Magyar Polgár, 1884. április-június (18. évfolyam, 76-149. szám)
1884-06-03 / 127. szám
Tizennyolczadik évfolyam 127. (rendkívüli) szám. Kolozsvár, 1834. kedd, junius 3. Előfizetési díj: Egész évre 18 m. Félévre 8 frt. — Negyedévre 4 frt.. Egy hóra 1 frt 60 kr HIRDETÉSI DU: Egy négyszög centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők, iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték: minden hirdetés után 26 kr. — Nyílttér: sora 26 kr. Szerkesztőség és kiadóhivatal „Magyar Polgár“ könyvnyomdája iBelkMt '-llat» a. u Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivitelére Hasznalhatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR, JUNILIS 2. A tegnapi merénylet. Vannak esetek, melyek jellemzésére az ember nem találhatja meg hamarjában az igazi szavakat. Van egy foka az örömnek, a lelkesedésnek, és van egy foka a haragnak, a felháborodásnak, melyben minden magasztaló, és melyben minden sértő s megbélyegző szó egyszerre tolul az ember ajkaira. És akármit, akármennyit mond, sohasem képes hiven kifejezni azt, amit belsejében érez, így vagyunk a tegnapi merénylettel is. Hogyan találjunk szavakat jellemzésére? Hogyan fejezhessük ki hiven sértődöttségünket? Hogyan bélyegezhessük meg eléggé azokat, kik ez ocsmányság értelmi szerzői és véghezvivői voltak? Az a fényes, impozáns ünnepélyesség, melylyel tegnap a kolozsvári választókerület jelöltjét a szabadelvűpárt fogadta, — a nagy utczában a legborzasztóbb kő zápor által zavartatott meg. A nagy utczán végig minden egyes kocsira valóban záporként omlottak a kövek. A szabadelvűpárt számos tagja kisebb-nagyobb mértékben megsebesült. A kocsikon levők legtöbbjét érte egy-egy kő. Megmagyarázhatóan, hogy maga a képviselő-jelölt sértetlenül menekült meg. És megmagyarázhatlan, hogy a gyilkos attentatumnak emberélet nem esett áldozatul. Szonyu jelenet volt. Az utcza mindkét feléről, s a mellékutczákból a legdühödtebb ostromökölnyinél nagyobb kövekkel. Középen 70—80 járműből álló kocsisor, melynek a pusztulás elől egyetlen menekvése volt: az őrült vágtatás. Agyonüttetni az ostromlók által, vagy agyongázoltatni elragadó lovak és összetorlódott kocsik között, e két eshetőség állott ama közel 300 ember előtt, melynek a fékevesztett tömeg őrült dühvel életére tört. Csak két-három kocsinak kellett volna összeakadnia. Vagy akár csak egy lónak megbokrosodnia, vagy bár megbotlania. Egymásra torlódott volna egy egész sor! Egész torlasz emelkedett volna lovakból, kocsikból és — emberekből ... a szabadság, egyenlőség, testvériség, —a függetlenség nemes eszméinek nagyobb dicsőségére! A vak véletlen megmentette városunkat egy nagy szerencsétlenségtől. Értelmes lovak megmentették Kolozsvár intelligentiájának egy jelentékeny részét is. izi vad állatok őrjöngése elől! Mindösse egy csomó sebhely, egy néhány nyorék, és minden testi sebnél vérzőbb. Gyógyíthatlanabb lelki sértődöttség fogja hirdetni azt a gyalázatos eseményt, melynek színhelye tegnap Kolozsvár volt. Csak sebhelyek, csak nyomorékok ! A kik nem provokáltak senkit sem arra, hogy életükre törjön. A kik egy jellegében nagyon mérsékelt, a rend és tisztesség legbensőbb korlátai közt mozgó szép tüntetésben hallgatag kifejezést adtak elvi meggyőződéseiknek. Voltak olyanok is, kiket csak kíváncsiság vezetett az indóházhoz. Voltak a jelöltet kisérő 70—80 kocsin kívül még utasok, kik az omnibus vonattal érkeztek, köztük nők, és gyermekek is! Mindegyvolt a vérszemre kapott csőcseléknek, ő csak szórta, vágta a követ, vakon, őrülten, mindenhez és mindenkihez! Úgy volt, hogy Jókai Mór is jön! Úgy volt, hogy nemzetünk e halhatatlanja szintén lekíséri vejét Kolozsvárra. Hála istennek, hogy nem jött el. Hála