Magyar Polgár, 1885. július-december (19. évfolyam, 148-301. szám)

1885-10-10 / 233. szám

233 szám. Kolozsvár, 1885. szombat, október 10. Tizenkilenczedik évfolyam. ............................................. . . . .................... Előfizetési dijak: egész évre................................76 frt. Félévre......................................8 frt. Negyedévre..............................4 frt. Egy hóra ... ... 1 frt 60 hr Mindennapi elárusításra helyben, az eláru­sítóktól vagy a kiadóhivatalból elvive: Egy szám ára 5 kr. Hirdetési díjak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvez­ményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttér sora 36 krajczár. — SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL MAGYAR POLGÁRI KÖNYVNYOMDÁJA Belközéputcza 4. sz. Megjelenik mindennap, vasár- és Ünnepna­pok kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR OKTÓBER 9. Béke. A­mit az európai diplomáţia nem remélt, az bekövetkezett. A szultán ösz­­szeölelkezett Sándor bolgár fejedelem­mel. Nem ugyan természetben, hanem csak táviratilag, a­melyet talán később követni fog ama más nemű ölelke­zés is. A szultán a déli- és keleti-bulgária egyesítésének tényét a saját hozzájáru­lásával szentesítette, Sándor fejedelem tehát úr lett Philippopolban is még pe­dig vérontás nélkül. A bulgárok uniója tehát ténynyé vált. Ez a külpolitika legújabb esemé­nye. Az egyesített tartományokban ez­után Sándor fejedelem fog uralkodni, s a szultánnak csak az a joga lesz, hogy őrködjék a fejedelem kormányzata fe­lett, nehogy egy szép reggel arra ébred­jen a Bosporus ura, hogy az egyesült bolgárok fejedelme, mint bolgár király teljesen függetlenítse magát és népét a szultán fennhatósága alól. A szultán, s különösen kormányá­nak habozó politikája és fejvesztettsége idézte elő, hogy egy meg nem engedett módon létesített állam­alakulás, mely a porta fennhatósági jogának érzékeny meg­csonkítását eredményezte — tényleg lé­tesüljön. Ha a szultán kormánya nem vesz­ti vala el a fejét a bulgáriai államcsíny hallatára, s a rendelkezésre álló eszkö­zök alkalmazásával féket igyekezett vet­ni a bolgár­ egységesítési mozgalmaknak — akkor ma nem kellene a felett tű­nődnie : váljon az az állapot, melyet kénytelenségből szentesített, meddig ma­rad meg mai medrében, s mikor fog az az újabb csíny bekövetkezni, a­mely a szultán mai fennhatósági jogának teljes megsemmisítését fogja eredményezni. Az a körülmény, hogy a szultán beleegyezésével létesített unió nem fog sokáig a mai állapotban megmaradni — az előre látható. Sándor fejedelem most megelégszik ugyan azzal az eredménynyel, hogy egy jelentékenyen megnagyobbodott ország felett uralkodhatik, de a­ki ismeri a né­pek hajlamait, az átláthatja, hogy a szét­vált népelemek egyesülése mindig csak előjele szokott lenni annak a törekvési irányzatnak, mely az idegen hatalom alól leendő teljes függetlenség megteremtését elengedhetlen szükségességnek tartja. Igen valószínű, hogy a szultánnak nem is kell nagyon sokáig várnia arra a pillanatra, a­melyben egy leendő bol­gár király azt az üzenetet küldje Stam­­bulba: Felséges collega! Semmi szüksé­günk nincs arra, hogy Bulgáriában ket­ten is uralkodjunk. Ezt az előrelátható eredményt is csak magának tulajdoníthatja a törökök ura. Hogy az európai diplomácia mit fog majd ehhez az újabb meglepetéshez szó­lani, az is előrelátható. A szultán és kormányai minden ilyen mozgalommal szemben tehetetlenek. Éppen ennek a