Magyar Polgár, 1879. július-december (13. évfolyam, 148-291. szám)
1879-09-16 / 211. szám
7. A vegytani intézetnek egy Cailletetgép költségéül 400 irtot. 8. Az élet és kétvegytani intézetnek évi átalányul 400 irtot. Az egyetemi könyvtár állapotjára nézve kiemelem a következőket: Az évi átalány volt most is 4000 frt. A questori hivatal átszolgáltatott szokott módon és alapból 133 írt 35 krt. Ebből beszereztek 512 kötetet. Adományokból, a bel- és külföldi egyetemek, iskolák ajándékain kívül dr. Bélteki Ferencztől 110 köt. többnyire orvosi és természettud. könyv. 2. A m. országgyűlés képviselő házától az 187* */s és 5/s országgyűlés nyomtatványai 3. Az országos m. kir. statisztikai hivataltól ennek kiadványai 36 füzetben. Nyitva állott a könyvtár naponkint 5 órán. A látogatók száma folyton emelkedik. — Általában naponkint 40—45 közt változott. Az egyetemi hallgatók közül indexeik letétele mellett házi használatra vittek ki könyveket 184-en. E tekintetben a forgalom a múlt évihez képest kétszeresre emelkedett a hallgatóknak csaknem fele használta a könyökét. Az Erdélyi Múzeum könyvtára gyarapítására 2000 irtot, köttetésre 1000 irtot fordított. Az egyet, könyvtár könyvei bekötésére 360 frt 10 krt fordítottak, re nézve pedig bármely kartársától sem marad el. Kegyelettel, mert önnek egy félszázadnál több időre terjedt önzetlen, kifáradhatatlan munkássága, a haza minden jobb érzésű fiának tiszteletét, szeretetét biztosította. Legyen nged életén s munkásságán az élet Urának áldása! Az egyet, tanács működését következő adatokból láthatni. (3 cs. és ap. királyi Felségük legmagasabb ezüstmenyegzője alkalmával hódoló üdvözletét a trón előtt kifejezte, mit Ő Felségük legkegyelmesebben köszönettel venni méltóztatott. Trefort Ágoston miniszter öntméltóságának egyetlenegy fia gyászos alkalmával részvétiratot küldött. Néhai dr. Máchik Béla tanár özvegyéhez részvétiratot intézett. A mozgósított hallgatók érdekében, az azok egyet, hallgatása s vizsgálata ügyében felírásban javaslatot tett. Kieszközölte, hogy az orvos- és gyógyszerész hallgatók önkényteli egy éves szolgálata itt helyben teljesíttessék. A pályakérdések s díjkiosztások ügyében változtatást eszközölt, mely legalább az első évben jó sikerűnek mutatkozott. Megkezdte tárgyalásait az előbbi évekről ki nem adott díjak felhasználására nézve is. Általában teljes erővel azon volt, hogy az egyetem költségei a kormánynál tekintetbe vétessenek, taneszközök és felszerelés tekintetében az intézetek és az egész egyetem gyarapodjék, és ezáltal iránta a közbizalom és az egyetem tekintélyes hatása nagyobbodjék, hogy hatását a haza minden osztályára s mind nagyobb mértékben megtehesse. Mennyire megérdemlő e részben a közbizodalmat, tanúsítja nem csak az előbb erődített adat, mely szerint a magyar haza másik s nagyobb részéből is van közébe hallgatókat, hanem kivált a tanárok tudományos munkássága által is. Miképen mutatkozott a tanárkarok egyes tagjai tudományos munkássága , ide vonatkozó hivatalos közleményünkből fog részletesen kitűnni. Itt csak annyit kell és szabad önérzettel kifejezni, hogy tanártársaink hazai és külföldi irodalmi téren, a nemzeti és egyetemes tudományosság előbb vitelében kellő és tisztességes részt vettek. Különös elismerés illeti a helybeli orvos- és természettudományi