Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)
1874-09-16 / 209. szám
02-előfizetési feltételek. észévre .............................16 ft. kr Félévre...............................8. — „ Egy negyedre........................ f » ~ " Egy hónapra ......................... 1 » 60 » ff* “2. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lycearainyonidában K.l»dóhivatal: A lyczeumi nyomda „központi irodájá“-ban főtér gr. Teleki Domokos-ház. POLITIKAI NAPILAP: Eít aC1■ HIRDETÉSI DIJAK ' Ötször hasábozott Kormond sorára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetések után 80 kr. bélyegilleték külön számíttatik Nagy hirdetéseknél kedvezménytk. SI NYILTTER soronként, vagy annak helye 25 kr. Reclamok: hirfüsérbe soronként 1 filró n5 KOLOZSVÁR, SZEPTEMBER 15. Pénzügyi alkotmányosság. Az igazat megvallva, furcsa alkotmányos theorist kezdenek hirdetni a jobboldali lapok péna■j.’veiek rendezése tekintetében. Tekintve államháztartásunk zavarát és annak rendezésére szükséges számos bonyolult, nehéz megoldású rendszabályt, tekintve az idő rövidségét, melylyel e végett rendelkezünk és a kérdések megoldásának sürgető voltát — a „Pesti Napló“ azt indittálja rá, hogy a pénzügyi javaslatokat az országgyűlés ne tárgyalja, hanem bízza meg a kormányt utólagos felelősség mellett, sőt utólagos tárgyalás és helybenhagyás feltétele alatt —azok foganatosításával ; aReform“ még ezzel sincs megelégedve, ez már egyenesen azt követeli, hogy nemcsak a pénzügyi törvényekkel, hanem átalában minden közigazgatási és más szervezési kérdés tárgyában, mely az államháztartással összefügg, ez az eljárás követtessék; minthogy pedig minden állami, sőt magánjogi viszony is többé, kevésbé kihatással van az államháztartásra — így e követelés oda lyukad ki, hogy legalább egyelőre a parlament szüntesse be törvényhozási működését és bízza a kormányra. Ha tisztelt jobboldali kollégáink nem is e furákban és nem is ily tiszta logikai összefügghen állították feltételeiket, de hogy gondoltjukat hiven adtuk vissza, arról kezeskedünk. Már most lássuk ez indítványokat nemcsak alkotmányos, de czélszerűségi szempontból is, mert bár határozottan állítjuk, hogy az alkotmányérdekeket czélszerűségi szempontoknak soha fel nem fogjuk áldozni, de minthogy a jobboldal erre mindig kész volt, a vele való polémiában erre is figyelmet kell fordítani. Hogy alkotmányos szempontból egyátaljában meg nem engedhető lenne soha és semmi körülmények közt az, hogy a törvényhozás bármely kendője, habár csak ideiglenesen is, a kormányra juttassák át, az kétséget nem szenved. Montestrien óta száz éves aximává jön a törvényhozó és végrehajtó hatalom hatáskörének elválasztása és valahányszor ez a szabály meg jön (bárcsak ideiglenesen is) sértve mindig az alkotmányosság esett áldozatul. Főleg a parlament többségét kötelezne Braennek lelkiismeretes megtartására,mert ha valakik parlamenti többségeinek megsértését hatáolná el, azzal nemcsak visszaélne saját jogász, megfosztaná a kisebbséget is a parlamenti jogtól és erre jogosultsága sincs és másfelől oly veszedelmes precedenst támasztana, melynek védelme alatt egy erőszakos vagy reactionariss kormány, teremtene magának egy többséget, hogy ez átruházza rá a törvényhozási teendőket és így az alkotmányos formák megtartásával, a törvények megszegése nélkül lenne megsemmisítve az alkotmány. Ez a veszedelem, melyre távolról sem szabad alkotmányos embernek előzményt teremtenie. De elítéli az ajánlott rendszabályt a talán igazolásul felhozott czélszerűségi szempont is. Mert, ha csakugyan a kormányra bízatnék a pénzügyi törvényhozás vagy általában az államháztartás rendezése — a nemzet oly rendszabályoknak lehet kitéve, melyeket sem a parlament nem helyeselhet, sem az ország érdekeivel megegyeztetni nem lehet. Mert nekünk az államháztartás rendezése is csak addig