Magyar Szó, 1947. október (4. évfolyam, 241-266. szám)
1947-10-02 / 241. szám
Megalakult a Népfelszabadító Háború Harcosainak Szövetsége Tito marsal SkSsövetség elnöke Kedden tartották meg Beográd Iban a Népfelszabadító Háború Résztvevői Szövetségének alapító kongresszusát. Közvetlenül a Népfront második kongresszusa után ült össze ez a kongresszus, hogy két és fél évvel a fascizmus felett aratott győzelem után meghallgassa a beszámolókat a háború részt,vevőinek építő munkájáról a békében és még szorosabbra fűzzék azoknak a kapcsolatait, szövetségét, akik fegyverrel a kezükben vagy más téren kifejtett tevékenységükkel megteremtették az új Jugoszláviát és kivívták minden igazán demokratikus vívmányát. A Kolarac népegyetem hatalmas terme ezúttal a zsúfolásig megtelt a delegátusok,kal, akiknek soraiban harcosok és harcosnők, ifjak, ifjú leányok, polgárok, munkások és értelmiségiek foglaltak helyet az ország minden vidékéről. Teljes számban megjelentek azok is, akik a népuralomban az ország ügyeinek élén állnak, hogy megőrizzék és továbbfejlesszék a vívmányokat. A delegátusok leírhatatlan lelkesedéssel fogadták Tito marsalt, parancsnokukat a nagy háború és a békés építő munka harcaiban. A kongresszuson Rankovics Alekszandar belügyminiszter mondott üdvözlőbeszédet. Serkentő szavai arra irányultak, hogy a háború részt,vevői a békés építésben és az ort . A választások után Tito marsal lépett a szónoki emelvényre és a következőket mondta: — Harcos társaim és társnőim! Mindenekelőtt köszönetet kell mondanom a magam és a megválasztott elnökség és bizottság nevében az Irántunk nyilvánított bizalomért. A reánk bízott feladat persze nem könnyű, mert nem arról van szó, hoy ez a szervezet éldegéljen és időről-időre nyilatkozatokat adjon ki, sem arról, hogy a megválasztott emberek néha összejöjjenek és elbeszélgessenek mindenről, csak arról nem, amiről beszélni kell. Új szervezetünk nem közönséges, hanem harcos szervezet. Nem hadastyánokról van szó, akik elvégezték feladatukat és most letéve a Fegyvert a kezükből, békében készülnek az öregségre. Nem azoknak kell a szóbanforgó szervezetbe tömörülniük és bizonyára tömörülnek is, akik — mint már előttem szóló társaim is hangoztatták — valamilyen módon kivették részüket a küzdelemből népeink nagy felszabadító háborújában, örömmel láttam a vitából, hogy valóban felfogtuk, mi a teendőnk és egyetértünk abban, hogy Szövetségünket meg kell alakítani. Azt hiszem ennek a szövetségnek a létrehozásával sok mindent kiküszöbölünk, ami nem áll összhangban a népfelszabadító háború nagy vívmányaival. Amikor a népfelszabadító harcok harcosaival és hozzátartozóikkal, tehát azokkal való viszonyunkról beszélünk, akik joggal elvárják, hogy mi, a néphatóságok, nagyobb gondot fordítsunk reájuk, rá akarok mutatni bizonyos helytelen eljárásokra. Éppen elég ilyen eset történt Igaz, hogy népünknek a felszabadító háborúban résztvevő nagy tömegeihez viszonyítva ez a szám nem jelentékeny, de az egyesekkel szemben tanúsított eljárás *1 II?*1 Jelentősebb, mert meszszer* kihat. Nem sorolom fel, hogy mi mindenből álltak ezek a szabálytalanságok. Szerintem elegendő, ha leszögezem, hogy túlságosan keveset törődtek a Hadseregből elbocsátott harcosokkal, nem gondoskodtak eléggé, hogy azonnal bekapcsoljanak hazánk békés építő munkájába. Nem mindig tanúsítottak elegendő megértést a munkát kereső harcosok iránt, nem fogták fel útmutatásunkat, hogy bárhol Jeszág továbbfejlesztésében minden erejükkel segítsék elő az ország függetlenségének még fokozottabb megszilárdítását és véderejének fokozását. Siljegovics Bosko tábornok a hadsereg üdvözletét tolmácsolta, majd Gosnyák Iván altábornagy, a szervezkedés jelentőségéről, céljairól és feladatairól tartott előadástelentkeznek, elsőbbségben részesüljenek. Ez nem azt jelenti, hogy