Magyar Szó, 1963. szeptember (20. évfolyam, 240-269. szám)
1963-09-01 / 240. szám
Vasárnap, 1963. szept. 1. MAGYAR SZÓ Kik buktak meg: a diákok, vagy az oktatók és a szülők? Tanítani, nem pedig buktatni - ez volt és ez is marad az elemi iskola alapelve A nyár elején levelet kaptunk egy szülőtől. Arra panaszkodott, hogy fiát az elemi iskola VI. osztályában minden megkérdezés nélkül osztályismétlésre buktatták. Azt írja, hogy ez eddig nem volt divatban, és most bizony nagyon sokan buktak ismétlésre. Egy másik szülő azt panaszolta el, segítséget keresve, hogy a gyermek immár harmadszor bukott osztályismétlésre, s mivel a 16. életévét betöltötte, nem járhat tovább a kötelező iskolába. Mitévők legyenek hát, mert a nyolcosztályos elemi elvégzése nélkül ipari tanulónak nem veszik fel. Ezek a problémák valóban fennállnak. Az 1962/63-as tanévben az elemi iskolákban megszigorították az osztályozást. Ennek feltétlen jó oldalai mellett bizonyos negatív következményei is vannak. Ezen a helyen inkább a kérdés társadalmi vonatkozásaira kívánjuk felhívni afigyelmet. Bizonyos, hogy az elemi iskolában az eddigi osztályozás túl enyhe volt. A gyakorlatban az honosodott meg, hogy az elemi iskolában a diákokat az I—VII. osztályig csak szülői beleegyezéssel utaltak osztályismétlésre, jobban mondva: az oktatók a szülőkkel megbeszélték, hogy jobb-e, ha a gyermek ismétli az osztályt vagy sem. Természetesen ebből sok probléma adódott. Noha a VIII. osztályban szülői megkérdezés nélkül is megbuktatták a diákot, sok gyerek kevés, hézagos tudással jutott a középiskolába, s ott aztán nehezen tudtak zöld ágra vergődni. Mivel a diák tudta, hogy „úgy sem buktathatják meg”, ahol hiányos volt a szülői felügyelet, bizony a gyermek elmaradt a tanulásban. De sok esetben maguk a szülők sem törődtek eleget gyermekükkel. Aztán az utóbbi időben a gyermek-munkaerőt is fokozottabban alkalmazták a családban, meg a családon kívül is. A kihágási bíró büntetései oda hatottak, hogy csökkentek ezek a kimaradások, de korántsem szűntek meg. Az iskolák igyekeztek évközi és év eleji pótoktatást bevezetni. Ezen a téren kétségtelenül szép eredmények mutakoznak, de sok fogyatékosság is, amely a csupán jelképes pótoktatásban jutott kifejezésre. Az osztályozás aztán az elmúlt tanévben megváltozott. Megmaradt ugyan az az elv, hogy szülői beleegyezéssel utalják osztályismétlésre az elégtelen diákot, csakhogy ez az I—V. osztályra vonatkozik. A VI—VIII. osztályban a szülők beleegyezése, közös megbeszélése nélkül is pótvizsgára és osztályismétlésre utalhatják a tanulót. Nézzük az osztályozás egykét példáját. (Találomra választottunk egy falusi és városi iskolát. Tartományi adataink még nincsenek.) Az 1956/57-es iskolaévben a falusi iskola alsó osztályaiban (I—IV) 23 tanuló, azaz 4 százalék bukott osztályismétlésre, a felső osztályokban pedig 46, azaz 4,42 százalék. A következő iskolaévben az alsó osztályokban 2,5, a felsőkben 5,50 százalék bukott ismétlésre. Hasonló a százalékarány 1959-ben, 1960-ban, és 1961-ben is. Az 1961/62-es tanévben az alsó osztályokban a tanulók 0,5 százaléka bukott ismétlésre, a felső tagozatokban pedig 3 százalék. Az elmúlt iskolaévben a felső tagozatokon lényegesen változott a helyzet. Az alsó tagozatokból 8 diák, 1,79 százalék bukott, a felső tagozatokban pedig 93, a tanulók 22,79 százaléka. A városi iskolában, az elmúlt tanévben az alsó tagozatokon a tanulók 7,5 százaléka bukott osztályismétlésre, a felsőbb tagozatokon pedig 20 százalék. Ezenkívül 16 százalékuk nem tette le a pótvizsgát, tehát azokat is osztályismétlésre utalták, úgyhogy a felső tagozatokon összesen a diákok 22,6 százaléka ismétli az osztályt. Az osztályismétlőkhöz nem számítottuk hozzá az osztályzatlan tanulókat, akik vagy a gyakori kimaradások, vagy betegség miatt nem tudtak kielégítő eredményt elérni. Jádnak mibe kerül egy elveszett iskolaév, de a társadalomnak is felmérhetetlen kára származik belőle, mert a diák később végzi el iskoláit, később kapcsolódik be a termelő munkába. Nyilvánvaló, hogy az idén az osztályozással az egyik végletből a másikba estek. Sok helyütt túlkapások mutatkoznak. Bizonyos az is, hogy a szülői beleegyezés kérése miatt sok gyereket eddig nem