Magyar Polgár, 1883. január-március (17. évfolyam, 1-73. szám)
1883-02-14 / 36. szám
—9 A függetlenségi párt azon tagjai, kik a personal unio alapján állanak, vasárnap értekezletet tartottak. Jelen voltak : Csanády Sándor, Győry Elek, Ugrón Ákos, Prónay Gábor dr., Eötvös Károly, Kvits Gyula, Unger Alajos, Tacsy Béla, Kada Elek, Ferenczy Miklós, Incze, Duka Ferenci, Polonyi Géza, Mizey Ernő, Hoitsy Pál, Ugrón Gábor, Rády Endre, Sembery István, Csávolszky Lajos, Sárközy Aurél, Bartha Miklós és Nagy Ferencz. A tanácskozás tárgyát az képezte, hogy a függetlenségi párt azon tagjai, kik a perszonálunió alapján állanak, mily álláspontot foglaljanak el a f. hó 13-án, kedden, a függetlenségi körben tartandó pártértekezleten. Beható eszmecsere folyt e kérdés felett, melynek folyamán — mint a P. Napló írja — konstatáltatott, hogy az értekezlet tagjai a perszonál unió, belügyi kérdésekben pedig a jogegyenlőség és szabadelvűség elveire nézve egymással teljes szolidaritást vallanak , de másrészről mindent meg akarnak kísérleni arra, hogy elveikből semmit fel nem adva, a pártszakadást elkerüljék. Az értekezlet a fentebbi elveket magában foglaló három pontból álló határozatban állapodott meg, mely a febr. 4-én a Sziksiay-féle helyiségben tartott értekezlet által elfogadott nyilatkozat lényegét foglalja magában. Az értekezlet tagjai azon meggyőződésüknek adtak kifejezést, hogy a függetlenségi párt másik árnyalatával e határozat alapján a kibékülés nincsen kizárva. Az értekezlet megállapodásának végrehajtására, illetőleg a kibékülés megkísérlésére öt tagból álló bizottság küldetett ki. A képviselőház mentelmi bizottsága Grojmon Dezső elnöklete alatt tartott vasárnapi ülésében Incze József, Bartha Miklós, Mátóczy Győző és Verhovay Gyula képviselők mentelmi ügyeit tárgyalta. A bizottság Incze József mentelmi ügyében azon határozatot hozta, hogy: miután Háromszék megye szolgabírájának ítélete a ház mentelmi jogába ütközik, utasítja a ház a belügyminisztert, hogy ennek megtorlása végett a saját hatáskörében intézkedjék és eljárásáról a háznak jelentést tegyen. Bartha Miklós két rendbeli, valamint Verhovay Gyula mentelmi ügyének tárgyalása elhalasztatott. Istóczy Győzőre nézve, kit a királyi főügyész a 12 röpiratban ,Az elzsidósodott Magyaror-szág“ czimil csikkéért kért ki, — a bizottságIstóczy nyilatkozatát meghallgatván, 4 szóval 3 ellen elhatározta, hogy a nevezett képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja a háznak. Országgyülés. . . & A képviselőház ülése febr. 12-én. A napirend előtt Krisztinkovich Ede személyes kérdésben kért szót. A szombati ülésen Csorna kerület képviselője (Tóth Antal) gyanúsította őt, hogy a Rába árterének mentesítése körül összejátszott többekkel s a népet félre vezette. Ennek ellenében szóló kijelenti, hogy a kormány közeg soha sem volt! — Oh, mond az ifjú nő, ne idézd fel e kedves emlékeket! Ám Lujza folytatá: — Nekem is volt leányom, szép kis angyal, tieddel majdnem egykorú, s isten megtartotta szüleimet is. — Nos, tudod-e, mi következett be? — Ne mond meg! — kiált föl Eszter; nem akarom tudni! — Atyám meghalt bánatában a por folyama alatt. — Elég, te kegyetlen, elég! — S mintha nem lettem volna eléggé megbüntetve, isten megfoszta leányomtól is. Eszter, barátnőm, testvérem, add ide azokat a leveleket! Minő rettenetes, kétségbeesett harcz folyhatott le az ifjú nő keblében! Láthattátok volna pirulni és elhalványodni egymásután. Egyszer pirosabb volt a mezei epernél, máskor fehérebb a frissen esett hónál. Lujza és Paulina kérő szemekkel, összetett kezekkel álltak