Magyar Polgár, 1879. július-december (13. évfolyam, 148-291. szám)

1879-09-16 / 211. szám

7. A vegytani intézetnek egy Cailletet­­gép költségéül 400 irtot. 8. Az élet és kétvegytani intézetnek évi átalányul 400 irtot. Az egyetemi könyvtár állapotjára néz­ve kiemelem a következőket: Az évi átalány volt most is 4000 frt. A questori hivatal átszolgáltatott szokott mó­­don és alapból 133 írt 35 krt. Ebből besze­reztek 512 kötetet. Adományokból, a bel- és külföldi egyetemek, iskolák ajándékain kívül dr. Bélteki Ferencztől 110 köt. többnyire orvosi és természettud. könyv. 2. A m. or­szággyűlés képviselő házától az 187* */s és 5/s országgyűlés nyomtatványai 3. Az országos m. kir. statisztikai hivataltól ennek kiadvá­nyai 36 füzetben. Nyitva állott a könyvtár naponkint 5 órán. A látogatók száma folyton emelkedik. — Általában naponkint 40—45 közt válto­zott. Az egyetemi hallgatók közül indexeik letétele mellett házi használatra vittek ki könyveket 184-en. E tekintetben a forgalom a múlt évihez képest kétszeresre emelkedett a hallgatóknak csaknem fele használta a köny­ökét. Az Erdélyi Múzeum könyvtára gyara­pítására 2000 irtot, köttetésre 1000 irtot fordított. Az egyet, könyvtár könyvei bekötésére 360 frt 10 krt fordítottak, re nézve pedig bármely kartársától sem ma­rad el. Kegyelettel, mert önnek egy félszá­­zadnál több időre terjedt önzetlen, kifá­radhatatlan munkássága, a haza minden jobb érzésű fiának tiszteletét, szeretetét bizto­sította. Legyen nged életén s munkásságán az élet Urának áldása! Az egyet, tanács működését következő adatokból láthatni. (3 cs. és ap. királyi Felségük legmaga­sabb ezüstmenyegzője alkalmával hódoló üd­vözletét a trón előtt kifejezte, mit Ő Felsé­gük legkegyelmesebben köszönettel venni mél­­tóztatott. T­r­e­f­o­r­t Ágoston miniszter ö­ntmél­­tóságának egyetlenegy fia gyászos alkalmával részvétiratot küldött. Néhai dr. M­á­c­h­i­k Béla tanár özve­gyéhez részvétiratot intézett. A mozgósított hallgatók érdekében, az azok egyet, hallgatása s vizsgálata ügyében felírásban javaslatot tett. Kieszközölte, hogy az orvos- és gyógyszerész hallgatók önkény­­teli egy éves szolgálata itt helyben teljesít­­tessék. A pályakérdések s díjkiosztások ügyé­ben változtatást eszközölt, mely legalább az első évben jó sikerűnek mutatkozott. Meg­kezdte tárgyalásait az előbbi évekről ki nem adott díjak felhasználására nézve is. Általában teljes erővel azon volt, hogy az egyetem költségei a kormánynál tekintet­be vétessenek, taneszközök és felszerelés te­kintetében az intézetek és az egész egyetem gyarapodjék, és ez­által iránta a közbizalom és az egyetem tekintélyes hatása nagyobbod­jék, hogy hatását a haza minden osztályára s mind nagyobb mértékben megtehesse. Mennyire megérdemlő e részben a köz­bizodalmat, tanúsítja nem csak az előbb erő­dített adat, mely szerint a magyar haza má­sik s nagyobb részéből is van közébe hall­gatókat, hanem kivált a tanárok tudományos munkássága által is. Miképen mutatkozott a tanárkarok egyes tagjai tudományos munkás­sága , ide vonatkozó hivatalos közleményünk­ből fog részletesen kitűnni. Itt csak annyit kell és szabad önérzettel kifejezni, hogy ta­nártársaink hazai és külföldi irodalmi téren, a nemzeti és egyetemes tudományosság előbb vitelében kellő és tisztességes részt vettek. Különös elismerés illeti a helybeli or­vos- és természettudományi