Magyar Szemle, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 9-10. szám - ESSZÉ - Orbán Viktor: Gyászbeszéd Granasztói György temetésén
ORBÁN VIKTOR GYÁSZBESZÉDE GRANASZTÓI GYÖRGY TEMETÉSÉN 2016. augusztus 25., Budapest Az volt a tervem, hogy idén, amikor az ősz beszökik, és Szent Mihály útján suhan, vele és Martonyi Jánossal - ha egy napra is, de - kiszökünk Párizsba. Megírták ugyanis, hogy elkészült Párizs szívében az a hatalmas ortodox templom, amelynek felszentelése néhány napra a politikai hírek élére állítja a francia fővárost, s hetekig teret nyit az Európáról, a civilizációk jövőjéről, a politika és a kultúra kapcsolatáról szóló eszmefuttatásoknak. Már előre - mint látható, túlságosan is korán örültem annak a délutánnak, amelynek izgalmas történetfilozófiai beszélgetéseiben én majd érdeklődő hallgatással vehetek részt. A magamfajta örök diák mérföldekről, és ha szabad ezt mondanom: szagról felismeri az örök tanárt, így csapódtam én Granasztói György, az örök tanár mellé, és ezért ragaszkodtam hozzá addig, amíg tehettem. A tanároknak ez a fajtája nem ad órákat, nem tart előadásokat, és nem vizsgáztat. A tanároknak az a fajtája, amelyhez Granasztói György is tartozott, egyszerűen csak van, létezik, él, és megengedi, hogy mi vele együtt létezhessünk. Nem magyaráz, nem bizonyít, csak elmond, ha beszélsz, figyel, ha szamárságot mondasz, rápirítás helyett elegáns ellentörténetet hoz föl, s te beismerés nélkül is ráébredhetsz szamár voltodra. És ha eredeti gondolatod támad, valami titkos módon érzed, hogy ő is veled örül. A veszteségünk hatalmas és felmérhetetlen. Nem melldöngető, nem égbekiáltó, inkább csendes és mély veszteség ez. Olyan veszteség, amely nem dönt le a lábadról, nem sújt a földre, nem rendít meg drámaian, de érzed, hogy sokáig nem tudsz majd szabadulni a tompa fájdalomtól, érzed, hogy hiánya évekig fog kísérni nap mint nap. Még a hiánya is olyan lesz, mint az élete volt: decens, kimért és mély. Mindig is azt gondoltam róla, hogy ha van ősalakja a polgárnak, ha van megtestesülése a Márai-féle embereszménynek, ha van még túlélő példánya ennek az osztálynak, akkor az minden kétséget kizáróan ő. A magyar polgár. Aki, bár magától értetődőnek tekinti a szellem elsőbbségét az anyaggal szemben - elvégre nem beszélő állatok vagyunk -, sohasem esett azok hibájába, akik az értelmet, a kulturáltságot, a műveltséget az emberi BÚCSÚ GRANASZTÓI GYÖRGYTŐL .