Magyar Polgár, 1879. július-december (13. évfolyam, 148-291. szám)

1879-08-02 / 176. szám

Xni. évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre.............................frt. — Félévre....................................® “ Évnegyedre................................. iv -I" Egy hóra.............................1­50. 176-dik szám. Kolozsvárit, szombat, 1879. augusztus 2. POLITIKAI NAPILAP. HIIRDETÉSI DUAK: OUlOr hk.ibo.ott gonnondkor, rogy lortUMin.k ir. a gr. NAGY HIRDETÉSEKNÉL KEDVEZMÉNYEK. Mladoo hirdkti. Iliin 90 kr. bAyagu­l.tók külön ninitt.tik ■TYILTTÉR. dóronként, tut áruink holye­SS ki. BfeiUOK: ___________bik­hkmngbkxl .őrönként 1 frt. A „Mkfymr Polgár“ tgyo. B.imnlnnk in T ki. Nort.lt.01 beKSIMtt kkxl.oté.yok Hn kiríttam«­­, lom.mtton ktzköl |Mt bérm.t«ti.n InN.li n.m I^Mtötatik ol. Huznáiöllin kürk­.Uk againak rima SZERKESZTŐSÉGI IRODA : (bari a Ing mlUnl rétnél lU.tt kOninningok tnténannök.) KIADÓ-HIVATAL : A LiMnao-nyMék kizg.nli íróéi-­ikon, lőtér gr. TMnkl DMMktl hái iborn u .ISSmM.I lén.ok, blráMénk, nyütV H crlkktk uité.ond'A.) KOLOZSVÁR, AUO. 1. ki ellenzék delirium­a. Budapest, jul. 31. A hazai ellenzéki sajtó Őrjöngése napról-napra újabb rohamokban tör ki a politikai kérdéssé felfújt Asbóth-Zichy ügyben. Hagymázos csernezavarában lép­­ten-nyomon támadja és dorongolja egy­másnak ellenmondó állításai, gáncsosko­­dása s aljas insinuatióival a szabad­elvű párt kebeléből alakult hazafias nemzeti kormányt is, az ügy tár­gyalásának igyekezvén mindenképen oly irányt adni, hogy abból valami kis árny­­foltocska a kormány kristály­tiszta jelle­mű elnöke, Tisza Kálmán nevére is ho­mályt vessen. Nem elég, hogy vak dühében hetek óta veszett fenevadként marczangolja — a legszentebb és sérthetetlenebb emberi jogok ellenére — egy egyén becsületét oly vádak alapján, melyeket egy múltja után szava be nem vehető ember léha könnyelműséggel csak felvetett, de bebizo­nyítani képes nem volt, s a melyek, ha bebizonyittatnának is — a mellett hogy azokból a kormány szeplőtlen tisztaságá­ra semmi mocsok nem háramolhatik — mint az üzletvilágban magán egyének közt meg­szokott, és napirenden levő, po­litikai bűnnek soha sem bélyegezhető. Nem elégelte meg az ellenzéki saj­tó, hogy ez egyéni, mielőtt jogos utón vádolva lett volna, vagy az illetékes to­ramn előtt önmagát csak védelmezhette volna is, a sajtó méltóságát lealacsonyító arczátlansággal pellengérre állítá­s egy személyben vádló és bíróként szerepelve el is ítélte, hanem hogy szánandóan ne­vetséges féktelen szabadoskodását még tetézze : tehetetlen boszúból eredeti íté­letét a „nemzet“ és a „közvélemény“ ítéle­teként mindennap kihirdeti, végrehajtja, fennen hirdetve ama tant, hogy: „a ki gyanús, már bűnös is, megbélyegezte a népérzületet, ez a soha nem tévedő jós.“ És e népérzület kijelentésé­nek táltosai az Asbóthok a Verhovayak .. Oh te dicső magyar nemzet, ki Ár­pád után ezer esztendő óta lakói a Kár­pátok völgyeiben, s az ezredik esztendő utoló tizedét számlálod már önálló állami Életednek: adj hálát a mindenek istené­nek, hogy neked ily csalhatatlan táltoso­kat adott, hogy saját politikádnak ily ve­zérférfiak akarnak irányt adni, minek ez Asbóthok és Verhovayak. A kit ezek bűnösnek mondanak: kiálts háláit reá, indulj az ó áltatok lobogtatott zászló után ... az undactor calumniare büzhödt pocsolyájába!! De ha a mi ellenzéki sajtónk — nem kimélve nemzeti becsületet, nem néz­ve a sajtó tekintélyét s tiszteletben tartani,­dott érdekeit — megtette azt az immo­rális manővíírozást, mely