Magyar Szó, 1904. május (5. évfolyam, 104-128. szám)
1904-05-07 / 109. szám
10 109. szám. MAG-TAR SZ 0 ■ Jókai költészete a haza határain túl is hódított s terjesztette a magyar név becsületét Európa minden népe között. Legtöbb műve németre van lefordítva; de olvasnak tőle angol, franczia, hollandi, dán, svéd, lengyel, orosz, finn, olasz, cseh, román, spanyol, szerb, tót, horvát és török nyelven is. A külföldi kritika a legnagyobb elismeréssel szól humoráról, a magyar népéletet és társadalmat festő alkotásairól. Maga Jókai általánosságban három korszakra osztja írói működését, amit valóban el is fogadhatunk. Az első korszak 1843—60-ig tart, s e szerinte Petőfi és a franczia romantikusok befolyása jellemzi. Tényleg e korban Jókai működése a széppróza terén párhuzamos azzal a népies és nemzeti iránnyal, melyet Petőfi és Arany képviselnek a költészetben, s később Jókai sohasem népies és magyaros ennyire. A második korszak 1861-től az újabb alkotmányos korszakig; ebbe a korszakba esnek többek közt költeményei is. A harmadik korszak 1880-tól folyt. Regényei. Regényei időrendben a következők: 1846: Hétköznapok. 2 k. 1852: Erdély aranykora. 2 k. Török világ Magyarországon. 2 k. 1853:Egy magyar nabob. 4 k. — 1854: Kárpáthy Zoltán. 4 k. — Török mozgalmak 1733-ban. 2 k. — Janicsárok végnapjai. 3 k. 1856: A régi jó táblabirák. 4 k. — Szomorú napok. 2 k. 1858: Az elátkozott család. 2 k. 1860: Szegény gazdagok. 4 k. 1863: Az uj földesur. 3 k. 1864: Politikai divatok. 4 k. 1865: Mire megvénülünk. 4 k. 1869: A szerelem bolondjai. ■ 4 k. — A kőszívű ember fiai. 6 k. 1870: Fekete gyémántok. 5 k. 1872: 4 k. Eppur si mnuove. Mégis mozog a föld. 6 k. 1872—74: A jövő század regénye. 9 k. (Az örök harcz. 5 k. — Az örök béke. 4 k.) 1823: Az arany ember. 5 k. 1874.: Egy ember, aki mindent tud. 1 k. 1875: Enyém, tied, övé. 6 k. 1876: Az élet komédiásai. 7 k. — Egész az északi pólusig.2 k. 1877: A névtelen vár. 3 k. — A szép Mikhál. 3 k. — Egy az Isten. 6 k. 1878: Egy asszonyi hajszál. 1 k. 1879: Egy hírhedt kalandor a XVII. századból. 8 k. — Szabadság a hó alatt. 4 k. — Rab Ráby 3 k. .1881: Páter Péter. 1 k. — Akik kétszer halnak meg. 4 k. 1882: A ma. 3 k. — Egy játékos, aki nyer. 2 k. — Szeretve mind a vérpadig. 5 k. 1883: A Damokosok. 2 k. — Bálványosvár. 1 k. 1885: A ciigánybáró. 1 k. — A lőcsei fehér asszony 5 k. — Minden poklokon keresztül. 2 k. 1886: A kis [UNK] királyok. 5 k. 1887: A három márványfej. 3 k. 1888: Xenczi fráter. 1 k. 1889: A lélekidomár. 5 k. 1890 :A tengerszemét hölgy. 3 k. — Aki a szivét a homlokán hordja. 1 ív. 1891: Nincsen ördög. 2 k. — Aszszonyt kisér. Istent kisért. 1 k. 1892: A fekete vér. 2 k. — Rákóczi fia. 3 k. 1893: Sárga rózsa. 1 k. — Kráter György. 5 k. — Kráó. 5 k. — A két Trekk. 3 k. 1894: Tégy jót. — Magneta. 1895: Trenk Frigyes. 1896: De kár megvénülni! 1897: A barátfalvi levita 1898: Öreg ember nem vén ember. 