társulatban működő tanártársainkat, kik dolgozataik s tudom, felolvasásaik által, e nemes város és vidékei műveltebb közönségének nem kevés hasznos élvezetet szereztek , a tudomány erélyes terjesztésére nagy hatással munkálkodnak. Ezzel beszámolásomnak véget értem Tisztelt kartársaim, a tisztelt közönség meg fog bocsátni, ha röviden s talán nem kimérítőleg és nem összehasonlító részletességge szóltam. Amit elfoglaltságomhoz s körülményeimhez képest mellőznöm kellett, vagy mellőzni hajlandó voltam, feltalálható lesz az egyetem statisztikájában, mely e jelentésemhez csatolva fog közzététetni. Most részemről nincs egyéb hátra, min az, hogy az egyetem tekintetes tanácsánál — mint volt kormányzó társamnak — s általában összes tanártársaimnak, szivem mélyéből köszönetet mondjak. A minden módot elháritni kivánt s kínos önmegtagadással vállalt, sok gonddal és nekem szokatlan kormányzói ügyességgel járó nehéz hivatalt, nekem egy perezre sem tették keserűvé, se általában kiméletek által elég könnyűvé és elviselhetővé. Ennek köszönhetem, hogy ha nem önelégülten, de kevesebb vádlódással teszem le e hivatalt, mint amilyennel kezdtem. Legyen itt ezért soha el nem enyész hálám nyilvánosan kifejezve. Legyen kimondva, hogy az egyetemi tanács ily jóakara összes tanártársaim szivessége siromig felejthetetlen és legfőbb dicsekvésem lesz. De legyen a t. közönség előtt is mondva, hogy egy évi, minden irányban vó érintkezéseim s tapasztalatom alapján nyilt, és önérzetesen mondhatom ki, hogy az egy teamek, a kormányzó testületben uralkot egyetértés, férfias kitartás és egyénies bugósága, előretörekvése által, szilárd és bitos szellemi és erkölcsi alapja van, s tekinélye és hatása a jövőre biztosítva. És még, annyival inkább, ha hiányai pótokat fognak, teljes hatással fog czéljára munkákodni és hazai s külföldi társaival versnyezni. Most átengedem a szólást, mélyen tistelt utódomnak, az 1879/80-ki tanévre me választott ngos rector dr. Brassai Sámi urnak. Bizodalommal és kegyelettel adtuk kezébe az egyetem jövő évi kormányzás Bizodalommal, mert ngád testi erőit, haji kora mellett is, legfőbb és legszebb áldásként megtartotta a gondviselés; lelki ere, Dr. Brassai Sámuel székfoglaló beszéde t f. hó 11-én tartott egyetemi Ünnepélyen. Tisztelt gyűlés! Kolozs megyének egykori főispáni adminisztrátora a ki — jegyezzük meg — a hivatalt azon válságos időszakban vállalta el, midőn Erdélynek hazafi érzelmű főispánjai, nem lévén más módjuk a bécsi kormány törvénytelen rendeleteinek ellenszegülni, tömegesen lemondottak, a következő szavakkal kezdé meg beköszöntő dictióját: „T. n. vármegye ! Én ebbe az izébe beszéltem“ (azaz, ebbe a székbe beültem); „de engemet a t. n. izé, azért meg ne izéljen* (el ne ítéljen) stb. Én is hát kérem a tisztelt tanári testületet, ne ítéljen el engemet, hogy aggott koromat nem tekintve, elfoglaltam ezt az igen tisztes helyet, mely nem „Otium cum dignitato“ val, hanem „dignitas Bine otio et emolumento“-val kínálkozik. „Homo sum, huraam nil a me alienum puto“, e vala néhai édesapám választott mondása. Én is azt vallom, bárha kiszélesített értelemben. Az umber t. i. gyarló s én is az emberiség minden gyarlóságaiban osztoztam és osztozom. „Optimus ille est qui minimis urgetur“, Horatiusként. Nincs itt és most helye