintetei lehetővé teszik, valamint az eddigi külön területeknek, úgy erdélyi s magyar­­országi területrészeknek is egy törvényhatóságban való egyesítése óhajtandónak mutatkozik. Az albizottsági tanácskozás további tárgyát a jelzett elveknek a törvényhatóságok területi rendezésére vonatkozó törvényben miként leendő alkalmazása képezi., igazgató tanácsos, az igaz, és nem volt titok azon időben sem, a­mikor Csávolszky Lajos úr Tisza Kálmán vezérsége iránt lelkesült éveken át. Meg­jegyzendő egyébiránt, hogy Tisza Kálmán igazga­tó tanácsos azért, mert a vasút egyik engedmé­nyesének, Debreczen városának képviselője s ezen minőségben teljesíti az ellenőrzés kötelességét megbízójának érdekei felett.­­Hasonló helyzetben van Kiss Lajos Debreczen másik képviselője, ki egyátalában nem tartozik a vasút fizetett hivatal­nokai közé, mint nem tartozik oda a balközé­­pi képviselők sorából senki. Ennyit az első kér­désre. Hogy Móricz Pál és Kiss Lajos a pénzügyi bizottságban nem írták alá a kisebbségi véleményt, az köztudomású dolog, melyet indokoltak is kel­lőleg ; de hogy akkor, midőn a kérdés felett dön­teni kellett — a képviselőházban — mindketten és Tisza Kálmánnal együtt, a pénzügyi bizottság javaslata ellen szavaztak, azt megolvashatja akár­ki az illető ülés jegyzőkönyvében a az akkori hír­lapokban. A­mi pedig azt illeti, hogy a nevezett képviselők — mint a kézdivásárhelyi levelező felteszi — „nem tehettek Tisza tudta nélkül* ak­kor, midőn a Bánó-féle véleményhez nem csatla­koztak : ez egy olyan feltevés, mely — eltekintve többi rugóstól — teljes tudatlanságot árul el a bizottmányi tagok állásáról, kiknek a felmerülő kérdéseket akár az illető párttal, akár ennek ve­zérletével mindig előre megbeszélni szüksége nincs és lehetetlenség számos esetben. Ennyit a máso­dik kérdésre. A harmadikra az a felelet, hogy nem igaz. A balközép ugyanis annyira óhajtotta a törvény­­ilíLASl&t lelülófM/uá'TííPJ$8fp8 &« éa kivét­vozásra, a távollevőket figyelmeztették a bejövetel fontossságÁr, « az elmaradottak csekély roszólásban részesültek». Ezen tények száraz előadás».,­ a tisztes­­séges emberek ítélete alá bocsátják,8 Egyet­értés" levelezőjének és szerkesztőjén." in­­sinuatióját, melyek szerint Tisza Kálmán hajtotta a keleti vasút másodprioritásai ügyében a tör­vényjavaslat megszavaztatását és pedig azért, mit ez után remény tette elfogadhatóvá tenni az észak­keleti vasút 22 milliónyi követelését, mint ennek egyik igazgató tanácsosa,­­ hogy a balközép le is szavaztatta magát, a Tisza Kálmán óhajtásának teljesülése végett szándékosan. A­mely politikai párt ilyen természetű állí­tásokból akar megélni, annak ellenében elég fel­hozni egész hidegen a tényeket s a közvélemény­re bízni a jellemzést. így tettünk, és több sza­vunk nincs. TARCZA: Szemere Bertalan három levele. Kossuth­ Lajoshoz.1) Közli: Jakab Elek,'] Bécs, jul. 19-én. 2836. Önnek hogy írhas­sak, s levelemet biztos kézbe adhassam, rég lesem az alkalmat, s ide találtam, de alig tarthatom ke­vés ideig üstökénél fogva, s azért vagyok oly rö­vid, a hiányos nézeteim összegzésében. — Hitem, mig a nagy nemzetek nem ismernek, rólunk nem szólnak, energiánk nem fejtik ki