Magyar Szó, 1956. július (13. évfolyam, 178-206. szám)
1956-07-01 / 178. szám
4. oldal MAGYAR SZÓ Új Szuezi csatorna épül Állandó tudósítónk levelei Tavaly hozzáláttak a csatorna bővítéséhez, öt éven belül 75 millió köbméter homokot ásnak ki és a munkálatok értéke meghaladja a 18 milliárd dinárt. A vállalkozás méreteiről csak akkor nyerünk némi fogalmat, ha tudjuk, hogy az eredeti csatornaépítésnél 70 millió köbméter homokot ástak ki, méghozzá tíz év alatt. A bővítési munkálatokat a legkorszerűbb technikai eszközökkel végzik, Lesseps, a csatorna egykori építője pedig húszezer munkással látott dologhoz. A Szuezi csatorna évtizedek óta kemény harcot vív a természettel, amely erős szélviharokkal igyekszik betemetni a víziutat A megmegismétlődő harcokból az ember került ki győztesen. A csatorna 80 éves fennállása óta hótízben végeztek nagy kotró és karbantartó akciókat Négyszáz millió köbméter hordalékot emeltek ki a csatornából és bővítették a víziutat azokon a helyeken, ahol az éjjeli hajózás bizonytalan volt. A szuezi partok látogatójának figyelmét a part mentén felállított korszerű kotrógépek egész sora vonja magára. Ezek a gépek éjjelnappal végzik munkájukat, s nem zavarják a forgalmat. A Szuezi csatorna annyira fontos a világkereskedelem vérkeringésében, hogy el sem lehet képzelni akár egy napra is a bezárását Pedig ez nagyon megkönnyítené az új építők dolgát. A csatorna forgalma különösen a második világháború után nőtt meg. 1939-ben például hatezer hajó ment végig a csatornén, összesen 30 millió tonna űrtartalommal, tavaly viszont ez a szám már 14.500-ra emelkedett, s az áthaladó hajók űrtartalma százmillió tonna fölé emelkedett. Lesseps művének növekvő szerepe és nélkülözhetetlensége a mai világgazdaságban az alábbi számadatokból is látható. A csatorna megnyitásának évében a Szuezi csatornán alig 500 hajó (4 millió tonna űrtartalommal) haladt át, 1910-ben pedig már 3500 hajó alkotta a csatorna forgalmát. A mai hajóforgalom sürgős beruházásokat követel, hisz egyre nyilvánvalóbb, hogy évente 15 ezer hajó nem használhatja ugyanazt a víziutat, amelyen 80 évvel ezelőtt harmincszor kevesebb hajó közlekedett. A tavaly megkezdett munkálatok célja, hogy évente 18 ezer hajó áthaladását tegyék lehetővé, tehát naponta 50 hajónak kell közlekednie. A szakértők azonban aggodalommal tekintenek a jövőre, mert ha a jelenlegi iramban nő az arábiai és perzsa kőolajforrások kihasználása, 1969-ben, amikor a csatorna már az egyiptomiak kezében lesz, ismét felvetődik a további bővítés problémája. A Szuezi-csatornát használó cég 99 évre szóló koncessziója rövidesen letelik, s a független egyiptomi állam nemigen hajlandó azt meghosszabbítani. A kőolajszállító cégek versengése olyan óriási hajók építéséhez vezetett, amelyek ha beeveznek a Szuezi csatornába, szinte súrolják a két világrészt jelölő mesterséges partokat. Onassis »Malel Saud« nevű hajója 40.000 tonna, és teljes megterheléssel egyáltalán nem is fér át a csatornán. Az új Szuezi csatorna építői voltaképpen a kőolaj szolgálatában állnak, mert a forgalmat felerészben a kőolajszállító hajók teszik. A háború előtt nem egészen 7 millió tonna kőolajat úsztattak évente a csatornán, öt év múlva azonban ez a szám már 100 millió tonnára emelkedik. A Vörös-tenger egyiptomi partjait egyre több fekete olajfolt piszkítja, s a fáradhatatlan hajókaravánok értékes szállítmánya, a gyúlékonyfekete arany” körül egyre veszélyesebben pattognak a politikai viszály szikrái. Szuezből kivonult az utolsó angol katona és a csatorna nem katonai övezet többé. Azonban Nyugat fontos gazdasági és politikai támpontja és természetesen jelentős jövedelmek forrása is. Zdravko PECSAII Kairó, juntos A Szuezi-csatorna a tengerek és óceánok, népek