Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)
1874-11-21 / 266. szám
Vili- évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre ...................................16 ft. — kr. Félévre..............................................8 „ — „ Egy negyedre............................. 4 „ — „ Egy hónapra ................................1 „ 60 „ tsr 4 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A I F c e u 111 i n y o m d á b a n K iadóhivatal: A lyneumi nyomda „központi irodájáéban főtér léréri Domokos-ház. “2. 266 dik Beám Kolozsvárit, 1874. szombat, november 21. POLITIKAI NAPILAP. :V ......HIRDETÉSI DIJAK: Ötször hasábozott varmond sorára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön BZ&mutatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. *9. ff* ^ NYILTTÉR •őrönként, vagy annak helye 26 kr. Reklamok: hirfönérbe Boronként 1 frt. +fr. KOLOZSVÁR, NOVEMBER 20 Az erdélyi nemzeti pártról. Az erdélyi nemzeti magyar pártról a lapok kelleténél többet beszéltek. Indokokat hoztak fel pro et contra, hogy mennyire szükséges egy oly pártnak alakulása, mások meg annak szükségtelenségét bizonyították. Részemről nem akarok egyik részhez sem csatlakozni s azt a kérdést, ha váljon helyén volna-e és helyes volna-e jelenleg egy ily pártnak alakulása, merőben nyílt kérdésnek hagyom ; engem közelebbről az alakulandó erdélyi nemzeti pártnak megalkotott programmjából azon pontok érdekelnek, melyek a nemzetiségekkel szemben való álláspontját körvonalazzák. A nemzetipárt programmja nyiltan hazánk nemzetiségei ellen tűz ki egy czélt, melynek elérése a magyar nemzeti párt fő feladata volna. A nemzetipárt kilök magából minden nem magyar elemet s tisztán a magyar nemzet felsőbbségének biztosítását, a magyar nemzeti önállóságot — más elemek, letiprásával óhajtaná elérni. A nemzetipárt nyíltan kimondja, hogy hazánk nem magyar eskű elemeire nincs szüksége, azoknak politikai működését, támogatását mire nem becsülve, a maga erején akar diadalra jutni. Senki sem vonja kétségbe, hogy egy ily magyar nemzeti párt, ily programmal, nemcsak lehetséges, nemcsak megengedhető — bármily elemek által legyen is körülvéve — de azon indokból kiindulva, hogy minden nép köteles létét és önállóságát biztosítani — egy ily párt nemzeti kötelességet teljesít. De nálunk Magyarországon, ahol a magyar nemzet léte és önállósága veszélyeztetve nincs, ahol a magyar nemzeti felsőbbséget kétségbe senki sem vonja; nálunk, ahol annyiféle nemzetiség okozik, egy ily politikai pártalakulás nem eszélyes, nem üdvös. Bármennyire is erős legyen a magyar önmagában, bármenyire felülmúlja műveltségi, anyagi jóléte hazánk többi népeinek műveltségét és anyagi jólétét, mindazonáltal nem mondhatja azt, hogy hazánk többi nemzetiségeinek segélyére szüksége nincs; meg sem állíthatja, hogy a többi nemzetiségeket nélkülözheti. Bármennyire előnyben legyen ms a magyar nemzet hazánk nemzetiségei felett, a magyar nemzetnek egyik legfőbb feladata marad, hazánk többi nemzetiségeit a maga számára megnyerni, saját érdekeivel azokérdekeit egybeforrasztani, hogy Magyarországon a lényeges kérdésekben egy nép, egy lelkű és gondolkozású nemzet létezzék. Nem hiszem, hogy valaki a magyar nemzet fő feladatát kétségbe merné vonni , mert mindenki érzi és tudja, hogy hazánk csak a társnépek segélye és hozzájárulása által lehet erős, lehet boldog. Az új nemzeti párt a legfőbb feladatot miben sem veszi, sőt feladatul tűzi ki hazánk társnemzeteinek elidegenítését. Ily programmal épen nálunk Erdélyben nem létezhetik erős magyar párt, s nem érvényesítheti programmjának pontjait és azért, mert egy oly hatalmas elemet zárt ki magából, melynek segítsége diadal s melynek ellenműködése : bukás. Az erdélyi nemzeti párt programmját sem ön sem más román vagy más nemzetiségű el