Magyar Rendőr, 1969. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-09 / 1. szám

hal Szilveszter főtörzsőrmester és Farkas István őrvezető de­cember 3-án Kisteleken felfe­dezték a keresett járművet. A KT 78—95-ös rendszámú, szür­ke Danuvia csak egy nap múl­va került volna sorra, de egy másik motor tulajdonosához igyekezve, a kerítésen átpil­lantva, egy udvari fa mellett meglátták a törött lámpájú, kifordult­­ kormányú gépet. — Könnyen lehet, hogy ez az igazi! — vélték az éber rend­őrök. Alaposan szemügyre vet­ték a motorkerékpárt, kikér­dezték a háziakat, s a szomszé­dokat. Adataikra építve, még az­nap délelőtt előállították munkahelyéről, a megyei épí­tőipari vállalattól Bárkányi Péter, húszéves segédmun­kást. Egy ideig tagadta ugyan, hogy gázolt és cserbenhagyta áldozatát, de rövidesen meg­tört, s bevallotta tettét Sándor Antal főtörzsőrmesternek. Elmondta, hogy a kérdéses napon kora délutántól éjfélig több üveg és korsó sört ivott, Szász Istvánnal, régi ismerő­sével is találkozott az egyik vendéglőben. Egy ipari tanuló barátját vitte haza motorján a kisteleki bálból, amikor az idősebb férfit elütötték. — Megijedtem... Azt hit­tem, meghalt... Ittas is vol­tam, s nagyon féltem a fele­lősségre vonástól. . Ez azonban nem marad el... A Csongrád megyeiek a helyes feltételezés és a kitar­tó rendőri munka eredménye­ként két és fél nap alatt el­fogták a cserbenhagyó! (csongrádi) Itt feküdt az áldozat. Test­helyzete, személyi tárgyai eredeti állapotukban (Fotó Kovács Mihály és Kristóf László) Horzsolásnyomok és vér­foltok a Danuvia kormá­nyán — később döntő bi­zonyítékai szolgáltak Szolgálati Szabályzat A célszerű eljárás GYÖMBÉR PÉTER ITTAS ÁLLAPOTBAN VEREKEDÉSBE KEVEREDETT, majd meg­ütötte a verekedés megszüntetése végett in­tézkedő rendőrt, ezután szökni próbált a helyszínről. A rendőr üldözte és utol is érte. Ekkor Gyömbér ismét szembeszegült a rend­őrrel , ütésekkel és rúgásokkal igyekezett szabadulni. Ebben segítségére volt az öccse is, aki ugyancsak a rendőrre támadt. Tóth László rendőr tizedes gumibot segít­ségével hárította a támadást. Közben a hely­színre érkezett még két rendőr, akik közül az egyik — a viaskodást látva — Tóth tize­des segítségére sietett. Gyömbér Pétert fejbe­ütötte, majd a botrány más részvevőinek ül­dözésére indultak. Gyömbér rövid ideig kábult volt az elszen­vedett gumibotütéstől, majd ismét dühöngeni kezdett, ezért a vele maradt rendőr egy kapu alá vezette be. A tettes azonban ott is ellen­szegült, szitkozódott, fenyegetőzött, majd amikor a másik két rendőr visszatért, őket meglátta, újra meg újra támadóan lépett fel. Támadásait sorozatos gumibothasználattal törték meg, s hosszas viaskodás után végre sikerült megbilincselni. AZ ESET TANÚI SOROZATOSAN ÍGY NYILATKOZTAK: „Habár valóban tűrhetet­len, hogy a szolgálatban levő intézkedő rend­őrt megüssék, de talán még az ilyen embert sem kellene ennyire összeverni.” Gyömbér Péternek ugyanis a gumibotütésektől a fej­bőrén három repesztett sérülés keletkezett, amelyek erősen véreztek, környezete, ruhá­zata, sőt az intézkedő rendőrök ruhája is erő­sen véressé vált. A gumibot használata nem volt jogtalan! Amint azonban erre már korábban igyekez­tünk a figyelmet felhívni, az a körülmény, hogy az elkövető támad, nem indokolja kizá­rólag a gumibot használatát. Az adott esetben a verekedésnek több szemlélője volt a helyszínen, köztük katonák is. A tanúként szereplő