Magyar Polgár, 1902. július-szeptember (25. évfolyam, 148-223. szám)
1902-07-01 / 148. szám
***” 28 • '« *vrr . kor.. n,RV,-d *vr, kor., rgy hftl.H,.TM lk 40 1 - K^m ./um ,o , k KW.„ Kolozsvár, kedd, julius 1. j V > íiu. mAGYA LGÁR F.lolo. Fo.zwk.tHo: Kiadó laptulajdonot: HEGYESY VILMOS. Br. FEILITZSCH ARTHUR. AJTAI K. ALBERT Szerkesztőség: Király utca 6. s/ Hirdetéíwk ' cm. 7 till., nriltt^r petit sora 40 f. Kiadóhivatal: Deák Ferencz-Utcza 4. s.. A béke felében. Kolossvér, ml. l. Berlinből jelentette egyik legmegbízhatóbb hírforrás, hogy az Ausztria-Magyarországgal és Olaszországgal való szövetség meghosszabbításáról szóló szerződési okiratot ott aláírták Bülow gróf birodalmi kanczellár, Szögyény-Marich László osztrákmagyar nagykövet és Lanza olasz nagykövet. A hármas szövetségi szerződés, melyet a szövetséges hatalmak aláírtak, teljesen és változatlanul a régi, minden újítás nélkül. Az új szerződést is természetesen fél évre kötötték meg. A szerződést Berlinben írták alá, amaz érdemek elismeréséül, melyeket gróf Bülow intervencziója által a szerződés változatlan létrejövetele körül szerzett. Aki a legutóbbi három évtized nemzetközi politikájának folyását figyelemmel kísérte, az igen jól tudja, mit jelent ez a hír. A béke áldásos évtizedeiben egész Európa országai megerősödve gazdaságukba addig nem ismert hatalomra, állandó gazdaságt verődtek. És hogy ez így volt, annak egyetlen kulcsa a hármas szövetségben keresendő. Ez volt az első nemzetközi szövetség, mely nem hódításra, nem újabb népek leigázására, győzelmes háborúk kivívására alakult, hanem a politikai status quo, az áldásos béke állandóvá tételére. És nem késünk konstatálni, hogy ez sikerült is. És ha a hármas szövetség mintájára megalakult franczia—orosz kettős szövetség, már kevésbbé védelmi jellegű és még kevésbbé békés törekvéseket tápláló, mégis határozottan olyannak kell jeleznünk ezt a magyar államférfin gernejéből eredeti szövetséget, mely a nemzetközi politikában egy az eddiginél jóval emelkedettebb, magasabb irányt, az őszinte, békés törekvések irányát vezette be. És tovább menve: nekünk magyaroknak minden tekintetben fontos és drága ez a szövetség, melyben három heterogén népelem: a turáni magyar, a germán német és a latin olasz egyesül s a melyből teljesen kizárt a szlávság, mint önálló politikai jellegű faktor, ami elsősorban minekünk jó. Ahoz, hogy hazánk igazán magyar és teljesen nemzeti állam maradhasson és ahoz, hogy azzá fejlődhessék, a hármas szövetség elengedhetlen conditio, sine qua non, melytől eltérnünk önálló állami életünk veszélyeztetése nélkül nem lehet, nem szabad. Hogy voltak és vannak a hármas szövetségnek ilyetén hatásai a mi nemzet^,,j'tünk kialakulására, mondhatni szfcr* j^/résére, azt mindennél tisztábban nyitja fajunk numerikus, szocziális, nemzeti és gazdasági fejlődése, melyet oly örvendetes arányokban mutat fel a hármas szövetség által biztosított békés fejlődés két évtizede. A fegyver által vívandó csaták kora már — nagy valószínűség szerint — lejárt, a jövendők nagy ütközeteit üllővel, kalapácscsal s az emberi ész kifundálta temérdek gépek csodás mechanizmusával fogják megvívni. E harczban nem lesznek sebesültek, csak teljesen tönkretett legyőzöttek, kiknek sorsa sokkalta keservesebb a fegyver által leigázottakénál, mert teljesen reménytelen leend. Nyugat hatalmas népei serény igyekvéssel sürögnek e nagy harcz előkészületeiben és már félelmetes készletet halmoztak fel hatalmas gazdasági fegyvertáraikban. A hármasszövetség nekünk is lehetővé teszi az idők intő szózatának követését, hogy bennünket se találjon készületlenül az, ami eljövendő lesz. Értsük meg komoly szózatát! (hr h.) Politikai hirek. Kolozsvár, jul. 1. A miniszterelnök Bécsben. A király tegnap délelőtt gy órai magánkihallgatáson fogadta Széll Kálmán miniszterelnököt. Széli tegnap este utazott vissza Rátótra. A szobránczi mandátum A lapoknak az a hire, mintha a Köröskényi Elek habiéval megüresedett szobránczi választókerületben a szabadelvüpárt Csuha litván földbirtokost jelölte volna, téves. A szabadelvűpárt jelöltje a kerületben Sztáray Sándor gróf. A csongrádi vizsgálat. A csongrádi választás tárgyában kiküldött bizottság, melynek az a feladata, hogy megvizsgálja, nem történt-e oly mérvű vesztegetés, amelynek következtében j/ / C S S Z- tA TAR CZ A. A