egy egyén nyugalmát, becsületét, s legszentebb em­beri jogait, össze­vissza gátolta , ne­vét a sárban meghurczolta, mi ad jo­got ez ellenzéknek arra, hogy ez ügyből magának politikai tőkét csináljon, s azt az ez ügy által távolról sem érintett ha­zafias kormány és annak szeplőtlen jelle­mű elnöke ellenében gyanusitólag s a nemzet jó hírnevét, tekintélyét, hitelét, becsületét a miveit külföld előtt aláásó modorban hurczolja meg ? ! Avagy elvek helyett, sárral való do­­­­bálás által akar az ellenzék diadalra ver­gődni. Vagy tán azt hiszi, különösen a haba­rék párti sajtó, hogy a lépten-nyomon való gyanúsítás a szabadelvű párt szilárdan álló kormánya elejtésére azt a szolgálatot teendi meg, mit egykor az ő mostani principáli­sai a Liónyaiak és Kerkápolyiak meg­buktatására a megczáfolhatlan tények eredményeztek. Ám higgjenek a mit nekik tet­zik, s ám kövesse őket a csőcselék, mely­nek kurjongatásaiban k­ed­vök telik. A nem­zet jobb része bizonyára ismeri köteles­­­­ségét; bizalmával erős vértet képez ha­­­zafias, szabadelvű és erélyes kormánya körül, s lesz ereje, az egykor onnan tisz­tátalan kezekkel lebukott ellenzéki békete­­leneket, jövőre is távol tartani azon bár­sonyos székektől, melyeket ma Tisza Kál­­­mán és kormánya a legméltóbban tölt be a haza és a magyar nép közjavára. A magyar nemzet lovagias jelleme, nemzeti öntudata és végtelen szabadság szeretete undorral fordul el az ellenzéki sajtó ezen irányától, mely sárral ir és sárból táplálkozik, s mely lépten-nyo­mon elevenek és holtak fölötti itéletho­­zásra tolván tol magát, nem pajzsa, de de veszélyes ellenségévé vált már is az egyén szabadságnak. A modern jog­állam eszméjével ez állapot össze nem egyeztethető, s a társadalmi felbom­lás felé sodor. Nemzeti büszkeségünk, történeti múltúnk, a Hunyadiak, Zri­­nyiek, Rákóczyak, Frangepánok, Te­­lekyek, Széchenyiek, Desewffyek, Battyá­­nyiak, Kossuthok, Wesselényiek stbi nagyok nevének csak emlékünkbe idézése is meg­tanít bennünket arra, hogy a Kárpátok négy folyam­ völgyében nem az Asbóthok és Verhovayak vannak hivatva arra, hogy nemzetünknek politikát csináljanak. V­s. TARCZA. Székesfehérvári levelek. Sámi Lászlónak ajánlja TELEKI SÁNDOR. III. (Folytatás.) Nincsen szebb népviseleti ruhadarab a gubánál, a czifrán kivarrott bundánál, meg az ékes szűrnél. Bisothka Ist­ván gubacsapó Debreczenből, olyan egy pár fürtös gubát állított ki, hogy akár a bolgár fejedelem megkoronáztat­­h­atná magát benne, s végig mehetne nagy kényesen rongy-országán ; — a féreg sem terem benne, azt mondják : nem állja a szagát. A kivarrott liba-bunda .... rég megmondta már a bölcs közmondás, hogy: mégis bunda a bunda! — télen meleg, nyárban hüs, és mindig ház; — ha hideg van befordítom, ha esik kifor­dítom, sem nem ázom, sem nem fázom ha száraz idő leeresztem, ha pocsékos felfogom, — olyan az mint a német: mindenre válik; ágynak vetem, sá­tornak ütöm, tálnak használom, s még jó neki a zsir ; — ilyet teremtett­­ a d a y ** * 1 uram, Debreczenből, s vesztegeti száz forintért. Ki képzelheti Sobri Jóskát, Milfai­­tot, Pap Andort czifra szűr nélkül, — Violát is mindig abban láttam, Göndör Sándor is olyanban jár, —­ bunyik az, ki futóbetyárnak vallja magát, s egyebet visel, — mert csak az alól fehérült ki a patyolating isten igazában, s csakis ahoz] lapulhat édes melegséggel a menyecske . d­e a nagy Bakony tarka virága, Zala, Veszprém, Somogy ékessége, — a ki jönni látja, előre tudhatja, hogy ember van alatta. Nekem is volt hajdan ékes czifra szűröm; meg van