se vallomásoknak, se raentegetéseknek; annyit azonban lelkiismeretesen elmondhatok, hogy tréfálni tréfáltam olykor, — történt hogy nem értették meg s aztán torkomra forrott, — de hazudni soha se hazudtam. Kérem hát higgjék el, hogy mikor a választásomra irányzott mozgalmak fülembe értek, a hit meglepett. Kellemesen ugyan, de mégis csak meglepett és annyival őszintébben és melegebben nyilváníthatom és mondom ki ezennel köszönetemet a t. t. testületnek az irántam tanúsított bizodalomért. Imigy teljesítvén első és kedves kötelességemet, még csak egy kis egotimusra kérek engedelmet s ezt felhasználva legott a tárgyiasság terére lépek. Én t. t. t. a hét halálos bűn legfőbbjének a kevélységet tartom. Ez is ugyan a „humánum“-ok közé tartozik, minélfogva nem állíthatom, hogy olykor magam is némi sugallatot nem tapasztaltam volna. De bizonyosokká tehetem a tádtokat a felől, hogy minden ilyes — egyébiránt ritkán sejtett sugallatra logott „Vade retro Satanas !-t kiáltottam gondolatban s azzal nemcsak megelőztem netalán tettes foganatát, hanem merőben el is fojtottam csirájában a kövésség önkéntelen keletkező érzületét. Ezt tudva és állítva, bizton reményem, hogy nem magyarázza roszra a 11. t. és nem tulajdonítja hiúság, nagyralátás vagy önhittség indulatainak, midőn kijelentem, hogy én az egyetemi tanár teendőiről szándékozom néhány szót szólani Annyival kevésbé vehetik pedig rosz néven, minthogy , nem arról akarok beszélni, mi a kötelességeegy egyetemi tanárnak, mert hiszem, azt a t. t. testületnek mindenik tagja fejenkint szintoly jól tudja, sőt jobban is tudhatja mint magam. Tehát, ismétlem, nem arról fogok értekezni, hogy mi , hanem hogy mi nem teendője az egyetemi tanárnak és mit nem lehet jogosan követelni avagy csak méltányosan várni is tőle ? Ilyen követelések léte, nyilvánulása, sőt sürgetése nem puszta feltevés, nem pessimistai gyanitás ! gy.! Forgalomba indított eszmék azok a mivelt világban : nem csak rebesgetik, hanem kiabálják is őket után útfélen , úgy hogy hallatlanná már nem tehetjük, főképp mi, akiknek bőre körül jár a dolog. Még pedig két kép: előnyösen és hátrányosan. Lehetnek ugyanis — nem mondom hogy vannak — oly követelmények, melyeknek számbavétele a tanárnak, mint ilyennek ne talán hasznos volna, tekintélyét, befolyást öregbíthetné. Ezekkel, értekezésem nemleges természeténél fogva, semmi közöm. De vannak mások, melyeket véleményem szerint nemcsak nem kell számbavennünk, de szükséges tiltakoznunk erélyesei ellenük. Ilyen jelesen az a mi mai főtárgyamés a melyet, bizonyságául, hogy valóban létez és egyszersmind hű ismertetése végett idézetekben állítok elé. is A m. t. akadémiában 1870-ben olvasói értekezésében a székfoglaló szerző alapul veszi egy angol tudósnak következő állitmányait: „A felsőbb értelmű fejlődésnek feltételei: először, hogy a szellemben , sokkal inkább fejlesztéssel a hajlam újnak teremtésére újminta meglevőnek elsajátíttására; másodszor , hogy az a jó szellemnek, mely fejlődni akar, nem szabad más eszmékben megállapodni, mint csupán olyanokban, melyek folytonos új cselekvésre vezetik.