buktattak meg, csak most, amikor ez a gyakorlat megszűnt. Ennek ellenére nagyon is elgondolkoztató a buktatások nagy százalékának oka. mi fogyatékosságú diákok rendszerint osztályozatlanok maradnak, tehát a bukott tanulók százalékát nem növelik, noha sötétebb képet festenek a tanulmányi eredményekről. Inkább azokról a tanulókról van szó, akik a tanulásban elmaradtak, mert rossz környezeti hatásoknak vannak kitéve, mert elhanyagoltak. Kétségtelenül a jól megalapozott, színvonalas pótoktatás sokat segíthet ezen. Eredményes pótoktatást azonban az oktatók megfelelő díjazása nélkül el sem képzelhetünk. Bizonyos, hogy megfelelőbben kellene méltányolni a pótoktatás nehéz munkáját. A gyógypedagógiára szoruló gyermekek kérdésén megfelelő intézetek hiányában pedig átmenetileg úgy is lehet segíteni, hogy osztatlan tagozatokat nyitnak a legrátermettebb pedagógusok vezetésével. ★ Az idei osztályzási eredmények alapján, úgy látszik, ismét időszerűvé vált a kérdés: szelektív-e az elemi, a kötelező iskola vagy sem? Erre a kérdésre pedig csakis nemmel válaszolhatunk. Elemi iskoláink alapelve továbbra is ez marad: tanítani, nem pedig buktatni. Tanítani. Persze nemcsak az iskola és nemcsak az oktató feladata ez. Azok a szülők is például, akik a nyár elején a szerkesztőség segítségét kérték, inkább azt a divatot vennék fel, hogy a szülők kötelessége nem júniusban, az iskolaév befejezésekor kezdődik, hanem szeptemberben, az iskolaév elején. MUCSI József Mit főzzek holnap? Ettől a mindennapos gondtól megszabadítja önt a MIVI időszakos szakácskönyv. A könyvet önnek is díjmentesen megküldi a ljubljanai Kolinska, ha beküldi pontos címét, azonkívül húsz darab üres Royal pudingos zacskót (különböző ízeket) tíz üres Regina sütőporos zacskót és tíz üres Regina vaníliás zacskót. A MI-VI kézikönyv szeptember derekán jelenik meg, azonnal megküldjük önnek. Jegyezze meg, a MI-VI időszakos szakácskönyv minden három hónapban megjelenik. Kolinska, Ljubljana Láthatjuk tehát, hogy a tanulóknak csaknem egynegyede osztályismétlésre bukott, 600-700-as létszámú iskolákban ez több mint száz diák. Ez pedig már igen-igen elgondolkodtató. Az ilyen nagyarányú bukásoknak gazdasági és társadalmi vonatkozásaik is lényegesek. Egy gyermeknek az elemiben való oktatása például évente mintegy 30—50 ezer dinárjába kerül társadalmunknak. Gondoljunk arra is, hogy a szülőknek, a csa-k tanügyi munkások a diákok túlterheltségére is hivatkoznak. Ez kétségtelenül fennáll, különösen a magyar tannyelvű iskolákban és tagozatokon, de semmiképpen sem lehet döntő jelentőségű. Hivatkoznak továbbá, jogosan, a gyógypedagógiai iskolák, intézetek hiányára is. Sajnos, nagyon kevés van még nálunk ezekből. Csakhogy ne felejtsük el, hogy a nyomorék, hibás beszédű, csökkentlátású, nagyothalló, rendellenes lelkületű, értel Sok minden épül és szépül tartományi székvárosunkban. Többek között a Duna partján húzódó Beogradski két sétánya is. Az új híd környékén már megerősítették a partoldalt, a Betyár strand felé eső rész rendezését és megerősítését azonban még csak nemrég kezdték. A munkálatok csigalassúsággal haladnak, minthogy a Duna vízállása magas, és a hullámok nemegyszer a gátakon is átcsapnak. Képünk is ezt illusztrálja. 3. oldal Műfordítók a műfordításról Dubrovnikban megkezdődött a Műfordítók Nemzetközi Kongresszusa. E cikkünket ebből az alkalomból közöljük. A Jugoszláv Műfordítók Szövetsége, fennállásának 10. évfordulójára kiadta a neves jugoszláv műfordítók tanulmányainak gyűjteményét. „Zbornik radova o teoriji prevodjenja” címmel. A kötetbe foglalt írások szerzői között ott találjuk Ivo Frarigešt, Jugana Stojanovicot, Lav Zaharovot, Miloš N. Djurićot, Zlatko Gorjant, Dragoslav Andricot, Ljudevit Jankét és másokat. Az előszót Živojin Simic írta. Az irodalmi művek fordításának jelentőségét nem kell külön hangsúlyoznunk. Hisz az emberi kultúra nem volna teljes, nem volna tartós fordításokat Manapság a világon ....iden két percben megjelenik egy-egy mű fordítása. A műfordítás lehetővé teszi a népek kultúrájának és civilizációjának kölcsönhatását. Azok a kultúrák, melyeknek alkotásait nem ültették át más nyelvekre, kihaltak, s csak néma archeológiai leletek maradtak utánuk. Már az ókorban