társulatban mű­ködő tanártársainkat, kik dolgozataik s tudom, felolvasásaik által, e nemes város és vidékei műveltebb közönségének nem kevés hasznos élvezetet szereztek , a tudomány erélyes ter­jesztésére nagy hatással munkálkodnak. Ezzel beszámolásomnak véget értem Tisztelt kartársaim, a tisztelt közönség meg­ fog bocsátni, ha röviden s talán nem kimé­rítőleg és nem összehasonlító részletességge szóltam. A­mit elfoglaltságomhoz s körülmé­nyeimhez képest mellőznöm kellett, vagy mellőzni hajlandó voltam, feltalálható lesz az egyetem statisztikájában, mely e jelentésem­hez csatolva fog közzététetni. Most részemről nincs egyéb hátra, min az, hogy az egyetem tekintetes tanácsánál — mint volt kormányzó társamnak — s ál­talában összes tanártársaimnak, szivem mé­lyéből köszönetet mondjak. A minden módot elháritni kivánt s kínos önmegtagadással vál­lalt, sok gonddal és nekem szokatlan kor­mányzói ügyességgel járó nehéz hivatalt, ne­kem egy perezre sem tették keserűvé, se általában kiméletek által elég könnyűvé és elviselhetővé. Ennek köszönhetem, hogy ha nem önelégülten, de kevesebb vádlódással teszem le e hivatalt, mint a­milyennel kezdtem. Legyen itt ezért soha el nem enyész hálám nyilvánosan kifejezve. Legyen kimond­va, hogy az egyetemi tanács ily jóakara összes tanártársaim szivessége siromig fe­lejthetetlen és legfőbb dicsekvésem lesz. De legyen a t. közönség előtt is­­ mondva, hogy egy évi, minden irányban vó érintkezéseim s tapasztalatom alapján nyilt, és önérzetesen mondhatom ki, hogy az egy teamek, a kormányzó testületben uralkot egyetértés, férfias kitartás és egyénies bu­gósága, előretörekvése által, szilárd és bi­tos szellemi és erkölcsi alapja van, s teki­nélye és hatása a jövőre biztosítva. És m­ég, annyival inkább, ha hiányai pótok­at fognak, teljes hatással fog czéljára munká­kodni és hazai s külföldi társaival vers­nyezni. Most átengedem a szólást, mélyen tis­telt utódomnak, az 1879/80-ki tanévre me választott ngos rector dr. Brassai Sámi urnak. Bizodalommal és kegyelettel adtuk kezébe az egyetem jövő évi kormányzás Bizodalommal, mert ngád testi erőit, haji kora mellett is, legfőbb és legszebb áldás­ként megtartotta a gondviselés; lelki ere, Dr. Brassai Sámuel szék­foglaló beszéde­ t f. hó 11-én tartott egyetemi Ünnepélyen. Tisztelt gyűlés! Kolozs megyének egykori főispáni admi­nisztrátora a ki — jegyezzük meg — a hi­vatalt azon válságos időszakban vállalta el, midőn Erdélynek hazafi érzelmű főispánjai, nem lévén más módjuk a bécsi kormány tör­vénytelen rendeleteinek ellenszegülni, töme­gesen lemondottak, a következő szavakkal kezdé meg beköszöntő dictióját: „T. n. vár­megye ! Én ebbe az izébe beszéltem“ (azaz, ebbe a székbe beültem); „de engemet a t. n. izé, azért meg ne izéljen* (el ne ítéljen) stb. Én is hát kérem a tisztelt tanári testü­letet, ne ítéljen el engemet, hogy aggott ko­romat nem tekintve, elfoglaltam ezt az igen tisztes helyet, mely nem „Otium cum digni­­tato“ val, hanem „dignitas Bine otio et emo­­lumento“-val kínálkozik. „Homo sum, huraam­ nil a me alienum puto“, e vala néhai édes­apám választott mondása. Én is azt vallom, bárha kiszélesí­tett értelemben. Az umber t. i. gyarló s én is az emberiség minden gyarlóságaiban osz­toztam és osztozom. „Optimus ille est qui minimis urgetur“, Horatiusként. Nincs itt és most helye se vallomásoknak, se raentegeté­­seknek; annyit