Magyar Szó, 1959. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1959-11-01 / 258. szám
*. oldal Valaki bejött a kávéházba délután fél háromkor és kapucinert rendelt. Üzletnyitásig, négy óráig lesz ideje az újságokat elolvasni — gondolta és leült egy serokasztalhoz, ahonnan kilátni az utcára. Az úttesten, a kocsiúton, elgördült egy autóbusz. Hosszan nézett utána... milyen tele van. A kávéskonyhában ketten veszekedtek, ideszüremlett a zaj, a főpincér csitította a veszekedőket. »Igen, — gondolta a vendég — az emberek nem tudnak meglenni marakodás nélkül.« És kezébe vett egy képeslapot. Szép fekete színek a sima papíron. Égitestek fényképe. A Hold — hirdette egy felirat — a Holdnak az a fele, amelyet emberi szem még sohasem látott! Elolvasta a szöveget és egy kicsit csóválta a fejét Egy gömb, néhány fekete folt benne nyilak és mindenféle magyarázat. A Hold másik fele. Az a fele, amelyet most rakétából lefényképeztek. Amelyet soha ember még nem láthatott meg, mert a Holdnak az a fele örökké elfordul tőlünk. A vendég pislogott. Nem volt tudatlan ember, nem volt közömbös ember. Kicsit fáradt ember volt, átlagember, akinek az járt a fejében ebben a pillanatban, hogy sógora visszaadja-e elsején a tízezer diliért, amit kölcsönkért tőle, mert most már neki is kell a pénz: disznót akar venni. Vágni akar. Egy szép nagyhasú disznót .. hát ilyen kerek nem lesz éppen, mint ez a gömb itt a képesújságban, bár az sem lenne utolsó dolog! Megint csak a Holdat nézte ott a képen és egészen lassan... egészen lassan szokatlan érzés lopakodott a szívébe. A szomszédasztalnál is a Holdról beszéltek... mit szól hozzá... nahát. Ejnye — gondolta — ez mégis csak nagy dolog! A kutyafáját. Ez körülbelül olyan, mintha ezernégyszázvalahányban — a számban nem volt biztos — valaki utána ment volna Kolumbusznak, amikor Amerikában partra lépett és lefényképezte volna. És ő ott ült volna egy genovai kávéházban és nézte volna a képet egy képeslapban, felirat: Amerika felfedezése. Mosolygott ezen a lehetetlen gondolaton. Fel kellene venni a lapot és megnézni, mit ír még. Kicsit büszke is volt magára ebben e pillanatban. Régen valamikor hallgatott egyszer egy előadást... mikor is? ... amelyen egy nagyüstökű, szemüveges tudós azt bizonygatta, hogy a világ nagy találmányai, nagy eseményei voltaképpen nyomtalanul suhannak el a kortárs lelke mellett. Mint ahogy azok a bizonyos századfordulók is... azok is egy Szilveszter-est látszólagos .sablonjában köszöntenek ránk... már aki megér egy ilyen századfordulót — mondta az előadó és még azt bizonygatta, hogy ő még gyermekkorában — mert megért egy századfordulót — azt hitte, hogy fenn a magasban valami kifeszített kötél vagy spárga mellett sodródnak el ilyenkor... Ez a nagy fekete folt azonban... illetve sötétebb alapon világosabb folt, határozottan és nyugtalanítóan eltérítette figyelmét a kapuciner izéről. És mi ez a gyertyaszag itt körülötte? Talán mert valamikor a gimnáziumban egy gyertya állt egy készülék központjában, amely a Hold és a Föld forgását mutatta? Vagy üzenet ez a gyertyaszag valami koporsó széléről, amikor még úgy gondolta, hogy aki meghalt, valami idegen planétán folytatja tovább életét? Butaság ugye, most délután három óra felé jár és ő itt ül a kávéházban. .. igaz hogy szokatlan dolog, amit itt olvas, ami itt előtte fekszik: a láthatatlan Hold. Hogy lehalásztak valamit a világűrből, az irdatlan messzeségből és az ember egy kis kulcslyukon — olyan ez — belepislogott abba a messzeségbe, amelyet ő is úgy könyvelt el magában: se tér, se idő nincs ott... de úgy látszik mégiscsak van. Valami van. Valami érthetetlen, ahol azonban úgy látszik pontosan fényképezni lehet... oda úgy látszik el lehet menni. .. hogy ép bőrrel-e, az más kérdés. Már negyed négy felé járt délután , az órájára pillantott, azon látta ,-r ,volt egy óra a kávéházban