Magyar Szó, 1922. augusztus (1. évfolyam, 149-174. szám)
1922-08-01 / 149. szám
ARA 3 KOROMA EGER * 1922. AUGUSZTUS HO © I © ELSŐ ÉVFOLYAM © 149*SZAM KEDD MAGYAR Hvesmegyei Földmives-Szövetség hivatalos lapja, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Egri Nyomda R.-t. (Eger, Gimnázium u. 3. szám.) POLITIKAI MfPILAP LAPVEZÉR: MHYER KZÍNOSSZÓ = ELŐFIZETÉSI AR: = Egész évre 900 K, félévre 450 K, negyedévre 215 K Egyes számára vasár- és ünnepnapon is 3 koron* Daruváryi igazságügyi miniszter válasza Bábelt beszédére. Budapest, 1922. július 31. Negyed 12 órakor nyitotta meg Huszár Károly a nemzetgyűlés mai ülését. jzér: Daruvárj Géza igazságügyminisz- Csak rövid időre akarom igénybe venni a nemzetgyűlés figyelmét, de kötelességemnek tartom reflektálni néhány dologra, amely a vita folyamán felmerült. Mindenekelőtt válaszolni kívánok Hébert képviselő úrnak, aki rendkívül heves támadást intézett a magyar bíróság ellen. Ez parlamenti életünkben teljesen szokatlan jelenség. Bármily hevesek voltak eddig a viták, a bíróságot mindig kihagyták belőle. Ez felel meg alkotmányi alapelveinknek. Indokolása az volt, hogy a bíróság függetlensége megszűnt. Erre vonatkozólag három érvet hozott fel. Az egyik az volt, hogy a bíróság elfogult. Ez teljesen igazságtalan támadás a képviselő úr részéről, mert a bíróság elfogulatlanul, pártatlanul intézi az ügyeket. Másik érve az volt, hogy a bíróság előmenetele a kormánytól függ és így nem független. Igaz ugyan, hogy a bíróságot a kormány előterjesztésére nevezték ki, de ez a körülmény nem érintette a bíróság függetlenségét. E téren még inkább előrehaladás történt. Az 1920. évi 20 törvénycikk automatikussá teszi a bíráknak az egyik fizetési való menetelét. osztályból a másikba Nem áll meg tehát ez a másik vád sem. A 3 ik érve az volt, hogy a törvény függesztette fel a bíróság áthelyezhetőségét. A bírák ezzel szemben ma is csak saját beleegyezéssel helyezhetők át. 9 * V-a Hazafiság, kereszténység és papság. A „Magyar Szó” 143. számában „A keresztény eszme és papok“ cimen cikk jelent meg, amely súlyos vádakkal illeti a kath. papságot, mintha nem állana hivatása magaslatán s hideg közönnyel viseltetnék mindazon eszmék iránt, amelyek hivatva varrnak a krisztusi gondolatokra épített szociális nagy Magyarország megalkotására. E vádakkal szemben nyíltan hangoztatjuk, hogy a keresztény és magyar eszme szolgálatában s a magasztosabb jövő kialakítása érdekében ideálisabb munkálatokat senki sem viti véghez és teljesít ma is, mint épen a magyar kath. papság. Hogy ezen állításunkat bebizonyíthassuk, elsősorban azzal kell tisztában lennünk, mi hát tulajdonképen az a keresztény magyar eszme és gondolat, amelyet napjainkban oly sok illetéktelen alak hangoztat s amely szó sokak előtt rém csupán üres frázissá és demagóg jelszóvá degradálódott, de sajnos, sokszor már súlyos bűnök palástolásául is szolgál. A keresztény magyar eszméknek fundamentuma és gyökere a vallásos életen nyugszik. Keresztény irányzat a vallásosság nélkül meg nem állhat, mert csak tartalmatlan üres szó, fából vaskarika, a viharos tengeren kormányos nélkül ide oda dobált vergődő hajó. A keresztény vallásnak a keresztény megújhodáshoz tehát nagyon is sok köze van. A két éves keresztény kurzus miért nem tudott eredményeket elérni? Mert működésében a fősúlyt nem a vallásos élet