Kolozsvár, 1887. július-december (1. évfolyam, 152-305. szám)

1887-09-12 / 212. szám

l-ső évfolyam. 1887. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7 SZ SZENTKERESZTI-HÁZ A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. 212. szám. Kolozsvárt, hétfő, szeptember 12. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Egész évre........................16 frt. Fél évre..............................Ä frt. Negyedévre..........................4 frt. Egy hóra..........................1 frt 50 kr. így számára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ centiméternyittér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilttér sora 25 kr. EMELKEDJÉK AZ ÉPÜLET! Kolozsvárt, szept. 12. (S.) Az Emke harmadik rendes választmánya ma tartja első ülését. Cicero fölkiáltása Antoniushoz, hogy hozott-e magával széket, melyre állva végig tekinthessen az ellene zúditandó vádak hosszú papyrus szalagán, — e fölkiáltás, csakhogy megfordított értelemben, intézhető az uj választmányhoz is. Hosszú, nagyon hosszú lajstrom áll előtte ama programaiból, melynek egyes pontjait hiába oldja meg a munkásság, mindannyiszor kettő lép az egy helyébe, s a lélek döbbenve látja maga előtt — egyre mélyebben és egyre szélesebben — rengetegét a teendőknek, melyek csak úgy bontakoznak ki és lépnek mindinkább előtérbe, mint egy elébb kék fátyolnak látszott óriás hegység körvonalai domborodnak ki élességben, ha meredek szikláihoz, széditő mélységeihez közelebb és közelebb vezet utunk. Mily szerencse, hogy ez egyesületünk szervezete — választmánya — annyi ezer meg ezer s pedig kiváló erőt számlál munkásai közt, hogy általok az Emke, mint egy valódi Byrareus ezer karral birja, győzi az akadályokat! Mióta alkotmányos életünk uj korszaka életbe lépett, nincs társadalmi intézmény, melyet több nehézség megoldására hívott volna el a gondviselés, de viszont szellemi és erkölcsi erőben sincs hasonló hozzá: úgy, hogy ha legkiválóbb kormányférfiaink folyton — és igen helyesen — az egyéni és társadalmi öntevékenységre figyelmeztetik és utalják a képzelt állami mindenhatóság köpenyébe kapaszkodó nemzetet, — az Ember legeminensebb példáját mutatja a vezényszó eme megértésének, vajha értené meg fova-tovább ki-ki jobban! Kormányunk támogatólag áll mellettünk, de bizony helyes a hídról vizbeesett rimánkodó tótnak adott válasz, melyet a kőszent kiáltott felé: segítsek, hanem előbb ússzál magad is. Ha maga államunk elvégezhető vala mindazt a feladatot, amire vállalkozunk, akkor minek alakultunk, a miként, hogy ha az Emke keletkezése föltétlenül szükséges vala, akkor joggal várhatjuk el a hatalom minden lehetséges támogatását ! ? Kibontjuk azt a lajstromot, s íme ott áll: az egyházak, iskolák, óvók támogatása, népkönyvtárak és olvasókörök létesítése; a földbirtok éltetésére és az ipar fejlesztésére pénzintézetek alkotása; a kereskedelemnek fölkarolása; kitelepítések által üres foltok kiaknázása; kárpátegylet által vad magaslatoknak a polgáriasultság vonzó körébe hozása; — ott állanak az élesztő és gerjesztő lépések százai: iparkiállítások, közvetítések a termelő és fogyasztó között, a Reiffeisen féle mezőgazdasági hitelszövetkezetek alakításának eszméje, kopogtatásaink a államhatalom, az egyházak, a társadalmi vagyon és a hazafiság ajtain, mely