is, de az rosszul jár: öt perccel kevesebbet mutat. Talán ennyi kellett annak a gépnek odafent a magasban, hogy azt a felvételt elkészítse, öt perc. Pont annyi, amennyit a kávéház órája késik. Fél négykor fizetett és kiment a kávéházból. Előbb azonban — óvatosan — kiemelte az újságtartóból azt a lapot, amelyen a láthatatlan Hold, a Hold túlsó fele feketéllett. És a Hold túlsó fele megint csak láthatatlan lett — legalábbis a City kávéházban, ahol pedig sokan voltak kiváncsiak pont erre a képre, aznap délután. Majtényi Mihály: A láthatatlan Hold MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1958. XLI. ! — ■ Köszöntjük a hallgatókat... A noviszádi rádió fejlődése tízéves távlatból — Egyedülálló jelenség: önálló rádióállomás nemzeti kisebbségeknek — Naponta átlag 300—400 levél — Szakavatott káder — Új hangversenystúdió — Távlatban: közvetítő állomások lokális műsorok számára — Noviszádi televízió Jubileumi interjú Farkas Nándorral Tíz évvel ezelőtt jelentős kultúresemény színhelye volt a tartományi főváros. 1949 november 29-én megkezdte működését a noviszádi rádió. Tíz év persze nem nagy idő, — a történelemben alig jelent valamit, — de éppen elég ahhoz, hogy egy fiatal kultúrintézmény megtalálja helyét és szerepét. És meg kell mondani, a noviszádi rádió meg is találta helyét és szerepét szocialista kultúránk fejlesztésében. Az első adás óta — amikor bőször szólalt meg a bemondó hangja, rádió noviszád a 221,4 méteres hullámhosszont — ez az intézmény rendületlenül teljesítette feladatát, ismeretterjesztő munkáját és nevelő szerepét. A küszöbönálló évforduló kapcsán megkértük FARKAS NÁNDORT, a noviszádi rádió igazgatóját: mondjon néhány szót a jubiláló kultúrintézmény munkájáról. — Mindenekelőtt szeretnénk, de tízéves távlatból rövid visszapillantást tenne a rádió fejlődésére . Szerényen kezdtük a munkát, félkilowattos adóval, amely inkább lokális jellegű volt. E kis hatósugarú adó működése kitűnő lehetőséget adott káderképzésre: a rádió tulajdonképpen ebben az időben kezdte maga köré gyűjteni a műszaki és művészeti személyzetet, technikusokat, újságírókat, zenészeket és később színészeket, akik olyan munkán kezdtek dolgozni, amire azelőtt nem is gondoltak. Mindez persze csak a kezdet volt, előkészület a későbbi nagy feladatok megoldására. Az első félkilowattos adót aztán két, majd öt kilowattos adó váltotta fel, de nem sokkal később megkezdte működését a százkilowattos nagy adó is, amellyel ma is dolgozunk. A noviszádi rádió helyét, szerepét és feladatát jól ismerik a hallgatók, az elmúlt tíz esztendőben sugárzott műsor világosan föltárta jellegét, mégis szeretnénk, ha néhány szóban elmondaná: miben látja a rádió működésének jelentőségét? — Úgy vélem, hogy az indulás hatalmas kultúrpolitikai jelentőségét nem kell külön hangoztatnom, mert a vajdasági magyar, román és szlovák dolgozók a sajtó, színház és könyvkiadás mellett újabb kultúrintézményt vallhattak magukénak, rádiót, amely lehetővé tette számukra a kultúrálét fokozotabb kibontakozását. Nincs abban semmi túlzás, ha azt állítjuk, hogy ez egyedülálló jelenség a világon: a nemzeti kisebbségeknek önálló rádióállomásuk van, olyan kultúrintézményük, amely nemcsak tájékoztat és nevel, hanem szórakoztat is. Azt talán mondani se kell, hogy ebben is megnyilvánult Jugoszlávia helyes nemzetiségi politikája, a népek egyenlőségének és testvériségének elve és minden népnek az a joga, hogy szabadon ápolja nemzeti kulturális hagyományait. A noviszádi rádió sokban hozzájárult a népek közötti testvériség szocialista gondolatának megvalósításához, mert műsorával megszilárdította a kapcsolatot a nemzeti kisebbségek és Jugoszlávia többi népei között, elmélyítette a szocialista közösség gondolatát. — Hogyan oszlik meg a rádió napi műsora? — A napi műsor hetven százaléka magyar, a többi harminc százalék román és szlovák