mélyítésére, a hit és erkölcsi elveknek, az önzetlenségnek, szeretetnek diadalra való juttatására helyezte, hanem erejét a párttusákban, céltalan veszekedésekben, s az önzés hajhászásában merítette ki, a keresztény szó pedig palástoló jelszó maradt. Vájjon érheti e a magyar kath. papságot a vád, akár a Prohászkákat, páter Banghákat, akár a falusi nyájak egyszerű pásztorait, hogy a vallásos élet mélyítésében nem tette meg kötelességeit? Nem harcolnak-e akár a szószéken, akár a lapokban a destrukció átkos szellemével ? Nem tűrnek-e el érte szívesen gúnyt, megaláztatást? Kik támogatják, terjesztik a tisztességes keresztény s hazafias irányú sajtót ? Kik tanutják templomban, iskolában, egyletekben, hogy e szerencsétlen nemzet felemelése és megújhodása elsősorban az énnek, az egyénnek átreformálásán kezdődik? A magyar katholikus papság ismeri azon kötelességeket is, amelyet neki a keresztény irányzat a kultúra terén ír elő. Ki áll a legtöbb helyen a falusi ifjúsági egyesületek élén ? Ki áldoz úgy szellemileg, mint anyagilag, sokszor a betevő falat megvonásával is a legtöbbet e rémes intézmények felvirágoztatásáért? Az elmúlt télen ki tartotta a hazafias érzés ápolására a legtöbb történelmi, földrajzi, etnográfiai és irredenta előadásokat? Ki értette meg népünkkel, hogy a mi kultúránk magasabban áll elmaradott aljas szomszédainkénál és hogy ebben csúcsosodik ki erőnk, nemzeti öntudatunk és jövőnk? Ki buzdítja a népet a falusi ipar, földművelés és kereskedelem fokozására és sok-sok esztendő után kitől tanulta meg, hogy a jövő boldogsága nem a fegyverek sokaságában, hanem a kulturális értékekben van megalapozva? S a magyar lélek finomítására és csiszolására, kik szervezték a földműves ének és zenekarokat, kik tartatnak az ifjúsággal s az iskolás gyermekekkel hazafias ünnepeket és színdarabokat? Kik neveltetik akár az egri érseki jogakadémián, akár a budapesti Szent Imre Kollégiumban a keresztény magyar nép keresztény intelligenciáját, hol nevelkednek a szebb jövőnek magyar anyái ? Ki állíttatta fel a kultúra bajnokainak nevelésére a képezdei internátust, kik hirdetik a hazafias érzést s azt a híressé vált kultúrát a ciszterciták főgimnáziumában és az egyszeri nép fiainak nevelésére kik áldoztak milliókat az egri Szent József Internátusban? A magyar katholikus papság tehát ma is érzi kötelességeit s bár a mai valutánkhoz mérten milliárdokat kitevő alapítványai vesztek el s a proletár diktatúra idején rombidőlt templomok és iskolák helyreállítására millióikat kellett áldoznia, önmagától s testvéreitől vonja meg a falatot, hogy az ősök szelleméhez híven a magyar kultúrának e nehéz időkben is apostola lehessen. Vájjon, ha az a sokaktól és sokszor irigyelt egyházi vagyon most nem volna, áldoznának-e a magyar géniusz oltárán azok, akik a magyar értékek összevásárlásakor a magyar valuta zürichi jegyzését már három hónappal előre tudják s az irredentizmus nagyobb dicsőségére a magyar búzán nyert haszonból szokálokat, dinárokat és lelket vásárolnak? A keresztény irányzat harmadik postulátuma megkívánja, hogy népünket ragadjuk ki a lelketlen spekulánsok karmaiból s a kor szociális igényeinek megfelelően oly intézményeket létesítsünk, amelyek segítségével a magyar földmíves, iparos és napszámos arca verejtékének gyümölcsét önmaga élvezhesse s fáradozásaiért megkapja azt, amihez