nem fogadhatja, annak zászlója alatt nem küzdhet egyik sem anélkül, hogy le ne vetkeztesse nemzeti jellegét , de ne álljon magyarnak. Megbocsátnak a nemzeti párt programjának megalkotói, de ilyesmit egy nem magyar ajkútól sem követelhetnek; jellemes férfiakkal ilynemű alkudozásokba nem elegyedhetnek. Hiszem, hogy a nemzeti párt programmjának alkotói előtt drága a magyar nemzetiség, de ebbeli túlbuzgósságukban nem mehetnek odáig, hogy mások épen e szeretett nemzeti jellegtől váljanak meg. Ily körülmények között az erdélyi nemzeti párt alakulása veszedelmes játék volna, mely viszszahatás nélkül nem maradna sokáig. Hazánk nemzetiségei, különösen Erdélyben — a magyar nemzeti párt nagylelkűsége folytán — magukra lennének hagyatva, még azon elemek is, melyek békés és alkotmányos érzelmüknél fogva az országos magyar alkotmányos pártok zászlói alatt küzdöttek; ily helyzetben okvetlenül gondoskodni fognak önmagukról, hogy hazánk politikai működésében szavukat s befolyásukat el ne veszítsék. Alkotnának tehát külön pártot, dolgoznának külön irányban, külön utakon haladva s mindenesetre a nemzeti párt ellen fordítnák minden erejüket. És ezt mindenki igen természetesnek találná, mert az erdélyi nemzeti párt kebelében más nemzetiségek részére hely és maradás nincsen. Csodálkozásomat kell kifejeznem, hogy az erdélyi nemzeti párt óhajtói, magával Erdélylyel, az itteni viszonyokkal annyira nincsenek tisztában ; nálunk a Királyhágón innen egy oly pártalakulás volna tanácsos, volna helyes — ha már okvetlenül pártalakulás szükséges , mely az oly nagy számban jelentkező más ajkú népeket magához vonzaná, tehát nem kirekeszteni a más ajkunkat, de azokat testvérekül fogadva, az alkotmányosság határain belül őket küzdelemre szólítani fel mindaz ellen, a mi hazánk jólétét koczkára teszi. Ily pártalakulás az erdélyi viszonyoknak megfelelő volna ; a tervezett nemzeti párt ezekkel homlokegyenest ellenkezik, mert ebben a magyar elem a saját erejére van utalva, ép úgy mint a többi nemzetiségek is. Ily separaticus elvek, ily különleges politika, ily külön lepény sütések, a fajok külön működése, nálunk veszedelmes volna, mert mintegy az volna általa kimondva: ne melyik erősebb, ki megy tovább. Ebből származnék a visszavonás, gyülölség s a közbéke megbomlása. Meglehet, hogy az erdélyi nemzeti párt alkotói a többi nemzetiségeket készakarva zárják ki kebeléből. Ez fekete háládatlanság volna azon nem magyar ajkúakkal szemben, akik eddig az országos alkotmányos pártok zászlói alatt küzdöttek. E kesztyűdobásnak szomorú következményeit a nemzeti párt bölcsei meg nem fontolták. Nálunk a nemzeti pártok veszedelmesek; mindenik párt csak addig üdvös, amig ki nem jelenti, hogy miféle nemzetiségű. Legjobb ha efféle színe nincs a pártnak; legyenek a haza felvirágoztatására elvei, hogy ily zászlók alatt az ország minden egyes lakosa, — bármily nemzetiségű legyen is — küzdhessen. Legyen a zászló közös, és ne egyeseké, mert ezek alatt csak azok fognak harczolni, akik alája tartoznak. Ily közös zászlóval bíró pártot kell alakítani — ha szükséges a pártalakulás. Moldovan Gergely. — A Deák-párt szerdán értekezletet tartott, melyben a belügyminiszter a választási törvényre tett főrendi módosításokat fejtegette. A képviselőház utolsó szövegezésén tudvalevőleg négy módosítást tettek a főrendek (ezek egyike Simonyi Ernő ismeretes indítványának elvetése), melyek közül hármat az értekezlet a miniszter előadása folytán minden vita nélkül elfogad. A legfontosabb, a negyedik az erdélyi census kérdésére vonatkozik. A miniszter részletesen kifejti, hogy a kormányt a főrendek ide vonatkozó módosításának elfogadására bírta egyfelől azon tapasztalás, hogy a főrendek épen nem hajlandók lényegileg eltérni első megállapodásuktól, másfelől azon körülmény, hogy őket