ennek is a legendája, — most annak sajátja más alakban, a ki a „Századok legendájáét költé. Volt nekem egy jó czimborám, Csu­­zy Palinak hívták, békével nyugodjék csendesen az Urban! — nagyon sokan ismertük s mindnyájan szerettük ; — el­jött egyszer hozzám látogatóba s letán­czolt egy farsangot Kolozsvárit; — úgy látszott komoly „tisztességes szán­­d­é­k“-kal jött, de a hal nem harapott; — naponta vendégünk volt, szüleim is nagyon megszerették s ő is viszonzá ne­kik. Végre eljött a böjtnek fele, s a hal jegygyűrűt nyelt, és ő távozott. Gyakran ingerkedtem vele, hogy kitették a szűrét, mire ő változatlanul mindig azt felelte : meglásd, majd ő­­ k­ül­­d­ö­­n neked. Csomagot kapok a gyorskocsival,­ kíváncsian bontom fel, hát egy olyan czifra­s­z ú­r, ami­t még nem láttam szemeimmel, sőt képzés is vakmerőség lett volna. A szivárvány inű­en színe ezer ve­­gyületben, mint virágzó, illatos réten, úgy tarkázott rajta a m­ináramlat. A fe­hér abaposzta, melyen himzet volt hely­­lyel-közzel, s ott is sok rejtélyesen mutatá magát; nagy faréjzott, berovát­kolt halvány ezüst csa rajta, melyről térdig érő nemzeti sz­elettős sallang, mint szomorú kőrisfaágai, csüngöttek alá, — fényesre csalt csiholó­ aczél hullott le róla, másik falt kis zacskó kovának, taplónak, ra csókolózó fehér galambok voltak fliméi, — mint mise­­mondó pompát talároktakitólag boritá a diszitmény elől, — mell helyén te­nyérnyi nagyságú keretűkor, száz szinü keretben, — négyszögallérján tulipán­rózsa, nefelejts, violásönyegszerü cso­­portozat, a két ujja­t bevarrva, vér­­veres, narancssárga, u,marin kék posz­tóval ki-tarkaszogatva,-- a varrás he­lyei keresztöltésekkel Irán beborítva, s a segélyzet, mint vifüzér, kertté az egészet körül; az ujja, a könyök he­lyén egyiken badar is betyárlegény, karikás ostorral, i­nkán alvó kanász legény, fejét maczája ne hajtva. Ilyen volt az a 11 m­á­n­y. Hogyan, hogyan­­, már nem tu­dom, elég az hozzá,­­n hungari­­cum uni­cum kike­velem az emig­­ratióba, s ágyamat ten be vele. Min­den látogatóm megbám, —különösen a nagy költőnek tetszett meg, — a­hányszor szerencsém volt hozzá, mindig figyelmesen megnézte, s gyakran megta­pogatta. Jerseyből való kiűzetésünk után, a „száműzött száműzöttek“ — mint Hugo Victor mondá — nagyobbrészt Guerneseyben telepedtünk le. — A nagy költő egy elhagyatott, lakatlan házat, — melyben állítólag lelkek jártak, s me­lyet azért senki sem lakott, — vásárolt meg, s elkezdő javitani, az ő egyedüli költői phantásiájával, azzal az utánozhat­­lan rajzismeretével, és csakhamar sem­miből olyan műremeket alkotott, melyre csak is ő képes; — a földszint készen volt, s a munkát sajátkezűig, egy pár kontár munkással, az emeleten folytatta tovább. Én az időben halászattal foglalkoz­tam, — lőfegyveremet is mindig magammal vittem, s ritkán jöttem úgy haza, hogy valami vízi vadat ne hozzak, — különö­sen vándormadár menetkor, midőn az el­fáradt tollasok egész serege szokott a tengerből kiálló szirteken megpihenni. Egy napon egy csomó p­­­u v­­­e­r doreét (magyar nevét nem tudom) lőttem, — ez, egy libuez nagyságú, ara­nyos szinsárga, szürke pettyegett madár, s nagyon jóízű, kivált nyárson sülve, szalonnába borítva. Meghívtam a „Nyo­morultak“ íróját családjával együtt reg­gelire. Vigan lakmároztunk, — ott volt Ryberolles, a „Reform“, — s később a „L Homme“ szerkesztője, — akkor is Pynt Fluxnek, egy lapunkban megjelent leveléért űzték ki Jerseyből, — Bonnet- Duverdier, kit ezelőtt pár évvel mint a párisi községtanács elnökét, Mac-Mahon meg­sértéséért