férfiak arra a kér­désre, hogy miért nem segítettek az intéz­kedő rendőrnek, azt válaszolták, hogy a rend­őr nem hívta őket. KÉTSÉGTELEN, HOGY KELLŐ IDŐBEN alkalmazott bilincseléssel a szökési kísérlet is elkerülhető lett volna, nem beszélve a ké­sőbbi, huzamos és csúnya verekedésről, amely­nek eredményeként a rendőri­­ intézkedésbe vetett bizalom feltétlenül csorbát szenvedett. Az tény, hogy Tóth tizedes egyedül, s az adott körülmények között nem tudta volna megbilincselni a feldühödött Gyömbér Pé­tert. Azon sem lehet viszont vitatkozni, hogy egy, de még inkább két rendőr — 2—3 sze­mély segítségével — ezt könnyedén megte­hette volna, különösen akkor, amikor Gyöm­bér az elszenvedett gumibotütéstől kábult volt. A bilincselésre vitathatatlanul volt jogalap, hiszen Gyömbér Péter rátámadt a rendőrre (Szolgálati Szabályzat 401. pont, HL tétel); szökést kísérelt meg (401. pont, IV. tétel) és az elfogás indokolt (Szolgálati Szabályzat 387. pont, g. alpont és 402. pont). Mindezekre te­kintettel tehát az lett volna a célszerű eljá­rás, ha az intézkedő rendőrök a nézők közül segítségnyújtásra felkérnek egy-két személyt, s közreműködésükkel Gyömbér Pétert lefog­ják és megbilincselik. GYAKORI PANASZ, HOGY A KÖZÖNSÉG PASSZÍV, s nem segít az intézkedő rendőr­nek. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a közönség rokonszenve általában a jogsze­rűen intézkedő rendőr mellett nyilvánul meg és az emberek hajlandók segíteni, amennyi­ben a felkérés megfelelő formában történik. Több év tapasztalata az, hogy a kíváncsis­kodó tömeghez intézett, általánosságban moz­gó felhívás — pl. :Jöjjenek segíteni !”, „Segít­senek!” — általában eredménytelen marad, mivel senki sem vonatkoztatja magára, senki nem akar elsőként a rendőr segítségére men­ni, vagy egyáltalában elsőként cselekedni. Mindenki arra vár, hogy valaki más mozdul­jon, s azután másodiknak már menne ő is. Ellenben hatásosak azok a felszólítások, ame­lyeknél senkinek nincs kétsége az iránt, hogy ki a címzett: — pl.: „Felkérem önt, hogy le­gyen a segítségemre!” stb. Ennek az a magyarázata, hogy ilyen eset­ben a segítségnyújtásra felszólított személy a rendőri felhívás teljesítéséért felelősséget érez. Úgy érzi ugyanis, hogy a rendőr külö­nös bizalommal viseltetik iránta. Másrészt tudja azt, hogy a körülötte levők is gyávának tartanák, ha nem tenne eleget a felhívásnak, hiszen hallották, látták, amint a rendőr őt hívta segítségül. Tehát már azért is eleget tesz a felszólításnak, hogy ne maradjon szé­gyenben. AZ ISMERTETETT ESETBEN A BÁMÉSZ­KODÓK KÖZÖTT tartózkodó katonák nyil­ván a rendőr segítségére siettek volna, ha az egyértelműen és félreérthetetlen módon hoz­zájuk intézett felszólítással ezt kérte volna tőlük. Akkor pedig az intézkedés jogszerűen, amellett célszerűen zajlott volna le, s nem keltette volna a kíméletlenség, illetve a meg­torlás látszatát sem. Dr. Bócz Endre ügyész SZABADULT INDULATOK tátta a szabálysértő mo­torost. A Pannónia megtor­pant — de csak pilla­natokra! Azután a veze­tője váratlanul jó ötven kilométeres óránkénti sebességgel egyenesen rá­vezette járművét az in­tézkedő rendőrre. Az ellépett és sietve a gépkocsiba ugrott. S a járőr üldözőbe vette a gátlástalan legényt Két sarok után beérték, elébe vágtak, s megállás­ra kényszerítették. Az iga­zoltatás során kiderült, hogy az Acsay Lajos 20 éves, autószerelő, szege­di lakos. Kiss Ferenc fő­törzsőrmester közölte