teljesen. Fontos feladás a külnépeket, az­az a francziát és angolt állá­s) A történeti adatok hitelességének megbirál­­atára a közlő kötelességévé teszi annak kifejezését: eredeti vagy másolat után közöl-e valamit ? Én a ,, T® SUtli “ a p 1 6 J a czimű közelebb megjelent köz­léset ezt csak futólag érintettem. Itt sietségemet kely­im‘°«Vuz.klr0l!!ktem’ hogy mostani közleményem, úgy Dérből­­ l’V8 a k- Weselényi-féle politikai bűn­­e jelen­t ,te m*nt másolatokról, melyek még felrS ajat°Uanokkal voltak az államügyész által a k£tsi4 nem lehet tudni, léteznek e ma ttek K ak­­­ossuth elfogatásakor lefoglalt erede­­t , Z a ^’geSD®k látom e lapok hasábjain a közlést valaki Sf i* /mn, klV°* azon okból is: hátha valahonan *felal 8 az eredetit előmutatva, az én hiá­­ny 8 ízlésemet kijavítja. Szemere leveleinek homá­­yosságára nézve a rész másoláson kivül befoly az ő 1 jm merész, sok helyt hézagos, sőt néhol erőtelen irá­­ga, valamint az a körülmény is, hogy igyekezett úgy íri, hogy ha elfogják leveleit, compromissio ne szár­­mazzék. Közlő: Bánkról felvilágosítani, hogy sympathia támadván irántunk keblükben, dolgainkat figyelmes szemmel és szóval kisérjék, mely a szendergő egyetemes nem­zeti becsületérzést felkeltse, és pályánkon, jón vagy vészesen, miként az istenek kijegyzék, fenn­tartson. Érzi e tekintet fontos voltát a bécsi Ca­binet, a magyar nemzet szenvedő b átkos sorsának titkos szövőszéke, s ezért tartja a külföldet felő­lünk Bötétben, azért vezetteti az idegen népeket álutakra? S ha végig emlékezünk azon sokféle vé­leményekre, miket a külföldi íróknál nemzetünkről itt-ott olvassunk, meg kell vallanunk, a Cabinet czélját érte — a külföld hideg nem ismert nemze­tünk iránt, s mi fosztva vagyunk azon tömérdek erőtől, mit népek közti sympathia ad. E tekintetek arra birtak , hogy a jövő hol­napokban Francziaországba utazván, próbáljam e szabad nemzet figyelmét felgerjeszteni. Röviden adatnék a magyar Polgári alkotvány alaprajzola­ta, a kifejtésben tekintettel azon elvekre, mik a diaetán kemény viták tárgyaivá váltak. Következ­nék az 1832—1836. Diaeta leirása, egy vagy két nevezetesebb ügynek egész folyama tellyes kiter­jedésben adatván ; értekezés a nemzet jelen álla­potjárul, értekezés a polgári visszonyokrul, (előre­­mutatólag s visszatekintőleg) s átalában mind az, mi a nemzet polgári forrongó életét , az ausztriai sok tartományok iránti szabadságon alapuló vi­szonyát kiemeli — igen kívánatos lenne. Ha a próba a párisi közönség kíváncsiságát csiklandaná, többet is tehetnék, s míg nincs sajtószabadság, majd francziául mondogathatnék el bajainkat, s ne higgjü­k, hogy foganatlanul hangzanának el sza­vaink. Csudálatos szövetségben állanak okok és következmények, s mielőtt az értelem kifejtené a szálakat, az előérzés jósolhat róluk. Hogy megtudnám azt truszra tenni, mi írat­ni fog, azt nem mondom, de ez iránt már gon­doskodtam . Kölcsey még nem tudom mivel, de vagy egész értekezéssel segíteni fog. Mint ő­hoz­zá nagy bizalommal fordultam, oly nagygyal for­dulok önhöz is, ki e diaeta folyama alatt oly szép érdemet vívott magának. Igen illenék, hogy ki otthon igyekezett a nemzetet önmagával megis­mertetni, ugyan­az