Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)

1874-08-08 / 179. szám

ámn­dik évfolyam. 179. szám. Kolozsvárit, 1874. szombat, augusztus 8. POLITIKAI NAPILAP. 12. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre ...............................16 ft. — kr Félévre....................................8»— » Egy negyedre........................ 4 » — » Egy hónapra ........................1 » 60 * gd nn .5 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában Kiadóh­ivatal: A lyc­eumi nyomda „központi irodájá“-ban főtér Teleki Domokos-ház. Di­r.5,­­ * hirdetési díjak “ & Ötször hasábozott Gormond sor­ára,vagy annak területe® kr. Minden hirdetések után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél ú­j kedvezmények. ____^­01' NYILTTER soronként, vagy annak helye 86 kr Reclamok: birfonérbe soronként 1 frt. KOLOZSVÁR, AUGUSZTUS 7. Érdeklődni kötelességünk működésük iránt, mindazon állami tanintézeteknek, melyek anyagi és szellemi előmenetelünk iránt alkottattak. Valahányszor egy-egy ily intézet ezért veszt s egy bizonyosan nem a szellemi emelkedésre ve­zető úton halad, mindannyiszor elszomorodunk, mert hisz kevés ilynemű intézetünk van, aha még azok sem teljesítik kötelességüket, minő eredményre juthatunk akkor. A tanügy nálunk — tudva van — még ko­ránt sem áll egy minden tekintetben kielégítő és megnyugtató ponton ; a népoktatás, népnevelés, melynek virágzása egyik erősségét képezi az ál­lamnak, távol áll attól, hogy bennünket bár rész­ben kielégítsen. A tanitóképezdék száma még ke­vés s azok még nem rendelkeznek oly eszközök­kel, melyekkel a népoktatás és nevelés sikeres ke­resztülvitele eszközölhető volna. Ezen általánosságban elmondottak után fáj­dalmasan hat reánk a dévai tanitóképezde ügye, mely a sajtót a legutóbbi időben sokat foglalkoz­tatta s terjedelmes vizsgálatnak képezi tárgyát. Nem bocsátkozunk annak megbizálásába, ha vajjon helyes-e, a­mit a dévai tanítóképezde ta­nárai a magyar állami érdekkel és a fennálló törvényekkel szemben elkövettek, itt röviden csak a hatást említem fel, melyet ezen esemény gyako­rolt magára a tanügyre, de a nemzetiségi aspi­­rátiokra is. Azt hiszem, a­hol törvénytelen eljárásról van szó, a­hol államellenes cselekvények fordulnak elő, nem lehet senki közülünk olyan, a­ki ezeket pártfogása alá vehetné, így nem vehetjük mi sem a dévai tanárok cselekvényeit nyilvános műkö­désükben. A hatást illetőleg, melyet az a tanügyre néz­ve tett, igen rész, mert a román néptanítók figyel­me egy oly irányban van felköltve, mely irány a Demsusián-féle kellemetlenségekre vezethet. A tanítójelöltek s a tanárok e képezdében bizonyára nem az elkövetett törvénytelenségek eredményének tekintik a folyamatban lévő vizs­gálatot, hanem a román cultura elleni ellenszenv gyanánt veendik azt, ezt szokták tenni mindenkor, a­mikor csak túlbuzgóságuk néha meglegyiztetik. Az érdekeltek nem úgy adják elő a dolgot, a mint van s egy általában nem azon színben tün­tetik fel, melylyel bír, hanem a román sajtóban a magyar rész akaratot hozzák fel s annak ered­ménye gyanánt tüntetik fel az ilynemű rendreuta­sításokat s a törvény ily módoni védelmét. És igy elvezetik a súrlódást s a nemzeti féltékenykedést a népoktatás terére is s tőlük kitelhetőleg azt oly irányban vezetik, mely irány megnyugtató eredményeket producálni nem képes Igen óhajtottuk volna, hogy az a tér, me­lyen hazánk nemzetiségei legbiztosabban találkoz­hatnának , a cultura tere,amely alkalmasabb arra, hogy nemzeti fészkelődések kinövéseit lemetsze, és e betegséget megorvosolja, szerettük volna, ha e tér tisztán marad meg meg s mindnyájan, kik hivatva vannak ama pályára, egész lelkükből tö­rekednének minden melléktekintetek nélkül a nép­nevelés általános felvirágzására. A nemzetiségi izgatók ebből bizonyára