“ . /Nem elegyedem az állitmányok kritikájába, később úgy is visszatérek némely pontos elemzésére, csak három megjegyzésem ví ezúttal hozzá. Először, hogy az „értelem fel-sőbb fejlődésének csak egy criteriuma vfi . bennük kirekesztőleg felállítva, u. m. az újjdonság. Minél fogva az idézett érvek inkább illenek egy divatlap reklámjába, sem mint egy „az értelmi fejlődés feltételei“ ez i. mű értekezésbe. Másodszor, hogy az első áltlutmány különösen csak azt a régi igazsága tartja, hogy a tanításban nem tömni és megaltatni, hanem a heuristicai módszert kivetni tanácsos. Harmadszor, hogy ama má-sodik állítmányt sokkal határozottabban, ér-telmesebben és nyomosabban fejezte ki Les- sing eme szavaiban: „Nem az az igazság, melynek birtokában van vagy véli lenni magát az ember, hanem az őszinte törekvés, melylyel azt kipuhatolni iparkodott, teszi az ember értékét.“*) Akár hogy tegyelm, az akadémiai székfoglaló tudós a közlött előzményekre a következő követelményt alapítja és építi: „Ha az itt mondottak helyességét belátjuk, igen könnyű lesz azon czért, melyre az egyetemi tanításnak irányozva kell lenni, hogy kulturhivatásának a szó mai értelmében megfeleljen. E czél nem egyéb, mint a fentebbi értelemben vett tudás terjesztése.“ Nos, ha visszatekintünk a „mondottakra“, mi az az egyetlenegy eszme, mely előáll biztosítni a cultura jövendőjét, ami ezálul és eszközül egyszersmind szolgáljon ? Semmi egyéb, mint az újdonság! E szerint az egyetlen követelmény az egyemni tanár irányában az, hogy újat tanítson és hogy tehessen újat, nyomozzon. Ez az értelmi világot megváltó nagy eszme, melyet Angliában saját műszóval: Research jelölnek s a mely maholnap, épen mint a Strike, euró- pai szóvá fog válni. Annyival inkább, mert egész pontossággal megfelelő szó más nyelven aligha van. Mindjárt fel is használom a második idézet forditmányában. A „Tudomány havi Naplója“**) egyik újabb füzetében t. i. a Melbourne-i egyetem programmja ilyen megjegyzéssel van megemlítve: „A Melbourne-i egyetemről szóló tudósítás nem vet világot arra a mindenek feletti fontosságú kérdésre, hogy tettes (actualis) research-ra készít-e tanulókat, vagy csak „ megvizsgált egyéneket bocsát ki kebléből“.**’) Ez a megjegyzés kiegészíti a szóban forgó követelmény fogalomkörét, mely szerint az egyetemi tanár ne csak maga legyen a „research“ embere, hanem tanítványait is, „dressirozza“ (akár „trainirozza") olyakká idegen eszméknek kénytelen valók ide- i gén neveket adni. Hogy azonban az ezutá-11 alakban a macaronismust lehetőleg kikerülhjem, egy magyar kifejezéssel élek, mely jó i korán megközelíti ama fogalomkört, t. i. ez- - zel: a tudomány fejlődése és fejlesztése vagy-. j is tovább vitele. A kérdés hát az: reáparancsolhatja a közvélemény vagy magukat feltolt képviselői az egyetemi tanárra azt, hogy a tudomány , odébb vitelét tartsa legfőbb, sőt egyedüli kötelességének ? A kérdésre igenlő feleletet ad az ide , vett székfoglaló, melynek felolvasásán magam is jelen voltam , tartalmán egészben és , némely részleteiben regbotránkozva, már ak- kor feltettem magamban, hogy adandó alka- lommal ellenvéleményemet fogom nyilváni-tani. Az alkalom mind e mai napig nem mu tatkozott, s őszintén megvallom, hogy választásom nem sikerülése nem azért bántott — ha bántott volna, mintha az irántam való bizodalom hiányát következtetem rala, hisz az egykori spártai polgárt is megnyugtatta az a gondolat, hogy 40, nálánál érdemesebb tagja van a gerustának, — hanem csak azért, hogy