ebben a párt egy tekintélyes része is támogatja, s hogy ez megnyugvást fog előidézni Erdély tetemes részénél, mely — nem fejtegeti most, indokolva-e, vagy indokolatlanul — elégületlenséggel fogadta a képviselőház megállapodását. A főrendek jelen szerkezete öszhangzik a választási törvényjavaslat többi részével, s minden nehézség nélkül keresztülvihető, miért is a pártnak elfogadásra ajánlja. Bésán Mihály nem járulhat a főrendi módosításhoz, sőt meglehet, hogy ellene a házban is föl fog szólalni. A miniszter igen nehéz helyzetbe juttatta a pártot s a házat, midőn ékesszólásának egész erejével s hivatalos statisztikai adatokkal védelmezett egy oly álláspontot, melytől most maga is eltér. Ha a minisztert egy Erdély néhány birtokosától eredt preszió ily eltérésre kényszerítheti, ezáltal igen veszedelmes térre lépett, mert ez nem egyéb, mint ráerőszakolása a majoritásra mindenféle eszközökkel a minoritás véleményének. Tisza Lajos azt hisszi, hogy előtte szóló tévesen fogta fel a belügyminiszter előadását. A miniszter kifejti, hogy itt a törvényhozás két faktora eltérő nézetben van, s hogy a főrendek támogatva a másik ház egy tekintélyes része által is, nem hajlandók engedni. A kormánynak kötelessége helyrehozni a két ház közti jó egyetértést, s itt nem forgott fen oly ok, mely miatt továbbra is fen kellene tartani az éles ellentétet. Hoffmann Pál nem lát ily körülmények közt következetlenséget a főrendi módosítás elfogadásában, mert ez e két ház közti alkudozások természetéből foly, s mert e kisebb rész lehetővé teszi a választási törvény létrejöttével nagyobb roszaknak orvoslását. Nemes Péter a képviselőház eredeti szövegéhez ragaszkodik. Az új szövegezést még az előbbinél is roszabbnak tartja. B. Kemény Gábor a főrendi módosítást elfogadja az kérvén a pártot, hogy ha szintén hozzájárul, vigye ib keresztül azt azt osztályokban s a házban. Bésán legalább azt semmiesetre nem tartja elfogadhatónak, hogy ha uj kataszter hozatik be TARCZA. — Elbeszélés. — Il RT ASACHER-JAASOCH. (Folytatás.) V. Sok ideig nem adta elő magát semmi rendkívüli . Jadviga a fegyverrel vállán kimért léplekkel járt föl s alá a nagy, fehér, gazdagon aranyost ajtó előtt, olykor egy-egy ásítással adva kiűzést situatiója unalmas voltának. Végre az ajtó feltárult s még mielőtt Jadvi- Sának ideje lett volna katonás állásba tenni maa gróf Orloffot látta ajkán sajátságos mosolyai maga előtt. »Kezeit csókolom, szép kisasszony“ szólt ajtósudvarias meghajtással. A női őr mozdulatlanul állt helyén s nem allott feleletet, egészen a fegyelmi szabályok szerint. »Bizonyosan szerénytelennek találja, — foly* ^tá a befolyásos kegyencz — sőt talán illetlenének, hogy minden előleges bemutatás nélkül re mertem kegyedet szólítani, amazonok legszeb- ilkje. Mit ? Nos tehát bátor vagyok magam műbe magamat. Ön bennem egy szerencsétlen nevű halandót lát, ki ő felségének vezér- Dunafija és segédtisztje, s ki azért szerencsétlen, s mert a sors oly későn részelteté azon boldogságh°gy a kegyed mennyei arczába tekinthessen.“ A szép ör nem mozdult. „Csakugyan megsértettem volna kegyedet, kisasszony, — kérdé Orloff — hogy legalázatosabb szolgáját feleletre sem méltatja ? — vagy — és hangos nevetésbe tört ki — annyira komolyan veszi kegyed a szolgálatot — ismét nevetett — annyira komolyan, hogy mit sem szól. Pedig én megelégedném egyetlen szócskával, szép ujonczom . “ A hatalmas férfiú félénken tekintett maga körül. „Kegyed úgy látszik, a szerelemben is ujoncz még, szép Jadviga; engedje meg, hogy Amor hadtudományában oktatója legyek és én kellemes feladatomnak buzgón, hiven fogok megfelelni. Csak annyit mondjon, hogy mint mester nem vagyok egészen közönyös kegyed előtt, hogy megengedi, hogy önt szeressem, térdeimen imádjam, mint a kazáni istenanyái. Csak egyetlen szócskát, Jadviga, csak annyit: igen. Semmi felelet. „De, imádott harczosnőm, kegyed csakugyan igen komolyan veszi feladatát — szólt a gróf rövid szünet múlva — vagy mint feljebbvalója, mint azon hadsereg tábornoka, melyben kegyed közlegény, megparancsoljam, hogy feleletet adjon ! Jól van. Tehát parancsolom, Nievelinszky Jadviga közlegény, hogy azonnal feleljen kérdésemre. Lesz szives megengedni, hogy imádjam .