kopogtatásokkal ezer meg ezer kérdés kap beszédes alkat, felkarolást, erre megoldást. Ott állanak mindama részletek, melyek a készülő memorandumban országrészünk politikai, pénzügyi, mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, bánya- és erdőművelési, közlekedési, közművelődési és hadügyi közigazgatási, szempontjait tárják föl a megoldandó feladatok kifogyhatatlan tárházával! . . . És mindezt szeme előtt látva, kezdi ma ismét meg a vidék ama rendszeres havi bezarándokolásait Kolozsvárra, hogy komoly, méltóságos kis országgyűlések szinhelyévé tegye az erdélyi részek fővárosa törvényhatóságának bizottsági termét, s hogy példáját adja a legritkább áldozatkészségnek, önzetlenségnek, mi csak a legtisztább hazafiság lelkesültsége által történhetik. Eszünkbe jut itt a párhuzam. Ha néhány ultra szász pl. valamely kárpát-egyleti alkalommal összejön, mit tesz? Groszdájos dalokat zeng s az olcsó szó zuhatagával üdvözli a sulferáni idegen területre dolgozó invasióit. Ha néhány oláh izgató pl. a szebeni konferencziákon összejön, mit tesz? Határozatokban tiltakozik a magyar államiság ellen s mulatságaiban idegen haza veres-sárga-kék lobogóját tűzi jelképül maga elé. Ezzel szemben az Emke soha nem űz direct politikát. Nem határoz semmit, mi csak indirecte is sérelmes lehet ez ország egyetlen lakójára nézve. Kiegészítő és segítő positív munkáját végzi mindamaz állami, egyházi és társadalmi intézményeknek, melyek épen e hazát alkotják s teszik össze a maga oszthatatlan és egységes egészében. Ha akármelyik szász vagy oláh nemzetiségi kör — többnyire mindig ugyanazon néhány emberből — összejön, ott az esemény állandóan egy tüntetés a haza jelen alkotmánya ellen s az eredmény mindig keserűség a kedélyekben. Ha az Emke — közel 2000 választmányi tagjával — bármikor, bármely számban összejön, ott a tény mindig valamely áldásos cselekvés s az eredmény a lelkekben építő szent harmónia. Az Emke tagjai istentiszteletre jőnek össze a haza és nemzet fényes templomába : az izgatók ójeli aknamunkát végzenek, megközelíteni az oltár kincseit. Az Emükével van minden kipróbált nemes hazafi, ez országot fenntartani s tökéletesítni akaró minden közéleti hadvezér és közkatona. A mi egyesületünk választmányával a munka, gond, szeretet, alkotás és önfeláldozás jár, a törvény és ezer éves mult joga, az ország birtoklásának igazsága, a nemzet jár s jár annak a szellemnek, életirányzatnak követése, melynek jelképe, valósága a mindenütt történő positiv építő alkotás központja, a magyar király. Üdvözöljük az Emke harmadik választmányát ! (Kolozsvár, szept. 12) Róm. kath. statusgyülés Lönhart Ferencz róm. kath. püspök a statusgyülést október 10. és 11. napjaira hívta össze Gyulafejérvárra. (Kolozsvár, szept. 11.) Tisztelet a fiatalságnak, a melyik lelkesedik a nagyságért, felháborodik az igazságtalanságon. Az a demonstráczió, melyet a kolozsvári egyetem ifjúsága a tegnap a szinházban rendezett, szép és nemes tett volt. Nem hecczet csináltak, hanem hódolatuknak adtak kifejezést. Nem a kis Keglevich gr. ellen tüntettek, hanem éltették a nagy költőt, Jókait. A színházat befutotta a fiatalság lelkesedése. Az egész nagy közönség osztakozott a tapsban, éljenzésben. A „Szigetvári vértanukat“ adták. Zsúfolva volt a színház. A megsértett közönség