előtte. Néhány perc múlva, melyek alatt a három szív verését is lehetett hallani, Eszter lassan fölkelt, egy karos gyertyatartóhoz közeledett, kezét a lánghoz nyújtotta, s a levelek nemsokára szürke hamuvá váltak Ekkor a szoba ajtaját kinyitották, s a grófné ismét megjelent. — A tiz perez letelt, monda vidáman, erővel, vagy önkéntesen, kövessetek szép szökevények. A három barátnő szomorúan és hallgatagon lépett a terembe . Haj, gondola Eszter, Paulina elvált vagyonilag, Lujza elvált testileg, én pedig el vagyok válva színieg! . . . s alig tudta visszafojtani kitolakodó könnyeit. T. G. három-három évre megválasztott szabályozási igazgató volt s mint ilyen a törvények alapján járt el mindig. Erre nézve adatokat hoz fel, s megjegyzi, hogy Tóth Antal beszédét önérdek sugalla, különben kijelenti, hogy bármilyen visszaélésért az anyagi és erkölcsi felelősséget elvállalja. Tóth Antal megjegyzi, hogy nem a maga, hanem azon birtoktársai érdekében szólalt fel, kik magasabb osztályba jöttek, mint kellett volna , így megkárosíttattak. Elnök: Verhovay képviselő úr a házszabályokra hivatkozva, kivan felszólalni. Verhovay Gyula: T. ház! A házszabályok megsértésének esetét kötelességem a t. ház tudomására hozni. (Halljuk !) Tegnap a mentelmi bizottságban több képviselőnek mentelmi ügye volt tárgyalás alá kitűzve, a többi között Istóczy, Incze, Bartha Miklós képviselő uraké és az enyém. Először Istóczy képviselő úr sajtóügyi mentelmi ügye forgott szőnyegen. Alig hogy megkezdődött a tárgyalás, Istóczy képviselő úr irátban adta be indokait, amelyek alapján ő zaklatást lát az esetben. Amint ezt beadta, a tanácskozás kezdetét vette, hogy váljon fe,olvasható-e vagy nem ezen önigazolást irat és amint megkezdetett e felett a tanácskozás, a mentelmi bizottság elnöke jutett Istóczy és Incze képviselő uraknak és mintha félig-meddig nekem is szólt volna, hogy távozzanak a teremből, mintha valami tizek tanácsa ítélt volna szegény Istóczy feje felett. Az említett két képviselő úr kiment, én nem, mert tudtam, hogy minő jogot adnak nekem a házszabályok. Később azonban kimentem a folyosóra és fölszólítottam Istóczy és Incze képviselő urakat, hogy miért engedik magukat házszabályok adta jogaikban korlátoztatni? Erre bementünk és alig hogy bementünk, megkezdődött a tanácskozás, s az elnök ismét intett, hogy mindhárman vonuljunk a mellékterembe. Én kimentem, mert azt hittem, hogy feszélyezve lesznek az illető urak előttem, mint szerkesztő előtt a szavazásnál. Hát kimentem, de egyszer csak észre veszem, hogy félóráig tartó tanácskozást folytatnak. Én visszamentem és kötelességemnek ismertem kijelenteni, hogy tiltakozom az ilyen eljárás ellen, mert a házszabályok 38. §-a világosan kimondja minden bizottságra nézve, kivéve kettőt, de a mentelmi bizottság nem tartozik ezek közé, hogy „ezen bizottságok ülései a képviselőkre nézve nyilvánosak és épen ezért üléseik ideje a képviselőház táblájára kifüggesztendő.“ Ugyancsak a házszabályok 119. §-a megerősíti ezt, midőn azt mondja, hogy „az osztályok, valamint a központi és külön bizottságok ülései a ház tagjaira nézve nyilvánosak.“ Én egyúttal kijelentettem ott, hogy ez ügyet felszólalás tárgyává fogom tenni és a háznak tudomására fogom hozni. S ezt megtevőn, kérem az elnök urat, figyelmeztesse a mentelmi bizottság elnökét, hogy ez nem vármegyei közigazgatási bizottság, hol a főispáni önkény uralkodik, (élénk helyeslés a szélsőbaloldalon) hanem ő itt e házban csak ugyanazon jogokkal ül és ugyanazon jogai vannak, mint én nekem Czegléd város képviselőjének. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: T. ház! (Hallják!) Én azt hiszem, hogy e tekintetben mindenesetre szükséges, hogy az illető bizottság részéről is nyilatkozat történjék a felszólalás tárgyát képező ügyben. Nem lévén jelen a bizottság elnöke, azt hiszem, majd talán az ügy bejelentése alkalmával fogja a házat felvilágosítani, hogy esetleg a ház e tekintetben mintegy utasítást adhasson a bizottságoknak a jövőre nézve, ha valami olyan történt volna, ami a képviselők jogait sérti. (Helyeslés jobbfelől. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: A házszabályok világosan szólnak!) Mindenesetre meg kell hallgatni a bizottságot, hogy részéről miért követtetett el az eljárás. (Helyeslőé.) A képviselőház e havi költségirányzata elfogadtatván, a vadászati törvényjavaslatnak harmadszori felolvasása után tárgyalás alá vétetett az 1885-ik évben Budapesten tartandó országos általános kiállításról szóló törvényjavaslat. Hegedűs S. előadó utal arra, hogy iparosaink körében már rég indult meg mozgalom, mely országos iparkiállítást akar tervezni Budapesten. Ez a mozgalom nemcsak meddő nem maradt, de egyszersmind tüzetes előkészületeket és tanulmányokat hozott létre, melyeknek előmozdításához, illetőleg a czélnak létesítéséhez Budapest főváros is késznek nyilatkozott hozzájárulni. Minthogy azonban a fővárosban már 20 éve kiállítás nem volt, azóta az ország ipara és földmivelési termelése haladásának méltó feltüntetésére s az egész ügynek tervszerű előkészítésére mindenesetre leghivatottabbnak lehet tekinteni a földművelési, ipar- és kereskedelmi minisztériumot, és így úgy a közgazdasági, mint a pénzügyi bizottság, melyekhez e törvényjavaslat előleges tárgyalás végett utasítva volt, csak helyeselte a kormány azon felfogását, hogy e mozgalomnak élére állt, s az ügynek szervezését kezébe vette. Ajánlja a törvényjavaslat elfogadását. Thaly Kálmán elfogadja a törvényjavaslatot. Nem köt túlságos reményt a kiállítás hatásához, ipari bajaink valódi orvoslását azonban csak a külön vámterület eszközölheti. Ami a kiállítást illeti, abból kizárandóknak tartja a külföldön készült czikkeket s csupán a magyar művészek külföldön készült képzőművészeti tárgyaira tenne kivételt. Azt hiszi, egy ily kiállítás idegeneket is vonzana a fővárosba. Különös súlyt kiván fektetni egyes magyar czikkekre, mint az ötvösségre. Steinacker Ödön elfogadja a törvényjavaslatot; az államilag rendezett kiállításokra nézve azon meggyőződését nyilvánítja, hogy azok sokba kerülnek. Ha az állam veszi kezébe a kiállítás ügyét, annak nem szabad fiaskót csinálni, akármibe kerüljön. Azzal, hogy a kiállítást a földmivelési minisztérium rendezi, csak feltételesen érthet egyet. Az államtitkár bizonyosan bele fog betegedni, ha ő viszi az igazgatást. Ezáltal vagy a kiállítás, vagy a rendes minisztériumi ügymenet fog szenvedni. Különben elfogadja a törvényjavaslatot. Halász Géza súlyt fektet arra, hogy a képzőművészeti tárgyak kivételével csak belföldi tárgyak állíttassanak ki. E mellett megjegyzi, hogy a főváros részéről a kiállítási bizottságba felveendő tagok számát csekélynek tartja. Széchenyi Pál gr. földmivelési miniszter megjegyzi, hogy a kormány nem saját iniciatívájából, hanem a nyilvánult óhaj folytán vállalta el a kiállítás rendezését. Nem fogadhatja el Thaly indítványát, hogy a külföldiek kizárassanak, mert aszt hiszi, nem lehet dobbal verebet fogni , ez mindenesetre elriasztaná a külföldieket. Azt hiszi, hogy a kormány vezetése mellett a kiállításnak sikere lesz. A törvényjavaslat általánosságban elfogadtatván, annak 1.rpánál Thaly Kálmán sajnálkozását