beszédműsor, fele-fele arányban. Ez a jelenlegi helyzet. Lényegében a múltban is így volt. —• Vannak-e adataik arról, hogy a rádióelőfizetők milyen érdeklődéssel hallgatják a noviszádi rádió műsorát? — Pontos adataink nincsenek, de elmondhatom, hogy Vajdaságban egyre több a rádióhallgatók száma. Több mint hatvanezer kisebbségi előfizetőt tartunk számon, de feltehető, hogy jóval többen hallgatják műsorainkat. A noviszádi rádió már a kezdetben — mint fiatal intézmény — nagy népszerűségre tett szert mind Jugoszláviában, mind külföldön. Népszerűségét talán az szemlélteti legjobban, hogy naponta átlag három-négyszáz levelet kapunk a hallgatóktól, akik adásaink kapcsán az élet legkülönbözőbb problémáiról kérnek fölvilágosítást és bővebb magyarázatot. — Milyen a rádió műsorának szerkezete? — Az indulást követő években végzett kísérletek nyomán fokozatosan kialakult a rádió mai műsorának jellege. Jelenleg 16 óra műsort sugárzunk naponta. Ennek 70 százaléka zene, 30 százaléka pedig beszédműsor. Napi beszédműsorunk igen változatos és gazdag, mert tájékoztatói adások mellett közoktatási, közművelődési, nevelő és szórakoztató adások is helyet kapnak a műsorban. E többnyelvű és sokszínű beszédműsort jól komponált zeneműsor fűzi egybe. Zenei adásainkat az ország minden táján, sőt külföldön is hallgatják. Különösen könnyűzene műsorunk népszerű. Bizonyos műsorokban nem igen maradunk el hazánk nagyobb rádióállomásai mögött. — A bevezetőben megemlítette, hogy kezdetben a rádió maga képezte kádereit, mi a helyzet tíz év után: van-e elegendő szakképzett káder? — Örömmel mondhatom, hogy az elmúlt tíz esztendőben a rádióban kinevelődött egy káder, amely ma már szakavatottan gondozza, szerkeszti műsorainkat és otthonos biztonsággal mozog ebben a szakmában. Mintegy ötven ember már tíz éve, tehát a kezdettől fogva a rádiónál dolgozik. Több olyan újságírót, zenészt, színészt és technikust említhetnék, aki itt, a noviszádi rádiónál szerzett szakmai képesítést és aki a Jugoszláv Rádióhálózat fesztiváljain és más hazai szemléin is sikerrel megállta a helyét. Kezdetben nagy gond volt a káderhiány, a munkahelyek fokozatos betöltése, a szaktudás elsajátítása. Ma más a helyzet: az emberek szakmai tudása aránylag kielégítő és a munkahelyeket is betöltöttük. Iskolázott zenészekre azonban még mindig szükség van. A kérdés kapcsán még meg kell említenem, hogy a Beográdi Egyetem noviszádi bölcsészeti karán nemrég megnyílt magyar tanszék lehetőséget nyújt majd a meglévő káderek továbbképzésére. És még valamit: a rádió az utóbbi években tíz egyetemi hallgatónak adott ösztöndíjat. Néhány év múlva már ezek a fiatal szakemberek is munkába lépnek. — Milyen a rádió műszaki berendezése? — A 100 kilowattos adó berendezése teljesen korszerű. Ilyen terjedelmes műsor megvalósításához, mint a miénk, nincs elegendő műszerünk — főleg több stúdió kellene — de amink van, korszerűségben nem marad el a nagyobb rádiók mögött. Most épül a rádió nagy hangversenystúdiója, amelyben — ha elkészül — minőségi zeneműsorokat lehet felvételezni.Ezzel részben a stúdióhiány is megoldódik. Hiszem, hogy ez a hangversenyterem a város zenei életét is fellendíti. — Milyenek a rádió távlatai általában és ezzel kapcsolatban mi a noviszádi rádió közvetlen feladata? — A rádió szerepe nálunk mind jobban növekszik és az előfizetők száma is gyorsan emelkedik. Jugoszláviában ma már több mint egymillió előfizető van. Úgy vélem, hogy a fejlődő élet mind jobban sürgeti a hallgatók és a politikai és társadalmi tényezők közötti közvetlen kapcsolat kibővítését. Célunk tehát csak ez lehet: minél szorosabb kapcsolatot teremteni a hallgatókkal, minél változatosabb és gazdagabb műsort sugározni, több nyilvános műsort és helyszíni közvetítést rendezni és állandóan javítani a minőséget. Ezenkívül külön gondot kell majd fordítanunk az úgynevezett lokális műsorok