azonban lelkiismeretesen el­mondhatok, hogy tréfálni tréfáltam olykor, — történt hogy nem értették meg s aztán torkomra forrott, — de hazudni soha se ha­zudtam. Kérem hát higgjék el, hogy mikor a választásomra irányzott mozgalmak fülembe értek, a hit meglepett. Kellemesen ugyan, de mégis csak meglepett és annyival őszintéb­ben és melegebben nyilváníthatom és mon­dom ki ezennel köszönetemet a t. t. testü­letnek az irántam tanúsított bizodalomért. Imigy teljesítvén első és kedves kö­telességemet, még csak egy kis egotimusra kérek engedelmet s ezt felhasználva legott a tárgyiasság terére lépek. Én t. t. t. a hét halálos bűn legfőbbjének a kevélységet tar­tom. Ez is ugyan a „humánum“-ok közé tartozik, minélfogva nem állíthatom, hogy olykor magam is némi sugallatot nem tapasz­taltam volna. De bizonyosokká tehetem a tád­­­tokat a felől, hogy minden ilyes — egyéb­iránt ritkán sejtett sugallatra logott „Vade retro Satanas !-t kiáltottam gondolatban s azzal nemcsak megelőztem netalán tettes fo­­ganatát, hanem merőben el is fojtottam csi­rájában a kövés­ség önkéntelen keletkező érzületét. Ezt tudva és állítva, bizton re­mény­em, hogy nem magyarázza roszra a­­ 11. t. és nem tulajdonítja hiúság, nagyralátás vagy önhittség indulatainak, midőn kijelentem, hogy én az egyetemi tanár teendőiről szán­dékozom néhány szót szólani Annyival ke­vésbé vehetik pedig rosz néven, minthogy , nem arról akarok beszélni, mi a kötelessége­­egy egyetemi tanárnak, mert hiszem, azt a­­ t. t. testületnek mindenik tagja fejenkint szintoly jól tudja, sőt jobban is tudhatja mint magam. Tehát, ismétlem, nem arról fogok értekezni, hogy m­i , hanem hogy m­i nem teendője az egyetemi tanárnak és m­i­t nem lehet jogosan követelni avagy csak mél­tányosan várni is tőle ? Ilyen követelések léte, nyilvánulása, sőt sürgetése nem puszta feltevés, nem pessi­­mistai gyanitás ! gy.! Forgalomba indított eszmék azok a mivelt világban : nem csak rebesgetik, hanem kiabálják is őket után út­­félen , úgy hogy hallatlanná már nem tehet­jük, főképp mi, a­kiknek bőre körül jár a dolog. Még pedig két kép: előnyösen és hátrá­nyosan. Lehetnek ugyanis — nem mondom hogy vannak — oly követelmények, melyeknek számbavétele a tanárnak, mint ilyennek ne talán hasznos volna, tekintélyét, befolyást öregbíthetné. Ezekkel, értekezésem nemleges természeténél fogva, semmi közöm. De vannak mások, melyeket vélemé­­nyem szerint nemcsak nem kell szám­baven­­­­nünk, de szükséges tiltakoznunk erélyesei ellenük. Ilyen jelesen az a mi mai főtárgyamés a melyet, bizonyságául, hogy valóban létez és egyszersmind hű ismertetése végett idéze­tekben állítok elé. is A m. t. akadémiában 1870-ben olvasói értekezésében a székfoglaló szerző alapul ve­­­szi egy angol tudósnak következő állitmá­­­nyait: „A felsőbb értelmű fejlődésnek felté­telei: először, hogy a szellemben , sokkal inkább fejlesztéssel­­ a hajlam újnak teremtésére újminta meglevőnek elsajátí­t­­­tás­ár­a; másodszor , hogy az a j­­ó szellemnek, mely fejlődn­i­ akar, nem szabad más eszmék­­­­ben megállapodni, mint csu­­­­pán oly­an­okban, melyek foly­­t­­­o­n­o­s új cselekvésre veze­t­­­i­k.“­­ . /Nem elegyedem az állitmányok kritiká­­­­jába, később úgy is visszatérek némely pon­tos elemzésére, csak három megjegyzésem ví ezúttal hozzá. Először, hogy az „értelem fe­l-­­sőbb fejlődésének csak egy criteriuma vfi .