cél, mig az ország érdekeinek megfelel; mig azt nem sérti sem anyagi, sem szellemi érdekeiben — és ennek a határnak megszabására, ennek a mértéknek megadására — épen a kormány jól felfogott érdekei szerint is, szükséges az országgyűlés és napi sajtónyilatkozata minden egyes kérdésben hozandó rendszabályokra nézve, mielőtt azok életbe lennének léptetve.Mert, főleg a pénzügyi rendszabályok, anynyira kényes természetűek, akkora következménynyel, kihatással járnak a nemzet jelen és jövőbeli viszonyaira, fejlődésére nézve, hogy egy elhibázott lépés millióra menő károkat tehet. Ily esetben aztán mit sem ér a kormány utólagos felelőssége, mert a rész rendszabályt el lehet ugyan törülni de hatását nem; különben is: az országgyűlésnek kötelessége megmérlegelni úgy az állam, mint a nemzet anyagi érdekeit és igénybe vehető erejét és e felelősséget át nem ruházhatja a kormányra. De erre nézve is jobb, ha a netalán szükséget, áldozatokat és erőfeszítést a nemzettől az országgyűlés és nem ő követeli, mert legalább indokolva van (a vita és országgyűlési határozat által) a nemzet előtt szigorú rendszabálya. Időnk kevés, de fel lehet azt jól használni, ha a kormány be tudja osztani idejét és az országgyűlés fékezi beszélési hajlamát, ezt megköveteljük mindkét részről, de alkotmányos jogokat fel nem áldozhatunk ideiglenesen sem, semmiféle kormány kedvéért H. S. — A magyar váltótörvényjavaslat a legfelsőbb jóváhagyással ellátva e napokban leérkezett.„E javaslat— írja a „Reform“ —,mely nagyban és egészben a német váltórendszabály alapján készült, közelebb hoz bennünket a váltóforgalom tekintetében az örökös tartományokhoz és Németországhoz. E javaslat törvény erejére emelkedése után meg fog szűnni a magyar korona területén azon visszás állapot, hogy itt jelenleg többféle váltótörvény áll érvényben. Minthogy ezen javaslattal semminemű elvi kérdések nem állanak kapcsolatban, remélhető, hogy az országgyűlésen minden fönakadás nélkül keresztül fog menni. TÁRCZA. ..Történeti Lapok“ érdekében. ^»Történeti Lapok“ érdeke a lilájai tört^netirásé inkább, mint kiadójáé; a vállakülönösen a régi Erdély összes története taD ’ mely megművelve csak a szászok által r^’az ^ szempontjukból és főként az őket illető iev/H’ ma^az r^szröl az újabb időben felette * tö^t; a gróf Kemény-féle nagy gyüjtedj. Adtait is gyéren használják tudósaink, pedig anyag van, a miből kevés fáradtétlenne Történeti Zsebkönyv egy-féle évszaki iratot, vagy valamely figyüjte mé nyt kiadni. Ott van a Mike ? Öcses adomány is és még sok más. e mindezek csak magántanulmányozás tára^°bb történetkedvelő közönség nem hasz- W Ja' *pedig ezek azért vannak összegyűjtve, tonn ,ia^ közönség időnként azokból nyomtamérvű közleményeket is kapjon, s a t^eem kincsei sokak közhasználatára bocsátói fogok azon általános érvényű okok, melyekig a^Va e vállalatot pártolandónak tartom, s A erdélyrészi értelmiséget felhívom. "ól n 'k különszerü ok azon közönyösség, mely**** kivált újabb történeti emlékei iránt abbtik 8 elpusztulni engedi olykor a legbecse- Hen S 18 épeki úgy, mint hamar elfelejti érdet- Ennek forrása hálátlanság és könnyen. Mlaikfetto rút lélekvonás és történeti ránézve kimondatlanul káros, úgy tapasztaltam, hogy a magyar csak azt szereti, ami régi, s a mait és újat bűnösen elhanyagolja. Pedig mennyivel könnyebb lenne egy ember nyom letüntével megírni történetünket, ha a telő nappal eltött időnk emlékeit, napjaink írásait, az országgyűlések bölcs intézkedéseit már most szorgalmatosan éltévé gondoznák tudománykedvelő honfitársaink. De nekünk az a fatális természetünk van, hogy előbb elpusztulni engedjük a legszebb történelmi emlékeket, azután a feledés iszapjából kikeressük, s úgy kezdjük megbecsülni, holott helyesen gondolkozva és cselekedve, a mint egy jeles történelmi adat nyilvánossá lesz, mindjárt el kellene akkor