igyekezzék a nemzet állapotá­val a külföldet is megismertetni. Én érzem hogy önnél, mint soknal gyöngébb vagyok e polgári dolgok gyökeres ismeretében, hozzájárul, hogy itt­honi időmből e czélra alig fordíthattam valami keveset, s azért kérem önt, ki adhatná jobban e Diaeta folyama történetét, mint ki azt fogytig fi­gyelemmel kísérte ? Vagy például pazai elit vonul a legközelebb múlt ae régibb Diaeták közt? Ne­kem nem az c­élom, hogy én írjak, hogy a ma­gyar nemzet dolgaival a szabad külföldöt­ megis­mertessem. Tehát önhöz fordulok, önt kérnem van jogom, ki különben is oly sokképen tarthat szá­mot a nemzet hálájára, s remény­em, hogy remé­nyemben nem csalatkozom, s ön vagy egész érte­kezést vagy legalább utasító jegyzeteket külde­k. Ragaszkodjék azon részhez szorosan, melyhez most ragaszkodik, és nem akarok a jövőről jósolgatni bővebben, nem lesz oka megbánnia. Talán szeptemberben megyek ki. Elég ko­rán kapom a dolgozatot novemberben, deczem­­berben. Mikép jutandanak kezemhez (ha hamarább nem juthatnak, míg: t. i. itt vagyok! arról érte­­sítendőm a válasz vétel utáni levelemben. Válaszát méltoztassék ezzel: „bey H. Hofagenten v. Bar­­kassy abzugepen* megjelelni, lehet benne sokat elmondani, oly homályosan, hogy kívülem más nem értendi. Deákhoz (D.)mikép juttathatnék levél? Wes­selényihez (W.)? Széchényi Pesten van ? Ezekre ha kegyes lenne ön válaszolni, igen lekötelezne. Nem hihetem, hogy ön hazaszerető keble használás nélkül engedje elöppelni ez alkalmat, hazájának szellemi szövetségeseket szerezni. Én legalább teljes bizodalommal vettem tollamat a­­ mind­eddig boldogító hit­elében riogattatom­ Hiszen ha egyedül magam méltóan ve*«,he^“ a két nemzetet ismeretségkötésre, ®gye ‘ Keblem tisztelettel telve ön iránt, s azt ott • «—«■» -jegyeszim: Tekintetes Kossuth Lajos urnak. Pesten, II. Bécs, julius 25. 1836. Bocsásson meg ön, hogy újólag alkalmatlankodom, a privilegiált zár­törőkre nem akarván bízni, miután gondolom ön­nek Deák Ferenczczel összeköttetése nem sza­kadt meg, arra kérem, méltóztassék ezen levelet nem posta útján kezéhez juttatni. Bátorságomat mentse ki az ügy, a­melyben azt használtam, a Három kérdés. Az ,Egyetértés* czimü lap egyik közelebbi számában Kézdi-Vásárhelyről egy levél jelent meg, melynek tartalmát a következő kérdések feje­zik be : *1) Igaz-e, hogy Tisza K. az északkeleti vas* útnál ifYgaaflz^e,%n4PrteriCz rai es larsa. a ^ ügyi bizottságban elfogadták volt a keleti vasút második prioritási garantírozásáról szóló törvény­­javaslatot ? 3) Igaz-e, hogy a nevezet törvényjavaslat tárgyalására nem telegraphírozták be a Tisza-pár­­tiakat, daczára, hogy tudva volt, miszerint a job­boldal négy és öt táviratot is küldött egy-egy tá­vollevőnek ?* Ezen kérdésekre az „Egyetértés" szerkesztő­je következőleg felelt: „Tisztán a föntebb felvetett három kérdésre lévén felhiva feleletet adni, mellőzve minden — e kérdésekhez fűzött combinatiót —tisztelt levele­zőnknek mind a három kérdésre „igen*-nel vagyunk kénytelenek válaszolni*. — Az „Ellenőr* e magas stylusú felelettel indit­­tatva a három kérdést illetőleg következő fel­vilá­­gosítást ad: Hogy Tisza Kálmán az északkeleti vasú­tnál

Next