Magyar Sakkvilág, 2004 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2004-10-01 / 10. szám
A megszállott két gyerek ül a játszótéri padon. Sötétedik, mindenki hazament már, csak értük nem jött meg az anyjuk. A kislány csivitelése visszhangzik a házfalakon, a fiú halkan válaszolgat. - Labdázunk? - áll fel a lány, és leporolja rózsaszín ruhácskáját. - Én már soha többé nem fogok labdázni - hangzik a válasz. A kislány értetlenül bámul. - Labdázásból nem lehetsz világbajnok - magyarázza komolyan a fiú. - Gazdag se lehetsz vele, meg híres se. A kislány elhúzza a száját, majd lepattintja párszor az ezüstszínű labdát. - Akkor te mindig unatkozni fogsz? - kérdezi. - Én sakkozni fogok - pillant fel a fiú. A lány ránéz, hogy viccelő, de a fiú szigorú tekintete megijeszti. Aztán mégis elneveti magát. Még sosem hallottam amerikai sakkozóról - mondja, és messzire dobja a labdát. - Majd hallasz, ne félj - feleli nyugodtan a fiú, de a lány erre már nem figyel. gig A kisszekrény előtt térdelt, a homályos előszobában, balra tőle két pár sáros gumicsizma (ma játszótéren voltak Yvett-tel), feje fölött anyja kopott, orvosságszagú kabátja. A konyhából kiszűrődött Yvett kántálása, amint a leckét hadarja („... országunk Alkotmánya kimondja minden állampolgár jogát a szabad véleménynyilvánításra, a szabad...”), edénycsörömpölés hallatszott, majd a sütő ajtajának csapódása (krumpli lesz, tuti, hogy megint krumpli), anyja hangja, majd újra Yvett sipító mondatai. Kinyitotta a tenyerét, óvatosan széthajtogatta a zsebkendőt, és szemügyre vette a titokzatos gömböt. Utcai baleset során jutott hozzá, elgázolt asszony táskájának szétgurult tárgyai között. Véres baleset volt, a törmelékek és a kéken villogó mentőautó közt senki nem figyelt az áttetsző üveggömbre. Yvett is elrángatta őt, az a néhány év, amivel idősebb volt öccsénél, koravénné tette, a fiúnak épp csak annyi ideje volt, hogy lehajoljon és a zsebébe süllyessze a gömböt. Most hát itt voltak a csöndben, az üvegdarabbal. „Adj valamit cserébe - gondolta a kisfiú amiért hazahoztalak”. Úgy látta, hogy a beszüremlő fénytől a gömb megrezdül, s életre kel. Belsejében sárgás füst kavargott, s ibolyaszín örvényt vetett a világosság. Különös ábrák rajzolódtak ki a ködben, szörnyek bukkantak elő, és a fiú keze remegni kezdett. ...Hidegvizes borogatásra tért magához. Anyja rémült arca hajolt feléje, hangokat, távoli suttogásokat hallott. A gömböt még mindig a kezében szorongatta, hűvös volt az érintése és idegen. * A stroboszkóp fénye ritmusosan verődött vissza a mennyezetre függesztett kristálygömbökről. A tóparton, nem messze a diszkótól keresztbe font karokkal nyurga fiú várakozott. Idősebb férfi közeledett - bizonytalan léptei átmulatott estéről tanúskodtak —, a fiúhoz sietett, és vigyorogva súgott neki valamit. A sétány végén vékony ruhás, hosszú hajú lány ácsorgott fázósan. Torlódtak a mássalhangzók a fiú fülének lassan már megszokott balkáni nyelvben, aztán a férfi erős akcentussal az ő nyelvén is megszólalt: - Rendben van, viheted. Hűvös szél fúj a tó felől, a lány már szívesen bent lenne a szállodában, úgyhogy kézen fogja a fiút, amaz meg zavartan követi őt, a portás mindentudó tekintetétől kísérve az emeleti szobába. Mihelyt becsukódik mögöttük a hotelszoba ajtaja, a lány rutinosan vetkőzni kezd, pár perccel később azonban a fiú a zakójából előhúzott zsebsakkot bámulja. Valami eszébe jutott, és azonnal ellenőriznie kell. Viharsebesen mozgatja a műanyagból kivágott pöttöm bábukat. - Mindent ilyen gyorsan csinálsz? - kérdezi a lány kihívóan, de a fiú csak percek múlva fordítja felé a tekintetét: - Valamit kitaláltam! Fogadok, hogy erre nem