tenni, a jövendőnek fentartani, s csomókba és jelszók alá gyűjtve, a késő kor történetírójának munkáját vele megkönnyíteni. Rákóczy imája, a Szathmári békepontok, Kazinczy Ferencz fogházi naplója, Kossuth búcsúja, Deák 1841 -iki beszédei, az 1848—49. évi dalok, proclamatiok, hadijelentések, 1847-iki kiegyezésre vonatkozó nagy viták, Deák hires vallásügyi beszéde az utóbbi időkben, valamint Tisza Kálmánéi a nemzetiségi kérdésekben, oly becses adatai a jelenkornak, miket gondosan fenn kell tartani, s megőrizni minél többek által. Ilyen forma czélnak tartom én a „Történeti Lapok“-at. A magyar akadémiai Történelmi Bizottság a régi történettel foglalkozik. A „Századok“ szintén feldolgozásra fektet különös súlyt. Az újabb idők történeti adatait eddigelé nálunk a hírlapok tárczái tartották fenn. De kétségbevonhatlanul jobb, ha egy oly vállalat van fenn, amely tüzetesen és épen ezzel foglalkozik. Ez előbb-utóbb az egész országban elterjed. Minden beküldheti oda, amit becsesnek tart. E vállalat alapítója még jutalmat is ígért az ily küldeményekért, a becses emlékeknek pedig pénzen megvásárlását biztosította. Ez oly liberalitás történetirodalmunk irányában, minek párja sehol nincs. És ennek becsét s erkölcsi értéket alig lehet eléggé méltányolni. A becses adat megmentetik, az érdeklődök fáradsága anyagi haszonban is részesül, és a történetírók tárháza gazdagul. Oly hármas érdek, ami elismerést érdemel. Hallottam azt a kifogást ellene, hogy csak újabb időbeli adatokat közöl. A „Századok“ idei 68-ik számában hozatott ez fel. Ez megszűnt, mert már ma egészen az Árpád-korszakig mennek fel közleményei. S ebben maradjon is meg a vállalat tulajdonosa. Adatokat lehet találni minden korból, s az őskorbeliek még meg fogják fűszerezni az újabb időbelieket. Hallottam ellenvetésül, hogy csak „Erdélyt“ illetőket közöl e lap. Ez is megszűnt érv lenni, mert most már az egész királyságról szólókat közöl folyvást, a fő- és alapanyag természetesen az újabb időbeli, mert a főérdek, kivált az Erdélyt illető adatoknak elpusztulástól megóvja s együvé gyűjtve, száz és száz tudósnak és történetkedvelőknek nyomtatásban birtokába juttatja. És ebben semmi helyes ok gáncsolásra nincs. Erdélyország voltát mindenkinek el kell ismerni. Ha ország volt, külön történetének is lennie kelett. Ez állapot baja is 1848-ban kimondott 1867-ben végrehajtott unióval a töltene Össze kell tehát az erről szokadatos történetet megalkotni epei * mondnak érdekében nehogy a késő századok azt mondják, látva az időből csak az erdélyi szászok történetirását, hogy Erdély népe és irodalma német. Ez nem különködés, de a mult iránti hűség nem repeáltörekvés, hanem önmagunknak a múltban megbecsülése. Erdély államélete 1526-tól 1848— 1867-ig külön folyam medrében folyt, népei külön politikai társadalmat alkottak, s emberi és népi rendeltetésüket saját külön intézményeikkel kívánták elérni. Mindezt nekünk kell a köztörténetírás számára elkészítni, adatait összehordani, sőt meg is írni. Ezért mi vagyunk felelősek. Az anyaország egy tartományának nézi e kis haza részt, s csak mint ilyennek, szentes figyelmet nem is tehet többet a nagy egész érdekeivel szemben. De a mi lelkünkben mintemlékezetünkben egész, mint egykor önálló és most is jelentőségre jogosult és képes alkotó elem élt e kis hegyes ország. Mi mint olyat szeretjük, mi kiváló érdekkel viseltetünk múltja iránt, s azt a mi volt és a minek lenni hivatott, constatálni, jövő befolyását igazolni is kötelességünknek ismerjük. Egy szép ország voltunk mi, megáldva a természet kimerithetlen rejtett kincseivel, ha testvér Magyarországnak, karjaiba menve, föltétlen hittel , a szeretet égi bizalmával. De mi önkényt mentünk s magunkkal vittük szép kis országunk sok és aranygazdag birtokát. Önérzetünk van a múltban, missionak a jövőt nézve, s azt történeteinkből tanulja