szándékom végrehajtására nem egyhamar nyílik oly kedvező alkalom, mint a mostani. Állítása fő érvét egy „nagynevű német tudós“-tól kölcsönözi értekező, „ki egy tudós akadémiának elnöke s egyszersmind egyetemi tanár“, ki szerint „az akadémiák magukat túlélt intézetek, mert mai nap a tudomány fejlesztése nem testületi, hanem lényegileg egyéni működés eredménye és ami hasznost és életrevalót még létrehoztak, azt leginkább azon tagjaiknak köszönhetik, kik egyszersmind tanárok." És tovább : „A hírneves német tudós az akadémiák abbeli jelentőségére is keveset tart, hogy egyes tudósok dolgozatait közzé teszik. A sok speciális folyóirat ugyanis gyorsabban közölheti az értekezéseket s olvasó közönsége nagyobb, mint az akadémiák irataié.“ Ezekre el lehet a német néppel mondani, hogy „türelmes a papír“ s csak azt nem tudni, mit tűr bajosabban : az érvelés állítmányát-e vagy bizonyítékait. Hogy az akadémiák decrepitus intézetek volnának, tényileg, átalában szólva valótlan, s elméleti következtetésnek is csak úgy állhatna, ha helyesen jellemezte volna őket a hírneves tudós, mit nem tett. — Mert az akadémia nem kalákában dolgozó tudóscsoport, sem a tudomány haladása felett deliberáló testület és mind a „hirneves tudós“, mind pedig a székfoglaló akadémita nagyon elakadnának, ha felszólítnák, hogy nevezzenek meg csakis egy természeti törvényt, melyet bármely tudományos egylet közös munkával szerkesztett, vagy amely parlamentáris uton keletkezett volna . Az akadémia tagja éppen úgy, külön és a maga kezére dolgozik, mint a nem akadémita és ha az akadémiák évkönyveiben olvasható értekezések között több volna is tanártól, mint más foglalkozású tudóstól, az igen természetes következése annak, hogy a tanárnak inkább keze ügyében van a tudomány, mint másnak és én versenyzek a bölcsességben a h. német tudóssal, midőn azt mondom, hogy a pipások közt legtöbb van kovács, aki szenet tesz a pipájába. Azt az injuriosus megkülönbözteti test pedig, mintha a tanárok akadémiai dollgozatai ritka kivétellel hasznosabbak életrevalóbbak volnának, mint a nem tanárokéi, elég lesz egyszerűen rágalomnak nyilvánítani. De nem is értekezéseket publicáló intézetek az akadémiák és amennyiben ezt is k teszik, az adtóikban kiadott értekezéseknek az a nagy előnyük van, hogy tárgyaik fontosságához és kidolgozásuk érdeméhez mért vitatásokon szűrődnek keresztül és így több figyelmet igényelnek, sőt nagyobb tekintélynek is örvendenek, mint a szaklapokba kritika nélkül begyúrt dolgozatok, melyek hát am azokat se elavultakká,sem jelentéktelenekké nem teszik. Ebben a tekintetben egyábaránt az akadémiákon kívül álló szaktudományos társulatok, milyenek a Linnean Society, Zoological Society és számos mások Europaban, Ázsiában, Amerikában versenyeznek az úgyszólva állami tudós testületekkel. De ezekről bölcsen hallgat a „hírneves német tudós“ . Nincs hát az egész érvelésben elégséges ok, avagy csak plausibilis ürügy is felhozva arra, hogy a tudomány fejlesztése kötelessége alól az akadémiákat felmentsék és teljesítését az egyetemi tanárra rójják. És én nem tudom, mi igéző lehetett benne, hogy akadémiánk akkor jelen levő tagjai az intézeteket kisebbítő előadást nemcsak megindulás nélkül hallgatták, hanem tetszésük nyilvánításával is fogadták! — Mindemellett még eldöntetlen hát