számítanak! - ujjong, és átöleli a lányt. Pár órával később fejét a kezére támasztva egyedül bámulja az ágyról a plafont: világos és sötét bábok cikáznak egymás körül. * A légkondicionált Mercedes még szinte le sem fékez, amikor nyílik az ajtaja, nagydarab, fegyveres testőr ugrik ki, és miközben a hátsó ajtót nyitja, négy másik társa is megérkezik. Néhány vaku villan, a férfi, aki most száll ki az autóból, hunyorogva néz körül, de a testőrök már sürgetik, terelik befelé az épületbe, ahol talán orvlövészből is kevesebb van, de tűző, izzasztó napfényből bizonyosan. Amikor a gorillák végigrohannak a folyosón védencüket közrefogva, a bámészkodók készségesen nyitnak nekik utat. Egy helybeli szemlélő elismerően bólogat: nem semmi ezen az eldugott kis szigeten, ahol csak pár turista és néhány tucat újságíró fordul meg, ennyi testőrrel vonulni. A férfi beér a terembe, itt már egyedül hagyják, leül a székbe a fekete bábok mögé, szemellenzős sapkája mögé rejti tekintetét, és összpontosít. Lassan a nézők is szállingóznak, bár sokat nem láthatnak, mivel biztonsági okokból jó tíz méterre van tőlük a színpad. ...Ő ugyanis tudja, se hitében nem lehet megingatni, hogy veszély leselkedik rá minden lépésénél, a nap minden szakában. Üldözői még a háztartási hulladékot is átkutatják, ezért sétál mindennap kilométereket fekete nylonzacskókkal a kezében, hogy a legkevésbé feltűnő helyeken dobja el a szemetet. Igaz, most biztonságban van, nem úgy, mint otthon, a tengeren túl. Igaz, az ország, ahova meghívták, háborúban áll, de ebből itt szinte semmi nem érződik, őneki ennivaló, az autóba benzin is jut mindig. Az óriási, szürke raktárépületre gondol, ahol dobozokba csomagolva minden értékét hagyta. Megvannak még az évtizedek alatt gondosan magnóra mondott, rendszerezett feljegyzések, hogy kik, mikor és hogyan próbálták elkapni vagy kilesni őt. Rögzítve vannak a gondolatai is, ahogyan lépésről lépésre rájött, hogyan próbálják elrejteni előle a Nagy Titkot. Okosak voltak, szinte zseniálisak, de az ő analitikus agyának ez csupán egy közepesen bonyolult feladvány volt. Meg fogja írni mindet egy könyvben. Az összes csalást, a színfalak mögötti húzásokat, az egész világra kiterjedő összeesküvést, és akkor majd retteghetnek, végre ők fognak félni és reszketve térdre esni, és megvallani bűneiket. Most még megnyeri ezt a meccset, megvédi a bajnoki címet (oldalra pillant, a falon nagy betűkkel ez áll: VILÁGBAJNOKSÁG), aztán végre nekifoghat a könyvnek. Csak ne lenne ilyen fáradt. Koncentrálnia kell, mostanában időnként össze-vissza csaponganak a gondolatai. Majd szól a testőröknek, mondják meg a konyhán, hogy többször süssenek halat, az jót tesz. A tengeri rák meg a hal, az nagyon egészséges. Lépteket hall, felpillant, az ellenfél érkezik a terembe. Kezet fognak. A másik leül, megigazítja a bábokat. A bíró jelt ad a kezdésre, és a két öregedő ember sakkozni kezd. A börtönparancsnok úgy döntött, hogy a szokásos reggeli inspekcióra kivételesen magával viszi a kislányát, régóta könyörög már a gyerek, hogy hadd nézhesse meg a félelmetes cellákat, hát legyen meg neki az öröme. A beosztottak mosolyogva köszönnek, ahogy egyik folyosóról a másikra haladnak, nyílnak a rácsok az egyenruhás főnök és a lánya előtt. Az 5376. számú fogoly felpillant a közeledő léptek zajára, aztán jeges kéz markolja meg a szívét; a fogda ajtaja előtt rózsaszín ruhás kislány áll, kezében labda, ránevet, és azt kérdezi: - Játsszunk? - Én nem így akartam! - kiáltja a megviselt külsejű férfi, mikor magához tér a rémületből, és kapaszkodik a rácsba, de a kislány és a börtönparancsnok már messze jár. Szárnyas Géza 38 MAGYAR SAKKVILÁG 2004. október