fejezi ki a fölött, hogy a miniszter oly röviden nyilatkozott e kérdésben, pedig az megérdemelte volna, hogy arra drága szavait vesztegesse. Szóló sem akar dobszóval verebet fogni, de nem lévén megnyugtatva a miniszter felszólalása által, azt kívánja az 1. §-ban kimondatni, hogy a kiállításból külföldi termékek és készítmények kizáratnak, egyedüli kivételt képezvén e tekintetben a magyar állami illetőségű művészeknek, ámbár külföldön készült képzőművészeti tárgyai. Hegedűs Sándor előadó kijelenti, hogy nem fogadhatja el a módosítást, mert az a kiállítás egyik célját veszélyeztetné. A kiállítás czélja az iparosok okulása is, s ha jóformán az iparosokra bizatik, mit bocsássanak a kiállításba külföldről, ez sokkal jobban megfelel a czélnak, melyet a törvényhozás elérni akar. Halász Géza ugyanoly értelmű módosítványt terjeszt elő, mint Thaly a kiállításra vonatkozólag. Csupán belföldön készült vagy termelt áruk lennének e szerint kiállíthatók, kivéve magyar művészek által bárhol készített képzőművészeti tárgyak. Steinacker Ödön a módosítványok ellen nyilatkozik. A ház szavazás útján elveti Thaly módosítványát. Halász visszavonja a saját módosítványát. A törvényjavaslat 6-ik §-a — miután Halász Géza azon módosítványa, hogy a ki- s állításig ne csak országos ipari, de mezőgazdasági kiállítás se tartathassák, elvettetett — elfogadtatott. A többi szakaszok észrevétel nélkül elfogadtattak. Ezután a villamossági kiállításra szállítandó tárgyakról szóló törvényjavaslat elfogadtatván, a napirendre nézve Halász Géza felszólalása után abban történt megállapodás, hogy a legközelebbi ülés csütörtökön tartassák, melyen a megyék háztartásáról szóló törvény fog tárgyaltatni. Ezzel az ülés véget ért, épen tapintatos eset, a katonáknak egy legitimista egylet zenei előadására való elvezetése. Az összes köztársasági lapok „reakczionárius“-nak bélyegezték meg az illető ezredest, s hogy Thibaudin hadügyminiszter szigorú rendszabályokhoz nyúlt ellenében, annál kevésbbé csodálhatni, mert a szerencsétlen ember annak idején a legélesebben elítélte a sajtó útján azon katonákat, kik a németeknek adott becsületszót megszegték. Azt mondhatná valaki, hogy a köztársaságnak érdekében áll oly tisztán köztársasági hadseregnek teremtése, amely minden pillanatban egész odaadással lépjen fel a felforgatási kísérletek ellen. Politikailag igazolni is lehetne ezen eljárást, ha kivihető lenne. De az ország közelmúltjának politikai s történeti fejlődése folytán oly sok a monarchista vagy politikailag közönyös tiszt a hadseregben, hogy eltávolításuk megbénítaná az egész mechanizmust. Csak a dezorganizálás árán lehetne a köztársasághoz feltétlenül ragaszkodó hadsereget teremteni, egy dezorganizált hadsereg pedig rosszabb a semminél, s nem képezheti a politikai állandóság biztosítékát. A radikális eljárás tehát lehetetlen, a félrendszabályok meg elkeserítik a kedélyeket, átviszik a politikai pártoskodást a hadseregbe, s megrontják a szolgálatot, melynek különben is nem csekély ártalmára van már a hadügyminiszterek gyakori váltakozása is. Konstantinápolyi jelentés szerint Nusurus pasa császári kádé által felhatalmaztatot, hogy a dunai konferencziában részt vehet, de csak azon feltétel alatt, ha a tárgyalás az illető három napra fog szorítkozni. Miután ezen határozat táviratilag Londonba küldetett, Musurus pasa a dunai konferenczia tegnapi ülésében már részt is vett. A romániai képviselőház vasárnapi ülésében Stourdza külügyminiszter a londoni Duna-értekezet határozatát közölte, melynek értelmében Románia az értekezlet munkálataiban csak tanácskozó szavalattal vehet részt. A miniszter azután következőleg nyilatkozott: „A kormány távirati úton azonnal utasította Ghika herczeget, hogy e határozat ellen szabályszerű tiltakozást nyújtson be és ünnepélyesen jelentse ki, hogy Románia ama határozatokat, melyeket az értekezlet ezen Romániát közvetlenül érdeklő és az ország szuverainitását és függetlenséget oly közelről érintő kérdésben Románia részvétele nélkül hoz, nem fogja kötelezőknek elismerni.