­ bennük kirekesztőleg felállítva, u. m. az ú­jj­donság. Minél fogva az idézett érvek in­kább illenek egy divatlap reklámjába, se­m­ mint egy „az értelmi fejlődés feltételei“ ez i­. mű értekezésbe. Másodszor, hogy az első á­­lt­lutmány különösen csak azt a régi igazság­a­ tartja, hogy a tanításban nem tömni és m­e­­galtatni, hanem a heuristicai módszert ki­vetni tanácsos. Harmadszor, hogy ama má-­­sodik állítmányt sokkal határozottabban, ér-­­­telmesebben és nyomosabban fejezte ki Les-­ sing eme szavaiban: „Nem az az igazság, melynek birtokában van vagy véli lenni ma­gát az ember, hanem az őszinte törekvés, melylyel azt kipuhatolni iparkodott, teszi az ember értékét.“*) Akár hogy tegyelm, az akadémiai szék­foglaló tudós a közlött előzményekre a kö­vetkező követelményt alapítja és építi: „Ha­­ az itt mondottak helyességét belátjuk, igen könnyű lesz azon czért, melyre az egyetemi tanításnak irányozva kell lenni, hogy kultur­­hivatásának a szó m­ai értelmében megfelel­jen. E czél nem egyéb, mint a fen­tebbi értelemben vett tudás ter­jesztése.“ Nos, ha visszatekintünk a „m­ondottak­ra“, mi az az egyetlen­egy eszme, mely elő­áll biztosítni a cultura jövendőjét, a­mi ezá­­lul és eszközül egyszersmind szolgáljon ? Sem­mi egyéb, mint az újdonság! E szerint­­ az egyetlen követelmény az egyemni tanár irá­­­nyában az, hogy újat tanítson és hogy te­hessen újat, nyomozzon. Ez az értelmi vilá­­­­got megváltó nagy eszme, melyet Angliában­­ saját műszóval: Research jelölnek s a mely maholnap, épen mint a S­t­r­i­k­e, euró-­ pai szóvá fog válni. Annyival inkább, mert­­ egész pontossággal megfelelő szó más nyel­ven aligha van. Mindjárt fel is használom a második idézet forditmányában. A „Tudomány havi Naplója“**) egyik újabb füzetében t. i. a Melbourne-i egyetem­­ programmja ilyen megjegyzéssel van megem­lít­ve: „A Melbourne-i egyetemről szóló tu­dósítás nem vet világot arra a mindenek fe­letti fontosságú kérdésre, hogy tettes (actua­­­­lis) research-ra készít-e tanulókat, vagy csak „ megvizsgált egyéneket bocsát ki kebléből“.**’) Ez a megjegyzés kiegészíti a szóban forgó követelmény fogalomkörét, mely szerint­­ az egyetemi tanár ne csak maga legyen a­­ „research“ embere, hanem tanítványait is,­­ „dressirozza“ (akár „trainirozza") olyakká idegen eszméknek kénytelen valók ide- i gén neveket adni. Hogy azonban az ezutá-11 alakban a macaronism­ust lehetőleg kikerülh­­­jem, egy magyar kifejezéssel élek, mely jó i­­ korán megközelíti ama fogalomkört, t. i. ez- -­ zel: a tudomány fejlődése és fejlesztése vagy-. j is tovább vitele. A kérdés hát az: reáparancsolhatja­­ a­­ közvélemény vagy magukat feltolt képviselői az egyetemi tanárra azt, hogy a tudomány , odébb vitelét tartsa legfőbb, sőt egyedüli kö­­­telességének ? A kérdésre igenlő feleletet ad az ide­ , vett székfoglaló, melynek felolvasásán ma­­­gam is jelen voltam , tartalmán egészben és , némely részleteiben r­egbotránkozva, már ak-­­ kor feltettem magamban, hogy adandó alka-­­ lommal ellenvéleményemet fogom nyilváni-­­­tani. Az alkalom m­ind e mai napig nem mu­­­ tatkozott, s őszintén megvallom, hogy válasz­tásom nem sikerülése nem azért bántott — ha bántott volna, mintha az irántam való bizodalom hiányát következtetem rala, hisz az egykori spártai polgárt is megnyugtatta az a gondolat, hogy 40, nálánál érdemesebb tagja van a