Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)

1876-05-05 / 102. szám

x. évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egyes évre................................16 ft. — kr. Félévre......................................8» — » Egy negyedre............................ 4 „ — • Egy hónapra ....................... 1 , 60 , 102-dik szám. Kolozsvárt, 1876. péntek, május 5. ) POLITIKAI NAPILAP. Tn n5 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyf m m n­yomdában. KUdóhivatal : a lyceumi nyomda „ központi irodájában“ lőtér gr. Teleki Domokos-ház. HIRDETÉSI DIJAK: Ötször halábozott gamnond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték külön számittatik. ^ Nagy hirdetéseknél kedvezmények. c--------------------------------------------------------------------3 Ír tS NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 89 to. Reclamok: hírfüzérbe soronként I Irt. KOLOZSVÁR, MÁJUS 4 Budapest, május 2. 1870. Magyarország és Ausztria között ma dél­után egy órakor aláírták az új szerződést, melynek részletei nemsokára az országgyű­lés elé kerülnek. E kiegyezés nem érte el jogos reményein­ket minden tekintetben, de nincs okunk két­ségbe esni, mert eredmény mégis van s az a kemény béke, melyet Bécsben raktak reánk a múltban, ma már sokat tágult, a félkezünk legalább szabad s a legközelebbi tiz év alatt a nemzettől fog függeni, hogy gazdasági füg­getlenségét is kivívja. Soha magyar miniszterelnök oly kemény harczot nem vivott az osztrák kormánynyal szemben, mint most Tisza Kálmán, és soha több áldozatot nem hozott hazájáért senki az újabb időben, mint ő, midőn olyan egyességet fogadott el, mely a nemzet vágyait nem elégítheti ki teljesen s épen ezért helyzetét itthon is nehéz­zé kellett tennie. Ehez sok önmegtagadás kell,­­ a­ki igazságos bírája akar Tisza Kálmán­nak lenni, annak be kell látnia, hogy ez idők szerint az ország sokkal fontosabb érdekeinek koc­kára tétele nél­kül többet kivívni lehetetlenség volt. A fogyasztási adókban nem nyerhettünk semmit Ez tagadhatatlanul vérző sebünk lesz még egy évtizedig, de e seb régi, s hogy ma még nem lehetett azon segíteni, ezért a felelősség terhe másokat il­let a múltban és nem Tisza Kál­mánt! Az új egyezkedés biztosította Magyar­­országot, hogy q notánkat emelni nem fogják, s lesz bankunk, melynek érctalapja a nem­zet kezében lesz Budapesten. Javult hitelünk minden irányban, s el­kerültünk olyan pénzkalamitásokat, melyek minden hat hónapban egyszer megújultak, s már kínosakká váltak. A „Napló“ szemére hányja most Tiszá­nak, hogy a „Közös ügyek“ nyolcz évi dühös ellenfelei a kormányra jutva „újabb közös­ügyeket“ alkotnak ott is, a­hol a 67-iki ki­egyezési mű alkotói sértetlenül fentartották a nemzet önálló rendelkezési jogát. Ne feledje el a „Napló,“ hogy ez „újabb közös ügyek“ kóranyagát annak idejében ő is sokat táplálta. Az a seb, mely nyolcz év előtt könnyebben gyógyítható volt, most már idült betegséggé fajult, s a sok rész doktor hanyagságát egyszere helyrehozni lehetetlenség. Valóban megbotránkoztató, hogy a „P. Napló,“ a­helyett, hogy a közvéleménybe új bizalmat öntene, hogy a fáradságos nehéz munka akadályait fogyasztaná, — a csüggesz­­tés magvait hinti. Mi a czélja vele ? Használ az ügynek, vagy javíthat vele a helyzeten? A kiegyezés ellen lehet kifogásokat ten­ni, de legalább ne hunyjon szándékosan sze­met fontos előnyei előtt, ismerje el, hogy al­kotmányos életünk békés fejlődése biztosítva lett, és ez Tiszának legnagyobb érdeme. Cyrus. TARCZA. Egy érdekes korszak. II. József császár korának történetéhez ér­dekes adatot szolgáltat azon értekezés, melyet Szi­lágyi Ferencz, az akadémia levelező tagja, e tár­sulat bölcsészeti, társadalmi és történeti osztályának legközelebb benyújtott. Az értekezést az akadémia közelebbi ülésén olvasta föl Szilágyi Sándor r. tag. Közöljük ebből a következőket. A főbb és jelentékeny történelmi események­nek érdeke kérdésen kívül az azokat előidéző ok­ban és viszonyokban, szóval a