Ilia Mihály - Péter László (szerk.): Juhász Gyula válogatott művei - Magyar Remekírók (Budapest, 1981)
1907
53* Juhász Gyula a kezdet kezdetén álló diszciplína, a szociológia nálunk csodálatos haladást mutat és termékeny harcokat jelez Palágyi Menyhért föllépése, aki nemzeti alapon akarja gyümölcsözővé tenni ezt a tudományt. A művészet terén új időket jelent a Miénk, a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre megalakulása, amelynek jelentősége nálunk a bécsi szecesszióéval versenyezhet. És éppen most indult meg a Nyugat, a Figyelő és Szerda utóda, a legfinomabb szellemű magyar kritikusnak, Ignotusnak szerkesztésében. Bármily ellenkezéssel fogadják is némelyek, egyre kevesebben ezt a magyar lapot, azt elvitatni nem lehet senkinek, hogy Ignotusék értékes kultúrát jelentenek és értékes kultúrmunkát végeznek. Az igaz, hogy nem csöpög az írásuk a magyarságtól, az igaz, hogy olcsó hatást nem várnak és nem keltenek, az igaz, hogy még egyelőre inkább bírálnak és keresnek, mint alkotnak és teremtenek, de az nem az ő hibájuk, hogy mai magyaroknak születtek, és hogy a nagy, az isteni Arany és Petőfi után bizony bárdolatlan, bizony gyönge epigonok vetettek és arattak, tisztelet a kivételeknek! Már maga az a harcos szellem, az a bátor szókimondás, az a sírvavigadó öntudat, amellyel a Nyugat indul, mutatja, hogy magyar tájon, magyar lelkek csinálják. A mi nemzeti kultúránkat különben is mindig két lényeges dolog jellemezte: lépést tartott a művelt Nyugattal és kevés hagyományra támaszkodott, minden korban egyéni volt. E tekintetben csak Petőfi Sándorra utalok, aki eléggé nagy volt és eléggé magyar. Mégis forradalmi szellem, romboló és teremtő erő volt a maga korában, aki garabonciás maradt mindhalálig. Ez az egyik vonás az ő költői jellemében. A másik az, hogy egészen egyéni volt, nem hasonlított se Kazinczyékhoz, se Kölcseyékhez, se Vörösmartyékhoz. Ellenben a mai harcos, fiatal hazai irodalomhoz nagyon hasonlított egyben: fanatikus szeretetében a haladásnak, a műveltségnek, az igazi kultúrának. De természetesen nem az a legfontosabb, milyen viszonyban voltak és vannak az öregek és fiatalok, hanem