Magyar Sakkvilág, 1934 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1934-05-01 / 5. szám

Részt vett a társasvacsorán Maróczynak és a magyar sak­kozásnak régi, kiváló barátja E. Tinsley, a londoni Times sakkrovatának vezetője is. A Maróczy Géza jubileumi mesterverseny Szokatlanul fényes külsőségek között folyt le a Magyar Sakkszövetség idei, negyedik nemzeti versenye. Sipőcz Jenő polgármester, fővédnök áldozat­­készsége, a vendéglátó Lipótvárosi Kaszinó előzékenysége és a rendező Szövet­ség tették ünnepélyessé azáltal, hogy a versenyt a nagymester 50 éves sakk­pályafutására emlékezve, Maróczy Géza jubileumi mesterversenynek nevezték el. A Szövetség évről-évre megrendezett mesterversenyei egyébként a ma már minden országban szokásos nemzeti bajnoki versenyeknek felelnek meg és a Magyar Sakkszövetség csak a magyar nagymester iránti megkülönböztetett tisz­teletből nem adja meg a verseny győztesének, illetve külföldi győztes esetén a legjobb eredményt elérő magyar játékosnak az azévi magyar bajnoki címet. Pedig Maróczy kiforrott, hogy úgymondjam klasszikus tudása — szemben az aktív magyar mestergárda még erjedő képességeivel — annyira tisztultabb, ma­­gasabbrendű, „történelmi“ sakkot jelent, hogy nem csorbítaná tekintélyét, ha a bajnoki címet évről-évre a legjobb eredményt elért aktív mesternek kiadnák. Ez nagy mértékben ösztökélné játékosaink ambícióját és elősegítené a Szövet­ségnek egy új nagymester nevelésére irányuló munkáját is, amire talán már Varsóban, de utána bizonyára feltétlen szükségünk lesz, ha elkerülni óhajtunk az olimpiászokon a prágaihoz hasonló kudarcokat. Magunk részéről csak annak megállapítására szorítkozunk, hogy 1901-ben Steiner Lajos, 1932-ben Maróczy Géza, 1933-ban G. Réthy Pál és ezidén G. Réthy és Lilienthal Andor holtversenyben érték el a legjobb eredményt, a ma­gyarok közül. Az idei verseny nívója, sajnos, az előző évinek alatta maradt. Nemcsak azért, mert a közben megerősödött Eliskases egymaga nem pótolhatta Canalt, Székelyt és H. Mü­llert, — aki tavaly óta két szép első díjat nyert, — hanem mert az újoncok közül Grünfeld és Szigeti nem szerepeltek jól, viszont Roha­­csek,­­akit szövetségünk a szlovák szövetséggel való viszonosság miatt bocsá­tott versenyre, még nem éri el a magyar mestergárda nívóját, bár tehetséges játékos. Igen helyes újítás volt az idei versenyen a gondolkozási időnek 40 lépésről 32-re való leszállítása. A két óránként 40 lépést tudvalevőleg a régebbi angol mintára, Capablanca, a kiváló gyorsjátékos kívánságára, az 1922. évi londoni mesterversenyen vezették be és a versenyek gyorsabb lebonyolítása kedvéért, tehát takarékossági okokból vették át az olimpiászok rendezői. Az olimpiászokra való tekintettel rendeztek azután az egyes országok is ilyen időbeosztással ver­senyeket. Azok, akik több versenyt játszottak már ezzel a lépésszámmal, tud­ják, hogy állandó időzavarra vezet, mely így döntő tényezője lesz a játszma ki­menetelének, amikor is a hidegvérűbb, vagy jobban „snellező“, de nem ok­vetlenül a jobb játékos nyer. Igaz, hogy az angolok rájöttek, hogy nemcsak a

Next