gerustának, — hanem csak azért, hogy szándékom végrehajtására nem egyhamar nyí­­lik oly kedvező alkalom, mint a mostani. Állítása fő érvét egy „nagynevű német tudós“-tól kölcsönözi értekező, „ki egy tu­dós akadémiának elnöke s egyszersmind egye­temi tanár“, ki szerint „az akadémiák ma­gukat túlélt intézetek, mert mai nap a tu­domány fejlesztése nem testületi, hanem lé­nyegileg egyéni működés eredménye és a­mi hasznost és életrevalót még létrehoztak, azt leginkább azon tagjaiknak köszönhetik, kik egyszersmind tanárok." És tovább : „A hírneves német tudós az akadémiák abbeli jelentőségére is keveset tart, hogy egyes tu­dósok dolgozatait közzé teszik. A sok spe­ciális folyóirat ugyanis gyorsabban közölheti az értekezéseket s olvasó közönsége nagyobb, mint az akadémiák irataié.“ Ezekre el lehet a német néppel mon­dani, hogy „türelmes a papír“ s csak azt nem tudni, mit tűr bajosabban : az érvelés állítmányát-e vagy bizonyítékait. Hogy az akadémiák decrepitus intézetek volnának, té­­nyileg, átalában szólva valótlan, s elméleti következtetésnek is csak úgy állhatna, ha helyesen jellemezte volna őket a hírneves tudós, mit nem tett. — Mert az akadé­mia nem kalákában dolgozó tudós­csoport, sem a tudomány haladása felett deliberáló testület és mind a „hir­neves tudós“, mind pedig a székfoglaló akadémita nagyon elakadnának, ha felszólítnák, hogy nevezze­nek meg csakis egy természeti törvényt, melyet bármely tudományos egylet közös mun­kával szerkesztett, vagy a­mely parlamentá­ris uton keletkezett volna . Az akadémia tag­ja éppen úgy, külön és a maga kezére dol­gozik, mint a nem akadémita és ha az aka­démiák évkönyveiben olvasható értekezések között több volna is tanártól, mint más fog­lalkozású tudóstól, az igen természetes kö­vetkezése annak, hogy a tanárnak inkább ke­ze ügyében van a tudomány, mint másnak és én versenyzek a bölcsességben a h. német­­ tudóssal, midőn azt mondom, hogy a pipások közt legtöbb van kovács, a­ki szenet tesz a­­ pipájába. Azt az injuriosus megkülönböztet­i test pedig, mintha a tanárok akadémiai dol­­lgozatai ritka kivétellel hasznosabbak életre­valóbbak volnának, mint a nem tanárokéi, elég lesz egyszerűen rágalomnak nyilvánítani. De nem is értekezéseket publicáló in­­­­tézetek az akadémiák és a­mennyiben ezt is k­ teszik, az adtóikban kiadott értekezéseknek­­ az a nagy előnyük van, hogy tárgyaik fon­tosságához és kidolgozásuk érdeméhez mért vitatásokon szűrődnek keresztül és így több figyelmet igényelnek, sőt nagyobb tekintély­nek is örvendenek, mint a szaklapokba kri­tika nélkül begyúrt dolgozatok, melyek hát am azokat se elavultakká,sem jelentéktelenekké nem teszik. Ebben a tekintetben egyábaránt az akadémiákon kívül álló szaktudományos társulatok, milyenek a Linnean Society, Zo­­ological Society és számos mások Europaban, Ázsiában, Amerikában versenyeznek az úgy­­szólva állami tudós testületekkel. De ezekről bölcsen hallgat a „hírne­ves német tudós­“ . Nincs hát az egész érvelésben elégsé­ges ok, avagy csak plausibilis ürügy is felhozva arra, hogy a tudomány­­ fejlesz­tése kötelessége alól az akadémiákat fel­mentsék és teljesítését az egyetemi ta­nárra rójják. És én nem tudom, mi igéző le­hetett benne, hogy akadémiánk akkor jelen levő tagjai az intézeteket kisebbítő előadást nemcsak megindulás nélkül hallgatták, ha­­nem tetszésük nyilvánításával is fogadták! — Mindemellett még eldöntetlen hát az a kér­dés, hogy kötelessége e a nevezett felek akár­melyikének a „research“ vagyis a tudomány fejlesztése ? (Folytatása köv.) a *) Bion Duplik, 1778.