Magyar Szemle 45. kötet (1943. 7-12. sz.)
Staud Géza: Színházi mérleg
A Kamarának hivatallá való szürkülése tehát ebben az esetben a legnagyobb dicséret, amelyet róla elmondhatunk, mert hiszen a színésztársadalomnak is az a kívánsága, hogy a Kamara zökkenésmentes és törvényszerű ügyvitelén keresztül jogbiztonságot, érdekvédelmet és erkölcsi támogatást élvezzen és ne legyen kitéve egyéni érdekek és érzelmek nyugtalanító befolyásának. A hivatalos gépezet zajtalansága mellett azonban most is fölmerülnek olyan kérdések, amelyek joggal nyugtalanítják a színésztársadalmat, mert éppen azokat az érdekeket látja veszélyben forogni, amelyeknek védelmére a Kamara hivatott: 1. Miért nem tartott a Színművészeti és Filmművészeti Kamara közgyűlést megalakulása óta, jóllehet ezt az alapító M. E. rendelet expressis verbis előírja? Amennyiben az utóbbi időben az autonómia felfüggesztése az akadálya ennek, akkor mi indokolja az önkormányzatnak ilyen huzamos ideig tartó felfüggesztését? Más kamarák működésétől eltérően, miért akadályoztatnak meg a színészek abban, hogy a Kamara irányításába tevékenyen beavatkozzanak, a választmány határozatait a közgyűlésen felszólalások formájában bírálhassák, tevékenységét választásukkal befolyásolják, az elszámolásokba betekintsenek, a vezetésben esetleg változást eszközöljenek, kívánságaikat kifejezésre juttassák, egyszóval a Kamarát mint valóságos érdekképviseleti szervet eredeti céljának megfelelően felhasználják és működtessék? 2. A Kamara tagjai, színészek, színházi és filmalkalmazottak mindennemű színházi jövedelmük és filmben való közreműködésük után másfélszázalék tagsági díjat fizetnek be a Kamara pénztárába. Mi történik azokkal a százezrekre rúgó összegekkel, amelyek a Kamara többezer tagjának jövedelméből vonalnak le évenként ? Ezeknek az összegeknek a hovafordításáról négy esztendő óta mit sem tudunk, jóllehet a Kamara mint nyilvános zárszámadásra kötelezett testület ezekről nemcsak a közgyűlés, hanem a nagy nyilvánosság előtt is elszámolni tartozik. Meg vagyunk győződve arról, hogy a könyvelések a legnagyobb rendben folynak, de az egyes tételek felhasználásáról mindezideig még csak hozzávetőleges tájékoztatást sem kaptunk. A Kamara vagyona a legkisebb színészek filléreiből és a nagyfizetésű sztárok ezerpengős tagdíjaiból gyűlt össze s így nyilván nem követünk el fegyelmi vétséget, ha rámutatunk arra, hogy a kamarai tagok joggal kíváncsiak ezen összegek sorsára. 3. Mi történik azokkal a kamarai vezetőkkel, választmányi tagokkal és egyéb funkcionáriusokkal, akik időközben lemondás vagy más körülmények folytán elhagyják helyüket? Mennyiben és mi módon vonhatók felelősségre, ha a közgyűlések elmaradása miatt munkájuk számonkérése a bizonytalan jövőbe tolódik? Vagy helyes az, hogy az autonómia felfüggesztése miatt a felelősség alól mentesüljenek? 4. Nem áll-e fenn az a veszély, hogy a közgyűlések elmaradása következtében a tisztikar elveszti kapcsolatát a színészet élő társadalmával, megmerevedik hivatalos ténykedésének biztonságában, s akaratlanul is olyan magatartást vesz föl, amely hivatalos hatalmának önkényesebb értelmezésére ragadtatja? Mindezek olyan közérdekű kérdések, amelyekre a magyar színésztársadalom joggal várhatna feleletet, annál is inkább, mert a Színművészeti Kamarával egyidőben felállított Sajtókamarával szemben ezek a kérdések föl sem merülnek. Hisszük, hogy az illetékes szervek rövidesen megtalálják e problémák megoldásának a módját. Ami a gyakran firtatott rendezőkérdést illeti, színészi életünk újabb fordulóponthoz érkezett. A Minisztérium engedélyezte Németh Antal rendezői tanfolyamát s így a rendezőakadémia valószínűleg a jövő színházi