ment elégtételt keresni. Mindenki részt tart azon töltőhöz, kiben a magyar nép lelke nyilatkozott meg. Ha őt dicsőítik, mind emelt fejjel hallgatjuk. Ha őt bántják, mind bántva vagyunk. A kolozsvári egyetem ifjúsága elment a színházba egy éljent kiáltani, így adván hódolatának hangot, így ítélvén el a költő bántalmazóját. A közönség egy volt a fiatalsággal. A közérzület ilyen nemes nyilvánulását ritkán van alkalmunk látni. Büszkén valljuk magunkat méltóknak a Nagyokra, kikkel megajándékozott az idő, mert megértjük és megbecsüljük őket. És akiknek kezében a jövendő van, az ifjúság, jó örökösünk, mert tud lelkesedni, szeretni s hódolni az igaz nagyságnak. Tisztelettel jegyezzük fel e helyen is a tegnap Jókai Mór mellett a szinházban lefolyt demonstrácziót. (Budapest, szept. 11.) A miniszterelnök beszéde Tisza miniszterelnök szept. 20-án tartja meg Nagyváradon beszámoló- és programmbeszédét. (Kolozsvár, szept. 12.) A kaszinói könyvtárak. A magyar írók és művészek „könyvvásárlást előmozdító bizottsága“ igen figyelemreméltó felhívást intézett a hazai kaszinók és olvasókörök elnökségeihez. A felhívás hangsúlyozza, hogy általános a panasz a magyar tudományos és szépirodalmi művek csekély kelendősége felett; ez a panasz elsősorban a hazai kaszinókat, olvasó köröket stb. sújtja, mint amelyeknek, egyéb kulturális feladatokon kívül, a magyar nemzeti irodalomnak is ápolói, terjesztői kellene hogy legyenek. Csak akarat szükséges — úgymond a felhívás — csak egy pár ízléssel és miveltséggel bíró egyén buzgalma. A Gaborneau, Ponson du Terrail, Gondrecourt, Montepin Xavér, Boisgobey, Born-féle s más becsnélküli gyárregények helyett, melyek kaszinóink könyvtárában százával találhatók, ugyanennyi pénzzel kitűnő magyar szépirodalmi műveket és nagyszerű külföldi írók magyar fordításait lehetne beszerezni. A könyvkiadóktól és magánosoktól koldult, rendesen értéktelen művek helyét csekélyebb számú, de becsesebb könyvek méltán pótolhatnák. Egy-egy encyclopédiai mű, szótár, térkép, a Magyarország történelmére, földrajzára vonatkozó főművek, a helyi monographiák, az önművelődés ez első s általános segédeszközei, szintén nem kerülnek sokba és egész tudományos művek megszerzése különben sem tartozik a kaszinók feladatai közé. És mily más hatása lenne egy kis gondosan megválogatott könyvtárnak, habár egyelőre csak egy kétszáz darabból állana is, mint a mostan legnagyobb részt selejtes, sőt erkölcsrontó tartalmú könyvgyűjteményeknek ! És mily hatása lenne később, ha a könyvtár megerősödve, valóban komoly férfiaknak is segítségül szolgálhatna1 . Ne feledjék önök (így folytatja a felhívás) hogy a társaskörök könyvtárainak nemzeti missziója van; a legtöbb ifjú innen nyeri a lelkesedést vagy a mérget és a legtöbb nő, a jövő nemzedék nevelői, a kaszinók regényeinek hatása szerint alkotja meg a társas élet hangulatát; ne feledjük, hogy a jövő nemzedék, mely a könyvek nagy hatásáról már tiszta fogalommal fog bírni, önöket teszi felelőssé, vidékük műveltségének más állapotáért és az önök működését fogják megbélyegezni, ha kaszinójukban ma esetleg kártyázás a fődolog és a kaszinói könyvtár értéktelen, vagy éppen selejtes művekből áll. A felhívás ezután nagyon melegen ajánlja a jó magyar könyvek vásárlását, és mi reméljük, hogy ez ajánlatnak meg is lesz a kellő eredménye. (Kolozsvár, szept. 