Magyar Salon, 5. kötet (3. évfolyam, 1885-1886/2)
PAUL BOURGET et sensations» czimű munkájában mond: «Azt veszem észre, hogy az observálás a helyett, hogy elérte volna bennem a szenzibilitást, még kiszélesítette, megfinomitotta s védtelenné tette. »— A helyett, hogy lelkünket tanulmányozva, edzettebbekké lennénk, morális nyílt sebbé válunk, amely élénk fájdalmat érez a leggyöngébb érintésre, minthogy védtelen . . .» így igen természetes az, hogy a művész, akinek lelkében megvan a művészi ideál, a túlvitt analízis által pesszimista lesz. Az egyéniség és a körülmények ilyenféle összjátéka a romantikus korszakban a szkepticzizmusra vezetett. Byron, Musset és Heine szkeptikusok voltak. — Ma a kétkedéshez még hozzá jő a Nirvána, a megsemmisülés utáni vágy s igy Baudelaire, Leconte de Lisle, Flaubert, Goncourt, Turgenjev és Bourget peszszimisták. Mindebből már kivettük azt, hogy Bourget-nek, ez iskola egyik mesterének, mint ma minden kiváló írónak, kritikai tehetsége teremtő erejének magaslatán áll. És kifejtettük már azt is, hogy e kritikai tehetségében, amely oly magas idealizmussal párosul, kell keresni okát sötét világnézetének, pesszimizmusának. III. Burget művei. Minden művének egy filozófiai eszme képezi alapját. Az obszervátorhoz csak úgy mint Balzacnál filozóf csatlakozik. Az analiszta az emberi lelket nyilatkozásában látja, s azután e nyilatkozásnak okait keresi, s ez okokat konstatálja a nélkül, hogy ebből következményeket vonna le. Az analiszta így tehát nemcsak azt állapítja meg, ami látható, a mi érzékeink által észlelhető, hanem azt is, ti mi láthatatlan: az alapmotívumokat, sőt még azt is, ami öntudatlan s a mire, mint kommentárra van szükség. Bourget is így jár el, csakúgy mint Stedhal, kihez modora legközelebb is áll, ő is a lélekre fekteti a fősúlyt. Itt válik szükségessé a két, lehet mondani, ellenkező analitikai rendszer szétválasztása. Elsősorban azokról az analistákról kell szólni, kik a külvilág hatásával az ember lelkére foglalkoznak. Ez iskolához tartoznak ma Goncourt, Zola és a többi naturalisták. Ez a rendszer alapjában különbözikattól a rendszertől, amely az ember beléletének (interne) analízisével foglalkozik, s amely iskolához az önmagukba mélyedt szellemek tartoznak. Akik az egyéni reflekszió által saját lelküket rendkívül ismerik, és a többi emberek jellemét az önmagukéval való összehasonlítás által. Ez előbbi iskola követői a fősúlyt a szokások és erkölcsök leírására fektetik, míg az utóbbihoz tartozó írók, mint Balzac, Elliot, Stendhal és maga Bourget, főleg az emberi lélek szétszedésével foglalkoznak. Ezt látjuk Bourget két epikai művében, két híres regényében: Cruelle Enigme-ben és Crime d’amour-ban. A külső tárgyakkal keveset foglalkozik, majdnem kizárólag a regény jellemeibe mélyed, amelyeknek ezer árnyalatát tanulmányozza, s amelyeknek szétszedésében túlmegy a kellő határon, úgy hogy épen e túlságos analízis megnehezíti az olvasó vízióját a regény alakjairól. E könyvekben Bourget már igen messze van azon íróktól, kik öntudatlanul inkább érezve, mint értve állították elénk alakjaikat s inkább az akczióra, mint az analysisre fektették a súlyt. Tudatosabb művész, mint e pesszimista író, talán még nem volt Annyira tanulmányozza alakjainak vérmérsékletét, annyira belemélyed lelkükbe, s annyira megmagyarázza e két tényező összjátékát, hogy majd- I nem kategorikusakká válnak meg- I figyelései.