ítéltek el, — Vaquerie, ki lap­jában a „Rappel“-ben tizenegy év óta minden isten adott nap az első vezér­­czikket szokta írni, és többen e faj­tából. Vigan voltunk, az élet szikrázott minden felől, s a nagy költő feltűnően és szokása ellenére beszédes volt. — Teleki, mondani akarok önnek valamit, mit adjak magának azért a m­a­­gyar palástért? — Tán abban akarsz bevonulni Pá­­risba ? — van időd rá apám! ne siess a vásárral, értékesítheted addig tőkédet okosabban, s ez holt tőke lenne, mely nem kamatos. — jegyző meg tréfásan Charles, a fia. — Lásd milyen egyszerű vagy gyer­mek, még fogalmad sincsen arról, ami abból lesz, a mikor látni fogod, rá fogsz bámulni, s azt mondod: soha sem hittem volna ezt a sátáni találékonyságot. — Én tudom, mondá Ryberolles, nász-ruhának az Adele kisasszony szá­mára, s ha kegyes lesz megengedni, a fátyolt én adom, s — rám mutatva — ez a barbár bűn, szaggatja majd ragadozó körmeivel a czitrom és narancsvirágokat. — Nem vagyok vad lány, a T­u-t u-t a fajból, hogy ilyenben jelenjek meg a vá­ros­házánál, pars devont Mon­sieur­­­e M­a­­­r­e, aztán tudja, önre szó­ Külföld. Az új török kormány. Aarifi pa­sa az új kormányos nők — mint a „Presse“ értesül — körjegyzékben tudatta kinevezte­­tését a porta külföldi képviselőivel. Khaired­­din pasa elbocsátását azzal indokolja, hogy a török birodalomnak olyan kormányformát akart adni, a­mely gyengítette volna a szul­tán tekintélyét. A nagyterírség megszünteté­­sét illetőleg azt mondja, hogy az azért volt szükséges, hogy az urálidő feszesebben ke­zelhesse a kormány gyejlőjét. Különben más forrásból is jelentik, hogy —­ívi­ - —a Uvvluti o Guujté­lyes uralkodási formához. Szavfet pasát pe­dig azért tette külügymniszterévé, hogy az európai hatalmak jó véleményét meghódítsa. Különben a konstantináplyi diplomatic kö­rökben nagyon elterjedt az a hir, hogy Sza­­fet pasának megérkezés után helyreállítják a nagyvezírséget és ő­re ruházzák. Szavfet már elindít Párisból csütörtö­kön érkezik Bécsbe és vsárnapra várják őt Konstantinápolyba. Megjegyezzük még hogy az új török kabinetnek egyetlen kersztyén tagja sincs. Az egyiptom kérdés. A Pol. Corr. értesülése szerit­ Fancziaország és Anglia konstantinápolyi övezet a portával egyetértőleg megállapod , a jelenlegi egyp­tomi alkirálynak adandó beigtatási ferman tartalma iránt. A ferm* ideiglenesen meg-1 -*r nyitja az 1873-ik évi privilégiumokat, külö­nösen az egyenes öröklési rendet s a nem­zetközi szerződések­­megkötésének jogát, azon fentartással azonban, hogy e szerződések utó­­­lag a portának bejelentendők , a porta csak azon esetben szólalhat fel azok ellen, ha a porta és a hatalmak között már fennálló­­ nemzetközi szerződésekbe ütköznek, vagy a­­ szultán fenhatósági jogait sértik. Ezen két eseten kívül a portának nincs joga a nem­zetközi szerződéseket ellenezni. A khidiv e mellett felhatalmaztatik, hogy a jelenlegi egyptomi államadósság tör­lesztése czéljából önállólag kölcsönöket köt­hessen. Más czélból kötött kölcsönök azon­ban a porta jóváhagyásáról vannak föltéte­lezve. Több kisebb szabadalom azonban, mint pl. bizonyos tiszti fokozatok és kitüntetések­­ adományozásának joga vagy módosíttatott,­­ vagy egészen eltöröltetett. A ferman elkül­­­­­­dése előtt a berlini békét alááírt hatalmak- i­iai közöltetik s ezután azt a szultán külön küldöttje fogja Egyptomba vinni. Francziaor­­­szág és Anglia tudvalevőleg erélyes jegyzé­ket akartak adatni a portának a beigtatási . ferman közlése czéljából, ez azonban abban­­ maradt, mert a