­ ­ **) The monthly journal of scionco; edited . % Crookea. ,£ j ***) The account of Melbourne I.'nivoriity throws no light on the all-important queation wether it is preparing students for actual research or me­• rely turning out examinees. Miit HARANG. Kolozsvárt, 1879. szeptember 16. — A kolozsvári egyetemnél Dr Jachik Béla elhunytával megüresedett bel­yógyászati tanszékre a vallás- és közoki miniszter 24343 sz. a. a következő pálya­hirdetést bocsátotta ki: A kolozsvári magy th­. tudomány­egyetemnél a különös kór- és vegytan kórodai tanszék megürülvén, az a­ny. rendes tanári minőségben leendő be­öltés esetén 2000 frt évi fizetés, 300 frt év akból, a nyugdíjba is számító 300 frt évti edes pótlék, 10 évi szolgálat után Vj-ml 10 évi után */,-ad és 30 évi szolgálat utál 3-ad fizetésnek megfelelő nyugdíj, ny. rend :m­­inl tanári minőségben leendő betöltés ese­én pedig 1200 frt évi fizetés, 250 frt lak­bér és hason kulcsu nyugdíj igény, s mind­két esetben a szabályszerű tan és szigorla­n járulékok élvezete mellett ezennel nyilvá­nos pályázat hirdettetik. Minélfogva felhivat­ják pályázni kívánók, hogy hiteles anyaköny­v kivonattal, académ­iai fokukat, eddigi ta­nulmányaikat, egyetemi és irodalmi működé­sket,­­ netáni alkalmaztatásukat, és a­­z államnyelvben való jártasságukat fel­üntető okmányokkal, nem különben élet ajztal felszerelt folyamodványaikat a vallás is közoktatási magy. kir. miniszteriumhoz ;zimezve, alkalmazásban létük esetén közvet­en elöljáróságuk utján, különben pedig egye­nesen a kolozsvári m. kir. tudomány egyeten orvoskari dékáni hivatalához f. 1879. évi okt 11 ik napjáig bezárólag nyújtsák be. * A magyar mérnök és­­épitész ügylet közelebb történt erdélyi kirándulási alkalmával összeadott költségösszegéből mint­egy 300 frt. maradván fenn, ez összeget ér­esülésünk szerint az egylet szintén a tömö­­i honvéd síremlékre fordítandja. Brassó vá­ros hazafias érzületének elismeréséül említ­ik fel itt, hogy a derék város a mérnök cár által a síremlék felállítására kijelölt he­vet parquetiroztatja és vasrács-kerítéssel lát­a el saját költségén. gz Nyári színházunkban vasárnap és hétfőn mind a két nap szép nagy kü­lönség előtt új darab adatott. Moldo­ván Gergelynek lapunkban, már ismertetett népszínműve „Szép 11­­­á­n­n­a“ került szín­padra. A darabnak akkora külső sikere volt hogy a szerző mint első kísérlettel e téren sátrán meg lehet elégedve. Moldován a szín­padra „Szép Iliánná“-ban új ethnographicu­lakokat és életet hozott, a szép román öl­tűzetek, a román dalok és zene, a hatzegai és kaluger tánczok, csaknem m­indmeganny­i újdonságok, színpadi specialitások, melyeket Molnár mint rendező ügyesen használt fel A darabnak igaz, hogy vékony cselekvényt van, helyenként még az is lassan halad elő­re, néhány lélektani botlás is kirí a tarki képből, nyelve sem népies mindenütt; de mindezek daczára a darab episodikus alakja életet adnak az egésznek, s mint legel­ső színpadi kéj­ a román-magyar népélet­ből, — jogosan tarthat igényt arra, hogy megfészkelje magát a magyar színpadokon — Részünkről szivünkből gratulálunk­­ Moldován első kísérletének sikeréhez. Darab­ját csekély átdolgozással s némi összébb