genezisben rejlik. Ez állítás igazságának a II. József császár által megkísérlett germanizálási rendszabály is el nem vitázható bizonyságául szolgál. A mai felolvasás két részből áll: az első a hivatalos nyelv ügyének állását II. József alatt adja tíz szakaszban elő; a második egy egy ger­manizálási rendeletet, ugyszólva: a nép számára magyarázó vasmegyei szolgabiró emlékezetét újítja meg, mely kis esemény azon kor történelmének nemcsak érdekes, de jellemző episodját is képezi. Tudvalevőleg a szóhagyomány szerint: ma­gyar főurak, illetőleg dicasteriumok javasolták volna II. József császárnak a két magyar haza közigazgatásában a latin holt nyelv helyett, a né­metet mint élő és a kivánt czélra alkalmatosabb nyelvet használni, mely állítás tekintélyes magyar történetírók munkáiban is említve van. Az értekezés czélja az olvasót meggyőzi ar­­ról, hogy a germanizálási rendszabályt magyar fő­­uraknak és dicasteriumoknak tulajdonító szóhagyo­­mány kifogás alá nem jöhető biztos alappal nem bir. Tény azonban, hogy II. József császár volt kezdője, teljes meggyőződésének erejével, azon in­tézkedésnek, melynek be nem vallott, de mégis háttérben lappangó valódi végczélja volt: a német nyelvnek a közügyekben használásával, a magyar nemzetet a mennyire lehetett volna, germanizálni, az erre vonatkozó három főokmány a kö­vetkező: 1. II. József császárnak gr. Eszterházy Ferenczhez, a magyar- és erdélyországi udvari kanczellárhoz intézett, s 1784-ben ápril 26 -án kelt kézirata. 2. Gr. Eszterházy Ferencz jegyzéke, melyben a mondott esztendő május 8 án maga nézetét , véleményét a kérdéses ügyben a mo­­narcha elébe terjesztette. 3. A császár határo­zata, melyet e jegyzékre az udvari kanczelláriához leküldött. II. József császár ápril 26 án gr. Eszterházy Ferenczhez intézett kéziratában azon „fontos ha­tározatáról” értesítette az udvari kanczellárt, hogy mivel egy nemzet felvilágosodásának nagy gyalá­zatára válik, ha közügyeiben holt nyelvet, milyen a latin, használ, melyet Európában, Magyar- és Lengyelországon kivül, minden más államban a közigazgatásból kiküszöböltek, a két magyar ha­zában is ezt tenni szándékozik. Ez annál inkább szükséges, mert Magyarországban, lakosainak csak kisebb része beszél magyarul, az i­lyr és oláh nyelvet pedig az elsőnek különböző tájszólásaival, sokkal többen beszélik, azért a hadi s polgári közigazgatásban használásra csupán a németet, mint a birodalom nyelvét lehet kiválasztani, s mint a császár hiszi, „eljött az időpont, melyben ezt eszközölni legjobban lehetne.“ A monarcha akarata szerint, az udvari kan­­czellárának már 1784. november 1-én a hivata­los ügyeknek németül folytatását meg kelle kez­deni, e példát más kormányhatóságok is követték, s három esztendő elteltével minden törvényszé­keknek a peres ügyeket németül kell folytatni, valamint a pesti egyetemen, s más főbb és al­sóbb iskolákban is a németnek kell a tannyelv­nek lenni. Végre : bármely világi és egyházi hi­vatal elnyerésére számot csak németül tudóknak lehet tartani. A császár ez intézkedésének végrehajtását az udvari kanczellárra bizta. Gr. Eszterházy Ferencz a császári kézirat nagy jelentőségét, valamint a germanizálási rend­szernek­­ a magyar nemzet államéletében mé­­gen bevágó befolyását igen jól átlátta, a hozzá in­tézett legfelsőbb parancsra tizenkét nap múlva válaszol­, s jegyzékében méltó aggodalmát nem titkolva, előrelátó bölcsességgel a monarcha elébe terjesztette mindazon okokat s tekintetet érdem­lő következéseket, melyeket a germán vallási rendszabály életbeléptetése előtt fontolóra kellene venni ; főleg figyelmeztette a császárt, hogy: „a magyar nyelv valódi állásáról Magyar és Erdély­­országban ő felsége igaz és teljes tudósítást nem kapott,“ mivel ha egyedül csak a magyar nyelven beszélőkről van szó, ezek igy bizonyosan a ma­gyar földön a legszámosabbak, s csak összesen képeznek a többi néptörzsek oly számot, mely a magyarokat felülhaladja. Az udvari canc­ellár továbbá kijelenti, hogy ha a