meg népünk, abból ismerik meg királyságunk. Ezek is erős okok, mik az anyaország tudománykedvelőit, de főként az erdélyieket a „Történeti Lapok“ meleg pártolására bírni alkalmasok. A „Századok“ idézett czikke utalt a kutfőkiadási különös fontosságra, lelkiismeretességre kenyeret a rokkant honvédeknek . A honvédmenház bizottmánya következő felhívást tesz közé : A nemzeti kegyelet által emelt honvédmentházban ellátandó 1848/9-iki rokkant honvéd bajtársaink eltarthatása végett, a mult év végén egy felhívást bocsátottunk közre, melyben városok, községek, magán- és nyilvános társulatok, úgy egyesek áldozókészségéhez fordulva, azon kérésünk figyelembevételét ajánljuk, hogy gyűjtések és aláírások útján 10—10 frtnyi kegyadományt biztosítani szíveskedjenek. Felhívásunk azonban nem eredményező ama sikert, melyet kitűzött czélunk számbavételével hozzákötöttünk s a remélt 24 ezer forint évi adakozás helyett, alig 6000 frt jön biztosítva. Hogy így várakozásunkkal ellentétben csekély részvét mutatkozott azon ügy iránt, melyet szentté tett a nemzet felébredt kegyelet-érzete, nem tulajdoníthatjuk másnak, mint a sors kíméletlen csapásai által minden rétegében sújtott nemzet anyagi állapotának, s meg vagyunk győződve, hogy kedvezőbb idők beálltával a haza nemeslelkü fiai és leányai nem fognak megfelejtkezni béna, munkaképtelen, s igy minden keresettől megfosztott 1848/9-iki honvédeinkről, kik önzetlen s feláldozó hazaszeretetükkel politikai jobblétünk szerencsétlen előharczosai voltak. Midőn most ismét a haza fiai és leányainak áldozatkészséghez felebbezünk, s szent ügyünk pártolását kérjük, megjegyezzük, hogy a legcsekélyebb adakozás is czélunk eléréséhez közelebb hoz, s lehetővé teszi, hogy a jelenleg ellátásban levő 32 rokkant honvéden kívül, kiterjeszthetjük gondoskodásunkat azokra, kik ebből eddig az uralkodó viszonyoknál fogva kizárvák. Tudván továbbá azt is, hogy sokan inkább nélkülözhetnek gazdaságukból valamit, mint pénzt, felkérjük azokat, kik részben segítségünkre lehetnek, erejükhöz képest adakozni, a honvédmenházunk részére bizonyos mennyiséget (búza, lencse, borsó, bab, kása, zsír, tojás, füstölt hús, czukor, kávé, burgonya, tarhonya, vagy fehérneműből) évenként biztosítani. Reméljük, hogy felhívásunk nem fog eredmény nélkül elhangzani — bízunk nemzetünk öntudatos büszkesége, — feláldozó szeretete, belátó Budapest, 1874. szeptember 10-én. A honvédmenház bizottmánya: Krivácsy József, Szathmáry Mihály, ezredes és ellenőr, ezredes és pénztárnok. Földváry Albert, Tassy-Beci László, alezredes és elnök, őrnagy és biz. tag. Feleki Miklós, százados biz. tag. Külföldi politikai szemle. A genfi szabadság- és béke-congressushoz Hugo Victor következő levelet intézet szept. 4-éről Párisból: „Szeretett polgártársaim Európa köztársaságaiból ! Ti oly szívesek voltatok, hogy megjelenésemet kívántátok a genfi congressuson. Sajnálom, hogy e megtisztelő meghívásnak nem tehetek eleget. Ha tehetném, hogy e pillanatban hozzátok szóljak, azon megjegyzésekhez, melyeket a világbékéről a lausannei congresuson ezelőtt öt évvel tettem, még néhányat csatolnék; hiszem, hogy anélkül, hogy nálatok ellentállásra találjak. Ami akkor rosz volt, most még roszabbá lett; a béke problémája a háború hatalmas talánya által még bonyolultabbá lett. A régi tétel: „Quid quid dedelerant regis* — megtette hatását. Minden testvériesség háttérbe van szoritva; a remény helyébe a fenyegetés lépett; egész sora a catastropháknak áll előttünk, melyek egyike a másikát 82illi, melyek lánczolatán végig kell mennünk. E láncolatot két személyiség kovácsolta: Bonaparte Lajos és Vilmos: mindkettő álnév, mert Vilmos mögött Bismarck és Bonaparte mögött Machiavelli állt. A hatalmas tények logikája nem tagadja meg magát soha: a despotismus átalakult, azaz ifjodott; megváltoztatta helyét, azaz megörőeködött.