vo­nással rendszeresebb egésszé, lélektanilag in­dokoltabbá teheti. Ilyen átdolgozást követe a Tóbi alakja. Úgy a­mint most van előállít­va, képtelen arra, hogy úgyszólva magvá képezze a darab bonyodalmának. Ki hiszi el hogy Bandi félteni tudja Iliánnát egy ilyen félkegyelműtől ? Valószínűtlen és kirívó az a jelenet, midőn a második felvonásban min­den megelőző ok nélkül a Bandi édes­any­ja érezni kezdi, hogy fia jön, hogy fia már ott is van, é­s erre Bandi ki is cseppen a színpadra. — Vaszi uram is igen sokat okvetetlenkedik a szín­padon, Fészek Borcsa pedig olyan monológo vág felhevülésében, mintha valamelyik szen­timentális novellából olvasta volna azelőt való nap. Az elmondottak mind olyan hibák melyeken néhány tollvonás helyre hozza az egyensúlyt. Mi ez első siker után Moldován tól még sokkal jobb műveket várunk, s ka­punk is bizonyosan. A szereplők lelkiismere­tesen megtettek mindent a darab érdekében, s a rendezés kifogástalan volt. A darabhoz a zenét, mely közte szésben részesült, Nagy Gábor írta, ki mint vendéglős kétszeres el­ismerést érdemel, hogy konyhája mellett a szépművészetekkel is foglalkozik, — még pedig nem is kontár-módra. Nagy Gábor ez idők szerint mint kiváló jó hegedűs ismeretes, s az ő érdeme az is, hogy Kolozsvárnak egy tisztességes vonós-quartettje is Van „ . szerint. 02 'dók # Mozilla a czime azon eVK„ zenéjü vig operának, mely ma a ka ,0r!­m e 1 y z e t javára fog színpadra kerülni* *e' a szorgalmas, fáradhatatlan és buzgó °' ** mely az előadásoknak mintegy eig L®ereS, képezi mindennap, megérdemli' a­­ pártfogását. Ha a közönség ma méltó^­­akar lenni, — úgy színházunk zsúfolva ! '0* g A Nagyváradon megjelenő ga­badság“ nyomán a fővárosi lapok azt Vá­dolják, hogy közelebbről K. Lapp Mikts*' asszony Nagyváradon a „Falu rossza*.^11* fellépni mint Finom Rózsi, azon jubilem­­i halmából, hogy testvére Szabó Bandi sír,*1 diászor játsza Göndör Sándort. E hir­­­désen alapszik, mert K. Pappné asszony u'* fog ez előadásban részt venni. 3­91 — A kolozs­monostori m. kir oa­dasági tanintézetnél a jövő 1871jXs tanévre a megürült ösztöndíjak és szabadh­e­lyek a nagyméltóságu földmivelés-ipar ,­­­reskedelemügyi m. kir. minisztériumnak *s évi szeptember hó 5-én 21020 sz. a. kelt rendelkezésével a következőkép töltettek le­­a betöltés alá esett 12 állami alapítványi ig töndíjas hely : Kónya András, Szekeres Ákos Ajtay Bálint, Träger Albert, Szabó Károly Szikszay Lajos, Iszlay Elek, Hell Ede, Dadik Zoltán, Gáspár Tamás, Máttyus Sámuel és Szilágyi Ferencznek adományoztatok A sza­­badhelyek közül 6: Korén Ödön, Greskovicz Ede, Domokos Ödön, Molnár Lajos, Gyik­­­ki Elek és Goger Józsefnek jön adományoz­va. Fölvétetnek azonkívül az intézetbe kölnö­vendékek is. — A beiratások a jövő tatét téli félévére október hó 1 — 5 napjai alatt tartatnak. Mindennemű megkeresésre kész­séggel válaszol: Az igazgatóság. — Ipartársulatok. Kolozsvár sz. kir. város törvényhatósága területén alakult „zsem­lyés ipartársulat* és a Szeben®*gye területén alakult „nagyszebeni molnár ipar­­társulat“ alapszabályai, a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minisztérium ál­tal a törvényes bemutatási záradékkal ellát­talak.