“ Semmi felelet. A női őr mozdulatlanul mint egy szobor állt, a gróf előtt. •„Feleljen, mademoiselle — kiáltá most boszosan Orloff — nem tudja mi a fegyelem ? Vagy talán nem is él s mint a hitrege szobrásza szép szobrával nekem is előbb Vénushoz kell fordulnom, hogy kegyedet megelevenítse, vagy egy csókkal magamnak kell önbe életet lehelnem .“ E szavakkal a csábító át akarta karolni Jadvigát, de a női őr nem vette tréfára a dolgot, s szó szerint az utasításokhoz tarta magát. Hátrált két lépést és szuronyt szegzett. Ez azonban nem tartoztatá vissza Orloffot. Előbb nevetésbe tört ki, aztán megragadta a fegyver fenyegető csövét vaskezével és félretolta. „Vissza, vagy lövök !“ — kiálta a fenyegetett őt, de Orloff már megölelte. „Lövök ! “ A vakmerő kegyencz nevetett s már szinte csókot rabolt a leánytól, ekkor az elhatározó pillanatban egy legyező csapott közbe s egy fehérkesztyűs kéz olyan egészséges pofont adott a hatalmas Orloffnak, hogy arcza egészen vérpiros lett tőle. A tetten kapott megrémült férfi s a nem különben ijedten elpiruló leány előtt, haragtól szikrázó szemekkel Katalin czárnő állt. VI. „Mi történik itt ? — kiáltá a czárnő. — Mit merészel ön itt lakosztályom előtervében, szintúgy szemeim előtt?“ „Felség — rebegő Orloff leirhatlanul komikus zavarban — én — ő — az őr — a nagyságos kisasszony akarom mondani —“ „Mindent hallottam — vágott közbe Katalin élesen ; — a szegény leány elég erélyesen védelmezte magát az ön ép oly ostoba mint szemtelen édelgései ellen; ön egyedül a bűnös s példásan meg is fog bűntettetni.“ „De, fölség — * „Hallgasson, nyomorult; igen, ön nyomorult“ ■— és erre még egy czári pofon megerősítésül. „Jöjjön, Jadviga, folytató Katalin - tanácskozzunk a büntetés módja felett, jöjjön !“ Jadviga nem mozdult s a fegyverrel kezében, tekintetét a czárnére szegezve, állt ott. „Nos, nem hallja?“ A női őr kötelességszerűleg hallgatott „Ugyan mit késik !* — kiáltá a czárnő türelmetlenül. „Bocsánat, fölség — szólt Orloff szolgálatkészen — de a katonának őrálláson szólni nem szabad.“ „Milyen jól tudja ezt egyszerre — mondá a czárnő gúnyosan. — őr, parancsolom, hogy beszéljen !“ Semmi felelet. „Kövessen, parancsolom!“ — kiáltá a czárnő. „Felség, — kezdé ismét Orloff — az őr nem hagyhatja el állását, mig fel nem váltják.“ „Úgy? No fel fogjuk váltani — szólt Katalin, — de hogyan? Orloff, ön büntetésül Jadviga bántalmazásáért, őrt fog állani —“ „Én?“ — kiáltá Orloff megütődve. „Igen ön, és nem ez lesz egész és legnagyobb büntetése,“ — felelt a czárnő. „De felség, én, országnagy és tábornok, csak nem állhatok őrt“ — ellenveté Orloff mind megütődöttebben. „Miért ne — kiáltá Katalin- ha én akarom ? Nem-e az én akaratom az egyedüli törvény e birodalomban, nem én tettelek-e téged, Orloff thrégor, gróffá, tábornokká s vagy-e azért több rabszolgámnál, szeszélyem élő játékszerénél ? Nem foszthatlak-e meg téged e pillanatban minden méltóságodtól s nem csak akarnom kell-e, hogy a következő perczben szolgáim utolsója, nyomorult jobbágy legyél, ki korbácstól retteg ? Engedelmeskedj, gróf, és vedd át a fegyvert“ „Felség, esedezem, ne tegye ki saját méltóságát és az enyimet közgúnytárgyául csupán egy jó tréfa kedvéért !“ „Ki mondja, hogy tréfálok ? — kiáltott Katalin, kit a példátlan megszégyenítés, kegyenetének komikus kétségbeesése mind jobban mulattatni látszott s ki valóban kegyetlen örömmel