Magyar Szalon, 25. kötet (13. évfolyam, 1895-1896/2)
Szeptember
fl nürnbergi mester-sakkozóig magyar fővárosban néhány esztendeje megint használnak egy becsületes, kiválóan szép szót, amelylyel régente mindenki élt; azt a szót, hogy: mester. Azt mondják vele, hogy kiváló a maga dolgában, elsőrendű, mestere a többieknek, így lett a közéletben, a megszólításban, írásban egyaránt mester: Jókai, Munkácsy, Újházy, Kovács orvosprofesszor. Már régen szokásos ez a szó a sakkozók közt. Azok a maguk nagyjait évtizedek óta mesternek nevezik, és mestertornán szemelik ki. Csakhogy a sakkozók ezzel is úgy voltak, mint minden más dolgukkal. Mélységesen hallgatnak vele, mint ahogy minden dolgukkal hallgatnak. Alig tud róluk valaki más, mint aki állandóan közöttük van, mindig törődik velük. Még azt is alig tudják, hogy a magyar sakkozóknak legújabban két hatalmas mestere támadt, két fiatal Robin, aki legyőzi a világot. Két egészen fiatal ember, alig huszonkét-huszonhárom évesek, akik nekimennek fiatalos hévvel és igazi erővel a világ legnagyobb sakkozóinak, s leverik őket. Hiszen egy-két sort már olvastunk róla az újságban, hogy a nürnbergi mestertornán, amelyen a világ minden nagynevű sakkozója részt vett, a magyarok voltak a győztesek győzői. Maróczy Géza kapta a második díjat, (csak egy fél pointtal maradván az első, Lasker mögött), s hogy ismét magyar sakkozó, Charousek Rezső kapta azt a különdíjat, amelylyel a legszebb játszmát, a győző legyőzőjét jutalmazzák. Ezt a két fiatal óriást akarjuk most bemutatni. Magyarországon nagyon sok ember érdeklődik a dolgaik iránt, hiszen majdnem minden második intelligens ember tud a sakkjátékhoz. Megérdemlik azonban a dicsérő megemlékezést azért is, mert a magyarságnak internacionális dolgokban nem nagyon szerencsés szereplésén nagyot javítottak. Azt nem vitathatja senki, hogy ahol nemzetközi tornákon