­­ A kisbirtokosok orsz. földhi­telintézetének létesitő bizottsága kö­zelebbi ülésében az uj közgyűlést, mely azi lagzu­sokat megejtendő, okt. 19-ére tűzte ki. A közgyűlés előkészítésére egy 5 tagú bi­zottságot választott, mely az előbb megvá­lasztott 3 tagú bizottsággal Festetics gr. el­nöklete alatt együtt működend. — A mai­ megválasztott tagok Apáthy I, Beliczey , Ilovánszky Nándor, Plussics, Tisza László. Ezekhez jőnek a régi tagok Galgóczy Ká­roly, Tarnóczy Gusztáv és Kraus Lajos. A bizottság az eddigi meghatározásokat érvény­teleneknek mondotta ki. — Bécsban 1883 szeptemberén nagyszerű történeti ünnepre készülnek. Ady napon lesz ugyanis kétszázados évfordulói azon emlékezetes eseménynek, hogy Sobieski János lengyel király Bécset a török ostrom alól felszabadította. Az ünnepély művészi ré­szének rendezésével ismét Makartot bízták meg Makar­t agyában ez alkalomra merészé fantasztikus terv fogamzott meg. A Bécs kö­rül kétszáz évvel ezelőtt folyt nagy kü­zdtv­met­élő előadásban akarja a mai nemzedék szemei elé idézni. Egész katonai maneuvret akar rendezni, mely ann harcz minden fázi­sát feltüntetné. A nagyszerű képet, melynek színhelye a Leopold­ és Kaalenberg lenn, sok százezer főnyi néző közönség szegélyez­né be. A győzelem után nagy menet fogni a harcztérről az uj városházához indulni.A menet foglyokból, törökökből és török nők­ből s a kétszáz évvel ezelőtt zsákmányt esett ágyukból, zászlókból és fegyvereké fog állani. E trófeák eddig a fegyvertárba­­voltak elhelyezve, de akkor majd az uj "vá­rosházába vitetnek át. Az ünnepélyben rész­­vennének és pedig ódon katonai egyenruhá­ban mindazon ezredek, melyek elődei egy, a nagy harczban tényleg részt vettek,­­*1 kart már nagy buzgalommal dolgozik a rész letes tervek kidolgozásán, melyek iránt azonban az illetékes tényezők csak főleb fognak határozni. — A „Petőfi társaság“ vasárnap zar­­ta a szünet után első felolvasó ülését, számo­s diszes közönség előtt. A fel°­v® sok sorrendjét Péchy Imre nyitotta meg •* tőfi Dunavecsón" c­.fviű értekezésével, 20' ből a következőket em­eljük ki. A kőik­o •­lői látogatására indult. Dunavecsére, bol­t­ja Petrovics úgynevezett székálló volt. » alkalommal irta Petőfi „Egy estém ot czirati költeményét. Az öregnek nem­­8®“ E szett fiának „mestersége", sőt midőn s Gömörmegye a költőt táblabirájáva te ^ az öreg erről értesült, azt mondá »10, ...y, retném ha kocsis lenne.“ Költő fiám k sen azért haragudott, mert megváltó*8 . becsülettel őrzött Petrovics nevét. D­e­csei tartózkodása alatt Zsuzsika szüleinél l|. kott, hol egy csinos s kényelmes szó lett rendelkezésére, a minek „ebed­­. czimü költeményében is kifejezést ad­más barátai voltak itt Balla István ^ kész s Szűcs János rector. Az este ez gyobbára Bak­ánál töltötte, hol nem „tead vigan folyt a mulatozás. Petőfinek k­b. szokását képezte ilyenkor a földről a ra ugorni, mit társai közül csak o,1 *^1 gált balra, volt képes megtenni. A tokélji^ szenvedélyesen ladikázott, s ezt ,ki­­egezővel vitte, hogy a ladikot egymaga két f0. kormányos nélkül képes volt hajtani- ^j, csén készült költeményei általában D1! „»jtk*8 raiak­ Barátai Pestről is fölkeresték a ^éP6 szobácskájában, ágya fölött Bei«!** gl ti függött, melyről nem egyszer mon­d­d,­­én Istenem.“ a „Zsuzsikámhoz ,*«­ vi­­adatlan verse a költőnek ezen­­ fejáb­­ló. — Ezután Kovács Gyula a'T®' rányi Emilnek „Szerenád“ , a nyét. Szavallatát a közönség élen g«t' tapsolta.­­ Végül Margittay D0*®' u ** ko Páter“ czimű humoros rajzát ^^rul Tárgya a népéletből van véve, ^

Next