vele: előállítják! — Motorját tolja be a legközelebbi ház udvará­ba, zárja le, azután üljön be a járőrkocsiba! — szabta meg a tennivalóit. — Nem tudok semmit sem csinálni a motor­ral... Nagyon fáradt va­gyok, félek elesem — sza­badkozott az érzékelhe­tően eléggé ittas Acsay Lajos. Erre Bús őrvezető in­dult el a Pannóniával. A két rendőr, sajnos, nem számolt a részeg fiatal­ember támadó szándéká­val. A 180 centis, markos legény viszont csak azt várta, hogy az őrvezető elforduljon. Nekiugrott a Egy bv-őrnagy kertjében foglalatoskod­va figyelt fel az erősza­kos cselekményre Cser­háti Flórián büntetésvég­rehajtási őrnagy. Teen­dőit azonnal abbahagyta, s futva igyekezett a rend­őrök segítségére. Még szaladtában rákiáltott a­­környékbeli Acsayra, akit egyébként látásból is­mert: — Mit csinál maga ott? Vigyázzon! Ekkor azonban már szilárdan tartották a ga­rázdálkodó legényt. A helyzetet kis késéssel fél­magára maradt főtörzs­őrmesternek, és megkísé­relte a földre lökni. Kiss Ferenc azonban nem esett el, mindössze megtánto­­rodott. Közben Bús őrve­zető visszalépett Acsay Lajoshoz, aki őt is elta­szította. Az őrvezető megcsú­szott és elvágódott, gyors segítsége ismerő rendőrök a to­vábbiakban villámgyor­san és nagyon határozot­tan intézkedtek, s erélye­sen­­megfékezték a „med­vetermetű” Acsayt. A büntetésvégrehajtási fő­tiszt bátor fellépése, köz­­beavatkozása most már teljesen reménytelenné tette a nagy erejű, részeg agresszív szándékait. En­gedelmesen szállt be a járőrgépkocsiba, amely a megyei rendőrfőkapitány­ságra robogott vele. A Petőfi-telep csendje, nyu­galma visszatért, Acsay Lajost őrizetbe vették. Az eset körülményeit a Szegedi Városi és Járá­si Ügyészség nyomozó­­csoportja vizsgálta. Dr. Kárpáti Ferenc, csoport­­vezető ügyész elmondta, hogy Acsay Lajos rész­ben tagadni próbálta tet­tét. Az orvosszakértői vé­lemény szerint a kérdéses időben, november 3-án délelőtt­ közepesen befo­g Vizsgálataink igazol­ják, hogy Kiss Ferenc fő­törzsőrmester és Bús Fe­renc őrvezető törvényesen járt el — szögezte le dr. Kárpáti Ferenc. — S megfelelő számú tanút is biztosítottak ah­hoz, hogy az eset minden részlet­­kérdését viszonylag gyor­san tisztázhassuk. A nyomozócsoport meg­lyásolt alkoholos állapot­ban volt. Acsay viszont először azt állította: nem ivott, majd a másik vég­letet szerette volna elhi­tetni, hogy kóros részeg­ség vett erőt rajta, s nem is emlékszik arra, mi történt vele... A szakértői vélemény és a tanúk vallomásai alapján természetesen megdőlt Acsay Lajos kez­detleges védekezése, állapította, hogy Acsay Lajos ellen eddig még nem folyt eljárás. Tetteit az elfogyasztott alkohol hatására követte el. Szü­lei távollétében, két ba­rátjával italozott a laká­sukon. Sört és pálinkát fogyasztottak­­, Acsay körülbelül 3 deci tö­mény szeszt és két üveg bort. Ezután ült fel motor­jára és száguldozott bu­kósisak nélkül, majd a rendőrökkel való találko­záskor teljesen elvesztet­te fejét a nagyerejű, de józanon egyáltalán nem kötekedő fiatal. Esete is bizonyítja, hogy az alkohol a legrosszabb indulatokat szabadítja fel élvezőiben. — Éppen ezért az ittas személyekkel szemben mindenkor foko­zott gondossággal kell el­járni intézkedés közben! Cs. J. (Fotó: Kristóf László) A „bűnös” ismét az alkohol Az intézkedés tanulságait értékeli Papp Gábor őr­nagy, alosztályvezető-helyettes (középen), Kiss Ferenc főtörzsőrmester és Bús Ferenc őrvezető

Next