Magyar Sakkvilág, 2005 (3. évfolyam, 1-12. szám)

2005-01-01 / 1. szám

Oknyomozás egy emberöltő múltán Szpasszkij-Fischer, 1972, Reykjavik A Fischer-történetnek úgy tűnik, most már sohasem lesz vége. Legutóbb az októberi számunk­ban írtunk az exvilágbajnokról, akit akkor élettársa, Mijoko Vatai próbált kimenteni az amerikai fe­lelősségre vonás fenyegető réme alól. Fischer azóta is, már hatodik hónapja, japán fogságban van. A legújabb hír, hogy egykori nagy sike­rének színhelyén, Reykjavíkban bizott­ság alakult kiszabadítására, melynek tagja többek között Fridrik Olafsson, a FIDE korábbi elnöke, és a 32 évvel ez­előtti világbajnoki döntő főrendezője, Gudmundur Thorarinsson is. Az izlandi külügyminisztérium december 15-én humanitárius okokból tartózkodási en­gedélyt adott az amerikainak, és kérték a japán hatóságokat, hogy engedjék fog­lyukat a szigetország területére. Emiatt az amerikai követség 19-én hivatalosan is nyomást gyakorolt az izlandi kor­mányra, hogy vonja vissza ezt az enge­délyt - ez a cikk írásának pillanatáig nem történt meg. Flegg a Fischer-saga miként fog végződni, még mindig nem lehet előre látni — az exvilágbajnok két telefoninterjúban is hangot adott ama fé­lelmének, hogy vitán felül áll: az életére törnek, és amennyiben kiadják az USA- nak, üldözői sikerrel fognak járni. Különösen aktuális tehát a magyar piacon most megjelent könyv: a Bobby Fischer háborúba indul. Edmonds és Eicinow, két BBC-s újságíró lendületes, olvasmányos stílusban megírta az „Év­század mérkőzésének” krónikáját, egy­korú források felhasználásával, szemta­núkkal és a döntő résztvevőivel készí­tett interjúk segítségével, illetve az ad­dig a meccsről megjelent munkák fel­­használásával. A 32 év távlatából meg­szólaló szereplők visszaemlékezései te­szik a könyvet igazán érdekessé. Szpasszkij, Krogiusz, Nej, Baturinszkij olyan aspektusait is felelevenítik a mér­kőzésnek, amelyek akkoriban csak a szovjet kommunista párt központi bi­zottságára tartoztak. A kötetben egy kü­lönösen nagybecsű, és számunkra is ér­dekes dokumentum kivonata is megta­lálható: a Regina Fischerről készült FBI-akta. A szövetségi nyomozó iroda eloszlatta Fischer vér szerinti édesapja kilétét övező homályt - a zsidó vallású, magyar származású, Amerikában is élő, Neményi Pálnak köszönheti életét a sakkzseni. Bár a könyv fő vonala az 1972-es világ­­bajnoki döntő, a szerzők a meccs mindkét résztvevőjének életét végigvezetik gye­rekkoruktól egészen napjainkig. Hogyan váltak a világ vezető nagymestereivé, mi lett velük a páros mérkőzés után, és nagy figyelmet fordítanak a körülményekre, amelyek nélkül a szereplők viselkedése nem lenne megmagyarázható. Ez a különc viselkedésű Fischer kapcsán, aki 1975- ben nem állt ki Karpov ellen, ezért megfosztották világbajnoki címétől, s attól kezdve két évtizedre eltűnt a nyilvánosság elől­­, különösen izgalmas kérdés. A könyvben felidéződik az az ismert, de érdekes epizód, hogy a reykjavíki mér­kőzés a harmadik partinál majdnem félbe­szakadt. A kihívó ugyanis nem volt hajlan­dó kamerák előtt játszani, és a küzdelem egy igen kicsi, eredetileg asztali­tenisz gyakorlómérkőzésekre használt teremben kezdődött el, miután Lothar Schmid főbí­ró úgy nyomta vissza mindkét résztvevőt a székbe. Szpasszkijnak a szovjet hatósá­gokkal vívott állandó