12.) A horvát válasz felirat. A horvát tartománygyűlés közelebbi ülésében a felirati bizottság beterjesztette a felirati javaslatot, melyből a következő passusokat vesszük ki: Különös figyelmet fog ezen minden időben hűséges tartománygyűlés azon törvényjavaslatokra fordítani, melyeket Felséged kormánya a népoktatás egyértelmű elvek szerint való szabályozása tárgyában benyújtani szándékozik, mivel ez kedvező alkalmat fog szolgálni neki arra, hogy a népnevelést, igazságos, a szerb néptörzs különös érdekeinek tekintetbe vételével, méltányos alapon szervezze, s azon testvértörzsek közt a teljes egyetértést és harmóniát helyreállítsa, melyek sorsa a közös hazában épp úgy egyenlő és azonos, mint ahogy Felséged iránti lojalitásuk, és a haza iránti szeretetük egyformán szilárd és megingathatatlan. A felirat ezután mint kiválóan fontos tárgyakat a közigazgatás reorganizálását és egy az ország anyagi szükségleteinek megfelelő hitelintézet létesítését említi föl. Majd pedig így folytatja : A mindig hűséges tartománygyűlés a pénzügyi kiegyezésnek megújítását fogja tartani egyik legfontosabb feladatának. E végett egy regnikoláris küldöttséget fog választani a régi szokások és a kiegyezési törvénynek értelmében, melynek kötelessége lesz a szükséges tárgyalásokat bizonyára az igazságosság értelmében úgy vezetni, hogy egyiránt veszi tekintetbe végre Dalmáczia, Horvátország és Szlavónia királyságoknak, valamint Magyarországnak érdekeit , szükségleteit. Alapos reményt táplálhatunk az iránt, hogy a magyar regnikoláris bizottsággal egyetértőleg megállapított javaslatait a tartománygyűlés elfogadja és hogy azok Felségednek szentesítése folytán törvényerőre fognak emelkedni. (Kolozsvár, szept. 11.) A magyarországi terményeknek Csehországban tervezett megadóztatásáról újabban többféle hírt közöltek a lapok, melyek azonban — mint illetékes helyről értesülünk — valótlanoknak bizonyultak. Trebits községének polgármester helyetese tudvalevőleg megczáfolta azt a hírt, hogy nevezett község tanácsa a magyar a őrleményekre és sertésekre adót akart volna vetni. De ama hir nem csak hazánkban, hanem Ausztriában is nagy megütközést keltett, az osztrák kormány azonnal rendeletet is intézett a morva és cseh helytartóhoz, hogy járjon utána, valós a hir, és ha igen, semmisítse meg a hozott határozatot s akadályozza meg egész befolyásával, hogy bárhol hasonló határozat hozassák. Az osztrák kormány e rendeletéről a magyar kormányt már szept. hó 5-én kelt átiratával értesité, a mi világosan mutatja, hogy lajtán tul is ép oly éberen őrködik a kormány a gazdasági érdekközösség fenntartásán, mint őrködünk mi itt, hogy a monarchia két felének közgazdasági érdekei kölcsönösen megóvassanak. Kereskedelmi szakoktatásunk. Irta: KISS SÁNDOR. VIII. (Befejező közlemény.) Úgy e kérdésnél, mint fennebb is appeláltam már az ipar- és kereskedelemi kamarák segélyezésére. E testületeknek egyik legszebb A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. A piros alsó. DEÁK ALBERT elbeszélése. V. Fejezet A piros alsó. (Folytatás: Ekkor a báró hirtelen lecsapta a kártyát az asztalra. „Nem lesz ez igy jól bátyám !“ kiáltá. »Mit csináljak én a szürkével , van nekem jó “egy lovam az én istállómban, agaram is van vagy tíz. Lesz több is, ha befordul az öregem. Ha nem, emeljük el az egészet.. egy csókért ... 