és világrészek összekötője és átjárója, túl szűk és túl kicsiny lett az emberiség megnövekedett szükségletei számára. Ezen az Egyiptom és Arábia közé vágott nyílegyenes azúrkék sávon már nyolcvan éve úsznak számtalan nemzet zászlói alatt a hajók. Az utóbbi években a légi közlekedés fejlődése folytán Szuez vesztett korábbi jelentőségéből az utasforgalomban, de annál nagyobb a szerepe a kereskedelemben, mert az arábiai és perzsa kőolajat szállító hajóknak ez az egyetlen rövid útjük az európai kontinens felé. Lacey angol őrnagy volt az utolsó angol katona Szuez övezetében. Június 13-án reggel fél hét órakor átadta a Tengerészotthon kulcsait és Port Said kikötőjében csónakra ült. Vasárnap, 1956. VII. ) A múlt hamvain A Brit Államközösség miniszterelnökeinek értekezlete a napokban kezdődött meg Londonban. Az ■angol fővárosiban megbeszélésre jöttek össze az Egyesült Királyság, Ausztrália, Kanada, Ceylon, India, Új-Zéland, Pakisztán, Rodézia és a Délafrikai Unió kormányfői. Lassankint ezek válnak az Államközösség — a Commonwealth — egyetlen szimbólumává. Ez a megjelölés — az Államközösség — a huszas évek folyamán váltotta fel a használatban a „Brit Imperium“, az angol világhatalom büszkénhangoztatott elnevezését. Az Álamközösség egyes tagjainak fejlődése és egymásközti viszonya, Londonnal tartott kapcsolata, már abban az időben is elavulttá és kiáros jelzővé változtatta ezt az elnevezést. Kanada az első világháború után Nagy Britannia hitelezője lett, de a többi dominium önállósága is egyre jobban megnyilvánult. A második világháború után ez a folyamat még inkább megerősödött. Burma formálisan is kilépett a Commonwealth -ből az állami közösségből, India külpolitikája gyakran kerül ellentétbe Londonnal, Ceylon az angol támaszpontok eltávolítását követeli, Pakisztánban az USA befolyása észrevehetően erősebb mint Angliáé, Ausztrália pedig belépett az AiNZUS (Ausztrália, Új-Zéland és USA) egyezménybe, amit London határozottam ellenzett, mert a távol keleti kérdések megoldásánál nem veszik figyelembe szerepét. Az Álliamközösség egyes tagjainak földrajzi helyzete, gazdasági és társadalmi fejlettsége, történelme és hagyományai, a gyakorlati politika terén jelentős eltéréseket eredényoz. Az Egyesült Királyság, Kanada és Pakisztán különféle tömbök és katonai egyezmények tagjai — de a paktumok iránt mutatott lelkesedésük eltérő. Kanada jelenleg az Atlanti Egyezmény „demisferizálásának“, lefegyverzésének egyik élharcosa, Nehru pedig a tömbellenes koegzisztencia politikájának egyik kezdeményezője. India és Pakisztán között éles viszály áll fenn Kasmír kérdésében. Az Államközösség ázsiai tagjai támogatják Kína felvételét az Egyesült Nemzetekbe, Anglia tartózkodó ebben a kérdésben, bár elismerte a pekingi kormányt, Ausztrália pedig a legélesebben ellenzi Kína elismerését, és ebben Washingtonra támaszkodik. India évről-évre megvádolja a Délafrikai Uniót az ENSZ-nél a faji megkülönböztetések miatt. Ezt a széthúzó, különböző felfogásai, és eltérő nézeteket valló Államközösséget már csak a gazdasági érdekek fogják öszsze. A kölcsönös vámengedmények és együttes védővámok kétségtelenül nagy öszszetartó erőt jelentenek. Egy nagyjából egységes gazdasági övezet,500 millió lakossal, amely minden világrészre kiterjed, és az egymás gazdasági életét kölcsönösen kiegészítő végtelen területek feltétlen vonzóerőt gyakorolnak különösen ma, amikor egyes államok gazdasági élete görcsösen vonaglik a politikai okokból hozott gazdasági korlátozások súlya alatt. Mégis, bármely gazdag ez a terület, nem élhet elkülönülve a világ többi termelőitől és fogyasztóitól. Ennek legjobb bizonyítéka a Kínával és a keleteurópai országokkal kapcsolatos áruszállítási tilalom, amelynek súlyát éppen