is fordítottak. Akkoriban az a felfogás uralkodott, hogy szóról szóra kell fordítani. Csak a reneszánszban kerekedett felül az a nézet, hogy mondatonként kell fordítani. Ma már ez is elavult. Az egész művet kell fordítani, mert akkor is, amikor egyes mondatokat fordítunk, az egész alkotást kell szemünk előtt tartanunk. A műfordítások jelentőségét mindennél beszédesebben bizonyítja a következő: Az európai kultúra alapja ezer éven át Arisztotelész művei voltak — latin fordításban. Érdekes hogy latinra nem az eredetiből fordították Arisztotelész műveit, hanem héberből, héberre arabról, arabra szír nyelv,ről, szírre — görögből. Sok európai nyelv a fordításnak köszönheti felvirágzását. Luther bibliafordítása a német irodalmi nyelv alaja; az angol nyelvet is a bibliafordítás emelte magasabb fokra. Vuk Karađžić és Djura Daničić bibliafordítása nagyot lendített a szerbhorvát nyelv fejlődésén. Ismeretes továbbá, milyen jelentősége van Károli Gáspár bibliafordításának a magyar irodalmi nyelv kialakulásában. Marx Tőkéjének fordítása hatott az egyes nyelvek tudományos terminológiájának kialakulására. Minél közelebb kerülnek egymáshoz a népek, annál nagyobb szükség van a fordításra, mégpedig nemcsak az irodalmi, hanem a tudományos és más művek fordítására is. Ezért az egyes országokban intézményesítették a fordítómunkát, s megszervezték a fordítók nemzetközi szövetségét is. A „Zbornik”-ban megjelent írások közül említésre méltó Ivo Frangeše, aki erre a kérdésre igyekszik feleletet adni: lehet-e fordítani? Frangeš ismerteti De Sanctis, Croce, Tildher és mások nézetét a fordításról, és sorait azzal zárja, hogy bár a fordításban sohasem érhetjük el az eredeti színvonalát, fordítani mégis lehet. Vladimir Filipović a fordításban gondolkodáspszichológiai kérdést lát, s ezzel foglalkozik tanulmányában. Jugana Stojanovic gazdag fordítói tapasztalatait ismerteti, s megállapítja, hogy a műfordítás elősegíti az emberek közti megértést. Stojan Subotin a versek fordításáról értekezik. Véleménye szerint a versfordításnak meg kell őriznie az eredeti költemény szellemét és struktúráját. Szerinte a jó versfordító épp oly ritka, mint a nagy költő. A versfordításról ír Georgi Sztalev is. Érdekes Lav Zaharov eszszéje. Az ő nézete az, hogy a fordítás nem lehet az eredeti mű egyszerű másolata, hanem új műnek kell lennie, amely az eredeti alapján keletkezett, s megőrizte annak tartalmi és formai sajátságait. A „Zbornik” második részében kiemelkedő helyet foglal el Miloš N. Djuric, a kiváló hellenista tanulmánya, melyben a fordításról általában, s külön a saját fordításairól szól. Mint ismeretes, Djuric igen sokat fordított görögből, latinból, s a kötetben szereplő írásában néhány tapasztalatát teszi közre. Antun Lovre a görög líra szlovén fordításáról ír Különösen érdekes Zlatko Gorjan műhelytanulmánya. Arról ír, hogyan fordította szerbhorvátra James Joyce Ulysses című regényét, melyet sokan lefordíthatatlannak tartottak. Rendkívül intenzíven dolgozott, mégpedig csakis Joyce művén; munkája nem volt rendszeres, mert visszavisszatért azokra a részekre, melyeknek fordítása különös nehézséget okozott Gorján azt mondja, hogy munka közben semmi más nem érdekelte, minden idejét az Ulyssesnek szentelte, és sohasem gondolt arra hogy ezt a regényt nem lehet lefordítani. Ez tartotta benne a hitet, hogy munkája sikerülni fog. Gorjan azt mondja írásában, hogy előtte csak franciára és németre fordították az Ulyssest. Úgy látszik, arról nincs tudomása, hogy Hé 117-ben, Gáspár Endre fordíásában, a Nova kiadásában magyarul is megjelent Joyce remekműve. •lován Kosztovszki a macedón művek, Dragoslav Andrié pedig a korszerű színdarabok fordításáról ír. A gyűjtemény harmadik részében a jugoszláv fordítóirodalom múltjáról jelent meg néhány tanulmány. Ezt a kötetet haszonnal forgathatják mindazok, akik fordítással foglalkoznak vagy érdeklődnek iránta. Fordítani persze nem lehet megtanulni belőle de neves műfordítók kifejtették nézeteiket a fordítás elméletéről, alanyairól. igen sok kérdésre adtak feleletet, s ez bizonyára megkönnyíti a többiek munkáját. A Jugoszláv Fordítók Szövetsége a jövőben is kiad olyan könyveket, amelyek a műfordítás problémáit taglalják. (jn)