szultán ép azon pillanatban adta ki a parancsot, hogy a fermánt a nagy­követekkel közöljék, midőn a nagykövetek a a jegyzék átadása végett a portán megje­lentek. A Vatikánból. Leo pápa — mint egy berlini lapnak írják — néhány hónap óta igen gyanakvó lett. Külön termeiben nem tűr mást, mint öcscsét, Pecci bibornokot és három titkárát. Gyakran dolgozik hálószobájában, melyet el­*■ t­rooili. T.tktwi JllOlOlVg* (l JTuö ‘­vénységgel határos. Pedig fösvény pápát so­ha se szerettek a Vatikánban. A bibornokok, papok és tisztviselők jö­vedelmeit tetemesen megrövidítette, noha a péterfillérek utóbbi időben nagyobb mérvben folytak be. A mellett a pápa kíméletlen­ akaratát bárkivel szemben érvényre juttatja, így pl Mertel bíbornokot, kit pár héttel ez­előtt pápai bréveszerkesztő titkárrá nevezett ki, arra kény­szerí­tette, hogy mondjon le vagy az új állással járó 20,000 franknyi mel­lékjövedelemről vagy előléptetésről. A 20,000 írk helyett csak 6000 lírát engedett neki. De senki se mer az erélyes pápa ellen fellépni. Ha valaki mégis ilyesmire vetemed­nék, kétségkívül úgy járna, mint Monsignore lavani, ki nem elégedett meg azzal, hogy a pápa 500 franknyi diplomata-nyugdíját le­szállította 300 frankra és ezért a pápának kemény levelet irt. a pápa a makranezos monsignoret azon­nal két hónapra a San­ Giovanni Paolo zárda passzionistáihoz száműzte. A gazdag, bonvi­­vánt pap azonban otthagyta a zárdát és nem törődve ő szentségével éli világát a Como tó melletti szép nyék­lakában. Nagy árnyoldala a pápai fegyelemnek, hogy az olasz rendőrség ilyen esetekben nem nyújt neki segédkezet. És így Leo pápa, minden erélye mellett is, kénytelen olykor szemet hunyni. A Vatikánban az élet most nagyon csen­des. A Pius pápa zajos napjainak már csak emléke van meg. A parasziiák ki vannak pa­rancsolva, a hivatalnokoknak ugyancsak meg kell keresniük kenyerüket. A pápa pár nap­pal ezelőtt a naptárból megint kitörölt nyolcz­­van ünnepnapot, melyeken a vatikáni hiva­talnokok szünetelni szoktak, a magasabb tisztviselőknek, kik eddig használni szokták a Vatikán fogatait, most gyalog kell be és kijáratok, mert a pápa minden felesszámu fogatot és lovat eladott, magának pedig szerény „landauert“ készít­tetett, melyben napokint a vatikáni kertek­ben kocsikázik. Ezt az orvosok tanácsára te­szi ; továbbá, — mint a Vatikánban sugdossák, — azért, hogy ne kelljen mindennap talál­koznia Ledochovsky bibornokkal, ki mindig úgy tudta berendezni dolgát, hogy a szent atyá­nak a sétán mindig találkoznia kellett vele. A Vatikánban tartott vértanú ezen tolakodá­sa boszantotta a pápát; most az új fogat meg­­mentette tőle. A tömeges kihallgatások, melyeket Pius minden nap adott, Leo pápát nagyon untat­ják. Eleinte minden hétfőn és csütörtökön adott kihallgatást, de újabb idő óta ez is megszűnt. Most már hetekkel előbb kell be­iratkozni és még akkor sem biztos az ember, hogy bebocsáttatik. A pápa egészen a munkának él és ezért az élet a Vatikánban, papok és szolgák bosz­­szúságára, igen egyszerű lett. A takarékos­ság a Vatikánban a tízparancsolatban van fel­véve. Pius pápa íróasztalán két nagy ezüst gyertyatartó rendesen állott, sok viasagyer­­tyával, melyeket csak egyszer gyújtottak, meg. Leo pápa petróleumot éget; ami ke­vés gyertyát még használ, azt tövig kell égetni. Csak egy tekintetben tanúsít a pápa bő­kezűséget — a rendjeladományozásokban és ogadni lehet rá, hogy amint megkötik Ber­­innel a békét, Bismarck hgnek is lesz ebben része, sőt esetleg a pápa külön kibékülési rendjelt alapít.

Next