az a kérdés, hogy kötelessége e a nevezett felek akármelyikének a „research“ vagyis a tudomány fejlesztése ? (Folytatása köv.) a *) Bion Duplik, 1778. **) The monthly journal of scionco; edited . % Crookea. ,£ j ***) The account of Melbourne I.'nivoriity throws no light on the all-important queation wether it is preparing students for actual research or me• rely turning out examinees. Miit HARANG. Kolozsvárt, 1879. szeptember 16. — A kolozsvári egyetemnél Dr Jachik Béla elhunytával megüresedett belyógyászati tanszékre a vallás- és közoki miniszter 24343 sz. a. a következő pályahirdetést bocsátotta ki: A kolozsvári magy th. tudományegyetemnél a különös kór- és vegytan kórodai tanszék megürülvén, az any. rendes tanári minőségben leendő beöltés esetén 2000 frt évi fizetés, 300 frt év akból, a nyugdíjba is számító 300 frt évti edes pótlék, 10 évi szolgálat után Vj-ml 10 évi után */,-ad és 30 évi szolgálat utál 3-ad fizetésnek megfelelő nyugdíj, ny. rend :minl tanári minőségben leendő betöltés eseén pedig 1200 frt évi fizetés, 250 frt lakbér és hason kulcsu nyugdíj igény, s mindkét esetben a szabályszerű tan és szigorlan járulékok élvezete mellett ezennel nyilvános pályázat hirdettetik. Minélfogva felhivatják pályázni kívánók, hogy hiteles anyakönyv kivonattal, académiai fokukat, eddigi tanulmányaikat, egyetemi és irodalmi működésket, netáni alkalmaztatásukat, és az államnyelvben való jártasságukat felüntető okmányokkal, nem különben élet ajztal felszerelt folyamodványaikat a vallás is közoktatási magy. kir. miniszteriumhoz ;zimezve, alkalmazásban létük esetén közveten elöljáróságuk utján, különben pedig egyenesen a kolozsvári m. kir. tudomány egyeten orvoskari dékáni hivatalához f. 1879. évi okt 11 ik napjáig bezárólag nyújtsák be. * A magyar mérnök ésépitész ügylet közelebb történt erdélyi kirándulási alkalmával összeadott költségösszegéből mintegy 300 frt. maradván fenn, ez összeget éresülésünk szerint az egylet szintén a tömöi honvéd síremlékre fordítandja. Brassó város hazafias érzületének elismeréséül említik fel itt, hogy a derék város a mérnök cár által a síremlék felállítására kijelölt hevet parquetiroztatja és vasrács-kerítéssel láta el saját költségén. gz Nyári színházunkban vasárnap és hétfőn mind a két nap szép nagy különség előtt új darab adatott. Moldován Gergelynek lapunkban, már ismertetett népszínműve „Szép 11ánna“ került színpadra. A darabnak akkora külső sikere volt hogy a szerző mint első kísérlettel e téren sátrán meg lehet elégedve. Moldován a színpadra „Szép Iliánná“-ban új ethnographiculakokat és életet hozott, a szép román öltűzetek, a román dalok és zene, a hatzegai és kaluger tánczok, csaknem mindmegannyi újdonságok, színpadi specialitások, melyeket Molnár mint rendező ügyesen használt fel A darabnak igaz, hogy vékony cselekvényt van, helyenként még az is lassan halad előre, néhány lélektani botlás is kirí a tarki képből, nyelve sem népies mindenütt; de mindezek daczára a darab episodikus alakja életet adnak az egésznek, s mint legelső színpadi kéj a román-magyar népéletből, — jogosan tarthat igényt arra, hogy megfészkelje magát a magyar színpadokon — Részünkről szivünkből gratulálunk Moldován első kísérletének sikeréhez. Darabját csekély átdolgozással s némi összébb vonással rendszeresebb