rendszabály életbe léptetéséről volna szó, erre nézve a monarchát több jól megfontolandó jelen­tékeny körülményre figyelmeztetné, de mint a do­log már elhatározva van, elégnek tartja magát több pontba ös­szefoglalt észrevételeit csupán a végrehajtás módjára nézve terjeszteni fel. Az udvari kanczellár felírása az uralkodót sem meg nem győzte, sem szándékában meg nem ingatta. A császár kézirata, mint válaszában mon­da: „oly túlnyomó érveket tartalmaz, hogy ahoz semmi egyebet hozzá nem tehet" s igy parancsá­nak egészen hamis magyarázatáért kedvetlensé­gét fejezte ki s egyszersmind a végrehajtásra vo­natkozó további utasitásokat adott, melyek közül, mint kiválólag érdekes, legyen itt a következő megemlítve: „a nemet, mint a közügyekben álta­lánosan bevett nyelv fog jövendőben az ország­gyűléseken is használtatni, annál fogva 3 esztendő múlva, oda olyan követet küldeni nem lehet, ki azon nyelvet ne tudná.” A germanizálás ügyében az udvari canczel­lár által tett föliráson kívül, a magyar- és erdély­­országi udvari canczellária sem mulasztotta el az 1784-dik esztendő augusztusában a hivatalos nyelv ügyében czélba vett rendszabály ellen felszólalni, s annak visszahúzása szükségét in­dokolni. Mind e fölterjesztés siker nélkül maradt. A császár legfelsőbb határozatában hajthatatlan erős akaratát világosan nyilvánította, mivel „ő nem az, ki a szappan-buborékot golyóbis gyanánt tekintse,“ rendeletének azért foganatosítását újra és hatha­tósan parancsolta. (Vége.) 2.) Sigmond József fagyasztott térizü­­­leteken tett tájboncttani tekintetben fontos met­szeteket mutat be. a.) Egy metszeten, mely egyenes állásban, a fossa intercondyloidea, patella eminentia intercon­­dyloidea tibiae és a siptövisen át függőleges irány­ban létezett, nevezetes az iztok viszonya a bursa suberuralishoz. Az iztok a fossa intercondyloidea anteriortól az izporcz megszűnte felett a c­omb mellső felületén 7 cm. magasságnyira terjed s nem áll az előtte levő bursa subpruralissal összekötte­tésben, mely 3­­2 cm. hosz. és 2 cm. haránt át­mérőjű. A térdkalács fölött mind a két nyakerszény jelen van a bursa patellari subcutanea és a bursa patellaris profunda, a köralatti csekély kiterjedé­sű, a mély ellenben nagy (4 */2 cm. hosz. és 1­2 cm. haránt átmérővel). Az egész metszeten érde­kes az ütér és viszér közti viszony, a­mennyiben az ütér nem a viszér alatt, hanem mellette belül fekszik. b.) Gelatinnal belövelt térdizület gyengén hajtott állásban tett sagittalis átmetszetén jól le­het látni, hogy mennyire tágulhat az iztok hydrar­­thron esetében és hogyan emeltetik el a térdka­lács az iz felületről. A Gruberféle nyakerszény szintén nem áll az iztokkal összeköttetésben, és rekeszekkel van ellátva: itt a böralatti nyaker­szénynek csak nyoma van, míg a profunda terje­delme itt is jelentékeny ferde metszés folytán az izárok oly módon tartatott meg, hogy a térdka­lács állása feszítés és hajlítás alkalmával igen jól tanulmányozható, úgy­szintén a keresztszalagoknak egymáshozi viszonya. c) Frontálmetszet egyenes állásban, mely a czomb condylusainak állását és irányát tünteti elő, fogalmat nyújt a genu valgum létrejöveteléről, a belső oldalszalag kóros elváltozása következtében. Az augusztusi fölterjesztéshez volt csatol­va egy kivonata azon felírásoknak, melyeket a magyarországi megyék a germanizálás ügyé­ben, s az ellen az udvarhoz felküldettek. Azok a haza közvéleményét a nemzethez illő, s ma is teljes méltánylást érdemlő módon tolmá­­csolták. Említést érdemel II. József császárnak nyelv­újítási kísérletéhez tartozó azon terve, melyről a magyar- és erdélyországi udvari kanczellária 1786 ban márczius 7-én az erdélyi guberniumhoz inté­zett leírásában megemlékezik. A császár t.i.azon óhaj­tását nyilvánitotta, hogy a vallásra és isteni tisz­teletre vonatkozó cselekvények, főkép az oltári szentségek és keresztségnek kiszolgáltatása az or­szág nyelvén, s nem latinul történjék, mi tehát a mise, általában a római katholikus isteni tisztelet nyelvének