Magyar Szemle 25. kötet (1935. 9-12. sz.)
Bierbauer Virgil: A kiállítások művészete
Okt. BIERBAUER: A KIÁLLÍTÁSOK MŰVÉSZETE 143 Igen a kiállítás vásári tartalma —• üzleti gerince — teljesen a háttérbe szorult, sőt azt a rendezők szinte mellékesnek minősítették, szinte takargatták! Az itt feltárt út jellemzőjévé lett az elmúlt 25 év nagyobb és kisebb kiállításainak: 1925-ben Párizs az új iparművészet jegyében rendez világkiállítást, 1931-ben a francia kolóniáknak népszerűsítésére. 1929-ben Köln a sajtó nagyhatalmát kívánja demonstrálni a Pressán. Újabb típust inauguráltak 1927-ben Stuttgartban, ahol nem múló kiállítási pavillonokat és csarnokokat róttak össze, hanem az új lakóforma bemutatására egy 30 házból álló lakótelepet építettek, amely azóta is használatban van. Ezt a példát azóta többször követték. (Breslau 1929, Wien 1932, Varsó 1935.) De egy emberöltő ilyen gyakorlata mindezt megszokottá tette, a közönség mindinkább kezd elfásulni a kiállításügy iránt, belefárad és bizalmatlan lesz, főként azért, mert néhány egészen nagyszabású, kitűnő gondolat, de alapjában szinte tökéletesen megrendezett kiállítás után a kiállítások hada csak csalódást okozott számára. Mindenki, aki a kérdéssel foglalkozik, világosan érzi, hogy vagy be kell szüntetni a kiállításokat, vagy valamilyen változásnak kell bekövetkeznie, különösen érzik ezt a kiállítók, akik a költségeket megfizetik. Elkedvetlenedésük, kényszerű részvételük csak még inkább elsekélyíti az egész kiállításügyet. Bár nálunk, szomorú gazdasági körülményeink közepette, nagyobbszabású, világviszonylatban is hatásra törekvő kiállításokról beszélni sem lehet, mégis mindezt érzi mindenki, aki csak meglátogatja mindig inkább vásárjellegű kiállításainkat és ott megfigyeli az unottan fáradozó közönséget, a kiállítók kedvetlenségét. Lássuk tehát a kiállításügy alapvető kérdéseit először a látogató közönség szemszögéből. Mit vár a beléptijegyet megváltó a kiállítástól ? Újat akar látni, az újnak mindig eleven szenzációja csábítja a kiállításba. Talán —a tudat alatt — tanulni is akar, olyant akar kellemes körülmények közepette megismerni, ami az életét szebbé és kényelmesebbé teheti, amivel munkáját eredményesebbé teheti. Tájékozódni akar azokról a lehetőségekről, amelyek életsorsát talán előbbrevihetik. Jó jelige alatt rendezett népszerű tudományos kiállításon ismereteit akarja bővíteni. Az első tényezőt: az újnak varázsát kitűnő kereskedelmi érzékkel ismerik fel az ú. n. újdonságterjesztők, akik a kispénzű közönség számára meglepően új cikkeket, filléres árukat kínálnak ősi vásári zenebonával, színészi rábeszélőképességgel. S ők azok, akik kiállítások hasznának javát besöprik apró, de nagyforgalmú, gyors lejáratú üzletkötéseikkel. Ezért nincsen kiállítás, ahol ott ne lennének. Bennük él a régi vásárok szelleme legtisztábban, legéletrevalóbban, ők tudják az újat legélesebben kidomborítani. Persze a közönség nem ezért jön: a tényleg vásárolni kívánó közönség komolyabb szükségleteinek kielégítésére, tájékozódásra törekszik. A komolyabb ipar és kereskedelem azonban sokkal kevesebb sikerrel, hozzáértéssel szolgálja ezt az óhajt. Apró és apróbb ú. n. „standokat" bérel s abba belezsúfolja minden válogatás nélkül minden ! A képzőművészeti kiállítások szövevényes és kényes kérdéseivel e tanulmányban nem foglalkozunk.