“ A ház a miniszter szavait egyhangúlag helyesléssel fogadta. Ionesco, volt külügyminiszter, az ellenzék egyik vezére, kijelentette, hogy a képviselőház és az ország a kormánynak ez ügyben tanúsított tiszteletreméltó, helyes és hazafias magatartását méltányolja és biztosította a kormányt, hogy a képviselőház és az ország osztatlan támogatásom számíthat. Beszédét a következő szavakkal végezte: „Európa meg fog győződni, hogy valamennyi román egyesülni fog, hogy hazájuk jogait, melyek a szabad dunai hajózáshoz vannak kötve, megköveteljék.“ MAGYAR. POLGÁR (36. sz.) Paksból Írják febr. 8-ki kelettel: Máris valósulni kezdenek az aggodalmak, melyek megjósolták, hogy a trónkövetelők kérdésének felvetése s a hadügyminiszter republikánus nyilatkozatai kedvezőtlen befolyással lesznek a hadseregre. Némely tisztek forma szerint tüntetnek republikánus érzületükkel, hogy felfelé kedveltekké tegyék magukat; mások —ami sokkal roszszabb — gyanúsítani kezdenek más tiszteket, hogy megtörténjék a hadseregben is az, ami csaknem be van már fejezve a közigazgatási törvénykezés terén: az epuráczió, t. i. a nem szigorúan republikánus elemek eltávolítása. A Justice már is azt jelenti, hogy több ezredparancsnok Párisból a vidékre fog áthelyeztetni, mert köztársasági érzületük nem egészen gyanútalan. A vidéki lapok pedig majd ő, majd ama tisztet mondják monarchistának, vagy klerikálisnak, s megrendszabályozásukat követelik. Olaj volt a tűbe a montpellieri — nem 1883. febr. 14. Egy kis tanügyi statistika és még valami. (Folytatás.) Városunknak még mindeddig nincs részletes egészségügyi statistikája. A város egyes részeinek az egészségre nézve kedvező vagy ártalmas fekvését, talaj- és lakásviszonyait tüzetesen nem ismerjük. Szakértő orvosok egyes tanulmányaiból és magánnyilatkozataiból értesültünk annyiról, hogy hidelve, kétvízköz és a külközép városrész északi része nagyobb mérvű halálozást tüntetnek föl, mint a többi városrészek. Váljon amaz észleletünk bizonyít-e a külközép-külmagyar kerület egészségtelensége mellett ? Nem merjük egész határozottsággal állítani. Ismételjük, hogy nem követelünk adatainknak feltétlen hitelt, azok meg nincsenek rektifikálva. De ha meggondoljuk, hogy a rektifikálás eddigelé rendszerint legkisebb létszámot eredményezett, mert az összeírásokban némely gyermekek, hibásan, többféle kategóriában is előfordulnak, és így talán egyik-másik városrész tanköteles gyermekeinek létszáma most is kevesebbre fog leszállíttatni, valóban csekély kilátásunk lehet arra, hogy a szóban forgó városrész kedvezőtlen aránya megváltozzék, megjavuljon. Ám ne vonjunk le semmi következtetést. Szorítkozzunk egyelőre csak arra, hogy a tényt konstatáljuk, úgy, amint azt a tankötelesek összeírásában olvashatják. E tény egy kérdést vet föl, mely feladványul ajánlkozik orvosainknak és városi hatóságunknak. Nem vagyunk orvosok. Nem ismerjük a test bajainak, a test halálának okait. De fogadni mernénk reá, hogy gyakori esetben a lélek baja és a test halála között okozatos öszszefüggés van. Egyszerűbben szólunk: tudatlanság is rövidíti az életet. Ki fogja ezt tagadni ?