1899: Kathlanet, Jókai első kiadói. A szabadságharcz után Jókai is bujdokolt és álnév alatt írta már akkor is közkedveltségű regényeit. Az ötvenes évek elején a ,,Sajó” álnév mögött rejtőzött Jókai, nehogy a cs. kir. rendőrség nyomába jusson. Ekkor jelent meg az „Egy bujdosó naplója“ és Csataképek“ Gerbel Ármin kiadásában. Az olvasóközönség felismerte ,,Sajóban“ Jókait és nagy mohósággal leste műveit. Csak a cs. kir. rendőrség nem sejtette ez álnév alatt az „Esti Lapok“ szerkesztőjét, mert különben nem hagyta volna szabadlábon. Néhány év múlva, amikor az üldözések véget értek, bujdosó íróink ismét saját nevükkel léptek a nyilvánosság elé. Jókai is levetette akkor a „Sajó“ nevet. Ez időtájt látott napvilágot a „Törökvilág Magyarországon.“ A mű elkészülvén, a költő kiadót keresett, de minden fáradozása sikertelen maradt, mert az öreg Hartleben könyvárus, aki 1847-ben a Hétköznapokért 300 forint tiszteletdíjat adott, már ekkor hallani nem akart a magyar irodalomról. Bécs felé kacsintgatott, Emich Gusztáv pedig politikai okokból félt összeköttetésbe lépni Jókaival. Heckenast Gusztáv, Jósika Miklós báró műveinek kiadója, szintén nem vállalkozott Jókai regényeinek kiadására. A többi könyvárusok: Edelmanné, később Laufter és Stolp. Eggenberger stb leginkább külföldön megjelent tiltott könyvek behozatalára gondoltak, ami ez időtájt biztos jövedelem volt, míg az új művek kiadása, még a legjobb nevű íróéi is, mindig kockáztatással járt. Jókai toltál ezeknél is sikertelenül kopogtatott. Még egy könyvárus volt akkor a szervitatér és kiskorona-utcza szögletén, Müller Gyula. .. akinek 1 naptára nagy népszerűségnek örvendett akkor tájban. Müller Gyula a nagy naptáron kívül kiadója volt Beöthy László, Dobsa Lajos és Hegre Alajos müveinek s egyike a legkevésbbé önző kiadóknak. Valami fényes tiszteletdíjat ő nem fizetett ugyan az íróknak, de sohasem fordult hozzá egyikük sem hiába, ha müveik kiadásáról, sőt még ha előlegezésről volt is szó. Mi volt tehát természetesebb ily körülmények között, mint az, hogy Jókai is a fiatalabb írók kiadójához, Müller Gyulához fordult. Nemsokára ezután megjelent a „Törökvilág Magyarországon“, mégpedig elég csinos kiállításban az akkori viszonyokhoz képest. Nem is volt többször baja Jókainak kiadókereséssel Jubileuma. A magyar közélet, irodalom és társadalom megújuló ovácziókkal ünnepelte a költőnek az 50-ik és 60-ik születésnapját, de különösen nagyszerű arányokban, az egész nemzet lelkes részvételével ünnepelték meg 50 éves írói jubileumát 1894. január 6. József főherczeg védnöksége alatt alakult meg az ünnepet rendező bizottság. Jókait ez alkalommal a kitüntetések egész özönével halmozták el. Ő felsége a király elismerését és jókivánatát miniszteri ellenjegyzéssel a hivatalos lap közölte. A’ királynő, Stefánia özv. trónörökösné, József főherczeg, a bolgár fejedelem üdvözlő leveleket intéztek hozzá.A szerb király a Szent Száva-rend nagykeresztjét küldte meg. A városok, Budapest székesfővárossal élükön díszpolgárukká választották; az irodalmi, tudományos, közművelődési és egyéb testületek, kormány, törvényhatóságok és városok díszoklevelekkel és üdvözlő iratokkal tüntették ki. Magyar hölgyek,, művészek, különféle társulatok értékes ajándékokkal, albumokkal árasztották el Az ünnep maradandó emlékéül létesítették összes műveinek nemzeti díszkiadását, mely magában foglalja a jubileum időpontjáig megjelent összes szépirodalmi munkáit 100 nagy kötetben. A nagyszabású vállalat, melyre 200 forintjával hirdettek előfizetést, a Révai Testvérek kiadásában a legjobb sikerrel járt, a feltételezett 1000 előfizetőnél jóval több gyűlt össze, úgy, hogy a rendezőbizottság a jubileum napján átadhatta a költőnek az előfizetési összeg felét, 100,000 forintot, mint nemzeti tiszteletdíjat. 