nyelvérzék és az iskola. Irta l’ál/i Márton. Nyelveben él a nemzet. Az iskolának nem lehet nagyobb, szentebb és szebb kötelessége, mint a nemzeti nyelvnek szerető gonddal való ápolisa és megbecsülése. Iskoláinkat szeretjük nemzetiségünk védőbástyáinak tekinteni, tanítóinkat a nemzeti miveltség harczosainak S méltán várjuk meg tőlük, hogy azok legyenek. Oyan nyelállapotok mellett, hol a megromlott nyelvérzék már tudni sem akar megromlottságáról, sőt hetvenkedő magabiztában jogot és elismerést követel magának, ott az iskola bűnt követ el, ha nem siet a mindenfelől szorongatott nyelvesek segítségére, ha útjába nem áll a nyelvromlás terjedésének Teljesíti-e ma az iskola ezt a feladatot . Erősiti-e a nyelvérzéket ? Öntudatos munkássággal arra törekszik-e, hogy útját áll a nyelvromlás áradatának ? Nem. ... .. Ma az iskola (a középiskola) — ki merjük mondani — nem neveli, hanem inkább rontja a nyelvieket. Nem épít, nem alkot, hanem rombol. Rombol sokszor még akkor is, amidőn épitni akar. Megtartani se tudja azt, amit, ha nnno teremtenie kellene. Kivétel mindenütt és mindérben van; arra is akad példa, hogy valaki az iskolában tesz szert kiváló nyelvérzékre. Az iskolában, de aligha az iskola öntudatos munkája folyton. Az iskola mint iskola, sokszor valóságos melegágya a nyelvromlásnak. íme röviden esek a főbb gtavamenek : 1. Nem veszi komolyan az anyanyelv tanítását s csak papíron juttat neki vezérszerepet a többi tantárgyak közt. 2. Idegen nyelveket szabadít idő előtt az anyanyelvre, nyelvérzék bénító módszerrel. Nem becsüli meg eléggé a népnyelvet s nem aknázza ki a tanítás érdekében a benne rejlő kincset. Álljunk meg mindjárt az elsőnél. Az anyanyelv tanítása? De hát kell e, szükséges-e tanulni az anyanyelvet? Hiszen azt mindenki tudja. Legtöbb S201 az tudja legjobban, aki soha iskolába se járt. Vagy ki merné állítani, hogy az Alföld nótázó legénye-lánya, vagy a székely hegyek mesemondó anyókái ne tudnának magyarul? Pedig talán szívet se láttak az iskolának. Bizonybizony csak akkor állanánk még igazán csehül magyarság dolgában, ha az édesanyánk nyelvét is tudós professorok, tudós könyveiből kellene megtanulnunk. Minek okvetetlenkedünk hát a tanításával, ha nincs szükség rá? Tudatos nagyképűsködésből, vagy mmzetieskedő hiúságból minek szaporítjuk a tantárgyak számát ezzel is? Nyög a diák amúgy is a sok tanulnivaló alatt. Meg vagyok győződve, hogy öreg embereink, akik még a régi diák iskolába jártak, nagyobb részt igy gondolkodnak, sőt még az ötvenes évek diákjai közül is sokan valahogy ilyenformán vélekednek a dologról s véleményüket tán csak azért nem vágják a szemünk közé, mert hozzá vannak szokva mások véleményének a tiszteléséhez s mert tudják, hogy mi, fiatalok, nem vagyunk oly tartózkodók a véleménynyilvánításban s a legkisebb vád, a mivel visszavágnánk, a hazaárulás vádja volna. Hogy is szólhatnának ellene, mikor ma már a levegő is a nemzeti nevelés hangoztatásától terhes s az anyanyelv tanítása kifejezetten is központja és vezetője minden tanításnak. Oh, hogy tudjuk mi a hazát szeretni — papíron !* Tanitni, igaz, tanítjuk a magyar nyelvet, őszintébben és igazabban, hogysem akárkinek is oka lehetne ma már kétségbe vonni az anyanyelv tanításának szükségszerűségét; de hogy annak az annyit hangoztatott központi szerepnek mi értelme van, nem lehet tudni. Ugyan miben nyilatkozik meg nálunk az anyanyelv középponti szerepe? Tán a nagyobb óraszámban? Szó sincs róla. Gymnasiumainkban ma is a latiné a vezérszerep. De hát ez német füldön is így van. Vagy talán abban a kapcsolatban, mely az anyanyelvvel mindenik tárgyat gyümölcsözésre számító kölcsönös támogatásra és szoros érintkezésre szorítja és utasítja? Vagy pedig abban az intézkedésében tantervünknek,hogy nem száraz grammatikai és stilisztikai szabályoknak, pontos és kimerítő irodalomtörténeti adatoknak és elvont fejtegetéseknek bemagoltatásával, hanem az írók olvastatásával, az »olvasmány fontosságának hangsúlya . Ma már a lelkesedésünk is német majmolás. Aki nem hiszi, olvassa el a porosz és szász középiskolák tantervét, vagy a német folyóiratoknak erre vonatkozó czikkeit. Az öntudatra ébredt német önérzet hatalmas, büszke harczi riadói ezek. Harsogva szól minden egyes sorukból a Pflege des Deutschthums. Szinte paródia hozzá képest a mi hazafiiaskodó műlelkesedésünk.