politi­kai tőkét csinálandnak, s lesz gonduk arra, hogy a nép figyelmét e tekintetben egy hasznukra szol­gáló irányba tereljék. Kárhoztatni tudjuk mindazok eljárását, a­kik ily cselekményeik által okot szolgáltatnak a súr­lódásra s megragadnak minden alkalmat arra, hogy azt a közbéke megzavarására fordíthassák. De első­sorban kárhoztatni tudjuk azokat, a­kik megakadályozhatták volna mindezeket, és azo­kat nem akadályozták meg. A tanfelügyelő úgy látszik egész éven át be sem pillantott a képezdébe, mert különben tudo­mással kellett bírnia a dévai képezdében előfordu­lókról , s mindjárt eleinte megfojthatta volna a téves irányt. Kárhoztatni tudjuk őt és első­sorban őt is felelősség terheli, hogy csak a tanév végén isme­ri az irányt s a szellemet, melyben az alantos is­koláiban haladnak. Moldovan Gergely: A jelentés a következő momentumok megvi­lágítása körül forog : 1. Elég volt-e a pálya kiépítésére az arra­tizánt dotatio ? 2. Elfogadhatóig történt-e a papírok értéke­sítése ? 3 Megvolt-e az építéseknél a szükséges el­lenőrzés ? 4. Megtartatott-e a munkakimutatások kiu­talványozásánál a szükséges óvatosság ? 5. Nem történt e hiba az igazgatótanács el­járásában ? 6. Nincs e a kormány eljárásában valami ne­hezítő körülmény ? 7. Szükséges-e, hogy az állam segédkezet nyújtson a társulatnak ? Végre a következő indítványokat tartalmazza: 1. A pálya pontos és szakszerű felvételét. 2. Az angol-osztrák bank könyvei és a ke­leti vasút ügyeire vonatkozó egyéb iratainak meg­vizsgálását. 3. A társaság volt főmérnökeinek kihallgat­­tatását. 4. Egy közkereseti társulatokra vonatkozó s egy vasúti törvény hozatalát. A tagok távolléte miatt együttes pénzügyi és vasúti bizottság nem lévén tartható, a bizottsági jegyző a jelentés lithographicoztatásával m­egbiza­­tott, mely azután a bizottság tagjainak tanulmá­nyozás végett meg fog küldetni. TÁRCZA. EGY EMBER, A­KI MINDENT TUD. REGÉNY. Irta: JÓKAI MÓR. (Folytatás.) October elsejére virradóra aztán jött egy tri­­kis dér. Olyan kis haszontalan dér, hogy a httel ideszokott kukoricza, szőlő, oda se néz­ne­­'!'! Hanem a gyapotnak az épen elég volt. Másnap aztán megint vidám derült idő lett s tartott­a egész novemberig: csak arra az egy éjsza­­kra tetszett neki a 0 fokon alul 7a fokkal alább­i állái; az egész aranyszínű ültetvény tengerből 81 azontúl egy nagy fekete tenger; levél, virág, é gtokok olyanok, mint a tinta. Jó volt minél e­lk­­eszántani, hogy ne lássa az ember. Volt Ottó grófnak egy gyönyörűen berende­lt szőlője, egy egész hegyoldal, a mit még a vinczellér és pinczementer telepitett. Ez rit­­^ ló veres asszubort szokott teremni, mely ve­­^ e e't a ménesivel. Keveset termett, az igaz, ‘köjül kétszáz forintjával vették , bizonyos ^ 1® volt mindig. Ottó grófnak nem tetszett az mód. Elhatározd, hogy az egész szőlő­ ^ ovibrenkezni fogja. Ki nem látott hovibren­­ei®tt szőlőt? A ki nem látott örüljön rajta. A (“'kodus abból áll, hogy a szőlő igen sok bort e®jen. Hogy milyent ? Az aztán a krumpliczu­­,Or­solga, meg a Bpriritusé. Mikor ezzel az ang­­lial (morvaországi hollandus volt ugyan, de ®°Ddjuk hogy Nro IV.) megismertette a szőlője Hozát Rengeteghy Ottó, ez a hirhedett szaktud 8 rögtön a távolból is felfedezte, hogy hiszen 1,111 azon bornak kell azon a talajon és tőkén ha­jó . A keleti vasút ügyében kiküldött albizottság, augusztus 4 én délelőtt és délután tartott ülésében a bizottság előadója, Szentpály Jenő felolvasta a négyes bizottság jelentésterve­zetét, melyet az albizottság egész terjedelmében elfogadott. teremni, mert abból az ő methodusa szerint va­­ságos „lachryma Christi“-nek kell előállni. Adott aztán utasítást hozzá, hogyan kell vele elbánni: minden második tőkét ki kell vágni, a tavasi vesszőket sodronyra kifesziteni s ezért a titokért holdankint öt forintot