1904. május 7. Apróságok. Emlékkő. A török-orosz háború idején, midőn a távíró meghozta azt a hírt, hogy Plevna sánczainál negyvenezer muszka esett el, az egyetemi fiatalság fáklyás zenét akart rendezni a török konzulnak, de a rendőrség megtiltotta. Ekkor az orosz konzult akarták megtisztelni macskazenével, amit a rendőrség még inkább meghiúsított. Végre nem maradt más hátra, mint Jókai Mór ellen tüntetni,, mert ő is a rendőrség pártján volt lapjában. Jókai a Stáczió utczában (a mai Baross-utczában) lakott, a saját házában s mikor a zendülő fiatalság már verdesni kezdte az ablakait, kijött szépen az íróasztalától s a kapuban egy székre állván melegen, vibráló, rokonszenves bariton hangján beszélni kezdett a viharral. — Ifjú barátaim — kezdte hősi nyugodtsággal — az utczán nem lehet külpolitikát elvégezni. Jókai tudta, hogy az összes kaszárnyákban konszignált katonaság éles töltényeket kapott s ha az ifjúság ki nem tombolja magát, akkor vér fog még ma este folyni. Addig beszélt tehát, amig a tigriseket tökéletesen fölingerelte s mikor lelépett a szószékről s betette maga után az ajtót, sorra betörték az ablakait. Mikor vége volt a forradalomnak, Jókai fölvett egy követ a szalonja szőnyegéről és igy fohászkodott: — Ezt a követ el teszem emlékül! Ő tudta legjobban, hogy az a drága kő hány fiatal ember vére ontását hiúsította meg azon a veszedelmes estén. Jókai, a szerecsen. Egy öreg táblabiró mesélte a következő kis történetkét: Köztudomású, hogy mikor Jókai nevét Mórnak irta, egyszerre megszűnt Magyarországon a Móricz név s derüre-borura mindenki Mór-nak nevezte magát. Nem tetszett ez azonban néhai S... Móricz temesvári ügyvédnek, ki abban az időben a Temesvarer IntelligenzblufL-ot szerkesztette s egész komolyan azt a javaslatot tette Jókai-hoz irott magánlevelében, hogy mivel a Mór szó nem magyar s a mórokat nyelvünkön általánosan bevett szokás szerint szerecseneknek nevezzük, — tegye le ő is a Mór nevet s írja keresztnevét magyar szokás szerint Szerecsennek. —„Szépen festene az Írói gárda, — vágta vissza Jókai, — ha egyszerre felmerülne egy csapat Szerecsen, Jókai Szerecsen, Ballagi Szeressen, Siegfi Szerecsen, stb. Jókait tehát nem sikerült Szerecsen né feketíteni. Mór és Lőr. Az öreg Tóthi Lőrincz, aki a negyvenes években híres fiatal poéta és nevezetes világfi volt, levelet irt Jókai-nak, amelyen ez a divatos czim ékeskedett. Tele. Jókai Mór urnak. Jókait akkor még nagyon fölboszantotta ez a levél, s rögtön felelt Tóth Lőrincznek, megírván, hogy régi magyar nemes ember ő, nem pedig szerecsen, senki őt Mórnak ne titulázza. „Ne sajnáld tőlem azt az —ic ot a nevem végén!