megváltoztatása lett volna. Azonban le nem győzhető akadályok miatt, a császár jónak látta szándékáról lemondani s igy az arra vonat­kozó rendeletet visszahúzta. Az értekezés második része Miklós Mátyás vasmegyei szolgabiró esetét adja elő, ki midőn a germanizáló rendeletet kihirdette, szabadságot vett magának azt olyformán tenni, a­mit ugyan sértő­nek mondani nem igen lehetne, de e megyei tiszt­viselő eljárásában mégis a szükséges óvatosság hiányzott. A császár, kinek a dolog tudomására jutott, a szolgabiró tettéért nagy mértékben megnehez­telt, s miután ez ügyben a szükséges nyomozás megtörtént, nemcsak a hibás szolgabirónak, de gr. Batthyányi Lajosnak, Vas megye főispáni helytar­tójának is hivatalukból elmozdítását parancsolta, egyszersmind gr. Batthyányi Miksát, a­ki a szol­gabiró elleni jelentést tette, a megye főispáni helytartójává kinevezte. Az ügyben az udvari kan­celláriától tett alapos s bár tiszteletteljes, de azért erélyes felterjesztést a császár számba nem vette, s a denunciáló grófnak a főispáni helytartó székébe beiktatását megparancsolta. Ily módon az említett főur azon hivatalt, mire hihetőleg számí­tott, elnyerte, de bizonyosan a megye becsülését a mint meg nem érdemelte, úgy azt nem is irta. Levelezés. (A gy.-ditrói erdő-égéshez.) Gyergyó-Ditró, máj. 2-án 1876. Becses lapja 98-ik számának „Hirharang“ ro­vatában Gyergyó-Ditróból egy rövid hir lett közzé téve. A szerkesztő ur szives engedelmével, arra a következő felvilágosítást vagyok bátor adni: Sajnos, közlőnek az erdőégésről közétett is­mertetése igaz. Ditró községnek az 1872-ik év­ben leégett erdőterületén hátramaradott rész isme­retlen ok folytán meggyuladott s a folytonos szél élesztése folytán a tűz több napig tartott és na­gyobb területen — jobbára semmi értékkel nem bíró hulladék faanyag égett el. Elismerem még azt is, hogy a tűz kitörése után csak másodnap intézkedtem, mert a tűzeset csak ekkor jött tudomásomra, de a ki ismeri Ditró község határát s tudja, hogy legnagyobb része ha­tárunknak magas hegyek között és megött van, és számbaveszi azt is, hogy az említett égés Ditró községtől 31/., mértföldre volt, ezek folytán mon­dom­: mulasztással engem és elöljáró társaimat vádolni bizonyosan nem fog. Látja tehát uram, hogy mint lovagias férfi, — a­mi a dologban igaz , elismerem. De tagadom azt, hogy mihelyt a tűzeset érzésemre esett, a­mi szükséges és lehetséges volt, én és elöljáró társaim meg nem tettük volna. A két erdőfelügyelő 10 erdőpásztorral folytonosan a tűznél volt, és összesen részletekben kiküldöttem 600 embert, de az egész község népességét ki nem rendelhettem, részint, mivel épen ezen idő alatt folyt a tavaszi mezei munka, részint azért, mert a nagy száraz­ság, folytonos szél miatt, a községet is őriztetnem kelle. És lássa uram­­ nem szeretek dicsekedni, — pedig elmondhatnám, hogy ezen éber figyelemnek köszönhetni, hogy az április 22-én meggyuladt házról nem hogy terjedett volna a tűz, de még maga a tüzet kapott házon nem történt semmi pusztulás. Ezek folytán nyugodt öntudattal várom a czikkíró által jelzett vizsgálatot, annyival is in­kább, minthogy intézkedésem és tett lépéseimet illetékes helyre azonnal bejelentettem. Nem való az, mintha a községnek egyetlen egy erdeje is tűz martaléka lett volna; ez rosz akaratú ráfogás, a me­lyet visszautasítok. — Czikkiró épen úgy tud­ja mint én, hogy Ditró község meglevő tilalmas erdői mos­t is sértetlenül fönn állanak, bárha ezekben is több helyt voltak gyulások, melyek azonban csirájukban elnyomattak. Mindezekről azonban a községi vagyont szivén hordó gondos czikkiró mitsem akar tudni. Szabadjon azonban, uram, önnek, ha ugyan sejtem a czikkíró kilétét, mondanom : legyen ön­nek, vagy legyen önben több önérzet, mert a ne­mes ellenfél — ellenfelének a küzdelem után bé­két szokott hagyni s mert csak is igy állhat fenn a társadalom. Puskás Antal, községi biró: A „Kolozsvári orvos-természettu­dományi társulat“ orvosi szak­­ülése, 1876 ápril 21-én.

Next