tehetetlenségnek a kifolyása a bolgár unió is. A török kormányzás tehetetlen­sége idézi elő, hogy a fennhatósága alá tartozott külön népelemekkel szemben uralmi jogainak nem képes tekintélyt biztosítani. Az ó­szerbek, a mac­edoniai néptörzsek nemsokára követni fogják a kelet-ruméliai bolgárok példáját. Az eu­rópai hatalmak tanácskozni fognak ak­kor is a helyzet felett, s tudni fogják oly módját találni a tanácskozásoknak, hogy az alatt a szultán megint kényte­len lesz összeölelkezni a görög és a szerb királyokkal, s így a gyakori ölelkezés között fogja csak észrevenni magát az egykor hatalmas porta, hogy az ő szerepe, legalább Európában, le van játszva. Szomorú sors ugyan egy rettegett hatalmasságra nézve, aránylag rövid idő­közökben veszteni el a tért lábai alól, de ezt meggátolnia, úgy látszik, nem ké­pes többé. Az úgynevezett „keleti bonyodal­makénak előbb-utóbb végeket kell ér­niük. Az európai diplomatiának most csak az a feladata, hogy ezen bonyodal­mak megszűnését elősegítse. A bolgár unió kérdése tehát most már úgy, a­hogy, békés után nyert el­intézést. Meg fogja-e akadályozhatni a porta, hogy ebből a tényből újabb, s ta­lán európai bonyodalmak származzanak, az most még nem tudható. Az európai hatalmasságok közül többnek jelenté­keny érdekeik vannak érintve a Kelet- Ruméliában létrejött államalakulás ál­tal, s különösen Oroszország az, mely a saját keleti prestige-ének folytonos megsértését aligha fogja nyugodtan szem­lélni. Monarchiánknak, mint szomszédos államnak, szintén éber figyelemmel kell kísérnie minden mozgalmat, mely a ke­leten újabb államalakulásokat von maga után. A legújabb államalakulás szentesítése ellen nincs okunk kifogásokat tenni, mert a szultán hozzájárulása által ennek a kér­désnek végleges rendezése úgy sem ére­tett el. Egyszerűen a szultán fennha­tósági joga csorbult meg, ebben pedig még sem ránk, sem az érdekelt hatal­masságokra nézve valami evidens veszély nem létezik. Ha a török kormány erőt­len a veszélynek elhárításában, az euró­pai hatalmasságoknak mi okuk sem le­het a porta erőhiányát kipótolni. Most tehát egy időre feleslegessé van téve az európai diplomácia beavat­kozása. A hí­resztett hadi készületek is abban hagyatnak, hogy meddig fog szünetelni ez a készülődés, az bizony­talan, de hogy nem sokáig — az előre látható. Mindaddig, míg az örökös forrongás színterét képező keleti tartományok kor­mányzata véglegesen nem rendeztetik, míg az ott élő népelemek egyesítésének és függetlenítésének munkája végre nem hajtatik, addig nincs kilátás arra, hogy a „keleti kérdés“ levétessék az európai diplomácia tanácskozásának napirendjéről. Mi ezúttal csak örülünk annak, hogy ez a legújabb bonyodalom, habár csak ideiglenesen is, a­nélkül oldatott meg, hogy anyagul szolgált volna egy újabb keleti hadjáratra, de másfelől monar­chiánk kormányának őrködnie kell foly­tonosan a keleti események felett, ne­hogy egy újabb „meglepetést” minket is olyan készületlenül találjon, mint a­hogy a bolgár államcsíny a magas portát ta­lálta. Kérdés, hogy egy minket is kö­zelről érinthető újabb bonyodalom ese­tén, mi is épp­oly könnyűszerrel véd­­hetjük-e meg érdekeinket ölelkezés útján, mint a­hogy a szultán lealkudott a jo­gaiból a Sándor fejedelemmel való ölel­kezés által. p ______TÁRCZA. „Páriák.