Magyar Sakkvilág, 1939 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1939-09-01 / 9. szám
emlékét éppen azért kívántuk föleleveníteni, mert ez az érdemetlenül elfeledett mesterünk a kilenvenes évek legtevékenyebb és legjelentősebb szereplői közül való: a magyar sakkirodalom megteremtője, az első magyar sakklap megalapítója, az első rovat megindítója, amellett külföldön is nagy dicsőséget szerzett kiváló játékosa. Bizonyára alkalmam lesz még Makovetz emlékezetét a Magyar Sakkvilág hasábjain, akár pedig külön kiadványban méltó módon megörökíteni. Sipőcz László ügyvezető elnökünk a versenyt bezáró összefoglaló beszédében olyan pregnánsan méltatta a verseny tapasztalatait és az értékesíthető tanulságokat, hogy nem kell egyebet tennem, mint az ő beszédének fő szempontjait megismételni. A vegyesverseny rendszere bevált. Semmiféle mesterellenes intenció ebben a megállapításban nem vezeti az elnökséget, de a magyar sakk fejlődése érdekében a jövőben sem fogja betartani a kaszt-rendszert. Igenis alkalmat kívánunk adni érdemes fiataloknak, hogy a hierarchikus rendbe való beiktatás nélkül is próbát tegyenek képességeikről. Éppen a mesterekkel való vetélkedésben erősödnek meg és fokozódik ambíciójuk. Egy sajtóközlemény polémikus éllel állapítja : meg, hogy az amatőrök meghívása a mesterek közé nem helyes, mert a mestereket mi sem ambicionálja az amatőrök elleni küzdelemben. Ez a felfogás elsősorban nem egyezik meg a sportszellemmel, amelyet pedig elsősorban kívánunk meggyökereztetni, másodsorban pedig éppen a Makovetz-emlékversenyen kapott csattanó cáfolatot. A mestereket bizony ambicionálta az amatőrök elleni győzelem, éppen a magasabb díj elnyerhetőségének szempontjából, az amatőröket pedig lelkesítette az a lehetőség, hogy mesteri címet kapnak, ha a hat mester ellen legalább három egységet érnek el (és emellett természetesen 50 százalékot csinálnak amatőr versenytársaik ellen). A Makovetz-versenyen egyetlen egy játszmában nem volt küzdelem nélküli remis. Nem emlékezünk a közelmúlt versenyei közül egyre sem, amelyben ennyire késhegyig ment volna a küzdelem. Nem voltak unalmas játszmák, s a közönség is egyre fokozódó érdeklődéssel kísérte a versenyt. Kezdetben tíz-tizenöt nézőnk volt, a verseny derekán már harminc-negyven néző tolongott az ideális versenyteremben, amely külső körülményeivel biztosította a verseny sportbeli feltételeit. A közönség érdeklődésének megnyerése pedig legfőbb célja a versenysakknak és elsőrendű érdeke szövetségi munkánknak. .A nézők sorában tisztelhettük sakkéletünk sok kiválóságát és örömmel üdvözöltük ott Bencs Zoltán dr országgyűlési képviselő urat és Antal fia Antal dr miniszteri tanácsos urat, társelnökeinket. öt órát játszottak egyhuzamban versenyzőink és ez nem lett volna baj, de a verseny kissé késői kezdete s az éjfél utáni első órában való végződése egyes gyengébb szervezetű versenyzőknél (Barcza), vagy nappali munkával elfoglaltaknál (Füszér, Réthy, Szily, Krumpholcz, Balogh, László joggal panaszkodtak erről) kártékony hatással volt. Bármennyire értékeljük Szabó László százszázalékos eredményét, hangsúlyoznunk kell azt is, hogy az a körülmény, hogy ő szabadságon van, s gondosan ügyelhet testi kondíciójára, előnyt jelentett számára éppen a legveszélyesebb versenytársaival szemben. .A késői kezdés tanulságait le fogjuk vonni. Még egy tanulságot kell levonnunk az ötórai egyhuzamban való játékra vonatkozólag. Az egyszeri időellenőrzés veszedelmes