istennek, hogy e véletlen által megmenekültünk legalább attól a lemoshatlan gyalázattól, hogy az „ország második városáéban kővel meghajigálják az ország első regényíróját, egyik legünnepeltebb nagyját ! Bizony szép lett volna! Jókai Mór vérző fejjel! Vagy (mert hogyne volna jogunk számbavenni a bekövetkezhetett esélyeket is!) — Jókai összezúzva egy halmaz kocsi rom alatt! Kit ne fogna el a legmélyebb elkeseredés, ha elgondolja csupán ez egy eshetőséget is, melyhez annyi chance-ot szolgáltatott Jókai úti tervén kívül a merénylő vadállatok gyilkos dühe? Kik rendezték a merényletet? Honnan jött a kezdeményezés ? Kik voltak értelmi szerzői? Csak úgy magától, minden fölbujtogatás, minden szervezés nélkül állott fel a nagy utcza mentén két sorban néhány száznyi csőcselék ? Csak úgy hirtelenben jutott eszébe, hogy most meg kellene dobálni valakit, aki jön, s azokat, akik kisérik? Csak a véletlen játéka volt ez egyöntetűen, mintegy parancsszóra működő banda ádáz ostroma ? Nem! A támadás nem pillanatnyi megfeledkezés, vad indulat műve, hanem rendszeresen, gondosan előkészített merénylet volt! Honnan jött a kezdeményezés? A merénylet politikai „tüntetés“nek volt szánva. A szabadelvű párt egyik jelöltjét illette, ki program beszédet jött mondani. És illette pártfeleit, kik üdvözlésére gyűltek. A kezdeményezőket tehát valamelyik politikai párt fanatizáltjai között kell keresnünk. Valamelyik politikai párt néhány tagjának szenvedélyét fokozták arra az őrületre, hogy köveket adjon a csőcselék kezébe, békés polgárok megostromlására. Kereshetjük-e a merénylőket a szabadelvű pártban ? Kereshetnék-e a kezdeményezőket a függetlenségi pártban, ha Bartha Miklóst és kíséretét dobálták volna meg? E kérdésekben benne van a válasz. Ments’ isten, hogy a függetlenségi pártot összességében vádoljuk a tegnapi merényletért. De a kezdeményezők, a merénylők kétségkívül a párt tagjai közül valók. Ez a dolog természetéből következik. Ezt hiába tagadnák, hiába utasítanák vissza. Senkit se győzhetnének meg arról, hogy nem így van. És meg nem gyöngíthetik semmi által azt az ítéletet, hogy minden kő, melyet tegnap fanatizált dühöngők embertársaikra dobtak, a legérzékenyebben a függetlenségi párt renomméját sebezte meg. Bizony ezt is meg kellett volna gondolni azoknak, kik felkorbácsolták a csőcselék szenvedélyeit! És kellett volna ilyen eshetőségekre gondolni azoknak is, kik a rendszeres elkeserítés fegyverével dolgoztak a politikai ellenféllel szemben! Attól kezdve, hogy valaki békés természetű,józan életű ember, — egészen addig, hogy vérben forgó szemekkel követ ragad s kész ezt hozzávágni akár a Jókai Mór fejéhez, —a fokozatos praeparálás hosszú processusa szükséges. A tegnapi következmény élénk emlékezetünkbe hozhatta az előzményeket. Azon mindig ingerült és heves, sokszor féktelenkedő harcz egyes fázisait, melyet Kolozsvártt a szabadelvű párt ellen systematice folytattak. Az a kő, melyet ekkép (habár vérengzés végczélja nélkül is) a szenvedélyesség lejtőjén elgörditettek, tegnap a nagyutczában ezredmagával békés, előkelő polgárok fejeihez repült s onnan vissza ama pártra, melynek kebelében nem tudták eléggé megbecsülni azt a latin közmondást, hogy : „Quidquid agas, prudenter agas, et respice finem!