harcáról is részlete­sen írnak a szerzők, a világbajnok ugyanis magát „hazafias orosz”-nak jellemezte, vagyis — akkori értelmezés szerint - bur­koltan szovjetellenesnek. Elutasította pél­dául a mérkőzésre kirendelt tolmácsot és szakácsot, nyilvánvalóan arra gondolva, hogy KGB-ügynökök lehetnek. Fischer már a világbajnoki zónaverse­nyen sem indult el, s csak azért vehetett részt a további küzdelmekben, mert Benkő Pál átengedte neki a helyét. Az izlandi szervezők többször majd­nem belebuktak a reykjavíki döntőbe Fischer „magánszámai” miatt, nemegyszer kormányszinten kellett kezelni az amerika­it. „Halló, itt a világ legrosszabb játékosa hívja a világ legjobb játékosát!” — így kez­dődött az a híressé vált telefonbeszélgetés, amelyben Henry Kissinger külügyminisz­ter próbálta játékra bírni az USA akkor még amerikaiságára büszke állampolgárát. Igazi királydráma volt ez az összecsa­pás. A mindig kifogástalan viselkedésű, nyugodt, szimpatikus akkori sakk-uralko­dónak több alkalma és lehetősége is lett volna kiszállni a mérkőzésből, megőrizve koronáját, ehelyett a fair play szabályai szerint mindenképpen tábla mellett akarta megnyerni a csatát ellenfelével szemben. Az újságok minden szimpátiája az övé volt még Nyugaton is, és az amerikaiak nem is igen értették: hogyan lehet, hogy Fischer, aki őket képviseli, vagyis, a „ jó­kat”, ilyen durván viselkedik? A mérkőzésnek ugyanis hatalmas vissz­hangja volt. A könyv erényei közé tartozik, hogy a szerzők kitekintettek a hidegháború időszakában a világtörténeti eseményekre is, és ezek kontextusában helyezték el a meccset. A vietnámi háború, a Nixon elnök bukásához vezető Watergate-botrány, az észak-írországi robbantások, talán ezek a körülmények is a szigetországbeli, alapve­tően békés eszközökkel megvívott csata fe­lé terelték a közfigyelmet. Amerikában a sakk gyorsan felfelé ívelő népszerűségnek örvendhetett végre, mindhárom nagy ame­rikai tévécsatorna külön csapatot küldött Izlandra, és többször is a sakk uralta az új­ságok címlapját. A méltató szavak mellett essék szó arról is, ami bírálatra szorul a könyvben. Bár a szerzők sok sakkozóval, főleg Sosonko nagymesterrel konzultáltak, nem látni nyomát, hogy szakmailag bárki is ellenőrizte volna a szöveget (ez vonatkozik a Scolar kiadó gondozásában megjelent magyar fordításra is). Ekképp lehetséges, hogy a szerzők kijelenthették a 217. olda­lon: „A kilencedik lépés után a vezércserék következtében már túl voltak a középjáté­kon, és elkezdődött a végjáték”, illetve emi­att maradhatott bent olyan nyilvánvaló kép­telenség a 172. oldalon, hogy „F -V6 sekk” (valójában std3+, a régi angol jelölés hibás magyar fordítása). Ezek a találomra kiraga­dott példák jól mutatják, mennyire vehetjük szakmailag komolyan a partikról való tudó­sításokat. A versenysakk pszichológiai hatását, a sakkozói lelkiállapotokat viszont remekül írják le. Sajnos fénykép nincs túl sok a könyvben, diagram egy darab sem, elemzett játszmákat is hiába keresnénk. A szakmai hiányosságok ellenére ér­dekes, jól megírt, és számos új momentu­mot felvonultató riportkönyvet vehet ke­zébe az olvasó. Nádasi Balázs David Edmonds - John Eicinow indul Igaz történet arról, hogyan vesztették el a szovjetek minden idők legkülönlegesebb sakkmérkőzését :-'rj'.‘’j - MAGYAR SAKKVILAG 2005. január

Next