“ Egy beszély-füzet jelent meg Aigner La­jos kiadásában, czime: „Páriák“, legjobb és legszivesebben olvasott beszélyiróink egyike, Vért­esi Arnold írta. Tartalma: A halhatatlanság. A férj be­csülete. A pártfogó. A játszótárs. Egy kis lux. Szépen, megkapóan van elbeszélve vala­mennyi. Ha kezünkbe vettük, nem tudjuk a könyvet letenni míg végig nem olvastuk, s ha végig olvastuk, önkénytelenül felsóhajtunk. S ez a sóhaj! Nincs benne egy szó se, a­mi nem igaz, tudjuk, hogy az, mit elmondott, csakugyan olyan siváron rideg, s olyan gyászosan sötét, és mégis, mégis úgy szeretnénk melléje valami nem igazat, a mi vigaszt adjon e mellé a sok elkomorító igaz mellé, egy kis hazug, de mégis jól eső költészetet. Rikasson meg bennünket, de ne hagyja ott, törülje le könyeinket. Tört szívek, ezárt nem érő küzdés, boldogtalanság mindenütt, erény érdekből, jótett önzésből, ész szív nél­kül, stb. stb. ezek vannak megrikató szépen elmondva e könyvben. Fájdalom, boldogtalanság mindenütt, se­­hol egy parányi vigasz, egy pillanatnyi öröm. Vértesi igazi beszélyíró. A­mit elmond, az mind előttünk történik, az mind jól van elmondva. Alakjait ismerjük, jellemei indokol­tak, a szenvedély szemünk előtt támad, fej­lődik. Nem mozzanatokat, részleteket, hanem egészet ad. Nem csak megüti a húrt az olvasó lelkében, hanem játszik is azon­­ borongó gyászdalokat. Vértesinek ez a specialitása, s e genrő­­nek próza irodalmunkban ő egyedüli képvise­lője. Ugyanazt adja ő prózában, a­műt versben Vajda János. Nem nézi ő, mint sokan ráfogták, a Pes­simismus fekete szemüvegén keresztül a vilá­got. Ez nem igaz, hanem sajátos hajlama azt mutatja meg neki, azt láttatja meg vele leg­inkább, a­mi a valódi életben is igazán sötét, a­miből maga a pessimismus is lett. Nem mondja ő sehol: „Nézzétek! ilyen nyomorult ez a lét!“ — mint azt egy pessimistikus író tenné, hanem: „nézzétek, ez a szegény ördög milyen nyomorult! Sajnáljátok!“ „A h­a­lhat a 11 an­y­ag“ czímű egy poe­­tikus hajlamú szegény nevelőnek a históriája, a­ki beleszeret princzipálisának ugyancsak poe­­tikus hajlamú, de büszke, gazdag leányába. Kap attól emlékbe egy versfü­zetet, ajánlva: „a rokon léleknek emlékül!“ Azután elindul, mint oly sok szerelmes tette már, ideáljának egyet­len biztató szavára, küzdeni, dolgozni, hogy hozzá hasonló magasan álljon és úgy járt, mint a­hogy az életben rendesen történik, nem sok­ra ment. Azaz, nem ment semmire. „Azt susog­­ták, hogy éhen halt meg. De ki hitte volna azt el? Én magam se hittem. Még akkor olyan fiatal voltam.“ „A férj becsülete.“ Rivában, a Gar­da-tó vidékén történik. Egy beteges kedélyű, sentimentáló német ifjú plátói viszonyt foly­tat egy családi becsületéről közép­korbeli felfo­gással féltékeny gróf nejével, ki nevelőnő volt s a gróf emelte magához. A leirás után ítélve angyali teremtés, kit férje örökös féltékenysége zárdái életre kényszerit és kinéz. A viszony a lehető legártatlanabb, megelégszenek vele, ha csak látják egymást. Elveszített és megtalált zsebkendő, egy elhagyott rózsa elég boldogsá­gukra. Egy kis kápolnában szoktak rendesen találkozni. A férj megtudja a dolgot, halálra ítéli nejét, kinek saját magán kell az ítéletet végrehajtani. Drákói eszme! Egy csónakázás alkalmával megtörténik, a grófnő eltűnik, ke­resik a gróf vezetése alatt, de csak egy üres sandolint találnak. „Csak egy ember élt, ki jogot tartha­tott kérdőre vonni B. grófot. Az az ember el is jött Nizzából, betegen, összetörten, félig haldo­kolva. A gróf azt felelte neki, hogy őrültekkel nem verekszik. Hanem másnap mikor épen együtt mentünk, utánunk jött. — Arról értesültem, — szólt, kevélyen, hogy ön tegnap nem őrült volt, csak részeg. Szolgálatára állok!