fizetni a felfedezőnek. Lett is abban az esztendőben szőlő sok. S az a jó volt benne, hogy csőszt se kellett mellette tartani, mert elfutott attól nem csak a tolvaj, de még a rigók is átköltöztek tőle a Tiszán túl. Másutt már rég leszüreteltek, de a havibrenkes szőlőben hite sem volt, hogy a szőlő borulni akarjon. Pedig arany idők jártak október végén, mint csak a ká­nikulában. A Nro IV. anglus azt a tanácsot adta, hogy le kell levelezni a szőlőt, ha nem akar érni a fürtje. Megtették neki. Akkor a­hol megsütötte a forró nap a szőlőt, ott megsült és megfőtt. Ot­tó gróf novemberben zaklatni kezdte Hoinbrenket, hogy mi lesz a szőlőjével ? nem érik ez meg so­ha. A tudós kertész-auctoritás aztán összeszidta, hogy az ő methodusa nem a magyarországi rideg klímához való. Ha itt hevibrenkezni akar valaki, rakasson le alagcsöveket a szőlőjébe és füttesse a talajt. Ottó gróf még ezt is megtette. Drainage­­oltatta a szőlőjét s füttetett alája pogányul no­vember végéig, mig csak a hó le nem esett, ak­kor szüreteltek. Lett azután elég „lachryma Chris­ti“ , már t. i. hogy a ki abból ivott, kicsordult a könnye, Krisztus utolsó szenvedései jutván eszé­be tőle. „Nem való ez az ország semmiféle terme­lésre, mondá Ottó gróf; valamint hogy vannak Dél-A­mer­ikában egész országok, a mikben semmi ága a földmivelésnek nem honosulhat meg; a mi főfeladatunk a baromtenyésztés. Hiszen az is igen szép tudomány s Ottó gróf birtokán régen gyakorlatba volt véve. Voltak törzsgulyái, ménese, hires mermnonyája; csakhogy azoknál ő mind szebbeket és jobbakat tudott má­sutt. Ambitiójává tette, hogy neki mindenből le­gyen, a mi csak a világon hires nevezetes barom : az aargaui tehéntől az angol versenyparipáig s azoknak a számára palotákat épített istálló he­lyett, s juhász, lovász csupa birkaosztály-tanácsos és ló titkár volt nála. Büszke is volt az ered­ményre . A gazdasági kiállításokon arany, ezüst, bronz érmeket nyert, a futtatásokon ezüst billikomokat, s a győztes barmainak arczképeit aczélba met­szették. Egyszer azt mondta Ottó gróf Erdővári gróf nagybátyjának, több szomszéd társaságában. „Hja, én jövőre más birkagazdaságot fogok folytatni, mint a szomszédaim. Az én birkáim te­jéből a legtökéletesebb chester sajt készül. Jövő­re én Turuu - Kei irigyei b­ir­exem, s~csak a ura-Bik kettőt engedem a báránynak kiszopatni. „Tudod mit? monda neki Erdőváry. Légy szives­e­­­é­b­b a báránykával kiszopatni a birka egyik két tölgyét, — azután fejesd ki a másik bötőtt chesternek.“ Az erre támadt nevetésből észrevevé Ottó gróf, hogy valami furcsát mondott. Hanem hát tudós embernek nem szabad bevallani, hogy té­vedt ; tudós embernek becsületbeli kötelessége, ha a holdat napnak nézte, bebizonyítani, hogy igaza van. „H­a én nem ezeket a komisz európai bir­kákat értettem, exoticus birkákról beszélek ; olya­nokat fogok meghonosíttatni.“ Erdőváry gróf azonban szintén megbikacsol­­ta magát a azt állította, hogy sehol az egész vi­lágon nincs az a kérődző, hasított körmü és BT­*1 jut Via elő illat, melynek két talgjéval több V0llaOtt6 fogadást ajánlott. Fogadtak ezer • K Eldönti a fogadást Okén. Az öreg gróf szivarba. Eldönti a , K ,­urdfiváry könyvtárából kihozták Oként s abbul Erdőváry ráolvasta Rengeteghyre a birkafajnak megismer­tető jeleit. Hanem aztán meg Rengeteghy vette át Okeot , viszont ráütötte ellenfelére a könyv­ből a „jak" leírását, mely az igaz, hogy nem bir­kafaj , de gyapjút visel és négy tölgye van. A ki mindent tud, annak igazának kell lenni. „És igy én kapom meg az ezer szivart.