8 Vicza ajakéról.“ Márton úrnak valami köd futott a szegés előtt keresztül. A szivébe dobbant az Éva -év. Ott volt valahol elrejtve a vén szív fenekén. S mert úgy el volt rejtve s mert olyan hirtelen került ismét elé, egy idegen alakén : egy perezre megakadt a vére. »Egy csókért! . . . “ mondta, de nem a bárónak. Maga magának. Aztán gépileg nyúlt a kártya után. Torka kiszáradt s szinte fuldonba kapkodta a lélekzetet. Persze, a kik ott voltak, nem látták, a mit Márton ur. A köd 8 leszállt 8 abban a gyermek. . . . »Szerencsét fog hozni“ dörmögé magában. »A piros alsó nyer!“ kiáltá a báró. »Bravó!“ kiáltott Karacs Ferku s vele *n^eHigentia. „Ez aztán gavallér!“ Béreziazonban elszorult a szive s szorongva néző bárót s a képéből kikelt öreget. Húztak. Márton apó visszanyert mindent. Ledér báró megnyert egy csókot „Vivát, brávó!“ hangzott minden felöl. Márton ur felugrott hirtelen, hadonázott a kezeivel. A körülállók nézték, azt hitték a nagy öröm. Kissé megtántorodott, Bérezi fogta fel. Egyet, kettőt hörgött s a szemei felfordultak, megüvegesedtek. Mintha minden rábámuló szemben visszacsillant volna az a hideg, merev fény, a halálé. „Megüti a guta!“ kiáltott Bérezi. „Már meg is ütötte!“ monda Lecsmér MÓZ8s. Márton ur ezalatt elkékült egészen. Bérczi alig bírta tartani a nehéz testet. VI Fejezet. Egy gyönge pillanat Ledér báró életében. Ledér báró kilépett a szabadba. Gyönyörű júniusi reggel volt. A virágok behintve a harmat gyémánt porától, illatos párát leheltek az égbe; csillogtak ifjúságuk üde kellemében s kelyheiket feltárták a reggeli nap felé. Czipői átnedvesedtek a nedves fűtől. Puncs, a kutyája vigan szelte át a virágos térséget; az akáczfákon, a rét szélén tengeliczék kergették egymást s Puncs nagy hajlamot mutatott arra, hogy farkaikból néhány tollat kitépjen. A jég könnyű sajkásai azonban kinevették ezért a nevetséges törekvésért bizonnyal s vígan hintázták magokat a biztos magasban levő ágakon. A természet egyáltalában nem látszott gyászba öltözöttnek, s minden a fű helyén növő fű és a virág helyén kelő gyümölcs nyilván hirdették, hogy a természet semmit sem tud a halálról. A tüzes liliomok a patak partján büszkén nézegették magukat a vízben, s ép úgy nem látszottak törődni azzal, hogy egy árva leánnyal több, vagy kevesebb lesz a világon, mint a nefelejtsekkel szomszédságukban, vagy azzal, hogy holnap minden szinpompájuk oda lesz s a viz csak száraz korokat tükrözend vissza. Mind ezen élet és zsibongás daczára a báró visszaképzelte magát a sötét szobába s lelkén az a gondolat villant át, a mi bevilágít minden emberi lelket a halál közel létére s csak annál feketébbé teszi a sötétséget, mi a síron túl s az elme körén kívül mindre ólálkodik. Leült egy kőre s letette a kalapját, hogy homlokát szabadon érje a hegyek közzül fenyő-illattól terhesen jövő szellő. Látta, a mint végig vágódik Lóri uram a padlón, látta, a mint négy ember nagy nehezen átczepelte a nagy testet egy sötét, szűk szobába, ágyra fektették, mely felett a falra erősített deszkadarabon egy mécsest gyújtottak meg. Látta az élettelen tetemre borulni az árvát, zokogás és könnyek nélkül, míg Ricza egy szögletben guggolt, vaczogó foggal. A czimborák