“ Következő reggel a Villa Fiorio mögött találkoztunk. A gróf golyója átfúrta a szegény beteg mellét. Jobb is volt, mintha még soká szenve­dett volna. Sem tüdejét, sem szívét nem lehe­tett volna már többé meggyógyítani.“ Tragoedia beletéve egy románcz ke­retébe. „A pártfogó“ egyik legszebb darabja e szomorú képekkel teli albumnak. A gazdag ember fia és a szegény özvegy asszony fia együtt jártak iskolába. Mint az né­ha megtörténik jó pajtások lettek, a gazdag úgy okoskodott, hogy tanulhat amattól a fia, a sze­gény meg, hogy jó pártfogó lesz a gazdag fiúból. A szegény asszonynak volt még egy kis leánya is. Elmúltak az iskolai évek, még min­dig karonfogva jártak, még mindig a régiek- Csak a gazdag apa morgott, hogy mit jár az a fiú­ még mindig olyan sokat ahhoz a házhoz ? És még azután is oda járt. A gazdag ember fia addig könyörgött az apjának, mig végre könyörült azon a beteges, szegény ör­dögön s mivelhogy máskép is jónak látta el­küldeni azt az embert, hogy vége szakadjon ennek a nagy barátságnak, hát megszólította egy pár hatalmas, befolyásos ismerősét, azok azután beszúrták az ifjút valami kis hivatalba — jó messze. De a fia azért csak ezután is oda járt aház a házhoz. Egyszer a gazdag em­ber kikocsizott városligeti nyaralójából, a fa­sor közepe táján egy fiatal párt vett észre , úgy rémlett neki, mintha az az ifjú az ő fia volna. Hátha még többször arra kocsizott volna ?! A szegény asszony mindegyre készült a fia után. Egyszer csak megérkezik a hír, hogy fia tüdővészben meghalt. Gyönge mellével agyon dolgozta magát a sok munkában. A szegény asszony szép álmainak vége. De a remény! Hátha nem jár az a gazdag fiú hiába a házhoz? Oda járt őket vigasztalni. Egyszer azután elkapott, töredezett han­gokat hall ki a konyhába a szegény asszony: — Meghalok! — Berta! — A Dunába ölöm magamat. — Hiszen még minden jóra fordulhat, Berta .. . Lásd, ha atyám nem élne ... Zokogás. — De hiszen esküszöm neked, Berta, es­küszöm, hogy szeretlek, csak téged szeretlek. A szegény asszony remegve állt ott az ajtó előtt. Lehetséges volna-e, hogy ez az em­ber, kit úgy imádtak, mint jóttevőjüket, szé­gyent hozott volna reájuk ? Igen. De Alfréd esküszik, hogy mindent jóvá tesz. Addig mindig biztatta. Ő nem, de a halál. A szegény asszony kap tőle havonkint 30 forintot. S ezért, hálás. Később gazdag lányt vesz feleségül a gazdag fiú. A házas ember­nek több a kiadása, a szegény asszony belátja ezt, s a 15 forinttal is megelégszik. Aztán még mindig akad valami eladni való a Berta szép ruháiból, azok is mind a jótevő ajándékai vol­tak. Az isten áldja meg érte! — sóhajtott a szegény bamba asszony. S mikor a fényes nászmenet kijött a templomból és a hintók hosszú sora elrobo­­gott, egy szegény öltözetű, összeaszott, biczegő öreg asszony a tömegből áldólag nyújtotta ki kezét utánuk, hálás könnyeket törülgetve ki szemeiből.“ „A játszótárs“ egy szegény kis Savo­yard fiú megható története, kit egy tetszelgő, nagy­úri fiatal asszony beteges fia mellé fogadnak meg játszótársnak. Az elbeszélés egy kissé hosz­­szadalmas, de a füzet „Páriák“ czíme alá ez a történet illik legjobban: „Egy kis lux“ — kevesebb szerencsé­vel van megírva, mint a többi. Miserere egy keringő dallamára. Nagyon is pikáns. M­y Do 6. Az országgyűlési szabadelvű párt szerdán délután 6 órakor Szathmáry Miklós elnökletei alatt tartott értekezletén „a katonai (honvéd) ható­ságok által közigazgatási úton hozott, kártérí­tésben