egésszé, lélektanilag indokoltabbá teheti. Ilyen átdolgozást követe a Tóbi alakja. Úgy amint most van előállítva, képtelen arra, hogy úgyszólva magvá képezze a darab bonyodalmának. Ki hiszi el hogy Bandi félteni tudja Iliánnát egy ilyen félkegyelműtől ? Valószínűtlen és kirívó az a jelenet, midőn a második felvonásban minden megelőző ok nélkül a Bandi édesanyja érezni kezdi, hogy fia jön, hogy fia már ott is van, és erre Bandi ki is cseppen a színpadra. — Vaszi uram is igen sokat okvetetlenkedik a színpadon, Fészek Borcsa pedig olyan monológo vág felhevülésében, mintha valamelyik szentimentális novellából olvasta volna azelőt való nap. Az elmondottak mind olyan hibák melyeken néhány tollvonás helyre hozza az egyensúlyt. Mi ez első siker után Moldován tól még sokkal jobb műveket várunk, s kapunk is bizonyosan. A szereplők lelkiismeretesen megtettek mindent a darab érdekében, s a rendezés kifogástalan volt. A darabhoz a zenét, mely közte szésben részesült, Nagy Gábor írta, ki mint vendéglős kétszeres elismerést érdemel, hogy konyhája mellett a szépművészetekkel is foglalkozik, — még pedig nem is kontár-módra. Nagy Gábor ez idők szerint mint kiváló jó hegedűs ismeretes, s az ő érdeme az is, hogy Kolozsvárnak egy tisztességes vonós-quartettje is Van „ . szerint. 02 'dók # Mozilla a czime azon eVK„ zenéjü vig operának, mely ma a ka ,0r!m e 1 y z e t javára fog színpadra kerülni* *e' a szorgalmas, fáradhatatlan és buzgó °' ** mely az előadásoknak mintegy eig L®ereS, képezi mindennap, megérdemli' a pártfogását. Ha a közönség ma méltó^akar lenni, — úgy színházunk zsúfolva ! '0* g A Nagyváradon megjelenő gabadság“ nyomán a fővárosi lapok azt Vádolják, hogy közelebbről K. Lapp Mikts*' asszony Nagyváradon a „Falu rossza*.^11* fellépni mint Finom Rózsi, azon jubilemi halmából, hogy testvére Szabó Bandi sír,*1 diászor játsza Göndör Sándort. E hirdésen alapszik, mert K. Pappné asszony u'* fog ez előadásban részt venni. 391 — A kolozsmonostori m. kir oadasági tanintézetnél a jövő 1871jXs tanévre a megürült ösztöndíjak és szabadhelyek a nagyméltóságu földmivelés-ipar ,reskedelemügyi m. kir. minisztériumnak *s évi szeptember hó 5-én 21020 sz. a. kelt rendelkezésével a következőkép töltettek lea betöltés alá esett 12 állami alapítványi ig töndíjas hely : Kónya András, Szekeres Ákos Ajtay Bálint, Träger Albert, Szabó Károly Szikszay Lajos, Iszlay Elek, Hell Ede, Dadik Zoltán, Gáspár Tamás, Máttyus Sámuel és Szilágyi Ferencznek adományoztatok A szabadhelyek közül 6: Korén Ödön, Greskovicz Ede, Domokos Ödön, Molnár Lajos, Gyikki Elek és Goger Józsefnek jön adományozva. Fölvétetnek azonkívül az intézetbe kölnövendékek is. — A beiratások a jövő tatét téli félévére október hó 1 — 5 napjai alatt tartatnak. Mindennemű megkeresésre készséggel válaszol: Az igazgatóság. — Ipartársulatok. Kolozsvár sz. kir. város törvényhatósága területén alakult „zsemlyés ipartársulat* és a Szeben®*gye területén alakult „nagyszebeni molnár ipartársulat“ alapszabályai, a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minisztérium által a törvényes bemutatási záradékkal elláttalak. A kisbirtokosok orsz. földhitelintézetének létesitő bizottsága közelebbi ülésében az uj közgyűlést, mely azi lagzusokat megejtendő, okt. 19-ére tűzte ki. A közgyűlés