pusztán érdemeik miatt üljenek ott, hanem hogy olyan helyre kerüljenek, ahol a legtöbbet nyújhatják. Elmondok egy szemléltető példát a Felszabadító Háború harcosaival szemben tanúsított helytelen eljárásról. A Ljubija bányában voltak, akik azelőtt szenet vájtak, majd elmentek a harcba és vérük és sebeik árán tiszti, vagy altiszti rangot szereztek, azután pedig, mint öntudatos emberek, visszatértek bányájukba. De se a tiszteket, vagy altiszteket, se a harcosokat nem úgy fogadták, mint megérdemelték, hanem sebeik ellenére a legnehezebb, legrosszabb helyekre osztották be őket Mit jelent ez, társaim? Azt jelenti, hogy súlyos igazságtalanság történt velük és emiatt joggal elkeseredettek. Ennek és ehhez hasonló eseteknek nem szabad többé megtörténni. Előfordultak még olyan estek is, amikor a Hadseregből hazatérő társak és társnők olyan súlyos helyzetbe kerültek, hogy eldobták maguktól a háborúban megőrzött életüket. Nem állítom, hogy nem játszott közre ellenséges kéz. Valóban közrejátszott, de éppen ezért mindannyiunk kötelessége, éberen figyelni az ellenségre és ne engedjük meg, hogy elkeseredést keltsenek azokban, akik áldozatot hoztak a felszabadító háborúban és egyáltalán, hogy így járjanak el embereinkkel. Megtörtént az is, hogy hazatérő harcosaink egészségére nem fordítottak elegendő gondot. A hadseregben gondoskodtak róluk. Tudjátok, hogy a legsúlyosabb harcok idején is óvtuk és ápoltuk sebesültjeinket és sokszor harcosaink életét áldoztuk, hogy a sebesülteket megmentsük. Azt hiszem, hogy harcosaink, egyes fogyatékosságok ellenére meg lehetnek elégedve a hadsereg gondoskodásával irántuk, ahol a közösségi szellem egyszerűen arra kényszeríti a vezetőket, hogy gondoskodjanak minden egyes emberről. Jól tudjátok, hogy ez a hosszantartó és annyira keserves, annyi nélkülözéssel és szenvedéssel járó háború többé kevésbé mindannyiunkon nyomot hagyott. A különböző következmények között gyakori a tüdővész esete is. Éppen ezért a polgári ha-tóságoknak nagyobb gondot kelt — A fegyver uralma, az erőszak uralma még mindig tart a világban — mondta — és új háborúval fenyegeti a békeszerető népeket. Az imperialista hatalmak erőszakos terjeszkedő politikája ismét idegen országok meghódításával, új rabsággal és leigázással fenyeget. Az atom- és dollárpolitika az imperialista erőszak politikája és arra fordítanok a hadseregből elbocsátott emberekre. A polgári hatóságok azonban, még egyszer hangsúlyozom, nem fordítottak elegendő gondot arra, hogy beteg bajtársainkat mindenekelőtt ápolják és meggyógyítsák. Szabálytalanságok történtek a leszerelt harcosokkal és a harcosok hozzátartozóival szemben a legutóbbi gabonafelvásárlás során is. Nem akarok kitérni minden szabálytalanságra, de le akarom szögezni, hogy voltak szabálytalanságok és hibák. Hatóságaink túlságosan merevek voltak és mindent egy kaptafára intéztek el. A szövetségi kormány és a köztársasági kormányok rendeletet és utasításokat adtak a felvásárlásra és ezeket végre kellett hajtani De nem úgy kellett volna eljárni, hogy elkeseredést váltson ki a szegényeknél vagy azoknál, akiknél gyengébb termés volt. Nem veszem védelmembe a vetést szabotáló gazdag parasztokat, akik azt hitték, hogy mi csak tréfálunk és nem vetették be a szükséges területet, azután pedig, amikor elérkezett az ideje, rendeletet kaptak, hogy szolgáltassák be a gabonát annyi hektárról, amenynyiök van. Nem védem őket, mert megérdemelték, amit kaptak. Meg kell, hogy tanulják, hogy nálunk rendnek kell lenni is minden állampolgárunknak teljesítenie kell kötelességét az állam és nép iránt. (Hosszantartó helyeslés.) De szót kell emelnem a szegény és néha a középparasztok ellen is elkövetett szabálytalanságok ellen, ha ezek elemi csapások, dér, fagy vagy szárazság miatt nem tehettek eleget kötelességüknek. Velük szemben