® „Megkapod, ha meghonosítottad a jakot, erre fogadtunk.” Ekkor aztán Ottó gróf, hogy az ezer szivart megnyerje, s igaza maradjon: egy calcu­tai isme­rős bankár ház által megrendelt magának Ti hét­ből egy egész gulya jakot , bikástul, borjuktól. Mire Magyarországra megérkeztek, ai¡58nl,{!1'|,'Szál egy tizedrésze. Azokat aztán ntB­­litották gyaloghintóban Bálvándra, a ^ hut www minunai, —tvagy ntfUT tudom­ én, mi­nek hiják ott a csordapásztort ?) azzal együtt. Hanem egy igen nagy baj volt ajakkal. Az, hogy’annak nem elég a tibeti tehénpásztor, an­nak tibeti ivóvíz is kell, mert ahoz a mi kúráink­ban otthonos, vizi borjúval viselős,­­,,­‘arvaJ®‘ garaktul hemzsegő, szikszű, hinárszagu békafür­­dötte állott pállott vízben a jak hozzá sem gol, annak az a kristálytiszta, Jósh,deg.. r i fal tífu­l a mi a Dhawalagin szikláiból fa­kad . . mitől,' «die n.nzök «»'«* « vadállat megszelídül, s ez ember megtalmorosodik. Mit kelle tenni ? Destil­áltatni a kutvk­et, ■ eev angollal (Nro V.) jégkészitő gépet állít­­tatni fel, s eként mindennap lepárolt és jégbe­­hütött vízzel traktál­ni meg a jakokat, hogy száz­­rétű paczal-aszályt ne kapjanak. Hanem az ezer szivart megnyerte Ottó gróf s kapott a kiállított jakjaiért elismerő oklevelet a londoni exhibitionból. (Folytatása köv.) A román vasúti csatlakozások tár­gyában kötött egyezmény. (Folytatás.) 8. Czikk. Az építendő vasutaknak, a­men­nyiben azt a közös érdek kívánja, egyforma sza­bályok szerint kell építtetniük és üzletben tartat­iak, nevezetesen : 1. a sínek megegyezőleg a határos vaspá­lyákkal (angol mérték szerint) 4 láb 8 '/a hüvelyk belső világot fognak leírni. 2. a gőzmozdonyok és vasúti kocsik, a­men­nyire csak lehetséges, egyformán és mindenesetre oly módon készítendők, hogy ezen pályák egész hoszszában minden nehézség nélkül közlekedhes­senek ; 3. a gőzmozdonyoknak és vasúti kocsiknak ütközői oly módon alkalmazandók, hogy a két ál­lamban üzletben álló pályákon elfogadott méretek­kel összhangzásban legyenek ; 4. a két területen oly jelzési rendszabályok alkalmazandók, melyek alapelvekben minkét pá­lyavonalon egyformák ; 5. ezen vasutak egész hosszában a két ál­lam alattvalói közt sem a szállítási díjra és mód­ra, sem az elküldés idejére nézve semmi különb­ség nem fog létezni; 6. az egyik állam területéről a másikra szál­lított utasok és áruk nem fognak azon állam te­rületén, melyre érkeznek, kedvezőtlenebb bánás­módban r­észesülni, mint a két állam bármelyiké­nek belsejében szállított utasok és áruk; 7. egyébiránt a két kormány teljesen fen­­tartja magának azon szabadságot, hogy a terüle­tén érvényen lévő árszabást leszállí­thassa, s köte­lezi magát egy harmadikkal, nevezetesen az enge­délyesekkel szemben ezen szabadságát leghatáro­zottabb módon tiszteletben tartatni; 8. minthogy a 2. czikkben említett három vaspályának czélja közvetlen összeköttetést hozni létre, nemcsak az Osztrák-Magyar monarchia és Románia között, hanem hasonló összeköttetést lé­tesíteni egész Európával: e két kormány a menet­rendet közmeggegyezéssel megállapítván, gondos­­kodni fog, hogy a személyszállító és a tehervollatok, melyek ezen pályákon az átmeneti forgalmat esz­közük, a­mennyire csak lehet, egyenes és kényel­mes összeköttetésben legyenek az osztrák vagy magyar pályák azon vonataival, melyek Itzkani- Burdujenibe, valamint a vercserovai és töprösi két vonalnak megfelelő állomásokra érkeznek, és ha­­sonlólag azon vonatokkal is, melyek ezen állomá­sokról indulnak. Mi a személyszállító vonatok számát illeti, határozottan kiköttetik, hogy a posta és az uta­sok szállítására naponkint legalább egy vonat in­­duljon mindenik irányban, melynek legkisebb át­lagos sebessége, a megállásokat is beleértve, 4­/5 mértföld legyen óránkint, s a­melynek, a­mennyire csak lehetséges, a folytató vonalak indulási és ér­kezési idejével is egyeznie kellene. Mindkét kormány meghatározza és helyben­hagyja a vonatok menetrendét és az árszabásokat, s ez utóbbiak a lehetőség határáig azonos­ érvek szerint állapítandók meg s a­mennyire lehetséges.

Next