előkészítésére egy 5 tagú bizottságot választott, mely az előbb megválasztott 3 tagú bizottsággal Festetics gr. elnöklete alatt együtt működend. — A mai megválasztott tagok Apáthy I, Beliczey , Ilovánszky Nándor, Plussics, Tisza László. Ezekhez jőnek a régi tagok Galgóczy Károly, Tarnóczy Gusztáv és Kraus Lajos. A bizottság az eddigi meghatározásokat érvényteleneknek mondotta ki. — Bécsban 1883 szeptemberén nagyszerű történeti ünnepre készülnek. Ady napon lesz ugyanis kétszázados évfordulói azon emlékezetes eseménynek, hogy Sobieski János lengyel király Bécset a török ostrom alól felszabadította. Az ünnepély művészi részének rendezésével ismét Makartot bízták meg Makart agyában ez alkalomra merészé fantasztikus terv fogamzott meg. A Bécs körül kétszáz évvel ezelőtt folyt nagy küzdtvmetélő előadásban akarja a mai nemzedék szemei elé idézni. Egész katonai maneuvret akar rendezni, mely ann harcz minden fázisát feltüntetné. A nagyszerű képet, melynek színhelye a Leopold és Kaalenberg lenn, sok százezer főnyi néző közönség szegélyezné be. A győzelem után nagy menet fogni a harcztérről az uj városházához indulni.A menet foglyokból, törökökből és török nőkből s a kétszáz évvel ezelőtt zsákmányt esett ágyukból, zászlókból és fegyvereké fog állani. E trófeák eddig a fegyvertárbavoltak elhelyezve, de akkor majd az uj "városházába vitetnek át. Az ünnepélyben részvennének és pedig ódon katonai egyenruhában mindazon ezredek, melyek elődei egy, a nagy harczban tényleg részt vettek,*1 kart már nagy buzgalommal dolgozik a rész letes tervek kidolgozásán, melyek iránt azonban az illetékes tényezők csak főleb fognak határozni. — A „Petőfi társaság“ vasárnap zarta a szünet után első felolvasó ülését, számos diszes közönség előtt. A fel°v® sok sorrendjét Péchy Imre nyitotta meg •* tőfi Dunavecsón" c.fviű értekezésével, 20' ből a következőket emeljük ki. A kőiko •lői látogatására indult. Dunavecsére, boltja Petrovics úgynevezett székálló volt. » alkalommal irta Petőfi „Egy estém ot czirati költeményét. Az öregnek nem8®“ E szett fiának „mestersége", sőt midőn s Gömörmegye a költőt táblabirájáva te ^ az öreg erről értesült, azt mondá »10, ...y, retném ha kocsis lenne.“ Költő fiám k sen azért haragudott, mert megváltó*8 . becsülettel őrzött Petrovics nevét. Decsei tartózkodása alatt Zsuzsika szüleinél l|. kott, hol egy csinos s kényelmes szó lett rendelkezésére, a minek „ebed. czimü költeményében is kifejezést admás barátai voltak itt Balla István ^ kész s Szűcs János rector. Az este ez gyobbára Bakánál töltötte, hol nem „tead vigan folyt a mulatozás. Petőfinek kb. szokását képezte ilyenkor a földről a ra ugorni, mit társai közül csak o,1 *^1 gált balra, volt képes megtenni. A tokélji^ szenvedélyesen ladikázott, s ezt ,kiegezővel vitte, hogy a ladikot egymaga két f0. kormányos nélkül képes volt hajtani- ^j, csén készült költeményei általában D1! „»jtk*8 raiak Barátai Pestről is fölkeresték a ^éP6 szobácskájában, ágya fölött Bei«!** gl ti függött, melyről nem egyszer mondd,én Istenem.“ a „Zsuzsikámhoz ,*« viadatlan verse a költőnek ezen fejábló. — Ezután Kovács Gyula a'T®' rányi Emilnek „Szerenád“ , a nyét. Szavallatát a közönség élen g«t' tapsolta. Végül Margittay D0*®' u ** ko Páter“ czimű humoros rajzát ^^rul Tárgya a népéletből van véve, ^