rugalmasnak kellett volna lenni. És én kijelentem, hogy mi a velük szemben elkövetett hibákat tőlünk telhetőleg jóvátesszük. Másként az történhet, hogy a néphatóságok elveszítik a bizalmat, amit a nép ma tanúsít irántuk. Kijelentjük, hogy minden elkövetett hibát kijavítunk és azon igyekszünk, hogy naprólnapra kevesebb legyen. És ti, társaim és társnőim a felszabadító háborúból, segítsetek nekünk ebben a munkában (készségesen). Mondtam már, hogy előfordultak szabálytalanságok a harcosok hozzátartozóival szemben is. Megtörtént, hogy mondjuk egy kozarni asszonytól, aki a háborúban elvesztörekszik, hogy megzavarja a békeszerető népek erőfeszítéseit a háborús sebek behegesztésében, a harcban a romokkal és pusztasággal és a munkában az igazi demokrácia kiépítésére. Ebben a helyzetben a népfelszabadító háború harcosainak és résztvevőinek szövetségére az a feladat hárul, hogy széleskörű tevékenységet fejtsen ki a harcban a fasizmus és a béke minden bujkáló vagy nyílt ellensége ellen. Fejleszsze ki tevékenységét a békeszerető népek testvéri együttműködésére, elsősorban a szláv népekkel, élükön a Szovjet Szövetséggel: népeink legnagyobb barátjával és védelmezőjével. Az előadást követő vitában minden vidék delegátusa felszólalt, Vajdaság nevében Momcsilovics Lyubomir beszélt. Kiemelte: a Vajdaság mint többnemzetiségű vidék számára a szövetség külön jelentősége, hogy a résztvevők a szövetségben méltó harcot folytatnak minden népünk testvériségének és egységének még szilárdabb kiépítésért. A vita lezártával megválasztották a szövetség főbizottságát végrehajtó bizottságát és plénumát. Elnöknek nagy lelkesedéssel Tito marsall, alelnökieknek Kardely Edvardot, Gosnyák Ivánt és Pucár Gyúrót, titkároknak Rankovics Alekszandart és Karabegovics Oszmant, pénztárnoknak Peruijesics Milet választották meg, tette férjeit és gyermekével magára maradt, elvették még a megmaradt kevés gabonáját is, habár tudhatnék jól, hogy ezt az asszonyt és gyermekét nem hagyjuk éhenhalni és utóbb ki kell adni neki a szükséges élelmiszert. Minek elvenni, amikor úgyis vissza kell adni? Mindjárt meg kellett volna hagyni neki. Társaim és társnőim, nem kell attól félnünk, hogy bárki is éhenhal nálunk. Lehet, hogy több tesz a kukoricakenyér, mint a búzakenyér, de kenyér lesz. Ti tehát igyekezzetek a Népfronton belül mostani munkátokban megteremteni azt a helyes közösségi viszonyt és a gondoskodást a legközelebbiekről, mi pedig majd igyekszünk teljesíteni kötelességünket (Helyeslés) Társaim és társnőim! Ez a szervezet azért jött létre, hogy a felszabadító háború harcosai még szorosabb kapcsolatba kerüljenek egymással és szervezetükön keresztül érvényesítsék jogaikat. Ennek a szervezetnek azonban még egy óriási feladat van. Nem akarok részletekbe bocsátkozni. Tudjátok, hogy harcosaink a háborúban megacélosodtak, kitanulták a harci ügyességet és tudásukat most át kell adniok az ifjabb nemzedékeknek is. Erről nem akarok most bővebben beszélni, mert majd meghalljátok más alkalommal De hangoztatni kívánom, hogy a számításom szerint kétmilliónál is több taggal rendelkező szervezetünk eggyel több bizonyítéka annak, hogy ha bárki bármikor és bármilyen céllal veszélyeztetné függetlenségünket és harcaink vívmányait, ez nem sikerülhet neki és ha mégis kísérletet tenne, olyan kemény sziklába üti a fejét, hogy nemcsak a foga törik bele, hanem a fejét is otthagyja. (Lelkes, viharos helyeslés). Tudjátok meg tehát, hogy nem közönséges szervezet tagjai vagytok, hanem harcos szervezet tagjai és minden háborúban tanúsított lelkesedésteket beleviszitek a békés építésbe is, sőt, ha kell, mindenkor készek lesztek, hogy ismét fegyvert ragadjatok és harcoljatok. Van hadseregünk, kitűnő hadsereg. Büszkék lehetünk reá, mert napról-napra mind tökéletesebbé válik. Egyre erősebb vaspöröly. De