fejlesztésére. A távlatreny szerint ugyanis Vajdaságban néhány év múlva több közvetítő állomás épül, amely a központi adások közvetítése mellett rövid lokális műsort is sugároz. — Milyen a televízió távlata Vajdaságban? — A rádiót gyorsan követi a televízió. A noviszádi rádió fejlődésének ötéves távlatterve egy televízióstúdió megteremtését is tervezi. A rádió nagy hangverseny stúdiója már úgy épül, hogy ennek a követelménynek megfeleljen. Noviszád igen erős kultúrközponttá, egyetemi várossá fejlődött, itt tartják a jugoszláv színházak országos szemléjét A Sztorija-Játékokat a rádió dráma fesztivált és az országos mezőgazdasági kiállítást — mindez lehetővé teszi, hogy bizonyos számú adással a noviszádi rádiótelevízió is bekapcsolódjék a jugoszláv hálózat műsorába. A noviszádi rádiótelevízió műsorának fizionómiájáról egyelőre még korai beszélni, de valószínű, hogy a kisebbségi kulturéletre is kiterjed majd. — Véleménye szerint milyen új színekkel gazdagította a rádió a kisebbségi kulturéletet? — Nehéz volna mindent felsorolni. Csak egy példát említek: a rádió a kisebbségi kulturéletben több olyan műfajt — rádiódráma, szórakoztatózene, gyermekszínjátszás stb. — hívott életre, amelyről azelőtt szó sem lehetet. — Mit tart tízéves működése alatt a rádió legnagyobb eredményének? — Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy abban az időben, amikor szomszédos országokban sok mindent elhallgattak, magyar nyelven a noviszádi rádió volt az egyetlen tárgyilagos informátor. Amilyen figyelemmel kíséri a világ a szocialista Jugoszlávia fejlődését, olyan érdeklődés nyilvánul meg a noviszádi rádió beszédműsora iránt is. Népszerűségét főleg annak köszönheti, hogy a szocializmus jugoszláv útjának építéséről és más világpolitikai eseményekről minden időben és mindig objektív képet adott. Így alakult ki a rádió mai jellege, amely a kisebbségi sajátságokat egybeköti az általános jugoszláv szocialista valósággal. — Végül még egy kérdéste szerény, de jelentős évforduló küszöbén mit üzen a noviszádi rádió hallgatóinak? — Köszöntjük a hallgatókat és kérjük, vegyenek részt velünk együtt ebben a szerény ünnepségben, hallgassanak továbbra is bennünket, kövessék műsorainkat, ígérjük, hogy legjobb tudásunk szerint fejleszteni és gazdagítani fogjuk a rádió műsorát, szilárdítani a hallgatók és a rádió kapcsolatát. NÉMETH P. István Farkas Nándor Társasest közköltségen 1959 szeptember 13. számunkban fenti cím alatt közölt cikkünkben többek között azt írtuk, hogy Szubotián a Dinamó vállalatban az igazgató, a számvevőségi főnök és a kommercialista 125 000 dinárt vett fel a vállalatban a minimális személyi jövedelmek átszámításáért. Steiner Jenő, a vállalat igazgatója és Horovic László, számvevőségi főnök ezzel kapcsolatban levelet intéztek szerkesztőségünkhöz. A következőket írják: „A fenti cikk állítása nem felel meg a valóságnak és nem egyéb közönséges rágalmazásnál. Nem igaz, hogy a Dinamó vállalat igazgatója, számvevőségi főnöke és nem létező kommercialistája 125 000 dináros honoráriumot kapott a minimális személyi jövedelmek átszámításáért, sem pedig más honoráris munkáért. A Dinamó igazgatója és számvevőségi főnöke Steiner Jenő és Horovic László semmi honoráris munkát nem végeztek vállalatunknak és semmiféle honoráriumot nem kaptak. Igaz csupán az, hogy a népbizottság rendeletére és a munkástanács előzetes jóváhagyásával a vállalat négy tisztviselője a minimális sze■mélyi jövedelmek átszámításáért, melyet soron kívül, sürgősen, rövid határidőre, munkaidőn kívül, túlórában végeztek el 100 000 dinárt kaptak.” A tiltakozás helyénvaló bár szó sincs rágalmazásról. Kivizsgáltuk a dolgot s megállapítottuk, hogy Steiner Jenő és Horovic László nem kapott semmiféle honoráriumot. Ezért elnézésüket kérjük. Állításunk egy másik szuboticai vállalatra vonatkozik, sajnálatos névcsere történt