siri csöndben állottak körül, mint az istenkáromlók a villámütés előtt s kimeredt szemekkel bámultak a mozdulatlan vén bajtársra, aki a csatatéren lelt ki végét, kártya, pipa és bor között. A szoba sűrű sötétjét az ablaktáblák vékony résén beözönlő fényes sugárcsik szelte keresztül, melyben apró porszemek jártak bolond, kóbor tánczot, vilik módjára. Mintha minden szem, mit ebből belehelt, mázsányi teherrel ülte volna meg tüdejét, — s mintha a halottszag eltöltött volna itt már minden dohos zugot. Aztán jött a felcser és vágott egyet az elkékült karon. E közben a gyergya megégette, hosszú, szőke gyér haját, s fejcsóválva nézte a darabos, fekete vért, mely a piros, friss életfolyam szerepét vitte néhány percz előtt. .. Mindezt, komoly, hideg szemekkel vigyázta egy kitömött bagoly egy szegletből . . . Mintha ekkor rá nézett volna az üvegszem, a halott ... és minden. Kirohant, ki, ki a szabadba. A magábaszállás érzete, az önvád árnya lepte meg, mely a legsivárabb kedélyt is megbontja néha — s egészen nem hiányzik soha. Szomorú, sötét, halvány arczczal ült ott a pompájukban ragyogó, üde virágok között. Végig gondolta egész életét s látta, hogy többet ért volna, ha átalussza azt, mint átélni úgy, ahogy élte ő. Nincs e sivatagnak egy váza, melyen fáradt szeme pihenést leljen, s egy csöpp vizet a régóta szomju lelkiismeret. Kényes, tunya, zsémbes gyermekélet, dorbézolástól, borszagtól átélt ifjúkor, mind ez, mire emlékezni tud. S a szomj hatalmasan, torkát szorongatva kelt föl, egy jobb élet után, ami majdnem lehetetlennek látszik. Íme, erőben most is zúg a vér, ha vágyára gondol ... a védtelen árvára, aki letörhető, mert öntudatlan, mint az utszéli virág. Évára gondolt. De most felháborodott és szidta magát; mint szidja magát a vétkes gyermek, a ki a büntetéstől előre fél. S e szőke angyal arczczal együtt feltűnt előtte egy más szőke nő képe . . . hogyan, ő sem tudná megmondani, mely felette ragyogott bölcsőjében, az első betűzgetésnél, az első karácsonfáknál és aztán eltűnt örökre, csak hideg mását hagyván meg egy festett képben . . . S élénken,a mily élénken csak ritka, kevés pillanatban bír működni az emlékezet — elméjében ismétlődött egy jelenet, midőn apja őt meg akarta verni és anyja könyörgő, könytől csillogó tekintettel kulcsolta kezét az ütésre emelt karra — és az ostor vége e szép könyörgő arczot érte . . . S Ledér báró melléből nehéz, fojtó sóhajtás szakadt föl. „Jobbá lenni, jobbá lenni!“ súgta félig hallhatólag. „Jól mondod fiam, a tivornyák megölik a lélek nemesebb hajlamait.” Mondá egy hang fölötte s Ledér báró felnézett s maga előtt látta a tisztelendőt állni, sáros kabátjával, csizmájával s rezes képével, melyre szenteskedő, kenetes kifejezést erőszakolt. Ledér báró undorral tekinte rá s büszkén felállt. „Nyomorult!“ kiáltá, mire a tisztelendő fejét hátra kapta s szinte elveszté, amúgy is kétes, egyensúlyát. „Soha sem fogsz engem az igaz hitre megtanítani!“ S minden további szó nélkül a faképnél hagyta. A tisztelendő elképpedve simitgatá vöröskék orrát s lassan ingatva magát a botján, dörmögött: „Sodorna és Gomorrha . . . Gomorrha és Sodorna ! Hitvány egy fészek ez!“ s a korcsma felé tartott, hogy hívei gyükelekezetének prédikáljon, s méltatlankodását egy pohár pálinkával leöntse. 1.(Folyt. köv.)