“ — mondta, a borítékra pedig szép kalligráfiával ezt a czimet irta föl: Tek. Tóth Lőr urnak, Jókai szerkesztő definicziója. Jókai, aki különben az esztergályosságot tanulta s nem egyszer dicsekedve mondta a feleségének, hogy ha szó nem volna, a keze munkájával is el bírná tartani a családját, mint nagy politikai vállalatok névleges szerkesztője gyakran érezte a felelősség töviseit. Jókai egyszer a maga szerkesztői definíczióját körülbelül így fogalmazta meg munkatársai előtt: — Annyi közöm van nékem ti hozzátok, mint, a fűszeres bolt elé czimerül pingélt vadembernek: hozzá tartozik ugyan a bolthoz aa is, de se a bolt nem az övé, se ő a boltban nincsen soha. Szobor és szivar. Egy másik alkalomkor azt újságolta valaki a képviselőházi folyosón, hogy Zichy Jenő gróf egy szobrot ajándékozott a városnak, a Huszár Adolf utolsó művét s dicsérte Zichy Jenőt. A nagy dicséretekbe beleszól egy hírlapíró. — No ugyan nagy dolog is az. Aránylag éppen olyan, mintha én egy britannika-szivart adtam volna a városnak. Nem igaz Móricz bácsié — Olyan, fiacskám — szólt Jókai elgondolkozva — de hát adtál-e már te valamikor a városnak egy britannika-szivart ? Jókai és a hadsereg. 1868-ban a védelmi törvényjavaslatok tárgyalásakor mondott beszédét így fejezte be Jókai: — A hadseregnek szüksége van tizenötezer lovasra, ezeket nem lehet leszállítani, mert a lónál a lelkesedés nem pótolja a betanítást. (Nagy derültség). Nemzetőrséggel csatákat vívni, — én megvallom — nem szeretnék; a csupa családapákból összeállított és rendezetlen tömeggé alakított seressel ellenség-vadászatra menni én bizonyára nem óhajtanék, mert ott az első puskaszóra — ágyúról nem is beszélek — elszaladnánk. Madarász tisztelt barátom legelői, én pedig mindjárt utána. (Általános, nagy derültség.) A gyermektelen vámirnö porontyai, A Poklokon keresztül czimű regény valami tíz év előtt a Regény-Világban jelent meg. Jókai megmagyarázna röviden a piktornak, hogy a buzguzkodó várurat rajzolja meg. A dilicó elkészült, de sehogysem talál a szöveghez. Hiszen a várur azért megy a szent földre, hogy áldás érje virágtalan családfáját. Már pedig a piktor úgy rajzolta a várurnő, hogy egész sereg poronty kapaszkodik a szoknyáiba. A kiadó kétségbe volt esve. Ebből nagy irodalmi botrány lesz. Végre Jókai mentegetni kezdé a piktort, akinek nem magyarázott meg mindent elég résletesen s megírja a következő néhány sort toldalékképen : — „Pedig a várurnő olyan végtelenül szerette a gyermekeket, hogy összeszedte a béresek, gazdatisztek porontyait, s reggeltől estig játszott velük, beczézgette és a karjain hordozta őket.“ Jókai nemzetiségi képviselő. — Jókai utoljára az oraviczai kerületet képviselte. — Jókai is csak nemzetiségi kerülethez tudott jutni! — mondták a képviselőházban, ami Jókait kihozta sodrából, feliratkozott s akkor mondotta azon emlékezetes szavakat, hogy: — Rossz szolgálatot tesznek azok hazájuknak akik Magyarország vidékeit nemzetiségek szerint osztályozzák. Jókai babérjai: A pénzügyminiszteri költségvetés tárgyalását belekiáltotta valaki Jókai beszédébe: — Komédia! Erre Jókai igy replikázott: — Nekem ezen a színpadon éppen annyi vesztem valóm van, mint a képviselő urnak; ez a házi