marasztaló határozatok hatálya és meg­­támadhatása tárgyában“ beadott törvényjavas­lat tárgyaltatott. A tárgyalás megkezdettén, Po­­povics Vazul előadó tüzetesen indokolta a tör­vényjavaslatot, mely átalánosságban és részle­teiben elfogadtatott, mire a tanácskozás véget ért. Az igazságügyminisztérium részéről Szent­­györgyi Imre államtitkár volt jelen. Az osztrák és magyar kormányok meg­bízottjai Matlekovits államtitkár elnöklete alatt a monarchia mindkét államában hasonelvek sze­rint rendezendő szabadalmi törvény reformja ügyében szerdán este tanácskozást kezdtek. E tanácskozásokban, melyeknek alapját kész dol­­gozat képezi, az osztrák kormány részéről Werz János miniszteri tanácsos, dr. Weigelsberg Bé­la osztálytanácsos és Opitz levéltárnok, a ma­gyar kormány részéről pedig Schnierer minisz­teri tanácsos és Grum osztálytanácsos vettek részt. A tanácskozások több napig fognak tar­tani. A franczia választások hatása. Bécsből ezeket jelentik a Nemzetnek. A­ki azt hiszi, hogy a Francziaországban legutóbb bekövetke­zett nagy fordulat nincs hatással a külpoliti­kai helyzetre más téren is, erősen téved. A franczia választások által teremtett helyzetet itt is úgy fogják fel, hogy a viszonyok tisztá­zódásáig Európa kénytelen lesz — jobban még mint eddig — aggódva tekinteni arra, vájjon nem zavarjá- e még jobban föl a világrész ál­lapotait a franczia pártok kísérletei. A nagy s erős köztársasági kormányzat tartózkodhatott minden oly kalandtól, mely — hizelegjen bár a nemzet szenvedélyeinek — nagy megpróbál­tatásokat s nagy koc­kázatokat idézhet föl. Váljon a meggyengült, s léte féltésével bajlódó köz­társaság nem fog-e abba a kísérletbe jönni, hogy kövesse elődje, a második császárság vég­zetes példáját, hogy kifelé való koc­kázattal állítsa helyre bent megingott prestigeét. S ha ő nem teszi, nem­ félő e, hogy ily irányú izgatással fogják megkísérteni az újból erőre kapott monarchisták, hogy a­mi a mérlegen a néphangulatból javukra még hiányzik, elnyer­niük lehessen. Ha a legközelebbi napokban azt fogják önök tapasztalni, hogy a kormányok még kellemetlen „bevégzett tények“ pure et simple elismerése árán is az eddiginél nagyobb mértékben óvatosak lesznek s kitérnek minden complicatiora vezethető kérdés elől, s minden áron oly viszonyok helyreállítására törekesz­­nek, melyek közt a nagyhatalmak meghason­­lása (legalább egy újabb „meglepetésig“) ki lesz zárva: ebben a franczia eseményeknek is része lesz. Salisbury nyilatkozata. Nawportban a kon­zervatívok meetingjén Salisbury marquis kor­mányelnök legelőbb is azt konstatálja, hogy a Balkán-félszigeten végbement események nem alkották meg azt a Nagy-Bulgáriát, melyről a san­ stefanói szerződésben volt szó. Mióta az orosz csapatok Kelet-Ruméliából kivonultak, megkezdődtek ott a nemzetiségi mozgalmak. A berlini szerződésnek Bulgáriára és Ruméliára vonatkozó pontja nem maradt jótékony hatás nélkül. Rumélia és Bulgária egyesülése minden­esetre csak oly alakban volna elismerh­ető, mely a szultán fenhatósági jogait nem csorbítja.­­ Áttérve a belügyi politikára, a kormányelnök Izlandban létesítendő nagy reformok szükséges­ségét emeli ki, szem előtt tartva mindenkor a birodalom egységének csonkítatlanul való meg­óvását. Szükséges továbbá, hogy a gyarmatok szorosabban kapcsoltassanak az anyaországhoz. Salisbury kijelenti, hogy híve annak az eszmé­nek, mely módot kíván találni a földbirtok el­adásának megkönnyítésére. Végül kijelenti a kormányelnök, hogy a konzervatívok az állam és az egyház közti kapocs föntartását akarják. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése okt. 8-án. Elnök bejelenti, hogy az igazságügymi­nisztert a mai ülésen Szentgyörgyi Imre ál­lamtitkár helyettesíti, a­kit a szólás joga meg­illet. Tibád Antal a tegnap megejtett válasz­tás eredményét felolvassa. E szerint a delegá­­tióba megválasztottak : Andaházy Pál, Andrássy Tivadar gr., Appo­­nyi Albert gr., Bausznern Guido, Bárczay Ödön, Bende Imre, Beöthy Ákos, Bethlen Ödön gróf, Bohus Zsigmond, Boros Bálint, Cserná­­tony Lajos, Dániel Ernő, Gaál Jenő (pécs­­kai), Gáli József, Harkányi Frigyes, Hegedűs Sándor, Horváth Gyula, Ivánka Imre, Jókai Mór, Keglevich István gr., Kresztics György, Kubinyi Árpád, Latinovits Gábor, Láng Lajos, Miskatovics József, Perényi Péter br., Prilesz­­ky Jádé, Rakovszky István, Szalay Ödön, Szerb György, Széll Kálmán, Szilágyi Dezső, Szilágyi Virgil, Szlávy Olivér, Tisza Lajos gr., Vukoti­­novics Lajos, Wahrmann Mór, Wodianer Al­bert báró és Fáik Miksa, póttagjaiul pedig megválasztottaknak: Visi Imre, Fackh Károly, Rakovszky Géza, Dégen Gusztáv, Neusziedler Károly, Török József gr., Pejacsevics Tódor gr., Szirmay Pál, Teleki Domokos gr., Szakovics Milán jelentetnek ki. A VI. bíráló bizottság tagjává Kállay Já­nos választatván, az esküt leteszi. Felolvastatik a gazdasági bizottság jelen­tése a ház 1885 szept. havi költségvetéséről, mely 83,303 frtban állapíttatván meg, észrevé­tel nélkül elfogadtatik. Hasonlókép elfogad­­tatik az október havi költségvetés 82,269 írt­tal. A képviselőház pénztárának kimutatásá­ról szóló jelentést észrevétel nélkül tudomásul vették. A Francziaországgal kötött hajózási egyez­mény beczikkelyezéséről szóló javaslatot föl­olvasták harmadszor s minden észrevétel nél­kül elfogadták. Az ülés eddigi határozatáról szóló jegy­zőkönyvet, hogy ez a főrendiháznak azonnal át legyen küldhető, Szathmáry jegyző felolvas­sa és elnök hitelesíti. Popovics Vazul az igazságügyi bizottság előadója beterjeszti a katonai (honvéd) hatósá­gok által közigazgatási úton hozott kártérítés­ben marasztaló határozatok hatálya és meg­­támadhatása tárgyában beadott törvényjavasla­tot. Kifejti, hogy e törvényjavaslat czélja az, hogy a tényleges katonai kötelékben álló s itt­hon elhelyezett honfitársaink ugyanolyan előny­ben részesüljenek, mint a monarchia másik fe­lének területén lakók. E törvényjavaslat által a netán jogaiban sértett hazai bíróságaink előtt kereshet orvoslást, míg e javaslatnak érvényt szerzendő, a közös hadügyi kormány a monar­chia másik felének törvényhozása által fogja azt egyöntetűleg elfogadtatni. A javaslatban rendezett kérdésekről még eddig törvény nem intézkedett, s így a hézagot pótolni van hivat­va az igazságszolgáltatásban. Hogy helyes elveken alapszik, kitűnik már onnan is, hogy míg egyrészről a felelős­séggel terhelt egyént a téves indokokból tör­tént elmarasztalás ellen védelembe veszi, ad­dig szem előtt tartva a kincstár érdekét, mó­dot és alkalmat nyújt a kincstárnak arra néz­ve, hogy követelését bizonyos esetekben jog­erős ítélet meghozatala előtt is biztosíthassa. De előnyös a jelen törvényjavaslat még azért is, mert a bíróság felruháztatik azon joggal, hogy oly esetekben, melyekben meggyőződik, miszerint a kötelesség megszegéséből a kárnak okvetlenül kellett ugyan származnia, de a kár­nak mennyisége, illetve nagysága számszerűleg meg sem állapítható, a bíró azt méltányossági

Next