nem áll egyedül. Egész népünk kész, hogy ha kell, ha egyszer sor kerül erre, valaki megtámad és veszélyezteti szabadságunkat, államunkat, mindenét odaadja. Szervezetetek feladata tehát az lesz, hogy ültesse az ifjú nemzedékek szívébe és terjessze a hősiesség, a lelkesedés, a lelkesültség, áldozatkészség és annak a kézségnek szellemét, hogy a legnagyobb áldozatot is meghozzuk. Az első szerbiai offenzivából a második, harmadik, negyedik, ötödik, hatodik és hetedik offenzivából, továbbá a Szerémségi Frontból és egész sor más csatából a példákat tárjuk fel minden részletükben népeink előtt. Ifjúságunk nagyszerű és mi büszkék lehetünk reá. Helyesen mondotta itt az ifjúság képviselője, hogy azok az ifjak, akik — ifjúságuk, vagy más akadályok miatt — nem részesültek abban a megtiszteltetésben, hogy a Népfelszabadító Hadsereg soraiban harcoljanak, most munkájukkal pótolják a mulasztottakat. Ifjúságunk hőstettei a munkában bizonyítják, hogy ez így van. És ez az ifjúság, társaim és társnőim, ha átültetitek lelkébe a határtalan szeretetet és a háborúban szerzett tudást, olyan hadsereg lesz, amihez hasonlót nem igen találtak a Szovjet Hadseregen kívül. Neveljétek ifjúságunkat ebben a hősi szellemben, hogy méltó utódai legyenek azoknak, akik harcoltak és életüket adták azért, amink ma van. Amikor arról beszélek, hogy felkészülteknek kell lennünk, ez nem jelenti azt, hogy holnap már hadba szállunk. Ez csak azt jelenti, hogy jó felkészülten ásni, mert ezzel elhárítjuk a háborús veszélyt. Az imperializmus hiénaként lesi, hol juthat olcsó zsákmányhoz, hol valósíthatja meg legolcsóbban terveit. Nem akar maga vérezni, hanem másokat akar felhasználni. Én azonban azt hiszem, hogy a világ demokratikus elemei ma olyan erősek, hogy az imperialisták nem egykönnyen valósíthatják meg szándékukat, vagyis azt ,hogy új világháborút kezdjenek. A kihívások azonban lehetségesek. És ezekre a kihívásokra könnyebben sor kerül ott, ahol a nép gyenge. Miért háborúznak az imperialisták mondjuk a gyarmatokon? Vegyük például Hollandiát, amelyet Hitler úgyszólván eltörölt a föld színéről és most maga is irtja a fegyvertelen népet Indonéziában. Világos, hogy az imperializmus arra halad, ahol nem ütközik nagyobb ellenállásba. A régi Jugoszlávia félig gyarmat volt és az imperializmus könnyen elbánt vele. Az új Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság azonban szilárd alapokon nyugszik. Az imperialisták tudják, hogy népeink egységesek és ebben a Jugoszláviában többé nem teremthetik meg ötödik hadoszlopukat, ahogyan azt Hitler, Mussolini és mások tették. Tudják, hogy az új Jugoszláviában egységes szellem és készség uralkodik, hogy minden áron szembeszálljon bárkivel, aki szabadságunkra és függetlenségünkre merne törni.. (Hosszas, viharos helyeslés) Ezért vádol bennünket az imperializmus, ezért vádolnak bennünket az imperialista érdekcsoportok azzal, hogy állítólag mi veszélyeztetünk bárkit is. Ez az imperialisták ismert módszere úgy, ahogyan a mesében a farkas szidja a bárányt hogy zavarossá teszi a vizét, habár a bárány lejjebb áll. Vádat emelnek ellenük és a vádlottak padjára akarnak ültetni bennünket, mert állítólag beavatkozunk a görög ügyekbe, állítólag támogatjuk — az általunk különben nagyon nagyra becsült — görög népet harcában. És ki az, aki a valóságban beavatkozik a görög ügyekbe? Ki jött oda? Angol csapatok jöttek, Scobey jött. Kik gyilkolták Athén utcáin a harcosokat, akik pedig Hitler és a hitleri érdekcsoportok ellen harcoltak? Az angol csapatok. Amikor azután kitűnt, hogy nem valósítják meg szándékukat, akkor jöttek az amerikaiak a dollárral. Ok (Folytatás a második oldalon) Tito marsai beszéde Tito marsai, Kardely Edvard ás Gyilasz Milovan a kongresszuson IV. ÉVFOLYAM, 241. SZÁM | NOVISZÁD. CSÜTÖRTÖK, 1947. OKTÓBER 2.| ARA 2 DINAR