minden munkásnak joga van, a becsületes kenyeret és ruházatot. A magyar katholikus klérus ezen a téren is derekasan megállja a helyét. Azt hiszem nem csalódnék, ha a „Hangya“ vagy az „Országos Központi Hitelszövetkezet“ igazgatóságától kikérnék a hozzájuk tartozó szövetkezetek vezetőségének lisztáját, 50%-ban a ktholikus papok nevét találnék meg azokon. Elismerem, hogy ezen üdvös intézmények érdekében dolgoznak mások is, azt hiszem azonban, tisztán idealizmusból, népszeretetből s szociális érzésből csupán csak egy fáradozik, a pap. A szociális működés terén a főpapság csak úgy adja magasztos hivatását, mint az aleópapság. Csak egy példát vegyünk elő. Hány szegény hitelre szoruló magyar családot ragadott ki a tőzsdespekulánsok s a 30—40% ra dolgozó valutakufárok karjaiból az ideális gondolkodású egri érsek, amidőn a lassan lassan elértéktelenedő ájtatos alapitványok tőkéit átengedte az egyházmegyei takarékpénztár fundamentumául. Csak rövid két év alatt is hány éhező és nyomorgó magyar családnak adtak jó kenyeret az egyház támogatása mellett nyílott bánya és iparvállalatok, s micsoda nemzeti vagyont jelentenek ezek ennek a szegény, megnyirbált, apró letárdiktatúra s a román megszállás alatt kifosztott s a jóvátételel agyonnyomorított országnak ? Ennek az ezer sebtől vérző népnek panaszát tagjai elé, ki viszi a nemzetgyűlés kinél keres támaszt elnyomói ellen, kihez siet ha kapára, kaszára, gépre, vetőmagra kölcsönre vagy És a bármi másra van szüksége? szárazságverte vidékeken ki gondoskodik ma is a szegény krumplijáról, babjáról, kukoricájáról s ki veri le róla a vérszopó piócákat, akiket kettesével és hármasával kell naponta kidobálnunk, pedig még szegényes termésünk elcsépeletlenül a csomókban áll ? A magyar katholikus papság tehát hivatása magaslatán áll. A Tomoryak, Eszterházyak, Tárkányi Bélák, és Mindszenthy Gedeonok szelleme its él közöttünk. Munkálkodásunkat nem kürtöljük, hisz a szerénységnek s alázatosságnak vagyunk a prédikátorai; a világ talán nem is veszzi észre, vagy talán háládatlansággal fizet, mert a mi ezüstünk nem cseng és aranyunk nem ragyog, de bizonyára észreveszi akiért élünk, küzdünk, a gondviselő jó Isten. A világ szórhat reánk rágalmakat, mi az idealizmus útjain tovább haladunk, hisz a történelem tanít bennünket, hogy a legháborgóbb vértengerben is velünk volt az isteni kegyelem. A „Magyar Szó“-nak említett cikke csak ambíciónkat fokozza, még több lelkesedést és munkakedvet önt belénk. A magyar intelligenciához s a magyar földművelő néphez pedig csak az a kérésünk, csatlakozzék ahoz a zászlóhoz, amelyet mi lobogtatunk, amelynek diadaláért élünk, küzdünk s ha kell meg is halunk s amelyre lángbetükkel van rá irva a jelszó: Isten, Haza, Nép! Tóth Balázs. A szegedi egyetemi ifjúság Hébert ellen. Budapest, 1922. július 31. (Virradat.) A szegedi egyetemi ifjúság Hébert Ede diákellenes beszéde miatt tiltakozását fejezte ki és elhatározták, hogy statisztikai adatokkal cáfolják meg Hébert beszédét. A bajtársi egyesületek tagjaiból alakult küldöttség hétfőn délelőtt fölkeresi az egyetem tanári karát és kérni fogja, hogy fossza meg Hébert Edét a szegedi Ferencz József egyetemen vállalt magántanári címétől. Szerkesztőség, igazgatóság kiadóhivatal és nyomda, hová , előfizetési pénzek, hirdetések és közlemények küldendők: Eger, Gimnázium u. 3. %i.