a Államközösség tagjai érzik a legjobban. Ez a helyzet magyarázza meg azt a tényt is, hogy a londoni értekezleten kevesebb szó esik a Államközösség tagjainak egymásközti viszonyáról és legtöbbet a világeseményekről tárgyalnak, hogy résztvevő országok állásfoglalása közeledjék egymáshoz. A központi helyzet a Szovjetunió új politikájának megítélése foglalja el. Eden és Nehru a közelmúltban személyesen is tárgyalt a szovjet kormány legfőbb képviselőivel, és mindketten olyan benyomulásokat szeretek, hogy a szovjet politikában komoly változások vannak folyamatban. Míg az indiai kormány ezzel kapcsoltatban a konzekvenciák teljes levonását kívánja, az angol miniszterelnök óvatosságra int, szem előtt tartva többek között az USA-val fennálló kapcsolatait is. A MI Kínát illeti, dik Peking tevékeny támogatásának gondolata, bár Ausztrália még mindig ellenzi Kína felvételét az ENSZ-be. Fontos helyet foglal el a megbeszéléseken a Közel- és Közép-Kelet is. A bagdadi egyezménnyel kapcsolatos állásfoglalások élesen eltérőek. A lefegyverzés kérdése, Németország, Algéria, a fejletlen országoknak nyújtott gazdasági és technikai segély kérdése képezik a napirend további pontjait. NEM várhatunk semmiilyen szenzációs eredményt a tárgyalásoktól. Mégis, a világban szétszórtan fekvő kilenc ország államfőinek tömbökön kívüli londoni érkezlete, szükségszeren magával hozza a politikai realizmus erősödését a fontos nemzetközi kérdésekben. A miniszterelnökök számára alkalom nyílik majd további személyes érintkezésre. Ide sorolható elsőként Nehrunak Tito elnökkel és Nasszer miniszterelnökkel folytatandó küszöbönálló megbeszélése, amely érezhetően érdekli a világ közvéleményét. Nehru látogatást tervezett az USA-ba is. Eisenhower elnök betegsége miatt ezt elhalasztotta. Láthatólag nem akarta megbeszéléseit kizárólag Dulles külügyminiszterre korlátozni, különösen azután, hogy a külügyminiszter nemrég élesen elítélte a „semlegeseket“. A „személyi diplomácia“ a londoni konferencia után is ösztönzést kap. BELLÁK Madé* Az ötvösök szava a politikában Amikor a politikai porceidók valamilyen szentélyváltozást »gyengélkedéssel« indokolnak, a megfigyelők rendszerint a hivatalos magyarázat mögött rejlő valódi okokat kutatják. Egy politikusnak meg kell halnia ahhoz, hogy elhigyjék róla, hogy valóban betegség miatt vonult vissza. Ám most az USA-ban egy betegség okoz politikai problémát, és nem fordítva. Az a sok bizonytalanság és találgatás, amely az amerikai politikai életben Eisenhower megbetegedéseit kísérte és kíséri, elsősorban azt a sajátos helyzetet tükrözi viszsza, amelyben egy személy — minden politikai programmnál és nézetnél inkább — döntő szerepet játszhat egy párt sorsában. Ugyanakkor azonban utal egy régóta húzódó problémára is, amely az utóbbi években és évtizedekben nemcsak hogy nem avul el, hanem inkább egyre égetőbbé válik. Az USA-ban az elnöknek, aki, egyben államfő és miniszterelnök is, nincs törvényes helyettese, vagy segédje. AZ alkotmány szerint, az alelnök sohasem léphet fel »az elnök nevében«. Csupán csak elnökké vélhat, ha az államfő »tartósan alkalmatlanná válik« funkciói betöltésére. Nincsen semmiféle alkotmányos rendelkezés arról, mi történik, ha az elnök múló megbetegedés miatt ideiglenesen válik alkalmatlanná. A másik nehézség abban rejlik, hogy senki sem tudja kinek kell döntenie arról, hogy valóban »tartós« vagy »ideiglenes« alkalmatlanságról van-e szó. Amikor Eisenhower nyolc hónappal ezelőtt szívrohamot kapott, a közigazgatás szinte gépiesen működött tovább, s közben állandóan hangsúlyozták, hogy az elnök a legrövidebb időn belül felépül, sőt, hogy állandóan tájékoztatják a legfontosabb kérdésekről. A Fehér Ház folyóügyeit azonban nem az elnök, hanem Shermann Adams tanácsos intézte. Most is, az elnök új megbetegedésekor, Nixon alelnök háttérben maradt, csupán azért, nehogy még több gyanú merüljön fel Eisenhower további működését és az új választásokon való jelölését illetően. Ez az állapot nem véletlen. 