Magyar Szemle 40. kötet (1941. 1-6. sz.)

Katona Jenő: A Vatikán a népek között

1948 JANUÁR Magyar Szemle A VATIKÁN A NÉPEK KÖZÖTT A VATIKÁNNAK a népek közötti helyzetét, mai politikáját nem a napi törvényeken és változásokon át, hanem három kimagasló egyéniség: L XI. Pilis, XII. Pius és Luigi Maglione, a jelenlegi pápai állam­titkár alakján kíséreljük meg bemutatni. ACHILLE RATTIT, akit XI. Pius pápa néven jegyez majd a nagy pápák közé a világegyház történelme, másfél évvel ezelőtt a legnagyszerűbb emberi kötelességteljesítésből, Szent Péter örökéből hívta el Isten angyala az örökkévalóságba. A milánói Bibliotheca Ambrosiana egykori tudós könyv­tárosa, a „könyvek városá"-nak elmélyedő, magános őre egyesült Achille Rattiban a szenvedélyes alpinistával, a Montes dei, Isten hegyei vándorával. A teoretikus, szemlélődő élet hordozója és a természet mély, bizalmas közel­ségében élő ember találkozott forró, eleven, aktív, mindig nagy tervektől terhes egyéniségében. A pápa izzó, színes, mozgalmas lelkülete, tehetségé­nek ez a mindvégig megőrzött alapjegye, mellyel oly szívesen dramatizálta a körülötte lévő életet, nagy retorikai alaptermészete, később a világegyház diplomáciájának iskolájába került. Itt azután a világtörténelem legrégibb és legtiszteletreméltóbb politikai iskolájában naponként érezhette és tanulmá­nyozhatta az isteni és emberi elemeknek titokzatos, fenséges és tragikus egybeszövődését. XV. Benedek, a békepápa halála után innen került a pápai trónra, ahol minden idők egyik legviharosabb szakában, majdnem két évtizeden át vezette Szent Péter hajóját. Trónralépése egy világégés után következett. A világháború után, amelynek ádáz harcaiban csődöt mondott a keresztény szeretet és békeakarat. Oly idők után, amikor még a felhőkből is vér permetezett alá, amikor az emberi őrület vagy gonoszság testvérei csontjaiból emelte a gyűlölet halmait, mellyel a győztes a háború szörnyű apoteózisát, a legyőzött pedig csillagoltó sötétségben, mondhatatlan kínját panaszolta. XI. Pius pápa az irgalmas Szamaritánus szánó szeretetével nézett el a „megbékélt, keresztény" Európa szenvedései felett. Ezzel a szánó szeretettel közeledett a Távol-Keleten kigyúló bolsevizmus áldozataihoz, a világtörténelem legnagyobb materialista eretnekségeit új formában megújrázó társadalmi és metafizikai őrület meg­nyomorítottjaihoz is. A cári ortodoxia végzetes összeszövődöttségében egy­szerre elzuhant állam és egyház romjai fölött próbálta az egykori Rampolla­tervet megvalósítani, a régi keleti szkizma megszüntetését és a rettenetes áron megvásárolt történelmi lehetőség felhasználását. Közben nyugaton is egymásután éreztette hatását, illetve vissza­hatását a proletariátus kollektív, diktatórikus tömegforradalma. Az új cezarizmus rendszerei álltak elő, amelyeknek állami mindenhatóságával egy új VII. Gergely harca vált szükségessé. Amint valamikor Hilde­brand, a savonai ács fia egy hatalmas lelki és szociális mozgalom, a cluny­i reform erőitől emelve szállt szembe a cézári egyeduralom hatalmával, akként kezdette meg az egyház belső, lelki és szociális reformját XI. Pius pápa. Mindenekelőtt ott, ahol az a leginkább szükséges és leg­inkább eredményes, az egyház őrhelyein, a szerzetesrendeknél és, mint „Ad catholici sacerdotii" encyklikája bizonyítja, a papság nevelésénél. A diktatúrás rendszerek közül az olasz fasizmussal, amelynek lánglelkű vezére rendszerébe bele tudta építeni az antik római, a renaissance, a risorgimento örökséget egyaránt, csakhamar békét kötött. A lateráni XL. KÖTET I. (16­.) SZÁM

Next