“ És a hatóság, a polgármester, a főkapitányság, közbiztonságunk őrei? Városszerte óriási a felháborodás ama tehetetlenség, igazi gyávaság miatt, melyet hatóságunk a tegnapi merénylet dolgában tanúsított Előre figyelmeztetve volt, hogy a bevonulásnál történni fog valami. De nema tett semmi intézkedést a fenyegető és tényleg bekövetkezett veszély elhárítására. A nagyutczában sorakozhatott végtől-végig a kődobáló csőcselék, olyan feszélyezetlenül, mintha előleges hatósági engedély mellett fogna gyilkos szándékú munkájához. Fegyveres erő még csak nem is consignáltatott. A nagy-utczai merényletnél a hatóság teljességgé nem mutatta magát És mikor a hatósági gyávaság következtében vérszemre kapott csőcselék be mert tolulni a belvárosba, a főtérre, közvetlenül a városház elé, — ez a hatóság tettenül tűrte, hogy a tömeg órák hosszat garázdálkodjék, fütyöljön, kiabáljon, szitkozódjék, káromkodjék és bántalmazza a rendőrséget ! Semmi intézkedés nem tétetett. A hatóság összekulcsolt kezekkel várta, hogy váljon zendüléssé fog-e fajulni e tartós botrány, avagy pedig isten kegyelméből megjön a csőcseléknek az esze és nagyobb kihágások nélkül hazatakarodik. A mennyei gondviselés végre megkönyörült elhagyatottságunkon s egy jókora esővel szétugrasztotta a szabadon garázdálkodókat. És a csőcselék azzal a benyomással oszlott szét, hogy Kolozsvártt senki és semmi sem akadályozza akárminő botrányos kihágás viscenirozásában. Minden megvolt, ami gusztust csinálhatott a folytatáshoz. A hatóság kegyelemre megadta magát a garázdálkodóknak és Kolozsvár tegnap védtelenül állott! A szabadelvű párt pedig épen vo g e f r e! Ez tűrhetetlen állapot. A hatóság gyengesége, vétkes mulasztásai problematikussá tették a személybiztonságot, esetleg talán a vagyonbiztonságot is. A politikai nézetek szabad nyilvánítása majdnem lehetetlenné vált. Ilyen hatósággal nem mehetünk a választások elé! Veszélynek van kitéve a város lakossága, pártkülönbség nélkül, miután a mob nem ismer politikai elveket, s bizonyos fokon túl az alsóbb rendű választóközönség nyugodtságát se biztosíthatják legbefolyásosabb vezetői sem. Fenyegetve vagyunk. Segélyt kérünk az erőszak és a hatósági tehetetlenség szövetkezett veszélye ellen itt A nagy-utczai merénylethez. Tekintélyes kézből a következő reflexiókat vesszük: Pünkösd első napján, midőn a menybemenetel magasztos ünnepét ültük, midőn majdnem két évezreddel ezelőtt a szeretet tanát hirdették, midőn még rgvirvasisticus századunkban, az emberiség egy nagy része a megváltó emlékét áldja városunkban, — ugyane napon az emberek legundokabb szenvedélyei lettek felkorbácsolva s a czivilizált izgatok munkája következtében a söpredék és a nép salakja vette az uralmat kezébe. Sehol senki, ki a társadalmi rendet hatályosan védje! A hatóság, tehetetlenségében, vagy gyávaságában, vagy népszerűség hajhászásában, egy előre jelzett botrányt megakadályozni nem tudott, nem akart. A dolog története a következő: A szabadelvű párt előtte hirdette plakátjaiban, hogy képviselőjelöltjét, Hegedűs Sándort, érkezése alkalmával a vasúti indóháznál fogadni fogja. Az előkészületek a párt részéről megtörténtek. Az intelligenciának legnagyobb és tisztességes része, kik itt a nyilvános életben szerepelnek, tömörült a fogadtatásra. A kocsik hosszú sora gyűlt öszsze, s kimentek tisztelt jelöltjük elébe, hogy fogadják. Ezen menethez csatlakozott a város polgármestere és annak főkapitánya. Midőn jelöltjüket az indóháznál fogadták, nagy utczán a két sorban felállított tömeg a kocsisorra kőzáport zúdított. Tekintélyes polgárok, tanárok, hivatalnokok többen megsérültek és a lapidatio áldozatai lettek; szemet ütöttek ki, fogat vertek be, és hogy emberhalál nem történt, nem a jóakaratnak hanem a véletlennek köszönhető. A polgármester és a főkapitány elsők voltak a menekülésben s a helyett, hogy kötelességüket tették volna, a raintkell ott hagyták a választókat és jelöltet s átadták őket a nép ostracismusának. A felháborodott tömeg ezerével becsődült a városház elébe, ott kurjongott, ott ordított, insultálta a hatóságot és a szabadelvű pártot és ordítozva, fütyörész- Egy szám ára 5 krnjezar