180 évvel ezelőtt az amerikai alkotmány meghozatala idején a szövetségi kormány igen korlátolt hatáskörrel rendelkezett, s az újonnan felszabadult gyarmatok féltékenyen őrizték külön »államjogaikat«. Másrészt, a fiatal amerikai kongresszus tartott a rikai elnök több hatalmat bürokrata gépezet önkényuralmától, — amellyel az angol gyarmaturalom idején igen rossz tapasztalatai voltak, — s ezért nem akarta követni a kollektív kormányt előíró európai parlamentarizmus példáját, hanem úgy döntött, hogy az egész közigazgatási hatalmat egy emberre ruházza, aki az ország minden ügyéért felelős — nem a kongresszusnak, hanem közvetlenül a választótestületnek. Ám azóta nagy változások történtek A polgárháború után központosították a közigazgatást és a szövetségi kormány óriási gépezetté nőtt, amely nemcsak politikai és közigazgatási, hanem gazdasági és szociális funkciókat is végez. A kormánynak ma már több mint 3 millió tisztviselője van és csillagászati számokra rugó értékű vagyont igazgat. Ugyanakkor nagy felelősség hárul rá nemzetközi viszonylatban is. Mégis, a törvény értelmében még mindig egyetlen ember kezében összpontosul a hatalmas közigazgatás, aki munkájáért csak a választóknak felelős. Tehát az egyetlen szankció vele szemben az lehet, hogy négy évre szóló mandátumának letelte után nem választják meg újra, így aztán az amerikai elnök több hatalmat összpontosított a kezében, mint sok abszolut uralkodó. Maguk az amerikaiak is, nem kis büszkeséggel, elnöküket »a világ leghatalmasabb emberének« nevezik. Csak az utóbbi időben kezdik belátni, hogy múlhatatlanul fel kell számolni ezt az anakronizmust. Négy évvel ezelőtt függeléket csatoltak az alkotmányhoz, amely szerint egy elnököt nem lehet egymásután kettőnél többször megválasztani. Maga Eisenhower tavalyi megbetegedése után további módosításokat kezdeményezett, és indítványozta a hatalom ideiglenes átruházását az elnökről az alelnökre. Mivel az alkotmánymódosítás ügyrendje rendkívül bonyolult, még sok idő eltellik, mire megtalálják a megfelelő megoldást. Mindaddig az egymást követő bizonytalanságok állandó kedvező talajt nyújtanak a különféle politikai mesterkedéseknek és találgatásoknak. Különösen akkor súlyos a helyzet, ha a gátló körülmények közvetlenül a választások előtt jelentkeznek. Az elnök természetszerűleg nagy hatalmánál fogva döntő befolyást gyakorolhat az új államfő jelölésére, sőt gyakran megválasztásáira is. Eisenhowerwafc még egy évvel ezelőtt csaknem osztatlan vélemény szerint rendkívül kedvező kilátásai voltak az újbóli megválasztásra. Azóta azonban, bármilyen nagy is a tekintélye, a kilátás nagy mértékben csökkent. A legjobban bizonyítja ezt a külföldnek nyújtandó segélyprogramokról folytatott vita és a szavazás kimenetele. Eisenhower minden tekintélyét latba vetette, hogy megszavaznák a javasolt összeget. A képviselőház mégis csaknem harmadával csökkentette a hitelt. Egybehangzó vélemény Washingtonban, hogy ez nem fordulhatott volna elő, ha az elnök politikai értelemben »ereje teljében* van, mint megbetegedése e lőtt. A másik párt számára ez ahelyzet kedvező alkalmat nyújt a választási kampányra. Jelszavukhogy »ez az elnök csak indített munkaidőt dolgozik* nem hatástalan, így tehát az USA-ban nemcsak a tényleges, hanem a jogi hely2®1 is az olyan érveknek és szavaknak biztosít előnyt a választási hadjáratban, am11® ilyeknek alig van közük az alapvető bel- és külpolitikai nézetekhez. D. B Vico-Prezident Richard M. Nixon Eisenhower